A kormány ma bejelentette, hogy az árrésstopot május 31-ig meghosszabbítják, ez plusz három hónapot jelent a legutóbbi döntéshez képest, amely február végi kivezetést irányzott volna elő. Mivel már egészen biztos, hogy az intézkedés kivezetése az új kormány feladata lesz - bárki is győzzön április 12-én - megkérdeztük a Tisza Pártot hogy mit tervez
2025 október–decemberében ugyanannyi műtrágyát vásároltak a gazdálkodók, mint egy évvel korábban, de magasabb áron. A foszfor kiugró mértékben drágult. Ez lett a hatása.
Két évvel az Antwerpeni Nyilatkozat elfogadása után a kulcsfontosságú iparágak vezetői a 2026-os Európai Ipari Csúcstalálkozón ismét figyelmeztették Ursula von der Leyent.
A versenyt a győztesek látványos gálája, a Bajnokok Parádéja zárja február 21-én, szombaton. De a karnevál igazi lelke nem korlátozódik a stadion lelátóira; a valódi főszereplők a város utcái. Országosan 65 millió résztvevővel számolnak a karnevál idején.
A tiramisu sokak fejében egyszerű desszert: babapiskóta, valamilyen kávlé, mascarpone és kakaó. Ha azonban jobban beleássuk magunkat, hamar kiderül, hogy az egyik legkifinomultabbédességről van szó, ahol a végső íz és állag a legapróbb döntéseken múlik. A jó tiramisu nem tocsog, nem túl édes, és nem is a kakaópor uralja, hanem a kávé. Ez a recept t
A fürdőváros téli arcát bemutató felvételekkel egészült ki az új városimázsfilm. A havas pillanatokkal négyévszakossá vált a Gyula történelmi hangulatát és sokszínű programkínálatát bemutató film. Hamisítatlan téli hangulatot mutatott a fürdőváros januárban, ezeket a ritka pillanatokat használták ki januárban a 2025-ben elindított, új városimázsfil
Az utóbbi idők egyik legkülönlegesebb bevetésre indultak a hódmezővásárhelyi tűzoltók: egy kétévest kellett kiszabadítaniuk az etetőszékéből, ahová a dackorszak és a mozgásigény zárta be pillanatok alatt.
Csütörtökön délután vettek végső búcsút az életének 91. évében elhunyt Koltai Jánostól. A Jászai Mari-díjas színészt, díszlettervezőt, filmrendezőt, képzőművészt, a Szomszédok Gábor Gáborát a Somogy vármegyei Ádándon helyezik végső nyugalomra, azon a településen, ahol életének utolsó éveit töltötte, és ahol szeretett felesége, Pap Éva is örök álmát
Csütörtökön délután vettek végső búcsút az életének 91. évében elhunyt Koltai Jánostól. A Jászai Mari-díjas színészt, díszlettervezőt, filmrendezőt, képzőművészt, a Szomszédok Gábor Gáborát a Somogy vármegyei Ádándon helyezik végső nyugalomra, azon a településen, ahol életének utolsó éveit töltötte, és ahol szeretett felesége, Pap Éva is örök álmát
Az elkövető akkora erővel esett neki a járműnek, hogy még a kasza nyele is eltörött. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt indult eljárás a magából kikelt férfi ellen.
Összeállt az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál programja. A szakmai előzsűri több, mint 400 alkotásból választotta ki a legjobb operatőri munkáért járó Zsigmond Vilmos-díjra esélyes alkotásokat, melyek között ott van az Árva és a Csendes barát is. Az operatőri teljesítmények elismerésére alapított fesztivált idén május 13. és 17. között
Az elkövető akkora erővel esett neki a járműnek, hogy még a kasza nyele is eltörött. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt indult eljárás a magából kikelt férfi ellen.
Összeállt az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál programja. A szakmai előzsűri több, mint 400 alkotásból választotta ki a legjobb operatőri munkáért járó Zsigmond Vilmos-díjra esélyes alkotásokat, melyek között ott van az Árva és a Csendes barát is. Az operatőri teljesítmények elismerésére alapított fesztivált idén május 13. és 17. között
Mély megrendülést keltett a hír, hogy 48 éves korában elhunyt James Van Der Beek, a Dawson és a haverok egykori sztárja. A színész két éven át küzdött vastagbélrákkal, szervezete végül feladta a harcot a betegséggel szemben.
A formálódó holland kabinet koalíciós szerződése név szerint említi Magyarországot és Szlovákiát. A szöveg szerint a cél, hogy a jogállamisági eljárás könnyítésével elzárják az uniós forrásokat.
Csak kivégzéshez lehet hasonlítani azt, ami a Pakssal történt a MOL Magyar Kupában. A DVTK úgy játszott velük, mit macska az egérrel. A szurkolók már tudják, hogy ez miért történt.
A vásárra rendhagyó módon nem eladni visznek festményeket, Inkább Csernus Tibor és Sándorfi István figurális magyar festőművészek fő műveiből rendeznek kiállítást.
Két egymást követő napon érkezik pénz a nyugdíjasokhoz: csütörtökön a februári rendes nyugdíjat, pénteken pedig a 13. havi juttatást és a 14. havi nyugdíj első, negyedéves részletét utalják – közölte Zsigó Róbert. Az államtitkár szerint egy átlagos nyugdíj esetén ez összesen mintegy 560 ezer forintot jelenthet, és hangsúlyozta: a kormány garantálja
Tartós, megmagyarázhatatlan szájszag is utalhat arra, hogy a bélben felszívódási zavar vagy bakteriális egyensúlyzavar zajlik. A hirtelen, erős hasi fájdalom akár bélelhalás jele is lehet, míg a hónapok óta tartó puffadás, vashiány vagy krónikus fáradtság a vékonybél lassú károsodására utalhat – a tünetek helyes értelmezése szó szerint életet menth
Ugyan ahogy a nevéből is látszik, az étlapon a házias, magyaros ízek dominálnak, a Dobozi Kisvendéglő és Csárda ennél jóval többet tartogat a visszatérő vagy éppen csak a környéken járó éhes vendégeknek. Ez az a hely, ahol kényelmesen elfér egymás mellett a spaghetti fokhagymás garnélával és a közönségkedvenc töltött hús többféle variációban. A Dob
Magyar Péter csütörtökön délután háromnegyed három előtt közötle közösségi oldalán: délután 16 órakor bejelentést tesz a közvéleményt napok óta foglalkoztató randaimark.hu oldalon láthatóakkal kapcsolatban.
Mintegy 284 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzéssel Magyarországon az év hatodik hetében, ami 1,1%-os heti csökkenést jelez az előző héten mért 11%-os növekedés után. Ezen belül az influenzaszerű megbetegedések száma a 77 ezer alá csökkent, ami 1,2%-kal kevesebb az 5. heti adatnál, ami majd' 30%-os ugrást jelzett. A korosztályos bontás nagyjábó
48 éves korában elhunyt James Van Der Beek, a Dawson és a haverok színésze, a gyászhír bejelentése után barátai a közösségi médiában emlékeztek meg Dawson Leery egykori megformálójáról. A közös képeket és posztokat nem lehet könnyek nélkül végignézni.
Fotók: Rendészeti Államtitkárság A közlemény szerint az autó tulajdonosa, a 48 éves paksi férfi 2015. július 29-én este 8 óra körül hagyta el az otthonát, majd autójával ismeretlen helyre hajtott; késő este még telefonált a feleségének, de hollétét nem árulta el, azután a telefonja nem volt többet elérhető, ő pedig nem adott magáról életjelet. A c