Napirendre kerülhet a Mattel játékgyártó óriás eladása, miután egyik legnagyobb befektetője, az Ariel Investments nyílt levélben szólította fel a cég igazgatótanácsát a felvásárlási lehetőségek megvizsgálására. A lépés hátterében a vállalat romló üzleti teljesítménye és a potenciális vevők fokozódó érdeklődése áll - tudósított a CNBC.
Huszonegy alkotás összesen huszonöt shortlisthelyet szerzett a Kreatív idei videós és podcastos versenyén. A döntősök között színházi és gasztronómiai videósorozatok, márkaegyüttműködések, valamint tudományos és munkahelyi témákat feldolgozó podcastok is szerepelnek.
Kereskedelmi igazgatóként Balogh Tibold csatlakozott Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója, a Cetin Hungary Zrt. csapatához szeptemberben. A szakember több mint húsz évnyi vezetői tapasztalattal és ICT piaci háttérrel érkezik a vállalathoz.
Tavaly a Ford 31 országban, 1600 márkakereskedés bevonásával szervezte meg az autóipar legnagyobb márkakereskedői élelmiszergyűjtő akcióját. 2025-ben az összefogás világszerte több mint 907 tonna tartós élelmiszeradománnyal támogatta az élelmiszerbankokat és -elosztó központokat. Míg a hagyományteremtő jótékonysági kezdeményezés 2026-os globális er
Több, állami kulturális pénzeket érintő ügy is borzolja a kedélyeket: Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter letartóztatásban van az NKA-ügy miatt, miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást indított Rákay Philip Petőfi-filmjének támogatása kapcsán. A fejleményeket és a politikai reakciókat Dull Szabolcs újságíró elemezte. Dull S
Brazília ciroktermelése öt év alatt közel megnégyszereződött, a 2020/21-es szezon 2,1 millió tonnájáról a 2025/26-os idényre ugyanis 7,62 millió tonnára ugrott a kibocsátás. A látványos bővülés mögött a vetésterület növekedése, a szemes cirok kedvező agronómiai tulajdonságai, valamint az új feldolgozási és értékesítési lehetőségek állnak - közölte
Advent Helsinkiben, szilveszter Athénban: egyre többen utaznak az ünnepekre. Ezekre figyelj, mielőtt foglalsz! Ünnepi utazás: karácsony külföldön a készülődés helyett Az adventi városlátogatásoktól a mediterrán szilveszterig egyre sokszínűbb az év végi kínálat. Az ünnepi utazás ma már sokaknak a karácsonyi készülődést váltja ki, de a foglalás előtt
Az, ahogyan a kritikára, a konfliktusokra vagy mások problémáira reagálunk, sokat elárul rólunk. Az érzelmi intelligencia többek között azt jelenti, hogy felismerjük és jól kezeljük a saját érzéseinket, empatikusan fordulunk mások felé, és képesek vagyunk egészséges kapcsolatokat kialakítani.
Európa energiafogyasztási szokásainak átalakítása mellett érvelt az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, hogy az unió így előzze meg azokat a sokkokat és válságokat, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok behozatalával járnak.
Hankó Balázs korábbi miniszteri támogatási döntései, Rákosrendező közös állami-fővárosi fejlesztése, valamint az M6-os autópálya-szerződés újratárgyalása adta eddig a nap fontosabb hazai politikai-gazdasági híreit. Hankó esetében a miniszteri keretből hozott, több milliárd forintnyi kulturális támogatási döntések üteme és kedvezményezetti köre kerü
Hétfő reggel mindössze 4 centimétert mutatott az agárdi vízmérce, miközben egy évvel korábban még 69 centiméteres vízállást mértek. A tó víztükre közel egy négyzetkilométerrel zsugorodott, szeptemberben pedig a sokéves átlag csapadékának alig több mint harmada hullott le.
Hiába tökéletes a szakmai felkészültséged, a nem megfelelő öltözék könnyen ronthat az összképen. Ezt az 5 ruhadarabot inkább hagyd a szekrényben egy állásinterjú előtt.
Mintegy 105 milliárd forintot takarít meg az állam az M6-os autópálya Érditető és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén azzal, hogy a korábbi tervekben szereplő összeg töredékéért, 11 évvel meghosszabbította a megállapodást az eddigi koncessziós partnerével. A megállapodás részleteiről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számol
Giorgia Meloni saját hangszínének bejegyzését kérte az uniós szellemi tulajdon hivatalánál. Innentől kezdve az olasz kormányfő hangjának jogosulatlan felhasználása jogi következményekkel járhat. A deepfake videók virális terjedése miatt ez a lépés elodázhatatlan volt.
Az Apple jelentős bővítést hajtott végre az iCloud+ szolgáltatásában Indiában, amely mostantól az Apple TV-t és az Apple Arcade-et is magában foglalja, külön költség nélkül. Ez a lépés jelentősen növeli a szolgáltatás értékét a felhasználók számára, különösen az Airtel telekommunikációs szolgáltató előfizetői számára.
Az euróbevezetéssel kapcsolatos magyar óvatosság középpontjában a megélhetési kérdések és az euróbevezetés gazdasági következményei állnak - derült ki a Portfolio megbízásából készített kutatásból, melynek eredményeit Németh Péter mutatta be a Back to Europe konferencia résztvevőinek.
Külföldre költözne Molnár Anikó, miután megelégelte a folyamatos jogi és pénzügyi bonyodalmakat. Az egykori Nagy Ő könyvelői mulasztások és egy filléres tartozás miatt elrendelt gépjármű-lefoglalás után fakadt ki a közösségi oldalán.
A Batthyány-örökmécsesnél vont párhuzamot az 1849-es megtorlás és az NKA-botrány miatt elrendelt letartóztatások között. A frakcióvezető szerint a börtönben ülő volt kormánypárti politikusok az önkény terhét viselik.
Az Európai Unió minden évben megválasztja azokat a városokat, amik a legtöbbet teszik a környezetvédelemért és az élhetőbb városi környezetért. Az Európa Zöld Fővárosa (European Green Capital) és a kisebb településeknek szóló Zöld Levél (Green Leaf) díjak döntőjébe idén nyolc város jutott be, köztük három spanyol település. A pályázókat hét terület
A történtek azért különösen jelentősek, mert Franciaország nukleáris arzenáljának egyik legfontosabb elemét éppen a tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéták jelentik.
Az EJI befejezte 25 ezer tavaly sugárzott, illetve streamelt audiovizuális műsor és televíziós ismétlés adatainak feldolgozását, amelynek alapján 63 ezer magyar és külföldi előadónak több mint egymilliárd forint jogdíjat fizet ki. Először fordul elő, hogy a felosztás tartalmazza a TV2 csoport által megfizetett ismétlési jogdíjat is. A jogdíjak átla
Az október 7-én kezdődő Frankfurti Könyvvásáron mutatják be Jorge Mario Bergoglio bíboros, Ferenc pápa személyes feljegyzéseit, naplóját tartalmazó kötetet, amely a kilencvenes évektől egészen a halála előtti évig kíséri végig élete eseményeit – adta hírül a Vatican News.
"Összességében pozitív meglepetést hozott az ipari adat, kicsit meglepő, hogy a paksi leállás nem hagyott látványosabb nyomokat az ipar teljesítményén. Az ipar így a harmadik negyedévben is pozitívan járulhatott hozzá a gazdasági növekedéshez".
Kortárs ír költők antológiája nyolc magyar műfordítójuk válogatásában, mágikus realizmus és folklór, és persze Colm Tóibín – Forgách Andrással. Pillanatképek a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál harmadik napjának ír fókuszú programjairól.
Francois Cevert halála önmagában is tragédia, de amilyen körülmények között történt, az Jackie Stewartra és Jody Scheckterre is örökre hatással maradt.
Az akciós újságot böngészve vettem észre, hogy csütörtöktől kedvező áron lehet Halloween tököt vásárolni. Az ajánlat szerint a narancssárga tök kilogrammonként mindössze 279 forintba kerül, így annak is érdemes lehet most beszereznie, aki idén saját töklámpást szeretne faragni. Októberben egyre több ház bejáratánál, teraszán és ablakában jelennek m
Aláírták az M6-os autópálya Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszára vonatkozó koncessziós szerződést, az autópályát korábban megépítő és két évtizede működtető koncesszorral 11 évvel meghosszabbította a szerződést a minisztérium, 44 milliárd forintért.
Egy, a drámai eltérítési kísérletet a fedélzeten átélő szemtanú szerint egyszerre szerencse és csoda, hogy a gépen ott tartózkodott az a két pilóta is, akik a visszaúton vezették volna az utasszállítót.
Több mint 90 millió forintra büntethetnek egy webshopot, amely két számlázóprogramot használt, úgy tüntette el utánvételes bevételeit – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Fél évszázada került bemutatásra Fábri Zoltán kortalan mesterműve, az 1977-es Berlinale versenyfilmje, Az ötödik pecsét. Egy klasszikus, amely örökérvényű téziseivel újabb és újabb generációkat képes drámai erővel megszólítani. A kérdés, amely a mesterséges intelligencia és az iPhone 18 Pro korában éppoly releváns, mint a mamutok és barlangrajzok e
Újabb európai nagybank tett konkrét lépést az orosz piac elhagyása felé. Vlagyimir Putyin engedélyezte az UniCredit orosz leánybankjának átszervezését és részleges értékesítését, miközben a magyar OTP a múlt héten jelentette be, hogy felülvizsgálja oroszországi stratégiáját, és már a teljes kivonulást is mérlegeli.
Rivian július-szeptemberben 19 751 járművet gyártott, ami 84 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kedvező negyedéves adat ellenére a cég fenntartotta azt az előrejelzését, hogy idén 65-70 ezer járművet ad el. A Rivian a harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit október 29-én, a New York-i tőzsde zárása után tervezi közzétenni. A 20
Ukrajna legnagyobb gazdaszervezete, az UAC szeptember végén arra figyelmeztetett, hogy nem szerencsés az olajos magvak és feldolgozott termékek exportjának támogatása.
A munka és a magánélet közötti egyensúly megtalálása nap mint nap komoly kihívást jelent, a határaink meghúzása pedig sokak számára bűntudattal jár. Mikófalvy Orsi, a Lélekközösség.hu tanácsadó szakpszichológusa szerint a saját szükségleteink felismerése és kimondása mély önismeretet és önreflexiót igényel, de elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük