Hivatalos vizsgálat indult az óvodai és iskolai menzákat biztosító vállalkozások önkormányzati tenderei miatt. A versenyhatóság tiltott megállapodást gyanít, de az ellenőrzés alá vont cégek körét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Ugyanaz a 15 négyzetméteres szoba, három különböző készülék, két áramár. A számítás minden lépése lent olvasható, így a saját szobádra is újra tudd számolni.
New York állam nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumai szerint a TikTok úgynevezett placebokísérleteket végzett a felhasználóin. A biztonsági funkciókat bekapcsolni kívánó felhasználók egy részének – köztük tinédzsereknek és gyerekeknek – egy nem működő változatot jelenített meg a platform, miközben a felhasználók azt hitték, hogy a védelmi esz
A Deutsche Bank legfrissebb felmérése szerint a világ leggazdagabb befektetői jelenleg a kamatok és a hozamok emelkedését tartják a globális gazdasági növekedés legnagyobb kockázatának, miközben geopolitikai szempontból Ázsiát tekintik a legstabilabb régiónak.
Még el sem kezdődött az NBA alapszakasza, de máris komoly visszhangot kapott egy Joel Embiid és LeBron James körül kialakult történet Philadelphiában. Mike Breen egy közvetítés során arról beszélt, hogy James állítólag keményen rászólt Embiidre, amiért néhány percet késett egy edzésről. LeBron azonban határozottan cáfolta az esetet, Nick Nurse is m
Kieren Brown férfiaknak segít a társkeresésben, és szeretné, ha a nők az ő szemszögéből is látnák a dolgokat. Íme 7 dolog, amit a randiguruként a nőknek üzen.
Megölt egy medve egy negyvenes éveiben járó férfit, és súlyosan megsebesített egy ötvenes éveiben járó nőt Mongólia fővárosában – közölte csütörtökön a mongol rendőrség.
A kormány döntése alaposan felforgathatja a magyar sportéletet. A jövőben ugyanis drasztikusan csökkentik az ekhós adózás felső határát a hivatásos sportolóknál. Szabados Gábor sportközgazdász szerint emiatt az érintett kluboknak közös nevezőre kell jutniuk a játékosokkal, akik nehéz döntés előtt állnak.
Tom Cruise legújabb filmje, a Digger komoly pénzügyi kudarccal kezdte meg a mozis pályafutását. A produkció mindössze 20 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén világszerte, és máris elveszíti az IMAX-vásznak jelentős részét.
Már 47 ügyben tett feljelentést valamelyik minisztérium a kormányváltás óta, összesen 2255 milliárd forintnyi közpénzt érintően. A legtöbb esetben azonban még nem indult el a nyomozás.
A Tennessee államban elítélt Christa Pike ügyvédei szerint dühösen és zavarodottan tért magához a kórházban. A bíróság elrendelte a kudarcba fulladt eljárás összes tárgyi bizonyítékának megőrzését.
A pénzpiacok folyamatos átalakuláson mennek keresztül, ám a legutóbbi adatok tanúsága szerint a szabályozott predikciós platformok világában egy kifejezetten figyelemreméltó átrendeződés tanúi lehetünk. A szabályozott amerikai határidős és predikciós piacként működő Kalshi platformján alig néhány héttel az elindítása után az arany árára vonatkozó k
Jól van az a három vesetranszplantált beteg, akik két héttel ezelőtt egyszerre kaptak új szervet a Semmelweis Egyetemen. Magyarországon először hajtottak végre hármas élődonoros keresztdonációt, amelyben három egymás számára idegen pár között cserélték meg a felajánlott szerveket.
New York állam nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumai szerint a TikTok úgynevezett placebokísérleteket végzett a felhasználóin. A biztonsági funkciókat bekapcsolni kívánó felhasználók egy részének – köztük tinédzsereknek és gyerekeknek – egy nem működő változatot jelenített meg a platform, miközben a felhasználók azt hitték, hogy a védelmi esz
Csütörtökön még 28 fokos csúcsértékekkel tetőzik a szokatlan októberi meleg, ám a délután érkező hidegfront záporokkal, zivatarokkal és jelentős lehűléssel vágja át a kora őszi nyarat.
Magához tért a kórházban, sőt, már beszélni is képes az a Tennessee államban elítélt nő, akinek a kivégzése két halálos injekció beadása után sem járt sikerrel. Christa Pike jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az ágyához bilincselve, ám az állapota annyit javult, hogy már nincs szüksége lélegeztetőgépre. A nő egyáltalán nem emlékszik a kivégz
A Spektrum Home és a TV Paprika októberi premierjei ezúttal is praktikus tippekkel, inspiráló történetekkel és könnyen megvalósítható ötletekkel segítenek ebben. Érkeznek Jamie új műsorai és a Menni vagy maradni? új évadai. Van, amikor egy család kinövi a lakását, máskor az évek során megváltozó igények teszik szükségessé az újratervezést. A Menni
A munkaviszonyok vállalkozói szerződéssé alakításának veszélyére figyelmeztet a kata tervezett kibővítése kapcsán Vadász Iván. Az adószakértő ugyanakkor támogatja a hivatásos sportolók kiemelt adókedvezményének megszüntetését.
Ismeretterjesztő műsor indul Lovász László vezetésével október 12-én Az élet a tét címmel, melyben mentősök, tűzoltók, rendőrök, orvosok, vízirendészek, légimentők és kutató-mentők mindennapjai mutatkoznak be.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a közétkeztetés piacán. A GVH azt vizsgálja, történhetett-e tiltott versenykorlátozó megállapodás a menzacégek között, miközben a parkfenntartási vállalatokkal kapcsolatban jelenleg nincs folyamatban hasonló eljárás.
Letért az útról és szalagkorlátnak ütközött egy busz az M5-ös autópályán, Röszke felé, Röszke közelében, a 170-es kilométerszelvénynél. A buszon összesen tizenhárman utaztak. A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon forgalmi akadály van – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az Útinform a
Bécs után Németországba ment, majd 1968 májusában, a forradalom kitörésekor érkezett meg a művészet fővárosának tekintett Párizsba, ahol a diákokkal együtt beállt barikádot építeni. – Kürti Emese 2flekken.
Shayne Coplan, a Polymarket alapító-vezérigazgatója nem jelentette be a platform régóta várt tokenjét a szingapúri TOKEN2049 konferencián. Ehelyett egy olyan, blokkláncon nyilvántartott eszköz lehetőségéről beszélt, amely a vállalat gazdasági teljesítményéhez kapcsolódna, és egyéb funkciókkal is rendelkezne. Coplan még október 4-én, vasárnap egy k
Romániai üzemeibe 90 millió eurót (mintegy 33 milliárd forint) ruházott be a svájci aeronautikai vállalat, a Montana Aerospace - írta az economica.net gazdasági hírportál szerdán.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok jelenleg nem gondolja, hogy biológiai fegyverrel lenne összefüggésben egy szibériai pestiskutató intézet munkatársának halála. A 28 éves kutató október 2-án halt meg, az orosz hatóságok szerint ismeretlen eredetű tüdőgyulladás következtében. A WHO viszont további információkat kért Moszkvától
Darázs Lénárd rektor elárulta, az előző kormány idején Hankó Balázs államtitkárként hívogatta őt. A telefonhívások akkor érkeztek, amikor az egyetem valamelyik oktatója kritikát fogalmazott meg.
Egyedül lakást venni valóban nehezebb feladat: egyetlen jövedelemből kell önerőt gyűjteni, kifizetni a vásárlás költségeit, majd hosszú távon vállalni a törlesztőt. Ettől még nem kell automatikusan lemondani a saját otthonról. Milyen piaci és államilag támogatott megoldások jöhetnek szóba, mire kell figyelni és hogyan érdemes elindulni? Cikkünkben
Ismerd meg a bitcoinhitel működését, amellyel a Strive és a Strategy megkétszerezik a Bitcoin növekedési ütemét. Milyen matematikai modell biztosítja a kimagasló hozamot még egy esetleges medvepiac során is? A Bitcoin újabb mérföldkőhöz érkezett, ahol a puszta vásárlás és tartás már nem elegendő a tőkepiaci gigászok számára. A Wall Street legújabb
A tegnapi amerikai esés után ma reggel az ázsiai tőzsdéken is az eladók kerültek fölénybe, miközben az európai határidős indexek egyelőre iránykeresést jeleznek. A hangulatot a magas kötvényhozamok, az ismét dráguló olaj és az AI-beruházások növekvő hiteligényével kapcsolatos aggodalmak terhelik. A Fed tegnap esti jegyzőkönyve alapján még idén újab