A krumpli mindig kihúz a bajból Van az a hétköznap este, amikor kinyitod a hűtőt, és úgy tűnik, nincs otthon semmi. Aztán meglátod a kamrában a zsák krumplit, és máris tudod, hogy lesz vacsora. A krumpli az egyik legolcsóbb és leghálásabb alapanyag, és egyetlen serpenyőben is csodákat lehet kihozni belőle. Egy német receptcikk, amely egy
"Lemaradtunk, mint a borravaló" – foglalta össze Hamecz István a magyar gazdaság elmúlt két évtizedének teljesítményét a Portfolio konferenciáján. A közgazdászok szerint a gyenge termelékenység, a beruházások visszaesése és a gazdaságpolitikai kísérletezés is hozzájárult ahhoz, hogy a régió több országa elhúzott mellettünk, miközben a hazai verseny
A Top Gun gyönyörű színésznője a nyolcvanas évek egyik legnagyobb hollywoodi sztárja volt, ám a világhír után egészen más irányt vett az élete, mint azt bárki gondolta volna.
A tárcavezető szerint nem épülhet minden szabad vízparti telekre újabb lakópark. A kormány ezért felülvizsgálja az építési jogszabályokat és visszaveszi a kiemelt státuszokat.
A szabadabban elkölthető költségvetésük negyedét szerezték a parkolásból a polgármester szerint. Mi történt? Másfél milliárd forintos bevételkieséssel számol Józsefváros, miután a parkolás szervezése és az abból származó bevételek a fővároshoz kerülnek. Pikó András polgármester keddi posztjában azt mondta, hogy emiatt fejlesztéseket kell leállítani
Október 6-tól a Fókusz után újra kinyílik a legendás kastély bejárati ajtaja, és kezdetét veszi Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb évada az RTL képernyőjén. A műsor alapjait képező gyanú, taktika és mentális hadviselés mellett a mostani szériában egy olyan fordulat érkezik, amelyre még a legfelkészültebb szereplők sem számíthatnak. Az RTL
A Fidesz-kormány kultúráért és innovációért felelős miniszterét még múlt héten tartóztatták le. A végzés ellen Hankó és védője is fellebbezést nyújtott be. Az iratokat azonban azóta sem kapták meg.
Mindössze néhány év alatt a világ legértékesebb AI-vállalatai közé került az ElevenLabs. A hanggeneráló mesterséges intelligenciát fejlesztő startup értékelése 22 milliárd dollárra ugrott egy új részvénytranzakció után. A vállalat közben már a tőzsdei bevezetésre is készül. Néhány hónap alatt megduplázódott az ElevenLabs értéke A londoni központú E
A BUX-index 1,3 százalékos pluszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP, a Mol és a Richter is emelkedett, egyedül a Magyar Telekom gyengélkedett.
Az NVVH elnöke azt mondta, tudomása szerint Seszták Miklóst megfigyelte leplezett eszközökkel a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozása idején, és ez teljesen rendben lévő eljárási cselekmény. Latorcai Csaba szerint nem.
A BiztosDöntés.hu kibervédelmi szakemberekkel együttműködve állította össze a csalások toplistáját, amelyen egy új módszer is megjelent, az Nfc-s visszaélés.
Várhatóan a következő, 2028-ban induló hétéves uniós költségvetési ciklusban is nagy összegben jönnek majd brüsszeli források a magyar gazdaságba, de más formában – mondta a Portfolio Back to Europe konferenciáján Madarász András, a Goodwill Consulting értékesítési igazgatója. A szakember szerint a cégvezetőknek is tisztában kell lenni azzal, hogy
Egy nyaralásnál ritkán az jut először eszünkbe, mennyire felkészült egy ország egy természeti katasztrófára, pedig ez sokat számíthat egy váratlan helyzetben. A World Risk Report friss elemzése nemcsak azt vizsgálta, hol nagyobb a földrengések, áradások vagy más természeti események kockázata, hanem azt is, mely országok tudják hatékonyabban kezeln
Megnyílt a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése, amely újrafogalmazza a legkisebb vállalkozók közteherviselésére vonatkozó szabályokat; az egyeztetés határideje október 14. - olvasható a kormany.hu oldalon kedden közzétett dokumentumban.
Varga Viktor eredetileg egy kisebb festménnyel érkezett volna A legjobb ajánlat stúdiójába, ám édesapja és öccse azt tanácsolta neki, hogy inkább a legnagyobb alkotásait vigye el. Az énekes végül hallgatott rájuk, a két monumentális kép pedig összesen másfél millió forintért kelt el, amelyen Czeglédi Laura és Szendrő Péter osztozott. Viktor óriási
A 2026. évben bekövetkezett nagymértékű, nagy területet érintő aszálykárok bejelentésével, a károk 2027. évi tavaszi kontrolljával, valamint az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszerrel (OenyR) kapcsolatban több fontos információra hívta fel az erdőgazdálkodók és az erdészeti szakirányítók figyelmét az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdész
Autonóm munkavégzés, mesterséges intelligenciával támogatott gyomirtás és különböző márkájú gépeket összekapcsoló digitális rendszerek kerültek az AGCO Tech Day 2026 középpontjába.
A volt miniszterelnök élesen bírálta a kabinet friss döntéseit a közösségi oldalán. A Fidesz szerint az új vagyonadó és a kata átalakítása munkahelyek megszűnéséhez vezet.
A hőkupola mellett az árrésstop is hathat az árakra. Mi történt? Nem várható idén ősszel, hogy a szezonalitástól eltérő extrém áremelkedés lesz a boltokban a magyar paradicsomnál és paprikánál – mondta a G7-nek Nagypéter Sándor, a Délkertész termelési szervezet elnöke. Részletek. A két évvel ezelőtti hőség komoly terméskiesést okozott, ezért a term
Úgy tudjuk, nemcsak a legfőbb ügyésznek jelölt, de elbukott Szathmáry Zoltán testvére, de a TEK nemrég kinevezett új vezetője is ott volt azon a BM-es találkozón, ahol állítólag Hajdu János utalást tett arra, hogy az ukrán pénzszállítók elleni akcióra Orbán Viktor adhatott utasítást.
Holnap a kozmikus energiák arra ösztönöznek, hogy rázzuk le magunkról a hétköznapi rutin monotóniáját. A Vízöntő-Hold frissítő, tiszta levegőt hoz a mindennapokba: hirtelen vágyat érezhetsz a függetlenségre, az önkifejezésre és arra, hogy a berögzült sémák helyett a saját, egyedi utadat válaszd. Ez a szerda a szellemi nyitottságról, az inspiráló em
A világegyetem legnagyobb energiájú folyamataitól az agy működésének feltérképezéséig két rendkívüli tudományos teljesítményt is elismert a 2026-os Nobel-díj. Az orvosi-élettani díjat Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapta az optogenetika megalapozásáért, a fizikai Nobel-díjat pedig Francis Halzen az asztrofizikai eredetű nagy energiá
Bár a szándék mindkét oldalon megvolt az őszi folytatásra, a felek nem tudtak dűlőre jutni a feltételekről. A legendás televíziós így a jövőben várhatóan saját online felületeire koncentrál majd.
Egy vállalkozás életében a karbantartási folyamatok jelentős hatással vannak a termelésre, a költségekre és a munkabiztonságra is. Már néhány apró változtatás is érezhető időmegtakarítást eredményezhet, különösen akkor, ha naponta ismétlődő feladatokról van szó. A Lindström hisz abban, hogy a jól szervezett munkakörnyezet támogatja a hatékony működ
A képviselő szerint az Európai Bizottság a kialakult helyzetben folyamatosan központosítja a hatalmat, növeli a bürokráciát, és ideológiai célok alapján igyekszik alakítani Európa jövőjét.
Bár a szándék mindkét oldalon megvolt az őszi folytatásra, a felek nem tudtak dűlőre jutni a feltételekről. A legendás televíziós így a jövőben várhatóan saját online felületeire koncentrál majd.
Magyar Péter kedd délután jelentette be a vagyonadó részletszabályait, amelyek szerint az egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyont évi 1 százalékos, 100 milliárd forint felett pedig 1,5 százalékos adó terhelné. Az adó alanyai belföldi és külföldi magánszemélyek, valamint bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és magánalapítványok is lehetnek. A há
Nem csak a könyvekben, írott szövegekben lelhetünk örökbecsű mondatokra. Beszédek, rádiószózatok, interjúk, ünnepi köszöntők vagy éppen sportolói megszólalások is válhatnak olyannyira emlékezetessé, hogy akár évtizedekkel, sőt évszázadokkal később is idézzük őket. A magyar rég- és közelmúlt is tele van ilyen ikonikus kijelentésekkel, bár némelyikrő
A fintechszektorban működő vállalatok egyre mélyebben másznak be az ügyfeleik mindennapjaiba, és már régen túlléptek azon, hogy kizárólag pénzügyi szolgáltatásokat kínáljanak. A külföldre utazók számára ugyanis legalább olyan fontos lehet a stabil mobilinternet, mint az olcsó devizaváltás vagy a kedvező bankkártyás fizetés. Ezt a trendet erősíti a
Legalább tizenheten megsérültek a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban Pristinában. Az összetűzésre azt követően került sor, hogy elakadt a parlamentben az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) háborús bűncselekményeit tárgyaló hágai különleges bíróság jogkörét korlátozó törvénymódosítás végleges elfogadása.
Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző havitól 0,7 százalékkal maradt el a szezonális és naptárhatással kiigazított forgalom volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).