Elhunyt Eva Marie Saint Oscar-díjas színésznő, aki olyan legendás alkotásokban szerepelt, mint A rakparton és az Észak-északnyugat. A színésznő 102 éves volt, halálakor ő számított a legidősebb Oscar-díjasnak.
Nem gyűlt össze elég érvényes aláírás a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló országos népszavazáshoz – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság. A kérdés azonban nem került le a napirendről: időközben parlamenti úton is kezdeményezték, hogy már 2026-ban munkaszüneti nap legyen december 24.
Tegnap az S&P 500 és a Nasdaq is történelmi csúcsokra emelkedett. Ezt követően ma reggel az ázsiai tőzsdéken kisebb esés látszódik, ezt követően pedig Európában negatív hangulatban indult a kereskedés. Délelőtt aztán megütötték az eurót, és meredeken emelkedni kezdtek a francia hozamok is, miután az EKB egyik döntéshozója bemondta, hogy a francia h
Nem kell messzire, akár külföldre is elutazni ahhoz, hogy termálvíz, gyógykezelések és nyugodt környezetben legyen részünk. Rajecké Teplice, vagyis Rajecfürdő a gyógyturizmust, a wellnesst és a természet közelségét…
A bankszektort terhelő különadók csökkentését és fokozatos kivezetését szorgalmazta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója a Portfolio szerdai Budapest Economic Forum 2026 konferenciáján megtartott előadásában. Az euró bevezetése a bevételi marzsok szűkülésén, a jutalékbevételek egy részének kiesésén és a verseny élénkülésén keresztül rövid távo
Részt vesz és előadást tart Elli Tsiforou, az unió legnagyobb agrár-érdekképviseletének számító Copa-Cogeca főtitkára a siófoki Agrárszektor Konferencián, amelyet december 1-3-án rendez meg a Portfolio Csoport. A konferencia többek között arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy a súlyos időjárási szélsőségek, illetve a számos támogatási, gazda
A Porsche arra készül, hogy tartósan alacsonyabb eladási darabszámokkal kell együtt élnie, ezért a stuttgarti sportautógyártó a szerdai befektetői napján egy csúcskategóriás modellekre építő fordulattervet mutatott be a nyereségesség helyreállítása érdekében.
A német benzinkutak az október elején életbe lépett üzemanyagadó-csökkentést eddig csak részben érvényesítették áraikban az ifo gazdaságkutató intézet számításai szerint.
Estek az ázsiai tőzsdék szerdán, a japán Nikkei 0,8%-kal csökkent, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok papírjainak gyengülése miatt, miközben a befektetők a közelmúlt gyors ütemű árfolyam-emelkedését követően profitot realizáltak. A Kospi 1,5%-os, a Hang Seng 0,7%-os mínuszban volt.
Egy nyugat felől érkező hidegfront csütörtökön véget vet a meleg őszi időnek. Bár a szél megerősödik és csapadék is várható, a meteorológiai modellek eltérően becsülik meg a várható eső mennyiségét a Kárpát-medence összetett domborzati viszonyai miatt - írta meg a Weather on Maps.
Kármán András pénzügyminiszter előadásával kezdődött a Portfolio 2026-os Budapest Economic Forum konferenciája. A pénzügyminiszter bemutatta a kormány új növekedési stratégiájának elveit, illetve friss várakozásait, a kilátásokról pedig neves külföldi közgazdászok és a legnagyobb magyar vállalatok vezetői is megosztották gondolataikat. A konferenci
Valami furcsa történik a világ nagy autókiállításaival. Miközben az elmúlt években a hagyományos autószalonok sorra veszítettek jelentőségükből, a kínai gyártók egyre nagyobb területet foglalnak el bennük. A Reuters összefoglalója szerint a folyamat odáig jutott, hogy miközben egyes tradicionális rendezvények a gyártók távolmaradásával küzdenek, a
Herczeg Zoltán ritkán mutatja meg családját, ám most azon ritka alkalmak egyike volt, amikor közös fotót posztolt imádott édesanyjával. Anya és fia együtt töltött időt a kertben, ahol leszüretelték birtokuk termését, amivel nem mellesleg spóroltak is.
A virágmintát eddig a tavaszhoz kötöttük, idén ősszel viszont mélyvörös, bordó, kék és barna árnyalatokban tér vissza. Összegyűjtöttünk 12 darabot, és azt is leírjuk, hogyan hordd.
Október 25-én az első, ingyenesen látogatható Állatjólléti és Állatbarát Expo és Konferencia szakértői abban segítenek, hogy a gazdik jobban értsék kedvenceik jelzéseit, tudatosabban reagáljanak az egészségügyi és viselkedési problémákra, és felkészültebben alakítsák ki a közös mindennapokat. Az esemény házigazdája Barabás Évi lesz.
A NOlimpia kampány egykori arca szerint a rendezési tervekről nem dönthet egy szűk elit a lakosság nélkül. Mint írta, kíváncsi arra, hogy a kormány és a főváros hogyan teremtene forrást a legsürgetőbb feladatokra egy olimpiai felkészülés mellett.
A Fideszből tagállami hatáskörnek nevezték a korhatárt és a gyermekvédelmi szabályok meghatározását, a Tiszából fontos eszköznek tartották az uniós javaslatot a joghézagok orvoslására.
Újabb vaddisznóban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Bács-Kiskun megyében. A fertőzött állatot Hercegszántó közigazgatási területén, közvetlenül az országhatár mellett ejtették el.
Veled is előfordult már, hogy egy baráti beszélgetés során mindenki nosztalgikus sztorikkal dobálózott, te pedig csak álltál ott egy teljesen üres fotóalbummal a fejedben?
A T-Mobile, AT&T és Verizon monopolhelyzetét hamarosan megrengetheti a SpaceX mobilhálózati szolgáltatása, amely műholdas technológiára épül, és globális lefedettséget ígér, holt zónák nélkül. Vajon Elon Musk ismét a lehetetlent valósítja meg?
Havas Henrik sosem arról volt híres, hogy könnyen beadja a derekát. A legendás tévés egy friss interjúban mesélte el, hogyan került szembe a TV2 addigi gyakorlatával, amikor felkérték, hogy szerepeljen kolléganője, Jakupcsek Gabriella műsorában. Nem elégedett meg azzal, hogy a szereplés jó reklám lehet számára, hanem fizetséget akart érte – és nem
Életének 88. évében, hosszú betegség után elhunyt Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos, az 1956-os forradalom utolsó széles körben ismert hőse. A Mi Hazánk saját halottjaként tekinti, a megemlékezést a Corvin közben tartják október 23-án, 15 órakor.
A kormány által társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint az 1 milliárd forintot meghaladó nettó vagyonra vonatkozó különadó megállapításakor rendkívül széles körben kellene figyelembe venni az egyes vagyonelemeket. A vagyonadó nem egyszerűen egy új adónem, hanem egy összetett adatgyűjtési, értékelési és dokumentációs feladat is egyben – m
A felkészülés elhalasztásának és a beruházások helyett fogyasztásra költött forrásoknak súlyos ára van a globális energiapiacon, amely strukturális ellátásbiztonsági válsággal néz szembe – hívta fel a figyelmet Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon tartott előadásában.
Lengyelországban az aratás idején drágul a kukorica, Ukrajnában viszont továbbra is nyomott a termelői ár. Sorra vesszük a környező országok kínálatát, mivel ezek alapvetően befolyásolják az itthoni eladási lehetőségeket.
Egy települést attól még nem feltétlenül nevezünk városnak, hogy sokan laknak benne. A városi lét mögött összetett gazdasági, társadalmi, közlekedési és intézményi szerepek állnak. Egy város nemcsak lakóhely, hanem gyakran a környék oktatási, egészségügyi, kereskedelmi vagy közigazgatási központja is.
A magyar gazdaság az idei első félévben 1,7 százalékkal bővült, maga mögött hagyva az elmúlt három és fél év stagnálását. A 3 százalék körül húzódó GDP-növekedési plafont viszont csak a cégek hatékonyságjavításával, nem pedig az európai uniós források beérkezésével lehet feljebb tolni. Eközben már mindenki a célegyenesbe forduló 2027-es költsé
Nem hagyják az utolsó pillanatra az átállást a vállalkozók, a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás első hónapjában már több mint 12,3 millió nyugta adata érkezett be a NAV-hoz. A szeptemberben beküldött bizonylatok összértéke meghaladta a 32,6 milliárd forintot. Közben egyre népszerűbb az appos megoldás is: a NAV ingyenes ePénztárgép alkalmazásával már
Görög portálok szerint Varga Barnabás az AEK Athén következő meccsein még nem lesz bevethető. Ez komoly fejtörést okozhat Marko Nikolics vezetőedzőnek, mert a 8 gólos magyar csatár fontos láncszeme a támadásoknak. A görögök szerint Varga a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen térhet vissza.
A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a katonák több mint 22 ezer köbméter kőanyagot építettek be, több mint 38 ezer tonna kő érkezését és kezelését biztosították, és a Duna medrében olyan munkát végeztek Paksnál, amelyhez különleges műszaki, vízi és légi katonai képességekre volt szükség.
Szeptemberben 1,6 százalékra gyorsult az infláció az egy évvel korábbi szinthez képest, ami kedvező meglepetést okozott, mivel elmaradt a közgazdászok által várt 1,8 százaléktól. Az elemzők ugyanakkor óvatosságra intenek: az emelkedő energiaárak, a globális élelmiszerár-növekedés és a forint árfolyamának bizonytalansága a következő hónapokban fokoz