Hírarchívum - 2026 október 7.

2026. október 7. szerda

okt. 7
14:06
Éhezők viadala: az egész országban leállt a Wolt, nem lehet ételt rendelni! (Blikk)
Szerda délután teljesen megbénult a Wolt étel- és csomagszállító platform szolgáltatása Magyarországon. A felhasználók az ország egyik városában sem tudnak rendelést leadni, mert az alkalmazás és a weboldal minden partneréttermet és üzletet kivétel nélkül zárva státusszal jelez.
okt. 7
14:06
Hujber Ferenc is politizálni kezdett, gyermekeit súlyos atrocitás érte, nem tud tovább hallgatni (Femcafe)
Éles hangvételű, érzékeny bejegyzésben fakadt ki Hujber Feri, miután 11 éves kislányának az iskolában azt mondták, szülei a pokolra jutnak. A színész az egyház jelenlétét és a szívhangrendeletet is bírálta.
okt. 7
14:06
Meztelen aranyszobrot kapott Donald Trump az EP-ben (SzMo)
A két és fél méteres, aranyozott alkotást kedden leplezték le Strasbourgban a plenáris ülések helyszínén. A szatirikus szobor egy dán baloldali képviselő kezdeményezésére csütörtökig látható.
okt. 7
14:06
Több mint egymilliárd eurót folyósított Ukrajnának fegyverkezésre az EU (Demokrata)
A forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
okt. 7
14:06
A McLaren vállalja a felelősséget Norris hirtelen visszaeséséért (Racingline)
Andrea Stella szerint számos oka lehet a Lando Norrist az egyenesekben hátráltató problémának, amely Szingapúrban akár el is tűnhet.
okt. 7
14:09
Arccal a NER-kasszához hirdette az igét a fideszes Osztie atya (Kontroll.hu)
Hat év alatt több mint egymilliárd forintnyi állami támogatást kapott az Osztie Zoltán atya által alapított Aquinói Szent Tamás Akadémia. Az RTL híradóhoz eljutott dokumentumokból kiderült, hogy volt olyan év, amikor mindössze tíz hallgató képzésére kaptak 150 millió forintot.
okt. 7
14:09
Simán tönkre mehet a gyümölcsfád a kertben, ha nem figyelsz erre októberben (MeMedia)
Lehullott levelek, beteg gyümölcsök, lemosó permetezés, törzsmeszelés: ezek az őszi teendők döntik el, milyen egészséges lesz jövőre a gyümölcsfa.
okt. 7
14:11
Kölcsönkérték, majd nyoma veszett az Aranycsapat ereklyéjének Tállai András focicsapatánál (Kontroll.hu)
Puskás Ferenc egykori válogatottbeli és honvédos csatártársának, Budai II. Lászlónak az 1954-es világbajnoki ezüstérmét kiállításra adta át egy család a Mezőkövesd Zsóry FC-nek. Amikor évekkel később visszakérték volna a relikviát, kiderült, hogy már nincs meg. A tulajdonos most bírósághoz fordul.
okt. 7
14:11
Így fagyaszd le a kenyeret, és akár 8 hónapig is eláll (MeMedia)
Ki ne járt volna már úgy, hogy a hét elején vett kenyér pár nap alatt kiszáradt, a végét pedig emiatt már ki kellett dobni. Azonban ez nem kell, hogy így történjen ugyanis van egy egyszerű megoldás, amellyel a friss kenyér akár hónapokig is eláll, és mindig csak annyit veszel elő belőle, amennyi éppen aznapra kell.
okt. 7
14:12
Több városban is honvédségi repülőgépeket lehet majd hallani: kiderült, mire készülnek (Blikk)
Októberben négy napon keresztül intenzív kiképzési gyakorlatot tart a kecskeméti repülődandár, amely a megszokottnál nagyobb zaj- és hanghatással járhat számos település környékén. A repülési feladatok célja a pilóták képzettségének fenntartása és a légtérvédelem folyamatos biztosítása - tették közzé közösségi oldalukon a hírt.
okt. 7
14:12
Sikkasztás: 300 aranyrudat, kétmillió dollárt, 35 luxus karórát találtak a volt CIA-ügynöknél (Adózóna)
Közpénzek elsikkasztása ügyében emeltek vádat a CIA volt ügynöke ellen, akinek otthonában több mint 46 millió dollárt értékű aranyrudat találtak – jelentették hírügynökségek amerikai kormányzati és igazságügyi forrásokra hivatkozva.
okt. 7
14:12
Von der Leyen: Európának át kell alakítania energiafogyasztási szokásait (NRGreport)
Európa továbbra is erősen függ az importált fosszilis energiahordozóktól, ezzel pedig nemcsak energiát, hanem a globális piacok bizonytalanságát is behozza. Ursula von der Leyen szerint ezért az uniónak alapjaiban kell átalakítania azt, hogyan termeli és használja fel az energiát.
okt. 7
14:12
Tündéri felvételt osztott meg kislányáról Meghan Markle, Lilibet beszél is a videón (Glamour)
Bár családjával átköltöztek az óceán túloldalára, Meghan Markle Angliában is teljes gőzzel dolgozik saját életmódmárkája, az As Ever építgetésén. Személyes Instagram-oldalán most bepillantást engedett abba, hogyan is készülnek termékei.
okt. 7
14:12
Sokféleség a tenyésztésben (Magyar Mezőgazdaság)
A Livestock Conservancy webináriuma azt mutatta be, hogyan őrizhető meg egy fajta genetikai sokfélesége úgy, hogy közben használhatósága és termelési értéke se vesszen el.
okt. 7
14:12
7 WC-szokás, amit abba kellene hagyni a gasztroenterológusok szerint (EgészségKalauz)
Sokan esnek bele a következő hibákba.
okt. 7
14:15
Dönteniük kell a magyar kerttulajdonosoknak: van, amiről végleg le kell mondaniuk (Agrárszektor)
A városi zöldfelületek fenntartása egyre nehezebben egyeztethető össze a víztakarékossággal: miközben a fák, parkok és kertek alapvetően meghatározzák a települések élhetőségét, a szárazodó klíma miatt az öntözésre fordítható vízzel is takarékosan kell bánni. A megoldás nem az öntözés teljes elhagyása, hanem annak újragondolása kellene legyen. A ré
okt. 7
14:15
Császár Attila szerint politikai leszámolás áldozata lett a közmédiából való eltávolításával (Kontroll.hu)
Statáriális jellegű politikai leszámolás áldozataként tekint magára a közmédiából eltávolított, azóta a KDNP-hez igazolt propagandista, aki szerint a kormányváltással a régi liberális, globalista körhöz tartozó háttérhatalmi figurák kerültek különböző médiumok élére, mint a '90-es években.
okt. 7
14:18
Pápai Joci még gyorsan kiad egy dalt, mielőtt menekülőre fogná (Blikk)
Pápai Jocit hamarosan A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című műsorban láthatják újra az RTL nézői, előtte viszont még gyorsan kiadja az új dalát az énekes. Szombaton indul a forgatás, a Te vagy a hibám pedig pénteken debütál.
okt. 7
14:18
Azt hitte a nő, csak menstruációs görcsről van szó: a rák miatt elveszítette a gyomra felét (Promotions)
A hölgy teljesen leblokkolt, amikor ezt meghallotta.
okt. 7
14:18
Egyre kevesebb lesz a lassújel (Magyar Hírlap)
Újra 80 km/órával járhatnak a vonatok Vámosgyörk és Gyöngyöshalász között.
okt. 7
14:18
Érden és a Westendben is villanyautós találkozót szervez az ELMOB (Villanyautósok)
Két októberi hétvégén is várják az elektromobilitás iránt érdeklődőket.
okt. 7
14:18
"Próbáljuk meg megérteni az új generációt!" – ezért félreérthetők ma az emojik (rtl.hu)
Ugyanaz a mosolygós jel az egyik generációnak őszinte, kedves gesztus, a másiknak viszont könnyen ironikus vagy gúnyos üzenet lehet. Az online kommunikációban egyre gyakrabban alakulnak ki félreértések abból, hogy a fiatalabbak és az idősebbek eltérően értelmezik a digitális jelzéseket. A kutatók szerint a különbség részben a fiatalok online közöss
okt. 7
14:18
Nyolcéves sofőrt kapcsoltak le a rendőrök Sümegen (Telex)
Először arra lettek figyelmesek, hogy nincs rendszáma az autónak.
okt. 7
14:18
A megfázás korai jele, amit mindenki figyelmen kívül hagy (Bien)
Ez az egyik első árulkodó jel, amit a szervezetünk küld, jóval azelőtt, hogy a klasszikus megfázásos tünetek beütnének.
okt. 7
14:21
Madár kvíz: 10 kérdés a kertünk madarairól, amit a nagyszüleink fejből tudtak (MeMedia)
Ott vannak az ablak előtt minden reggel, mégis alig tudunk róluk valamit. A nagyszüleink pontosan tudták, melyik madár mikor jön, mit eszik, és mit nem szabad kitenni neki az etetőbe.
okt. 7
14:24
Változtathatnak Kármán Andrásék a kötelezettségszegési eljárás miatt? Itt a Brüsszelnek küldött válasz (Menedzsment Fórum)
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jöved
okt. 7
14:24
Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra (Privátbankár)
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jöved
okt. 7
14:24
Van még olyan uniós ország, ahol az emberek majd 20 százaléka nem tud kétnaponta húst enni (Piac és Profit)
Az oly sokak által vágyott Európai Unióban sem minden fenékig tejfel. A szegénységet a vén kontinensen sem sikerült teljesen felszámolni, a szinte mindenre kiterjedő jóléti mechanizmusok ellenére sem.
okt. 7
14:24
Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás bukkant fel Oroszországban, lépett a WHO (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatást kért Moszkvától azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az irkutszki járványügyi intézet egy másik laboránsa is érintett ismeretlen eredetű tüdőgyulladásban – jelentette be a WHO igazgatója szerdán.
okt. 7
14:24
Oscar-nevezésre lett jogosult Topolánszky új kisfilmje (FilmHu)
Topolánszky Tamás Yvan, a Curtiz és a Tavaszi szél rendezőjének új filmje, a Never Give Up! a Los Angeles-i HollyShorts Film Festivalon mintegy 8000 nevezés közül került be a tíz legjobb rövidfilm közé, Oscar-kvalifikációt szerzett, és versenyben van a 99. Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában.
okt. 7
14:24
Nagyot drágulhat a burgonya: télen jöhet az igazi áremelkedés (Agroinform)
A betakarítás még fékezi az árakat, télen azonban akár 25–40 százalékos drágulás is jöhet Ukrajnában.
okt. 7
14:24
Teljesen lezárják a Déli pályaudvart, miniszteri megerősítés érkezett a dátumról (ATV)
A magyar vasúthálózat egyik legsúlyosabb problémájának tekinti az elmaradt pályakarbantartásokat Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter.
okt. 7
14:24
Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni (Agrofórum)
A lilahagymából nemcsak saláta, savanyúság vagy köret készülhet: lassú párolással, ecettel és némi cukorral sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható. A hagyma csípőssége a hőkezelés során jelentősen szelídül, miközben előtérbe kerülnek édesebb aromái.
okt. 7
14:24
Tyúkok kapirgálnak Érden? Vitézy Dávid ennél azért fogalmazhatott volna jobban (Magyar Hírlap)
A miniszter valójában a vasútfejlesztés és a városszerkezet ellentmondására akarta felhívni a figyelmet, a hasonlata azonban könnyen sértőnek hathatott egy több....
okt. 7
14:24
Harminchét év után térhet vissza Afrikába a Forma–1, már a helyszín is megvan (Autószektor)
A RacingNews365 értesülése szerint a Forma–1 és Ruanda között már megszületett az elvi megállapodás arról, hogy az ország 2030-tól nagydíjat rendezzen. A motorsportoldal több, a paddockban dolgozó forrásra hivatkozik, és úgy tudja, a hivatalos bejelentés még 2026-ban, akár heteken belül megtörténhet. A Reuters ugyanakkor arról ír, hogy jelenleg sem
okt. 7
14:24
Nehezen tudom elképzelni, milyen vasútépítési projekt zajlana Mauritiuson – Mészárosék luxusköltései belülről (Telex)
Mennyi pénzt költenek egy nemzeti tőkésnél Fidesz-propagandára, magánrepülőzésre vagy éppen egy tádzsikisztáni útra? Beszélgetés a Direkt36 újságíróival, akik kiszivárgott iratok alapján mutatták be a luxusköltéseket.
okt. 7
14:30
Magyar Péter bejelentése után elkezdődhet a sportsztárok elvándorlása az új adózás miatt (Blikk)
A kézilabdás topklubjaink életére is nagy hatással lehet a kormány döntése. A jövőben ugyanis a hivatásos sportolóknál is visszaállítják a korábbi határt az ekho kapcsán. A Veszprémi KKFT klubigazgatója, a korábbi világválogatott Éles József szerint megkezdődhet a sztárok elvonulása a kirakatcsapatainktól.
okt. 7
14:30
Kitiltanák Európából a veszélyes importgépeket (autopro)
Az európai gépgyártók egyre gyakrabban találkoznak olyan importált berendezésekkel, amelyek nem teljesítik az uniós biztonsági követelményeket.
okt. 7
14:30
Észak-Korea megfenyegette az Egyesült Államokat? (Magyar Hírlap)
Kim Dzsong Un bírálta az USA Tajvannak nyújtott támogatását, és Oroszország támogatását ígérte.
okt. 7
14:41
Elvégezték az első hármas élődonoros keresztdonációs veseátültetést a Semmelweis Egyetemen (Demokrata)
Két nő és egy férfi kapott új vesét.
okt. 7
14:43
Budapesttől csak néhány órás autóútra található Európa legjobb borvidéke (Roadster)
Több mint 90 híres bortermő terület közül választották ki Európa legjobbjait, az első helyezett pedig két nagy borhatalmat is megelőzött.
okt. 7
14:55
Elemzők: Elért a falig a magyar növekedési modell (Portfolio)
Nincs Budapest Economic Forum üveggömbbe nézés nélkül. A bankok vezető közgazdászai a Portfolio konferenciáján megosztották a közönséggel, milyen pályán haladhat a magyar gazdaság és mik a legnagyobb kihívások.
okt. 7
14:59
Esnek a használt autók árai Európában, de egy kategória brutálisan drágul (Autószektor)
Évekig inkább az volt a használt elektromos autók problémája, hogy gyorsan veszítettek értékükből. 2026-ban azonban Európában látványos fordulat következett be. Az AUTO1 Group szeptemberi árindexe szerint az európai használt autók nagykereskedelmi árszintje 133,2 pontra csökkent. Ez augusztushoz képest 2,3 százalékos, éves összevetésben 4,9 százalé
okt. 7
15:00
Mától lezárják a népszerű Prónay-kilátót a Cserhátban (Telex)
Október végéig újra kell festeni a torony faszerkezetét, addig a kilátó nem látogatható.
okt. 7
15:06
Hujber Ferenc is politizálni kezdett, gyermekét súlyos atrocitás érte, nem tud tovább hallgatni (Femcafe)
Éles hangvételű, érzékeny bejegyzésben fakadt ki Hujber Feri, miután 11 éves kislányának az iskolában azt mondták, szülei a pokolra jutnak. A színész az egyház jelenlétét és a szívhangrendeletet is bírálta.
okt. 7
15:06
"Ez a színtiszta igazság" – Cristiano Ronaldo szerint megszegte a neki tett ígéreteit a portugál szövetségi kapitány (SzMo)
A portugál klasszis egy héttel a koppenhágai edzőtábor elhagyása után állt a nyilvánosság elé. Állítása szerint Jorge Jesus a norvég meccsen és a sajtótájékoztatón sem az előzetes megállapodásuk szerint járt el.
okt. 7
15:06
Kulcsfontosságú napok jönnek az EU sokbilliós pénzhalmáról szóló vitában (Telex)
Az EU Tanácsának soros elnöksége bejelentette: szombaton előáll a javaslatával az eredeti tervek szerint több mint 730 billió forintos hétéves költségvetés sarokszámairól.
okt. 7
15:08
Kinek a dolga valójában a mosás? – A Loupe és a Persil rendhagyó színházi akcióval áll ki az otthoni egyenlőség mellett (Femcafe)
Ki veszi észre, ha elfogy a mosószer? Ki válogatja szét a ruhákat, és ki tudja, melyik anyagot hány fokon kell mosni? A házimunka számtalan apró feladatból áll, amelyek könnyen láthatatlanná válnak a mindennapokban, miközben hosszú távon komoly terhet jelentenek, ha mindig ugyanarra az emberre hárulnak. A mosás a háztartások többségében még mindig
okt. 7
15:12
Vitézy: Teljes lezárás jön a Déliben, emeletes vonatok is érkeznek, a legsürgetőbb hibákat javítják ki (SzMo)
Október 10-én és 11-én, a hétvégén teljesen lezárják a Déli pályaudvart a vasúti forgalom elől, hogy a MÁV felszámolja a legkritikusabb sebességkorlátozásokat. A beruházás során a Kis-Gellért-hegyi alagút vasúti pályáját is lesüllyesztik mintegy 20 centiméterrel.
okt. 7
15:12
Meseszerű életet él Harry herceg exbarátnője, Meghan Markle erről maximum csak álmodhat, kiderültek a régi románc részletei (Femcafe)
Chelsy Davy egykor nemet mondott Harry hercegnek, mert nem tudta vállalni a királyi családdal járó nyilvánosságot. A szőke szépség ma Mauritius-on él boldog, háromgyermekes édesanyaként, teljesen távol a palota árnyékától.

Keresés