2026. február 12. csütörtök

febr. 12
10:29
Von der Leyen minden trükkjével tagadja ezt az ábrát: Európa polgárainak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk Brüsszel lépései miatt (Mandiner)
Kiderült, hogy valójában minden Ukrajnával kapcsolatos terhet az európai adófizetők állnak.
febr. 12
10:29
Polgár Judit: "Tízszer többet kellett bizonyítanom, mint egy fiúnak" (Kárpátmedence)
Huszonhat éven keresztül vezette a felnőtt női világranglistát. Egy romos lakásból jutott el a sakk világsztárjai közé. A Polgár Judit pályafutásáról készült dokumentumfilm, A sakk királynője (Queen of Chess) már látható a Netflixen. A különleges alkotás azoknak is érdekes és tanulságos lehet, akiknek eddig idegen volt a sakk világa. Mi is megnéztü
febr. 12
10:33
Teljes káosz a Fradi Európa-liga-ellenfelénél: idén már a harmadik edzőjét rúgta ki a patinás klub (Blikk)
Mindössze 114 nap után menesztette Sean Dyche-ot a vezetőedzői posztról az angol labdarúgó-bajnokságban bennmaradásért küzdő Nottingham Forest. A csapat az Európa-liga alapszakaszában a Ferencvárossal is találkozott. A rutinos edző utódja még nem ismert.
febr. 12
10:33
Marad az árrésstop – Kormányinfó percről percre (Infostart)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentéseket tett a kátyúhelyzetről, a rezsistopról, az árréskorlátról, a nemzeti petícióról és az ukrán fenyegetésről is, majd Vitályos Eszter kormányszóvivővel együtt újságírói kérdésekre is válaszoltak. A gödi Samsung-gyár ügyében Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt mondta, egy hatósági üg
febr. 12
10:33
Orbán Viktor szerint az unió eldöntötte, hogy háborúba megy (HírTV)
A miniszterelnök az uniós csúcs kapcsán nyilatkozott.
febr. 12
10:33
Kormányinfó: a rezsistopról és az árintézkedésekről is bejelentést tett a kabinet (Portfolio)
Az árrésstopokat május végéig meghosszabbítják, és értesítőt küldenek a rezsistopról minden érintettnek, külön nyilatkozattal az áramalapú támogatást kérőknek – ismertette a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A sajtótájékoztatón elhangzó kérdések között szó volt a rendvédelmi igazgatási dolgozók egyszeri br
febr. 12
10:33
Kizárták az olimpiáról az ukrán szkeletonversenyzőt, aki a háború áldozatainak képeit viselte volna a sisakján (444.hu)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint a sportoló viselhet fekete gyászkarszalagot az áldozatok emlékére, ha szeretne, de a sisak sérti az olimpiai szabályokat.
febr. 12
10:33
Magyar Péter: Szánalmasnak találom, hogy az Atv egy héttel az adás után két vicces mondat miatt telesírja a sajtót (SzMo)
Hont András publicista szerint Magyar Péter az ATV aulájában jósolta meg a csatorna sorsát. Az ATV megerősítette az eset tényét, a kormánymédia pedig a sajtószabadság elleni fenyegetésként értelmezte a kijelentést.
febr. 12
10:33
Újabb magyar halt meg a háborúban (Magyar Hírlap)
Egy újabb név a veszteségek listáján.
febr. 12
10:33
A Kreml nem zárja ki Trump meghívását a díszszemlére (Demokrata)
Donald Trump részt vehet a győzelem 81. évfordulóját ünneplő rendezvényeken.
febr. 12
10:33
Nem akárki fejtette meg: ez Magyar Péter credója! (Mandiner)
Kocsis Máté négy dolgot sorolt fel, amely a Tisza Párt vezetője számára fontos.
febr. 12
10:33
Nobu Budapest: bezár az ikonikus étterem, de nem tűnik el végleg (Helló Magyar)
Bezár a Nobu Budapest – de csak ideiglenesen, és Budapesten debütál a Nobu Club. Mutatjuk, hol működik tovább a márka:
febr. 12
10:33
Magyar Péter és Orbán Anita is elmegy a müncheni biztonságpolitikai konferenciára (Telex)
A világ legjelentősebb biztonságpolitikai fórumán állam- és kormányfők, miniszterek, katonai vezetők és szakértők vitatják meg a globális biztonság legégetőbb kérdéseit.
febr. 12
10:33
Válási gyűrű: Emily Ratajkowski 29 milliós gyémántjával indult el az új őrület (Sassy)
A jelenség 2024 óta önálló piaci kategóriává nőtt, új szolgáltatásokat teremtve.
febr. 12
10:33
Papírmentes áfa-ügyintézés: jön a NAV újítása a reptéren (Kárpátmedence)
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán bemutatták azt az új elektronikus rendszert, amely a külföldi utasok áfavisszatérítését lényegesen leegyszerűsíti.
febr. 12
10:35
Az EU Bíróságának főtanácsnoka szerint a magyar kormány több uniós alapjogot is megsértett (Portfolio)
Juliane Kokott főtanácsnok szerint Magyarország több ponton is megsértette az uniós jogot a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény elfogadásával.
febr. 12
10:35
Teljes káosz a Fradi Európa-liga-ellenfelénél: idén már a harmadik edzőjét rúgta ki a patinás klub (Kárpátmedence)
Mindössze 114 nap után menesztette Sean Dyche-ot a vezetőedzői posztról az angol labdarúgó-bajnokságban bennmaradásért küzdő Nottingham Forest. A csapat az Európa-liga alapszakaszában a Ferencvárossal is találkozott. A rutinos edző utódja még nem ismert.
febr. 12
10:37
Teljesen kivonul a kiskereskedelmi óriás Romániából (Portfolio)
A Carrefour kizárólagos tárgyalásokba kezdett a Pavăl Holdinggal romániai érdekeltségének teljes eladásáról, a tranzakció része a francia kiskereskedelmi óriás 2025 elején indított portfólió-felülvizsgálatának - írja a Retail Detail.
febr. 12
10:39
Tarol a McDonald’s (Piac és Profit)
A gyorsétteremlánc negyedik negyedéves bevétele 7 milliárd dollár volt, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben, és meghaladta a 6,84 milliárdos konszenzust. A 3,12 dolláros egy részvényre jutó nyereség szintén felülmúlta a várt 3,05 dollárt és az egy évvel korábbi 2,8 dollárt is.
febr. 12
10:39
Itt van Gulyás Gergely bejelentése az árrésstopról: erre kell készülni a magyarországi boltokban (Pénzcentrum)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön 10 órakor kezdte el a sajtótájékoztatót tart a Karmelita Kolostor Színháztermében. A kormány több gazdasági és lakossági intézkedésről is döntött: május végéig meghosszabbítják az árrésstopot, változások jöhetnek a rezsitámogatások igénylésében, kiemel
febr. 12
10:39
Hadházy Ákos ismét talált egy milliárdos értékű fantomberuházást, szerinte összehangolt csalásra utalnak a jelek (444.hu)
Sorra épültek az országban gyümölcsfeldolgozók, ahol jele nincs gyümölcsfeldolgozásnak, de milliárdokat kaptak rá az uniótól.
febr. 12
10:39
Kvíz: Mindent tudsz a mohácsi busójárásról? (SzMo)
2012 óta a busójárás hungarikumnak számít, turisták ezreit vonzza a különleges téltemető, tavaszköszöntő népszokás.
febr. 12
10:39
"Nyíltan hadat üzentek Magyarországnak" – végre megszólalt Orbán Viktor (Mandiner)
Betelt a pohár a magyar miniszterelnöknél.
febr. 12
10:39
Május végéig meghosszabbítja a kormány az árréscsökkentést (Üzletem)
A kormány május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést, amely "jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, az árak kordában tartásához" – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
febr. 12
10:39
Ömlik a nyugdíj és az orosz olaj (AC News)
Érkeznek a nyugdíjak, Amerika békéért oldaná az olajszankciókat, a Liverpool pedig Szoboszlai nélkül is nyert a PL-ben.
febr. 12
10:39
Beszakadt az infláció januárban! Jöhet a kamatcsökkentés és a forintgyengülés? (Biztos Döntés)
2026. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
febr. 12
10:39
Május végéig meghosszabbítja a kormány az árréscsökkentést (Kárpátmedence)
A kormány május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést, amely "jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, az árak kordában tartásához" – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
febr. 12
10:41
Gulyás Gergely: Meghosszabbította az árrésstopot a kormány (SzMo)
A kormány szerint az intézkedés hatékony eszköz az áremelésekkel szembeni küzdelemben. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a januári 2,1 százalékos inflációhoz is hozzájárult az árréscsökkentés.
febr. 12
10:41
Eltűnnek az olcsó kocsik, brutálisan drágul a Swift? – Fordulat a használtautó-piacon (Kárpátmedence)
Komoly átrendeződés zajlik a hazai használtautó-piacon – derül ki a KSH és a Használtautó.hu 2026. januári statisztikájából. Ha most tervez autóvásárlást, érdemes figyelnie: a kínálat súlypontja egyre inkább a 2,5–10 millió forintos árkategóriába tolódik.
febr. 12
10:45
Átalakulóban van az autópiac (Infostart)
A hazai használtautó-piacon egyre inkább a középkategória válik meghatározóvá, a piac súlypontja a 2,5-10 millió forintos árkategóriák felé tolódik - közölte a Használtautó.hu járműhirdetési portál, a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH) együttműködésben készített januári statisztika alapján.
febr. 12
10:45
A tervek szerint holnap jelenik meg a Direkt36 új dokumentumfilmje, A csapda (Kreatív Online)
A film az Orbán-korszak elmúlt 16 évének elvesztett lehetőségeiről szól.
febr. 12
10:45
Mától újabb esély nyílt a fiatal gazdáknak: mutatjuk, hogy szerezhetsz 20 milliót (Agroinform)
Február 12-én nyílt meg a generációváltást segítő támogatás második benyújtási szakasza.
febr. 12
10:45
Itt a kormány bejelentése: óriási változás jön a fizetős parkolásban, minden zónát érint (Pénzcentrum)
Március 16-tól megszűnik a mobilparkolás után fizetendő kényelmi díj Magyarországon - jelentette be közösségi oldalán Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős államtitkár. Az intézkedés célja, hogy a mobiltelefonos parkolás költsége megegyezzen a parkolóautomatás fizetés díjával.
febr. 12
10:45
Újabb változás a hazai üzemanyagárakban: péntektől drágább lehet a tankolás! (Autónavigátor)
Csupán alig észrevehetően módosultak a hazai üzemanyagárak a szerdai bejelentést követően. A gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal csökkent csütörtökön,
febr. 12
10:45
Megvan a világsikerű videójáték alapján készülő inváziós sci-fi első szupersztárja (Player)
Az utóbbi évek legjobb online akciójátéka a Helldivers 2, melyben a játékosoknak egy fasisztoid, de a galaxist a demokrácia nevében felperzselő Szuperföld katonáiként kell öngyilkos küldetéseket végrehajtaniuk különböző bolygókon.
febr. 12
10:45
Elégetett kéziratok és visszafogott szexjelenetek a Vladimir új trailerében (Könyves Magazin)
Hamarosan Rachel Weisz és fiatalabb kollégája szerelmi kapcsolatáért izgulhatunk az új Netflix-sorozatban. Meg is érkezett a Vladimir első trailere.
febr. 12
10:45
Megint rajtunk röhög a fél világ, könnyfakasztó, amit egy hazai szupermarketben fotóztak (Promotions)
Míg a Budapesti utakon az aszfaltokat javítják, egy hazai bevásárlóközpontban nem mindennapi fotó terjed, ami miatt most mindenki rajtunk nevet.
febr. 12
10:45
Sportkupéból családi autó (Magyar Hírlap)
A rég nem használt modellnevek felélesztése nem szokatlan gyakorlat manapság. Ez történt a Ford Caprival is, amely a ’70-es években egy sportkupét jelentett, ma pedig az itt látható elektromos, családi autó lett belőle..
febr. 12
10:45
A pénz továbbra is tabu: minden ötödik magyar párnak ez a legnehezebb téma (Bank360 blog)
Bár a magyarok többsége párkapcsolatban él, a hosszú távú pénzügyi tervezés továbbra is érzékeny és sokszor kerülendő téma. Az OTP Nyugdíjpénztár friss, országos kutatása szerint a 25–55 év közötti, párkapcsolatban élők mindössze 30 százaléka beszél rendszeresen és részletesen a partnerével a hosszú távú pénzügyi célokról, miközben minden ötödik vá
febr. 12
10:45
Éjjel rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg (Demokrata)
A támadásban sokan megsebesültek és lakóházak rongálódtak meg.
febr. 12
10:45
Ukrán paradicsomexport: fordult a piac Moldovánál (Mezőhír)
A mezőgazdaság figyel: az ukrán paradicsomexport 2025-ben zuhant, de Moldova továbbra is a legnagyobb felvevőpiac.
febr. 12
10:45
Kizárták a téli olimpiáról az ukrán szkeletonost, aki a háborúban meghalt sportolótársaira emlékező sisakban akart versenyezni (Telex)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 21 perccel a verseny kezdete előtt jelentette be, hogy Vladiszlav Heraskevics nem indulhat.
febr. 12
10:45
Az olaszok legvágyottabb szigete minden eddiginél szigorúbb korlátozásokat vezet be (Roadster)
Főszezonban akár napi ötvenezer látogató is érkezik a mindössze tizenhárom-tizenöt ezer lakosú szigetre. A helyzet mostanra tarthatatlanná vált.
febr. 12
10:45
A házasság jövője: Miért nem baj, ha egyre kevesebben lépnek frigyre? (Bien)
Eljön az idő, amikor már nem lesz egyértelmű lépés a pároknak, hogy hivatalosan is összekössék életüket. A házasság intézménye folyamatosan változik, ahogy a társadalom is fejlődik.
febr. 12
10:45
Ezért nem választják a fiatalok az agráriumot: gyorsabb sikert akarnak (Agrárszektor)
Az európai és a hazai agráriumban is komoly, egyelőre megoldatlan problémának számít a generációváltás kérdése, így rengeteg az olyan pozíció, amire lasszóval sem lehet szakembert találni. Már csak néhány nap van hátra a február 15-i felsőoktatási felvételi határidőig, így az Alapvetés podcast mai adásban azzal foglalkoztunk, hogyan lehetne a pálya
febr. 12
10:45
Tűz pusztított egy panelházban, egy gyermek meghalt (Kárpátmedence)
Több otthon lakhatatlanná vált, a lakókat kiköltöztették.
febr. 12
10:47
Megszületett Soma Mamagésa első unokája, már képet is láthatunk (Kárpátmedence)
Soma Mamagésát most tényleg madarat lehet fogatni. Amióta nagymama lett, és megszületett az első unokája, Merse, szinte kirobban belőle az öröm. A kisfiút ugyan karácsonyra várták, de végül pár nappal tovább maradt az édesanyja pocakjában, így a családnak még egy kicsit tovább kellett bírnia a feszültséggel teli várakozást.
febr. 12
10:51
Inhouse Farming – Feed & Food Convention: Innovációk a jövő élelmiszerrendszereiben (Agroinform)
Innovatív mezőgazdasági és élelmiszer-termelési megoldások szakmai konferenciája.
febr. 12
10:51
Többmilliós büntetést róttak ki a TV2-re (MMonline)
Újabb többmillió forintos bírságot rótt ki a TV2 Zrt.-re a Médiatanács, ezúttal azért, mert a tragédiákhoz kapcsolódó nyereményjáték közzététele nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő, a demokratikus nyilvánosság érdekeit szolgáló alkotmányos értékekkel. Büntetést kapott a Best Radio Kft. is a szerződéses kötelezettségein
febr. 12
10:51
NATO-főtitkár: Oroszország hosszú távú fenyegetést jelent (Demokrata)
"Az Egyesült Államok továbbra is erőfeszítéseket tesz a háború igazságos és tartós lezárására."

Keresés