A Motorola bemutatta a Moto G Stylus (2025) okostelefont, amely jelentős fejlesztéseket hozott a kijelző, a stylus és a töltési sebesség terén. Bár az akkumulátor üzemideje hagy némi kívánnivalót maga után, a készülék továbbra is vonzó alternatíva lehet azoknak, akik stylusos telefont keresnek kedvező áron.
Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13
141 milliárd 268 millió 400 ezer forintot adtak az adófizetők erre az évre a közmédiának, jövőre a közpénzeket elosztó Tisza-garnitúra 80 milliárd forintra zsugorítja ugyanezt a juttatást.
Reggel még csak a legszükségesebb holmikat pakolnád el, délutánra viszont már a fél életedet magaddal kell vinned? Ismerős helyzet, amelyre egy jól megválasztott táska jelentheti a megoldást.
A görög királyi család jóképű sarja nemcsak előkelő származásával és sármjával hívja fel magára a figyelmet, hanem mozgalmas szerelmi életével is rendszeresen bekerül a lapokba.
A texasi Johnson Űrközpontban véget ért a NASA második egyéves Mars-szimulációja, amely a hosszú távú űrutazások emberi határait vizsgálta. A négyfős csapatnak a szigorú készletgazdálkodás és a késleltetett rádiókapcsolat mellett mesterségesen generált üzemzavarokkal is meg kellett küzdenie.
Az avokádó termesztésében nemcsak az számít, mennyi virágot hoz a fa, hanem az is, hogy azok mikor képesek megtermékenyülni. A növény virágai ugyanis különleges napi ritmus szerint működnek, ami jelentősen befolyásolhatja a beporzás sikerét.
A nyilvánosságra hozott dokumentumokban 19 milliárd forintnak van nyoma. A támogatási szerződésben pénzdíj nem szerepel, a pénzdíj valószínűleg külön költségtétel volt. A háromnapos Világdöntő rendezési szerződését az Orbán-kormány kötötte és hagyta jóvá egy nem nyilvános kormányhatározattal. A rendezési szerződést és a kormányhatározatot még nem t
A középkori angol börtönökben még az ágy sem járt automatikusan a raboknak. Az ételért, a fűtésért és a fekhelyért sokszor külön fizetni kellett, miközben a fogvatartottak egy része még az ítéletére várt. Aki megengedhette magának, elviselhetőbb körülmények között tölthette a fogságot, a szegényebbekre azonban zsúfoltság, hideg és éhezés várhatott.
A darált mák különleges aromája gyorsan megváltozhat, mert a benne található olajok érzékenyek a levegőre, a fényre és a melegre. Megfelelő tárolással, illetve friss darálással sokáig megőrizheted az ízét.
A pártelnök megelégelte az ismerősöktől és szervezetektől érkező aggódó megkereséseket. Leszögezte, hogy semmiféle anyagi megállapodás nincs közte és a videós között.
Elsősorban a 20. század viharos történelme indokolta, amiért a század legnagyszerűbb művészei vezetéknevet váltottak. Vajon tudod-e, ez a 10 híresség milyen néven született?
A szöszszűrőt sokan minden szárítás után kiürítik, a kondenzátort viszont hónapokig senki nem nézi meg. Pedig ott is gyűlik a szösz, ami rontja a szárítást, és tűzveszélyes is lehet.
Franciaországban és több európai országban is feszült hangulatú tüntetések zajlottak a hétvégén, amelyek helyenként a délutáni békés demonstrációkból estére erőszakos összecsapásokba torkolltak. A tömegben sokan halloweeni jelmezekben, arcot takaró maszkokban vonultak, amely a francia törvények szerint nem engedélyezett. Laurent Nunez francia belüg
Kimi Antonellinek csupán két pont is elég a vb-címhez, és a negyedik helyről rajtolhat. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Sokan azt gondolják, hogy a lefolyó mindent elnyel, pedig néhány hétköznapi anyag komoly dugulást, csőkárosodást vagy akár nagyobb javítási költséget is okozhat. Összegyűjtöttük, mely anyagokkal érdemes nagyon óvatosnak lenni a konyhai mosogatónál és a szemétledobóban.
Nem finomkodott Kaja Kallas Szergej Lavrovval az atlantai G20-as külügyminiszteri találkozó után. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az orosz külügyminiszter „rengeteg hazugságot és hamis narratívát” terjesztett az ukrajnai háborúról a pénteki egyeztetéseken. Az európai politikusok azonban szembesítették az orosz tá
Négyórás élő választási műsorral készül Piers Morgan az amerikai félidős választásokra. A brit műsorvezető szerint a YouTube és a digitális platformok egyre komolyabb kihívást jelentenek a hagyományos tévés hírcsatornáknak, amelyeknek sürgősen alkalmazkodniuk kell a megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz.
Több mint 2800 kiskereskedelmi üzlet zárt be Magyarországon 2024 és 2025 vége között, így a hazai boltok száma százezer alá csökkent. A leginkább Budapestet és Nógrád vármegyét érintő zsugorodás hátterében az emelkedő üzemeltetési költségek, a diszkontláncok elszívó hatása és a szigorú állami szabályozások állnak. A sorozatos bezárások egyre több v
Az AI forradalmasíthatja az egészségügy megoldásait, de az orvosok leépülő diagnosztikai képessége veszélyes lehet. Az egyetemi tanár az AIToday-nek azt mondta, a rendszereket a betegbiztonság érdekében kell fejleszteni, amire egyedülálló lehetőség az EESZT, ám az adatokat nem kellene kiengedni az országból.
Hogyan támogassunk valakit, aki elveszítette a kisbabáját? Érzékeny beszélgetés a perinatális gyászról Tombor Nellivel, Sevcsik M. Annával, Szimon Petrával és Filákovity Radojkovával.
Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter szerint a dohai tárgyalásokon egy olyan tervről egyeztetnek a katari közvetítőkkel, amellyel két napon belül újranyithatják a Hormuzi-szorost, amennyiben az USA együttműködik.
Ha te is azok közé tartozol, akik az emberek közötti nap után végre becsukják maguk mögött az ajtót, és csak békén szeretnék hagyni a világot, akkor az otthonod kialakítása különösen sokat számít. Mutatjuk, milyen lakberendezési megoldások segíthetnek abban, hogy a saját otthonodat valódi menedékké varázsolhasd.
Az Apple első hajlítható telefonja, az iPhone Duo rajtja nem sikerült a legjobban. A készülék pillanatok alatt elfogyott, de nem a hatalmas érdeklődés miatt, hanem a spekulánsoknak köszönhetően. Ráadásul szoftveres és hardveres problémák is felmerültek, miközben az Apple a gyártási minőség rovására növelhette a mennyiséget.
Bizet népszerű operájának címszerepében Jolana Slavíková lép újra színpadra, Don Josét Brickner Szabolcs és László Boldizsár alakítja, Escamillóként pedig Tommaso Barea mutatkozik be Calixto Bieito világhírű rendezésében, amely 2026. november 14. és 29. között nyolc alkalommal látható az Operaházban. A Magyar Állami Operaház együtteseit az ugyancsa
Sokan tartanak a nyilvános töltési lehetőségek bizonytalanságától, és meglepően kevesen tartják fontosnak a környezetvédelmi szempontokat egy friss felmérés szerint.
Az alkotmánybíróság épülete körüli fizikai erőszak után kizárta Donald Tusk lengyel kormányfő a kialakult alkotmánybírósági válság kompromisszumos megoldását, és a jogállam aláásásával vádolta meg Karol Nawrocki államfőt és az ellenzéket a szombat este sugárzott rendkívüli beszédében.
Gyors, gyakorlati útmutató a gyümölcsfa karózásához: hogyan helyezd el a karót a jellemző szélirány szerint, milyen kötözőanyagot válassz, és mikor ellenőrizd a rögzítést a biztonság érdekében.
A pandémia három évében mindenkinek megváltozott az élete. Nem volt család, ahol ne hagyott volna valamilyen nyomot a vírus miatti lezárás, a bizonytalanság, a félelem. Mára már jól látszik, hogyan befolyásolta ez az időszak a gyerekek szocializációját, stressz-szintjét és tanulási képességeit – akár újszülöttek, akár kamaszok voltak akkor. A Covid
Túl vagytok a halloweeni bulikon, és hegyekben áll otthon az édesség? Mielőtt magában majszolnátok el az összes csokit, mutatunk egy sokkal jobb megoldást! A csoki ugyanis nemcsak a desszertekben zseniális, hanem a sós, húsos kajákat is teljesen új szintre emeli, elképesztő mélységet adva a szaftoknak.
Balatonudvari régi temetője a tó északi partjának egyik kevésbé ismert látnivalója, ahol több mint ötven szív alakú sírkő maradt fenn. Hogy miért éppen ilyen formát kaptak, arra a mai napig nincs biztos válasz, a kövek eredetéhez azonban több történet is kapcsolódik.
Hiába vezetett hét ponttal az utolsó négy percben a Charlotte Hornets, a Philadelphia 76ers Tyrese Maxey vezérletével 109–104-re megnyerte a két csapat szombat esti mérkőzését. A LeBron James és Joel Embiid nélkül pályára lépő vendégek a hajrában 15–3-as sorozattal fordítottak, VJ Edgecombe pedig egy rendkívül fontos hárompontossal biztosította be
Donald Trump amerikai elnök szombaton kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak még egy-két célpontot el kell "intéznie" Iránban, különösen a Kolang-hegyet, amelyről gyanítják, hogy egy nukleáris létesítménynek ad otthont.