Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13
A miniszterelnök televíziós beszédében megerősítette, hogy a tüntetések ellenére végigviszik az Alkotmánybíróság átalakítását. Az államfő által összehívott válságtanácskozástól a kormánypárt tüntetőleg távol maradt.
A Hormuzi-szoros lezárását a Nemzetközi EnergiaÜgynökség (IEA) ezt a globális olajpiac történetének legnagyobb kínálati fennakadásának nevezte, a költségek emelkedése az amerikai gazdákat különösen nagy mértékben sújtotta.
Fotó: Ferrari A 41 éves pilótának ez az idei első és pályafutása 105. pole pozíciója, Mexikóban 10 év szünet után nyert újra időmérőt. Hamilton mellől honfitársa, George Russell startolhat majd a Mercedesszel, míg a harmadik rajtkockát a másik Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc szerezte meg. A vb-címért küzdő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes
Gundel Takács Gábor a stúdiók biztonságos közegéhez van szokva, ám most először egy reality műsort fog vezetni, a november 9-én induló Hotel Blöfföt. Kíváncsian és izgalommal készült az új feladatra, mert tudja, ez a játék rengeteg fordulatot tartogat, itt tényleg bármi megtörténhet.
Egy új amerikai kutatás mikroműanyagokat mutatott ki a kaliforniai Sierra Nevada hegység frissen hullott havában, még az emberi tevékenységtől távoli területeken is. Az eredmények szerint az apró műanyagrészecskék a légkörön keresztül nagy távolságokra juthatnak, majd a hóval együtt a felszínre kerülhetnek.
A mikrós lime-trükköt egy teszt megcáfolta, a görgetés viszont működik. Ellenőriztük a népszerű fogásokat, és összeszedtük, mi segít tényleg több levet kipréselni.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
A kvantumkommunikáció, a kvantumszámítógépek és a kvantumszenzorok fejlesztésében elért hazai eredményeket, valamint a technológia gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit tekintették át a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium pénteki záró szimpóziumán, a Magyar Telekom budapesti székházában - tájékoztatta a HUN-REN Kutatási Hálózat az MTI-t péntek
A mézeskalácstészta pihentetése nem csupán egy régi konyhai szokás. A hidegben töltött idő alatt az alapanyagok összeérnek, a tészta megszilárdul, így könnyebb lesz nyújtani és formázni.
Mostantól két eurós kezelési díjat kell fizetni minden EU-n kívülről érkező online rendelés után, a küldemény értékétől függetlenül. Az új teher a júliusban bevezetett három eurós átalányvám mellé lép, és nem csomagonként, hanem terméktételenként számolják, így egy vegyes rendelés jóval többe kerülhet. A díjat jogilag az importőr fizeti, de a platf
A halloween koronázatlan királynője idén ünnepelte legendás jelmezbulijának 25. évfordulóját, és természetesen esze ágában sem volt valami unalmas maskarában megjelenni. Az 53 éves szupermodell ezúttal is olyan átalakulással rukkolt elő, amitől garantáltan leesik az ember álla. Esetleg valamelyik másik testrésze.
A vezeték nélküli Android Auto kényelmes, de a felhasználók egyre inkább visszatérnek a hagyományos USB-kábelhez a stabilitás és a megbízható működés miatt, ráadásul a telefon akkumulátorát is kíméli.
Donald Trump szerint az Egyesült Államoknak még egy-két iráni célpontot kell "elintéznie", köztük a Kolang-hegyet, ahol feltételezések szerint föld alatti nukleáris létesítmény működhet.
Lengyelországban az évek óta tartó politikai szembenállás immár az állami intézmények működését is közvetlenül veszélyeztető alkotmányos válsággá mélyült..
Az egyre nehezebb megélhetési körülmények, illetve a sorkatonai szolgálat ellen, valamint a jobb oktatásért és egészségügyi ellátásért szervezett demonstrációk több helyen erőszakba csaptak át.
A volt miniszterelnök a szerbiai választási vereség után Aleksandar Vučićcsal találkozott, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével is egyeztetett, Milorad Dodik vendégeként pedig egy estét töltött Bosznia-Hercegovinában.
A választók átírták a politikai térképet, Orbán Viktor viszont továbbra is a régi címlistából dolgozik. Balkáni körútján Milorad Dodikot, Pásztor Bálintot és Aleksandar Vučićot kereste fel, akik a politikai vereségek ellenére változatlan barátságról biztosították egymást. Vučić közben már a visszatérését készíti elő: a decemberi tisztújításon ismét
A Kispest-Honvéd ezzel elmozdult az utolsó helyről. A bajnoki címvédő Győr az utolsó percben szerzett góllal egyenlített a Vasas ellen, a Zalaegerszeg simán verte az MTK-t.
Finoman szólva sem győzte meg a töréstesztet végző szervezetet a Chery modellje, ugyanis nulla csillagos értékelést kapott. Mutatjuk, miért minősítették le ennyire!
Coco Chanel neve ma is egyet jelent a francia eleganciával, a kis fekete ruhával és a világ egyik leghíresebb parfümjével. A divattervező azonban korántsem csak forradalmi kreációiról vált ismertté: a második világháború alatt kapcsolatot ápolt a náci megszállókkal, és a fennmaradt hírszerzési dokumentumok szerint a német katonai titkosszolgálatnak
Egy kiürült befőttesüveg, egy kevés almaecet és néhány csepp mosogatószer elég ahhoz, hogy a gyümölcsöstál körül köröző muslicák fogyni kezdjenek. Elmagyarázzuk, miért működik a csapda, és miért nem elég önmagában.
Cameron Boozer 27 ponttal és kilenc lepattanóval vezette győzelemre a Memphis Grizzliest, amely 136–105-re legyőzte a Sacramento Kingst, és hatodik mérkőzését is megnyerte az NBA új idényében. A vendégeknél Darius Acuff Jr. 38 ponttal, köztük kilenc hárompontossal állított fel új egyéni csúcsot, de a két újonc kiemelkedő teljesítménye egészen eltér
A spanyol krumplis tortilla 500 gramm krumplival, 400 gramm Hokkaido tökkel és hat tojással őszi színt kap. Lépésről lépésre a serpenyős recept, a fordítás fortélyaival és egy kis történelemmel.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
A korábbi francia és olasz esetekhez hasonló zavargások, fosztogatások és a rendőrség elleni támadások árnyékolták be szombaton a németországi országos, ifjúság által vezetett tüntetéseket, a napközbeni többnyire békés demonstrációk után este súlyos zavargások törtek ki Frankfurtban és Kölnben.
Hogyan kezeljük a növényi maradványokat, avagy az égetés vagy a komposztálás az ideálisabb? Az elhalt növényi részek kezelésére nem adható minden esetben egységes technológiai javaslat, mivel többféle károsító és élettani tényező is kiválthatja azt.
Az Aranyosvölgybe egymással összefüggő ingatlanfejlesztéseket terveznek olyan területeken, amiket néhány éve adott el az önkormányzat. A civilek a beépítés ellen aláírásokat gyűjtöttek, demonstrációt szerveztek, a legújabb lépésükben pedig kezdeményezik az adásvételi szerződések ügyészségi vizsgálatát.
A kétszeres Oscar-díjas Jessica Lange egykor Hollywood egyik legelbűvölőbb színésznője volt, és 77 évesen is lenyűgöző megjelenésével és utánozhatatlan kisugárzásával hívja fel magára a figyelmet.
"A szarkazmus és az irónia a munkáim DNS-ében van" – mondja az alkotó, aki nem csak fest, a kampányidőszakban sokan találkozhattak szerepjátékra épülő videóival, amikben ő "interjúvolta" a NER főszereplőit. Arról is beszélgettünk, merre tovább most.
A legfelsőbb vezető hivatalának közleménye szerint Teherán nem tűri a további fegyveres támadásokat. Az új utasítás a diplomáciai egyeztetésekkel párhuzamosan határoz meg globális válaszlépéseket.
Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
Tíz évvel ezelőtt még a világ egyik legdivatosabb nyaralóhelyének számított a mexikói Tulum városa. Hírességek és tehetős turisták tömege akart egy darabot magáénak tudni a karibi tengerpart atmoszférájából. Mára azonban alaposan megváltozott a helyzet: a látogatók száma meredeken csökken, a szállodák kihasználtsága visszaesett, és már a légitársas
Az Apple-nek továbbra is szembe kell néznie egy csoportos perrel, amelyben az illinoisi biometrikus adatvédelmi törvény (BIPA) megsértésével vádolják, amiért a Photos alkalmazásban állítólag biometrikus adatokat gyűjtött a felhasználók hozzájárulása nélkül. Bár a bíróság részben helyt adott az Apple keresetének, a per jelentős része tovább folytató
A források között költségvetési pénz, uniós és nemzetközi támogatások, pénzintézeti források, valamint magántőke is szerepel – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.