A mentális élesség ingadozása lényeges szerepet játszik abban, hogy egy nap hatékonyabban boldogulunk a feladatokkal, vagy éppen lassabban haladunk velük – nemcsak rutinfeladatoknál, hanem bonyolultabb teendőknél is. Napi 40 perc is lehet a különbség.
Ha azon gondolkodsz, hogy mégis hogyan tudnál helyet felszabadítani a telefonodon, úgy, hogy nem feltétlenül kell újabb száz fotót törölnöd a galériából, vagy kétségbeesetten keresgélned, hogy melyik alkalmazásról mondj le. Inkább vess egy pillantást arra a bizonyos zöld ikonra, amit naponta többször is megnyitsz. Nem megfelelő beállítás mellett ug
Többnyire az ősszel vetett állományok gyomelnyomó képessége gyenge annak ellenére, hogy a téli csapadék segíti a tavaszi gyors növekedésüket. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a csapadék és a melegedő időjárás nem csak a kultúrnövényre, hanem a gyomnövényekre is kedvezően hat. Sőt a szélsőséges klimatikus körülményekhez gyorsabban és hatékonyabb
A kormány egy 2022-ben Magyarország felett 40 percig és Paks fölött is átrepülő, majd Horvátországban lezuhant ukrán drón esetével indokolja most az energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését, miközben az ügyet annak idején 30 évre titkosították.
Egy kiváló agykarbantartó fejtörő vár rád a mai napon is. Ébreszd fel az agytekervényeidet ezzel a pörgős játékkal, és hozd ki a maximumot a tudásodból! A történelem nagy felfedezéseit idézzük fel Amerika partjainak elérése révén, ahol az 1512, az 1492 és az 1601 évszámok közül kell megtalálnod Kolumbusz Kristóf útjának idejét. A zenei világ legend
Csütörtökön írta meg a veszprémi 82nullanulla helyi hírportál, hogy Veszprémben egy középiskola épületének a falára, a kerítés mögé helyezték fel a Fideszes propaganda óriásplakátot. Az aHang az ügyben telefonon elérte a Veszprémi Szakképzési Centrum kancellárját.
Az interneten leselkedő veszélyek száma minden egyes nappal folyamatosan nő, és szinte óránként akadnak újabb áldozatok, akik csalók vagy hackerek miatt tömérdek pénzt veszítenek. A Facebook mögött álló Meta is igyekszik lépést tartani ezzel, ezért egy új, megerősített védelmi rendszert terjeszt ki egyre több felhasználóra. A korábban Facebook Prot
Az előző hetekhez képest kicsit emelkedett, ám 18 százalékkal még a tavalyi szint alatt van a búza termelői ára Magyarországon. Az agrártárca tájékoztatása szerint az őszi vetések 85 százaléka jó vagy közepes állapotban van.
Az ablakok legfontosabb feladata az otthonunkban az, hogy minél több természetes fényt engedjenek be a nap folyamán, miközben kint tartják a hideget. Csakhogy éppen rajtuk keresztül szökik ki télen a hő eléggé jelentős része, nyáron pedig könnyen „üvegházzá” változik miattuk a lakás. De mit tehetünk akkor, ha nem szeretnénk azonnal ablakcserébe fog
A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás
Az ukrán–magyar konfliktus új szintre lépett: miközben az olajszállítás leállása körüli vita egyre élesebb diplomáciai üzengetéssé fajult, Orbán Viktor már katonákat rendelt a kritikus energetikai létesítményekhez egy vélelmezett ukrán fenyegetésre hivatkozva. A biztonságpolitikai szakértő szerint viszont valójában nincs igazi fenyegetés, és az egé
Kellemes szellemi torna kínálkozik most mindenkinek, aki szereti tesztelni a tájékozottságát. Kapcsolódj ki egy rövid, de annál érdekesebb kérdéssorral a mindennapi teendők közepette! A hazai űrkutatás történelmi mérföldkövét a legelső magyar űrhajós küldetésének évével elevenítjük fel az 1978, az 1980 és az 1982 dátumok felsorolásával. A kontinens
2025-ben fordulópontot hozott az önkéntes nyugdíjpénztári piac számára: a tagok összesen 107,8 milliárd forintot vontak ki megtakarításaikból lakáscélú felhasználásra. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ez a volumen már meghaladta a tényleges nyugdíjas kifizetéseket is.
A gyömbérshotok az utóbbi évek egyik legnépszerűbb egészségtrendjévé váltak – sokan immunerősítő csodaszerként isszák őket minden reggel. De vajon tényleg működnek? Tudósok most alaposan megvizsgálták, milyen hatással vannak a szervezetre, és az eredmények meglepőek. Megmutatjuk, mennyire segíthet a gyömbérshot az immunrendszernek, az emésztésnek é
Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán. Mint írta, az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi paradicsomfeldolgozó üzemének megépítéséhez megszületett a támog
Magyarországon minden 20–25. pár lehet érintett valamilyen genetikai eredetű eltérésben, és évente mintegy 3000–4000 újszülöttet vagy magzatot érint fejlődési vagy genetikai rendellenesség. A szakemberek szerint a genetikai vizsgálatok szerepe ma már jóval túlmutat a betegségek felismerésén: a cél egyre inkább a személyre szabott megelőzés és a tud
Mindannyian keressük a kapaszkodókat a bizonytalan időkben, és bár a pénztárcánk tartalmáért elsősorban mi magunk felelünk, nehéz figyelmen kívül hagyni az égi jeleket.
Sokan tartanak az elkészítésétől, mert félnek a csomósodástól vagy a túl híg állagtól, így maradnak a kényelmes, de közel sem olyan finom instant pudingoknál.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy a 2026. évi elektronikus Gazdálkodási Napló (eGn) március 2-tól lesz elérhető a rendszerben. Az idei évben is folytatódik az automatikus adatörökítés, amely jelentősen megkönnyíti a termelők számára az adminisztrációt. A 2026. évre papíralapon vezetett Gazdálkodá
„Ki nem szarja le, kié Grönland?” – ez a mondat nem egy kocsmai vita hevében hangzott el, hanem a müncheni biztonsági konferencia egyik zárt tárgyalásán. Lindsey Graham republikánus szenátor így rontott neki Mette Frederiksen dán miniszterelnöknek, akit a beszámolók szerint többször „kishölgyként” is emlegetett. Az incidens után egy amerikai demokr
Újabb közleményt adott ki a MOHU Budapest a fővárosi lomtalanítással kapcsolatban. A társaság szerint megszaporodtak a visszaélések, ezért a lakosság számára is fontos tudnivalókat foglaltak össze.
Mi lenne, ha az izmaid akkor is dolgoznának, amikor te már alszol? Egy egyszerű, lefekvés előtt elfogyasztott ital segíthet támogatni az éjszakai regenerációt és az izomtömeg növelését. A szakértők szerint a megfelelő tápanyagbevitel kulcsfontosságú az esti órákban is. Megmutatjuk, milyen italról van szó, hogyan hat a szervezetre, és kinek érdemes
A 2025-ös év legfontosabb eredménye az antidömping eljárások bevezetése volt, amelyeknek köszönhetően sikeresen védtük meg piacainkat a termelési költség alatt értékesített import kukoricával szemben. Emellett továbbra is fontos téma az Epr kérdése, ami súlyos terheket ró az ágazatra, és nemzetközi összehasonlításban egyértelmű versenyhátrányt jele
Miután Pintér Bence győri polgármester egyeztetést kezdeményezett Orbán Viktorral a miniszterelnök tervezett győri látogatása előtt, a 4iG által szervezett helyi eseményt végül lefújták, a cég szerint nem a polgármester meghívását vonták vissza, hanem az egész rendezvényt helyezték át Budapestre.
Zárt ajtók mögött tett vallomást pénteken Bill Clinton az amerikai Képviselőház felügyeleti bizottsága előtt azzal kapcsolatban, milyen kapcsolat fűzte a 2019-ben elhunyt szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez.
A digitális mezőgazdaság ma még a hazai termelők mindössze 5-10 százalékát érinti, ám a következő évtizedben jelentős előrelépés várható ezen a területen a Syngenta elemzése szerint. A szakértők úgy látják, hogy a generációváltás, a klímaváltozás okozta kihívások és az egyre pontosabb, adatalapú technológiák együttesen alapjaiban formálhatják át a
Ezrével iratkoztak le a németek a nemzetiségi listáról, amit részben a Tisza Párt helyi szervezetei mozgósításának tulajdonít Gallai Gregor, a német választási lista vezetője. Országjárásra indult: szeretné megfordítani a trendet, hogy a németeknek ismét legyen parlamenti képviselője.
Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
Elutasította az ukrán elnök, hogy az Európai Unió nagykövete vizsgálja Ukrajnában a Barátság kőolajvezetéket. Az új kőolajvezeték mellett egy új dízelvezeték is épül Magyarország és Szerbia között. Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, az