Hírarchívum - 2026 október 9.

2026. október 9. péntek

okt. 9
6:48
Ruff Bálint a Fidesz legnagyobb bűnéről és a jövendő népszavazásról is beszélt egy nagyinterjúban (Infostart)
Ruff Bálint szerint április 12-én valódi rendszerváltás történt, amit az új alkotmány elfogadása fog majd beteljesíteni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a Fidesz egyik legnagyobb bűne az volt, hogy elterjesztette a normaszegés kultúráját, ami szerint egyesek minden törvényen felül állhatnak. Orbánék semmit nem tettek a klímaválto
okt. 9
6:48
Így marad friss a zacskós saláta: egyszerű trükkökkel elkerülhető az összeesés és a nyálkásodás (Éva Magazin)
A zacskós saláták gyors és praktikus megoldást jelentenek, de könnyen megfonnyadnak vagy nyálkásodnak, ha nem jól tároljuk őket. Néhány egyszerű lépéssel azonban napokkal tovább megőrizhetjük a frissességüket.
okt. 9
6:48
Húszmilliárd forintot fordított autók, eszközök beszerzésére az Országos Mentőszolgálat (Magyar Hírlap)
Még korszerűbb ellátást nyújthat így a szervezet.
okt. 9
6:48
Európa vezető tudósai építenek új hidakat Budapesten (Helló Sajtó!)
Budapesten október 12. és 16. között rendezik meg az Academia Europaea Building Bridges 2026 konferenciáját, amely a vezető európai kutatókat hozza össze. A HUN-REN és az MTA által szervezett ötnapos esemény a tudományterületek közötti együttműködést, az új kapcsolatok építését és a nemzetközi párbeszédet állítja középpontba.
okt. 9
6:48
A fűtés szerelő tanácsa: Ezzel a trükkel akár duplájára növelheted a radiátorod hatékonyságát! (MeMedia)
Próbáld ki ezt a trükköt amit most elárulunk, ha úgy érzed a radiátorod hőmérséklete nem megfelelő és nem egyenletesen adja le a hőt. A hideg, zord téli napokon kénytelenek vagyunk fűtésünket is magasabbra állítani, ha azt szeretnénk, hogy kellemesen meleg maradjon az idő otthonunkban. Megeshet azonban, hogy úgy érzed, a radiátorod nem tudja igazán
okt. 9
6:51
Előrelépés van, a fordulatra még várni kell: A kórházban rekedt babáknak nincs ideje várni (WMN)
Átlagosan 105 napot töltöttek eddig szociális okokból a kórházban azok a babák, akiknek sokszor egészségügyi okuk sincs ott maradni. Közben életük első, meghatározó hónapjai telnek el. Pénzügyi vállalások és kísérleti programok már vannak – de mikor érzékelik vajon a változásokat a kórtermekben várakozó gyerekek?
okt. 9
6:51
Kvíz: csak az okos emberek képesek legalább 6/10-re, menni fog? (Promotions)
Most rendesen tesztelheted a tudásod!
okt. 9
6:51
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése (KKV Magazin)
A Mapei kilenchavi belföldi árbevétele 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a harmadik negyedévben azonban megtört az első félév lendülete. A változás egybeesik a magyar építőipar nyári visszaesésével: júliusban Magyarországon 12,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés éves összevetésben, miközben az Európai Unió egészében 1,8 sz
okt. 9
6:51
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint (Bien)
Néha úgy tűnik, hogy a szerelmi életed egy helyben toporog, és a randizás inkább tűnik fárasztó kötelezettségnek, mint izgalmas kalandnak? Nézzük meg, mi jelentheti számodra a legnagyobb fejtörést a társkeresésben a születési hónapod alapján, és hogyan lendülhetsz át rajta könnyedén!
okt. 9
6:51
Ne maradjon le, 27,8 milliárd forint várja a hazai vállalkozókat a Dimop Plusz Hitelprogramban (Magro)
Összesen 27,8 milliárd forintos keretösszeggel indult el a KKV-k digitalizációját támogató Dimop Plusz Hitelprogram (1.2.3/A-24), amely rendkívüli lehetőséget kínál a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, köztük az agrárvállalkozásoknak is. A konstrukció keretében 3 és 20 millió forint közötti, 0%-os kamatozású hitel igényelhető, amelynek ak
okt. 9
6:54
Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is (Privátbankár)
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
okt. 9
6:54
Nem oltják pestis ellen az orvosokat, sőt, vakcina sincs Magyarországon (Blikk)
Egy oroszországi laborbaleset gyanúja miatt az egész világ aggódik: vajon elszabadult-e a pestis, a rettegett fekete halál? Rusvai Miklós járványszakértő szerint bár a hajdan a fél Európát kiirtó betegség ma gyógyítható, még így is rendkívül veszélyes. Ha valaki nem kapja meg időben a kezelést, a kór akár 24 órán belül végezhet vele. A magyar orvos
okt. 9
6:54
Putyin: Oroszország mindent megtesz az Irán elleni amerikai háború lezárásáért (444.hu)
Az orosz elnök méltatta Iránt, szerinte "valódi erőfeszítéseket" tesznek a konfliktus lezárására, pedig az nem is a "saját hibájukból" tört ki.
okt. 9
6:54
"Ön adta ki a parancsot, vagy nem?" – Ruszin-Szendi felszólította Orbán Viktort, hogy valljon színt az aranykonvoj-ügyben (SzMo)
A honvédelmi miniszter szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök kiálljon az emberek elé és világosan választ adjon erre a kérdésre. Úgy véli, egy vezetőnek számot kell adnia a döntéseiről, nem pedig magukra hagynia az embereit.
okt. 9
6:54
Közeledik a premier, előzetes érkezett a Hogyan tudnék élni nélküled? 2-höz (MMonline)
Bő egy hónap múlva, november 12-én érkezik a mozikba az év egyik legjobban várt magyar filmje, a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, Demjén-slágerekre épülő zenés romantikus sikerfilm készítői most nyilvánosságra hozták a hivatalos előzetest is. Az első rész pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe: tö
okt. 9
6:54
Vagyont ajánlanak a büntetlenségért cserébe az Orbán-éra oligarchái: már alkut keresnek az új kormánynál? – Frissítés (Helló Magyar)
A VSquare szerint az Orbán-korszak egykori gazdasági elitjének egy része a háttérben már keresi a kapcsolatot a Magyar Péter vezette kormánnyal.
okt. 9
7:00
Óriási tömeg lesz Budapesten, a hétvégén minden a maratonról szól – nem csak a 40 ezer nevezőnek (Infostart)
A 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál különböző távjaira több mint 39 000 jelentkezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye – közölték a szervezők.
okt. 9
7:00
A Ferrari kivételesen vicces próbált lenni, de egy a Red Bulltól kapott hatalmas oltás lett a vége (Racingline)
Két illetéktelen személy babrált volna a Ferrari Instagram-profiljával?
okt. 9
7:00
Kivégezték, de már jobban van (Telex)
Két méreginjekció után már a kórházban sétál Christa Pike, ismeretlen terep, hogy most mi következik. Ügyvédei tovább harcolnak a nő büntetésének enyhítéséért, miközben egyes politikusok már a villamosszéket is visszahoznák a kivégzéséhez.
okt. 9
7:00
Nem csak sütőtökkrémleves létezik! 5 különleges ötlet, amivel újra megszereted az ősz kedvencét (Life&Body)
Amint beköszönt az ősz, vele együtt szinte menetrendszerűen érkezik a sütőtökkrémleves is. Imádjuk, de valljuk be, egy idő után jólesne valami mást is készíteni az ősz egyik legsokoldalúbb alapanyagából. A sütőtök ugyanis jóval többet tud a levesnél és a pumpkin spice latténál, hiszen sós és édes fogásokban egyaránt működik, ráadásul egészen meglep
okt. 9
7:03
Nyilvános kivégzést jelentett be az amerikai hadügyminiszter, élőben közvetítik a sortüzet (Növekedés)
Hatvan éve nem került sor nyilvános kivégzésre az USÁ-ban.
okt. 9
7:06
Trump: A Fehér Ház ellenségnek tekinti azt, aki mesterséges intelligenciának nevezi a szuperintelligenciát (444.hu)
Az amerikai elnök szeptember végén nevezte át szuperintelligenciának a mesterséges intelligenciát.
okt. 9
7:06
Tovább nyomoznak András herceg ügyében (Magyar Hírlap)
A Jeffrey Epsteinhez köthető közhivatali visszaélésekkel gyanúsított Andrew Mountbatten-Windsor ingatlanjait szabálytalanul kutatták át a brit hatóságok.
okt. 9
7:06
Zelenszkij arra kérte az Egyesült Államokat, hogy adjanak hozzáférést Ukrajnának a Starlinkhez (Telex)
Zelenszkij azután nyilatkozott, hogy Oroszország Kramatorszk városában ukrán buszokat bombázott, a csütörtöki támadásban 35 civil halt meg.
okt. 9
7:06
Ne dőljön be ezeknek a reklámoknak: néhány szó elég, hogy becsalják a boltba és többet költsön, mint akar (Hóvége)
Egy céljuk van, ami illegális.
okt. 9
7:09
Mr. Bean visszatér: új show-val készül Rowan Atkinson (InStyle Men)
Rowan Atkinson 40 év után saját szkeccsműsorral tér vissza a West Endre. Ráadásul Mr. Beant és a Fekete Viperát is magával hozza.
okt. 9
7:12
Bevándorlási ügynökök meglőttek egy férfit New Yorkban, egy ötéves gyerek is az autójában volt (444.hu)
A belbiztonsági minisztérium szerint egy illegálisan az országban tartózkodó, korábban elítélt férfit akartak letartóztatni, Zoran Mamdani polgármester az ICE akcióinak leállítását követeli a városban.
okt. 9
7:12
Ruff Bálint: Orbán tényleg elhitte magáról, hogy tud vízen járni, nullára érdekelte őket, hogy az országnak mi lesz a jövője (SzMo)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor a kormányzása végére elvesztette a kapcsolatát a valósággal, és elhitte, hogy sérthetetlen. Úgy véli, ez a korlátlan gőg vezetett a rendszer teljes torzulásához és a közpénzek kiszivattyúzásához.
okt. 9
7:12
Olyan választ adnak a japánok az autóipar nagy kérdésére, amit mindenki keres (Autószektor)
A Nissan e-POWER rendszere első pillantásra hagyományos hibridnek tűnhet: van benne benzinmotor, villanymotor és akkumulátor is. A működése azonban alapvetően eltér például számos klasszikus full hibridétől. A benzinmotor már nem hajt Az e-POWER esetében a kerekeket kizárólag az elektromos motor hajtja. A benzinmotor és a kerekek között nincs hagyo
okt. 9
7:12
Nem csak a cékla segíthet a vérnyomás kordában tartásában (Magyar Mezőgazdaság)
A cékla magas nitráttartalma miatt gyakran kerül elő a vérnyomásbarát étrend kapcsán, de korántsem az egyetlen lehetőség. Több hétköznapi élelmiszer is támogathatja a szív- és érrendszer egészségét.
okt. 9
7:12
Mérgező füstköd fedi Malajziát az erdőtüzek miatt (Telex)
Indonéziában erdőket és tőzeglápokat égetnek, ezért Malajziát és Szingapúrt is ellepi a füst.
okt. 9
7:12
Feleslegesen béreltek ki egy irodát, aztán kitalálták, hogy oda költöztetik a MÁV legérzékenyebb részlegeit. Most nyomozás indult az ügyben (Telex)
A magyar állam 2024-ben három évre kibérelt egy XIII. kerületi irodaházat, amelybe azonban több mint egy évig nem költözött be senki. Később úgy döntöttek, hogy a MÁV olyan részlegeit költöztetik be, amelyek fogadására az iroda akkor egyáltalán nem volt alkalmas. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást.
okt. 9
7:12
Vége az olcsó kézi munka korának: óriási változás jön a mezőgazdaságban (Agrárszektor)
A déli tagállamok kertészeti ágazata könnyebben jutott munkaerőhöz, ami sokáig lassította a gépesítést. Ez azonban a múlté: a munkaerő jelenlegi elérhetősége és ára alapjaiban kényszeríti átgondolni a kézi munkára épülő termesztési a folyamatokat.
okt. 9
7:15
"Több Európában előállított energiára van szükségünk a függetlenedéshez" (Portfolio)
Európának a lehető leggyorsabban függetlenednie kell a fosszilis tüzelőanyag-importtól, mivel a külső sokkhatások – az orosz inváziótól a Perzsa-öböl konfliktusáig – több mint 100 milliárd euró többletköltséget okoztak az EU-nak. Az unió jelentős előrelépéseket tett: tavaly 89 gigawattnyi megújuló kapacitást épített ki, és először termelt több áram
okt. 9
7:15
Napi horoszkóp: A Kosra új kaland várhat, az Oroszlán igazán elemében lehet október 9-én (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
okt. 9
7:15
"Azt hittem, csak megfáztam - öt évembe telt, mire visszakaptam az életemet" (Promotions)
A vizsgálatok után olyan diagnózist kapott, ami teljesen felforgatta az életét.
okt. 9
7:15
A 222-es angyalszám üzenete az egyensúlyról, a bizalomról és a szerelemről (Bien)
A 222-es angyalszám azok közé a jelek közé tartozik, amelyek a legtöbb embernél éppen akkor jelennek meg, amikor valamiben bizonytalanok.
okt. 9
7:17
A befektetés ma már nem a gazdagok kiváltsága – de fegyelem és bizalom nélkül nincs áttörés (Portfolio)
A pénzügyi függetlenség nem feltétlenül arról szól, hogy valaki fiatalon felhagy a munkával, hanem arról, hogy legyen elég mozgástere nemet mondani rossz kompromisszumokra, és szabadabban dönthessen a saját életéről. A Lightyear Universe 2026 rendezvény panelbeszélgetésein szó volt többek közt a FIRE-életstratégiáról, a hosszú távú befektetés pszic
okt. 9
7:18
"Parancsot kiadni könnyű" – Ruszin-Szendi Romulusz nyílt üzenetet küldött Orbán Viktornak (Blikk)
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter nyílt üzenetben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az ukrán aranykonvoj feltartóztatásának ügyében. A tárcavezető hangsúlyozta: a katonai pályafutása során megtanulta, hogy a parancsnoknak nemcsak kiadnia kell a parancsot, hanem a döntések következményeiért is teljes felelősséget kell vállalnia.
okt. 9
7:18
Rendőrök meggyanúsítása az aranykonvoj-ügyben - a Fidesz reagálása (Gondola)
Az aranykonvoj-ügy Európa legnagyobb korrupciós ügye, amiben vastagon benne vannak az ukrán és az uniós vezetők is.
okt. 9
7:18
Telefonlopás: Elveszti a miniszterelnöki széket Magyar Péter, ha bűnösnek találják? Megszólalt az alkotmányjogász (ATV)
Milyen jogi következményei lehetnek a Magyar Péter elleni eljárásnak? Dr. Váczi Péter alkotmányjogász elemzi a parlamenti mandátum és a tisztség sorsát.
okt. 9
7:18
Először szólalt meg Haaland a Manchester City ügyéről (Magyar Hírlap)
"Tartsunk össze" – üzente a norvég klasszis.
okt. 9
7:18
Az EP elfogadta prioritásait az EU első korrupcióellenes stratégiájához (Helló Sajtó!)
Az EP elfogadta a Bizottság készülő korrupcióellenes stratégiájával kapcsolatos prioritásait, és a megelőzés, a szabályok érvényesítése, valamint az integritás erősítését tartja kulcsfontosságúnak. A képviselők szigorúbb szabályokat kérnek az összeférhetetlenségre, a finanszírozásra és a átláthatóságra.
okt. 9
7:18
Napi matematika feladat: 6 másodperced van megoldani (MeMedia)
Négy művelet egyetlen sorban, kétféle rangsorral. A megoldás pillanatok alatt megvan, ha jó helyen kezded.
okt. 9
7:21
Teljesen átalakul a ChatGPT (Fintech)
Az OpenAI jelentősen átalakítja a ChatGPT felhasználói felületét. A GPT-6 modell bevezetésével érkező Intelligent UI révén a chatbot válaszai a korábbiaknál jóval több vizuális és interaktív elemet tartalmaznak majd. Az újításnak köszönhetően a felhasználók nemcsak szöveges magyarázatokat kaphatnak, hanem grafikonokkal, diagramokkal, kalkulátorokka
okt. 9
7:21
Nem csak nikotin van benne: mérgező fémeket találtak a népszerű e-cigarettákban (EgészségKalauz)
Mérgező fémek az e-cigarettában: nem csak a nikotin jelent veszélyt az egészségre.
okt. 9
7:21
Várva várt eső érkezik, megmenekülhetnek az őszi vetések (Magro)
A következő napokban végre csapadék érkezik, amire óriási szükség van az őszi kalászosok vetéséhez.
okt. 9
7:24
Orbán Viktornak nyilatkoznia kellene az aranykonvojról (Menedzsment Fórum)
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter azt kérdezi a volt miniszterelnöktől, ő adta-e ki a parancsot.
okt. 9
7:24
Kiszámolták: ennél aszályosabb esztendő nem volt az elmúlt 126 év alatt Magyarországon (Blikk)
Az idei nyáron a legfőbb témánk az időjárás volt: a hőség miatt szenvedtünk, a kevés esőt megváltásként éltük meg. A laikusok is érzékelték, hogy rekord kevés csapadék volt nyáron. A Hungaromet adatai alapján készült elemzés pedig azt bizonyítja, hogy a 20. században is előfordultak nagyon száraz nyarak, de az idei az elmúlt 126 év legsúlyosabb asz
okt. 9
7:24
"Szemét vagy!" – Kellemetlen kérdést szegezett az édesapjának a kamerák előtt Stohl Luca a Ridikülben (Blikk)
Kínos, egyben megható pillanatokat hozott Stohl András és lánya, Stohl Luca közös szereplése a Ridikülben. A műsorvezető egy olyan kérdést szegezett az édesapjának, amely láthatóan érzékenyen érintette a színészt. Stohl András először csak annyit felelt: "Szemét vagy!", majd elérzékenyülve vallott a válásairól és arról, hogy a legutóbbi házassága v

Keresés