A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsong Un lányát, Kim Ju Ae-t jelölte ki örökösének. A Nemzeti Hírszerző Szolgálat ezt több jel alapján állapította meg.
Napok óta foglalkoztatja a közvéleményt a radnaimark.hu oldalon szereplő hálószoba története – most megszólalt Magyar Péter is, aki "konszenzuális szexuális kapcsolatról" és "titkosszolgálati akcióról" beszélt.
Az arany árfolyamának emelkedése az elmúlt évek egyik legerősebb tőkepiaci trendje volt, és a folyamat idén is folytatódhat. Az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a nemesfém drágulását több tényező együttese hajtja, köztük a jegybanki aranyvásárlások, a geopolitikai bizonytalanság és a csökkenő reálhozamok.
Újabb fejezetéhez érkezett a Beckham családon belüli konfliktus. Cruz Beckham egy érzelmes poszttal jelezte, hogy szeretné elsimítani a nézeteltéréseket bátyjával, Brooklyn Beckhammel.
Egy 100 grammos modulban csomagolták egybe az MI-t, a kameraképes feldolgozást és a repülésvezérlést – a gyártó szerint ettől bármely UAV "okosabbá" és önállóbbá válhat.
Dánia legnagyobb pénzintézete mostantól Bitcoin- és Ethereum-kitettséget kínál ügyfeleinek tőzsdén kereskedett termékeken (ETP) keresztül, ugyanakkor hozzátette, hogy a kriptót továbbra sem tekinti klasszikus, hosszú távú befektetési eszköznek. A teljes elzárkózástól a szabályozott kitettségig A Danske Bank 2018-ban még egyértelműen elutasított min
Ha te is rövid köröm-mániában égsz, mint én, akkor ez a cikk neked szól. Valentin-nap közeledtével előkerülnek a pirosak, a rózsaszínek és a cuki, de elegáns szívecskés minták.
Egy 100 grammos modulban csomagolták egybe az MI-t, a kameraképes feldolgozást és a repülésvezérlést – a gyártó szerint ettől bármely UAV "okosabbá" és önállóbbá válhat.
Hosszú évek óta nem látott alacsony szintű inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal 2026 első hónapjában. A drágulás üteme végre lelassult annyira, hogy a Magyar Nemzeti Bank rászánja magát a kamatcsökkentésre. Ezt lassan másféle tette meg utoljára. Ha újra elkezdődik a kamatvágás, az olcsóbbá teheti a hiteleket és az állam kiadásait is csökk
A Jászai Mari-díjas színészt 1957-ben feleségével együtt találták holtan egy budai lakásban, gázmérgezés végzett velük. A helyszíni nyomok és egy későbbi ügynöki jelentés azonban idegenkezűségre utalnak.
Összesen 75,2 milliárd forint támogatás jut a kertészeti és a gyógynövény ágazat fejlesztésére, amelyből üvegházak, fóliaházak, hűtőházak és post-harvest kapacitások korszerűsítése és bővítése valósulhat meg. A forrás célja a növekvő piaci igények kiszolgálása, az energiahatékony és környezetbarát technológiák elterjesztése - különös tekintettel a
Videóüzenetben reagált a radnaimark.hu címen megjelent, sejtelmes tartalmú honlapra és az ellene készülő lejárató akcióra Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője részletesen beszélt egy két évvel ezelőtti augusztusi éjszakáról, és név szerint említette volt partnerét, Vogel Evelint.
Az osztalékfizető ETF olyan tőzsdén kereskedett alap, amely a benne lévő részvények osztalékát rendszeresen kifizeti a befektetőknek. Mutatjuk az előnyeit és a kockázatait, hogy mikor lehet jó választás.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség azt hangsúlyozta, hogy az árréskorlátozás csak felületi és rövid távú problémakezelés. Mi történt? Megint meghosszabbította a kormány az árrésstopot, ezúttal májusig – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményéből. A hírre reagált a nagy hazai láncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség i
Megszólalt Magyar Péter a radnaimark.hu oldalon látható fotóról. Mint egyebek között elmondta, titkosszolgálati akcióval áll szemben, és bevallotta, Vogel Evelinnel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített.
Mennyire biztonságos az a platform, ahol a gyermekünk játszik, amikor nem látjuk és egyedül van? Érdemes elgondolkodni, és újratervezni, ha szülőként azt halljuk, hogy a gyermekünk a Robloxon kalandozik. Az izgalmas, színes-szagos, folyton bővülő játékkínálat ugyanis nem csupán a 13 év alatti gyermekeket szippantja be, de remek teret kínál azoknak,
A metszés a növényápolás egyik legfontosabb beavatkozása, mégis sokszor alábecsüljük az ehhez használt eszköz szerepét. Egy rosszul megválasztott metszőolló nemcsak a munkát nehezíti meg, hanem a növényt is károsíthatja.
Az önbizalom csodálatos dolog – hiszen csak akkor tudunk igazán boldogulni az életben, ha tisztában vagyunk saját értékeinkkel. De mi történik, ha ez az önszeretet túlcsordul, és az egészséges önbizalom arroganciává válik? Nos, vannak olyan emberek, akik hajlamosak arra, hogy az univerzum középpontjának tekintsék magukat, és ez nem mindig teszi őke