A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival és a lányával szemben, akik rátámadtak az otthonukban intézkedő végrehajtókra. Az ügyészség börtönbe küldené őket, és a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközökről sem feledkezett meg a vádiratban.
A tárca ismertette: meghaladta a hatezret a kifizetésekben érintett igénylések száma a céges flották zöldítését ösztönző programban. A népszerű pályázat nyerteseinek összesen már több mint 26 milliárd forintot utaltak el. A támogatottak több mint 6700 személygépkocsit, teherautót vagy kisbuszt vásároltak meg átlagosan 3,9 millió forint állami hozz
Fucsovics Márton és Molnár Nini 2025 augusztusának közepén, egy titkos és bensőséges ceremónián házasodtak össze. A hírt augusztus 17-én hozták nyilvánosságra, miután szűk családi és baráti körben kimondták a boldogító igent. Ezúttal pedig a közös szentendrei otthonukat kínálták eladásra, amelyre egy rajongó csapott le.
"Úton vagyunk Amerikába. Most jó gépre szálltam" - tette közzé legfrissebb videójában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő több korábbi repüléssel kapcsolatos kalandjáról is beszámolt az út közben.
A külügyminiszter szerint a környezetvédelmi hatóság nyilvánvalóvá tette, hogy nem történt szennyezés. Arra a kérdésre, mit vártak el a 133 milliárdért cserébe, hány munkahelyet, azt válaszolta, nézzék meg az akkori sajtótájékoztatóját.
Nem újkeletű aggodalom, hogy teljesen átállni az amerikai cseppfolyós földgázra az orosz leválás után hasonlóan naiv hiba volna, ami különösen igaz Donald Trump elnöki pozícióba való visszatérése után. Bár tavaly nyáron az EU nevében hatalmas amerikai energiavásárlásokat ígért be az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen, és most többek kö
Február 10-én és 11-én tartották a Xi. Prega Konferencia és Kiállítást, Magyarország precíziós gazdálkodással és agrárdigitalizációval foglalkozó szakmai fórumát.
Vannak olyan napok, amikor nincs sok időnk főzni, de szeretnénk valami karakteres, mégis kiegyensúlyozott ízt a tányérra. Ez a japán, szinte mindenhez illő szósz pontosan erre való: kevés alapanyagból készül, percek alatt összeáll, és a rizses tálaktól a a pirított húsokig szinte bármit új szintre emel.
Meghaladta a hatezret a kifizetett igénylések száma a céges flották zöldítését ösztönző programban; a pályázat nyerteseinek összesen már több mint 26 milliárd forintot utaltak el – tájékoztatott Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Az Epstein-botrányban súlyosan érintett volt demokrata amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton a BBC-nek adott interjúban akart utat mutatni a magyaroknak – hívja fel rá a figyelmet a Tűzfalcsoport.
Szlovákia is leállítja Ukrajna felé a dízelszállításokat, Magyarországhoz hasonlóan. Robert Fico szerint Zelenszkij ukrán elnök megpróbál beavatkozni a magyar választási kampányba. Szlovákiában veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a kőolajszállítások leállása miatt, és az állami tartalékok egy részét is felszabadította.
Az utóbbi években egyre gyakoribb 50%-os termésveszteségek hátterében sokszor a Macrophomina phaseolina áll. A betegség kialakulása azonban jóval összetettebb folyamat, mint korábban gondoltuk.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elmúlt hetekben aggasztó jelenségek tapasztalhatók a Balaton térségében: a part menti nádasokban és a sétányok közelében több elhullott vízimadarat és hattyút is találtak a járókelők.
A pozsonyi Slovnaft leállítja Ukrajnába irányuló dízelüzemanyag exportját, és a kőolajfinomító minden terméke a hazai piac ellátására szolgál majd – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormány szerdai ülése után, amelyen olaj-szükségállapot bevezetéséről döntöttek, mivel az ukrán fél nem indította újra a szállításokat a Bará
A lakásvásárlók 65-70 százaléka jó vagy nagyon jó állapotú ingatlant keres, míg kifejezetten felújítandót Budapesten körülbelül 9 százalék, vidéken 13-16 százalék. Nem csak a szűk kereslet miatt nehezebb azonban eladni a rossz állapotú ingatlanokat, a bankok hitelezési politikája is nehezíti az eladók dolgát, ugyanis ezeknél magasabb önerőt várhatn
Egy mediterrán ciklon érkezik Magyarország fölé, ám az útvonala miatt a következő két napban lehulló hó mennyisége még bizonytalan. Csütörtökön főként északon várható havazás, péntekre viszont a hideg beáramlásával országszerte nőhet a hó esélye, írja az Időkép.
Vannak, akik imádják a reflektorfényt, mások inkább elbújnának előle. A csillagjegy most lebuktatja, ki mennyire szerény, és kinél diktálja az egó a szabályokat.
Charli XCX áldokumentumfilmben hagyja maga mögött a takonyzöld csúcskorszakát, sajnos egy sovány sztorival és egy súlycsoportján felül ripacskodó Alexander Skarsgårddal.
Egy váratlan helyzetbe kerültem, amikor egy kollégám férjét találtam meg egy randiappon. Most egy döntést kell hoznom, de nem tudom, mi a helyes lépés.
Jelentősen lecsökkent az Európai Unió halászflottája az elmúlt évtizedben, de a különböző mérőszámok alapján még mindig Spanyolország, Franciaország, Olaszország és Olaszország rendelkezik a legnagyobb kapacitással. A fogások csaknem háromnegyede az Atlanti-Óceán északkeleti területéről származik, a maradékon csaknem egyenlő arányban osztozik a Föl
Éva Emma rajongója lett, mindent úgy akart csinálni, ahogyan ő, ugyanolyan ruhákat akart hordani, utánozta a járását, a mimikáját, átvette a szófordulatait, megfigyelte a reakcióit. Egész ügyesen csinálta már, néha a munkahelyén és Bélussal is Emmaként viselkedett. – Sorozatunkban pályakezdő prózaírók szövegeit közöljük a Litera-szerkesztők széljeg
Csütörtöktől vetítik a hazai mozik a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmet. A második világháború után indult nagy zeneszerző-nemzedék utolsó képviselőjéről készült portré Kurtág György 100. születésnapján kerül a filmszínházakba.
Az új genomikai technikák (NGT) szabályozása eldöntheti az európai gazdák versenyképességét. A fő kérdés előbb-utóbb ez lesz: termelni akarunk vagy importálni?
Nem gondolta volna, hogy a teljes húszas éveit egyetlen sorozatban tölti majd, és hogy 34 éves korára kétszeres Emmy- és háromszoros Golden Globe-díjas színész lesz.
2025 decemberéhez képest idén januárban átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 5 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. A fizikai dolgozók 21 százaléka részesült 10 százalék feletti béremelésben, miközben 36 százalékuknak nem változott a bére az el