Szerdán az Európai Unió agrárminiszterei találkoznak Brüsszelben, ahol bár papíron a következő többéves pénzügyi keret (MFF) témáját beszélik ki, az igazi téma az lesz, hogy mit lehet még kicsikarni Ursula von der Leyen csapatából a Mercosur-megállapodás támogatásáért cserébe. A Bizottság elnöke három biztost is küld a mezőgazdasági döntéshozók meg
Amerika erők szerdán elfoglalták az olajszállítót – jelentette az NBC News, amely szerint az akció még feszültebbé teszi a Moszkva és Washington közti viszonyt.
A Venezuelához köthető, orosz felségjelzés alatt hajózó tankert két hete üldözték, mert megsértette az amerikai szankciókat, és iráni olajat szállított.
Amikor István először állt kaptár mellé a kilencvenes évek elején, nem sejtette, hogy ez a világ egyszer életformájává válik. A Soma méhészet története.
A Critics Choice Awards díjátadón Timothée Chalamet egy váratlan és őszinte pillanatot hozott el a színpadon. A színész köszönőbeszédében először beszélt nyilvánosan Kylie Jennerrel való kapcsolatáról, és egyetlen mondattal végleg pontot tett a hónapok óta tartó találgatások végére.
A váratlan, nagy intenzitású havazásban és rendkívüli hidegben összeomlott a közlekedés és a közellátás, bezártak a hivatalok és az iskolák. Budapesten még a metró is elakadt.
Visszahívta a Tesco-Global Áruházak Zrt. az általa forgalmazott Tesco Finest Avokádóolaj 250 ml elnevezésű terméket annak határérték feletti glicidoltartalma miatt – tájékoztatott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Szerda délelőtt megjelent az Európai Unió közbeszerzési oldalán a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsvasút kiépítésére és 35 évig tartó üzemeltetésére vonatkozó koncesszió hirdetménye. Ezek alapján február hatodikáig lehet majd jelentkezni a projekt megvalósítására.
2025 novemberében 4 millió 637 ezren dolgoztak Magyarországon a KSH adatai szerint. Ez éves alapon 42 ezer fős, havi alapon pedig 37 ezer fős visszaesés - mondta az InfoRádiónak a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. Regős Gábor kiemelte, hogy 2022. januárja óta nem volt ilyen alacsony a foglalkoztatottak száma, az elemző azonban lát esélyt a pozi
Elképesztő traumát élhetett át Dudás Miklós hűséges társa, kedvenc kutyája, Baba, aki a sportoló halálakor is mellette volt. Azt nem tudni pontosan, mit látott és mit élt át a kutya, de az biztos, hogy pontosan érzékelte: szeretett gazdija már nem él. A kutyaszakértő lapunknak elárulta: a kutyák ugyanúgy gyászolnak, és akárhová is került az állat a
2026. május 18. és 21. között Budapesten rendezik meg a Transport Research Arena (TRA) konferenciát, amely Európa legjelentősebb közlekedési kutatási és innovációs eseménye. A rangos fórumot az Európai Bizottság társszervezésében
A vendéglátásban világszerte egyre nagyobb szerepet kap az élményalapú gondolkodás: a vendégek ugyanis nemcsak enni, hanem történetet megélni érkeznek az éttermekbe. Erre a trendre reagál egy különleges, játékos kezdeményezéssel a Kopaszi-öbölben található Zazie Bistro & Bar, ahol január folyamán az online foglalással érkező vendégek egy része szó
A Lakásvadászok, a TV2 új realityműsora 2025 novemberében indult, amelynek a háziasszonya Lékai-Kiss Ramóna. A karácsonyi szünetet követően az első új adás idén január 5-én, vagyis hétfőn került képernyőre. Igen ám, de máris búcsúznia kell a nézőknek a műsortól, a helyét más veszi át a következő héttől.
Polgári engedetlenségi akció indult Szlovákiában a Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó büntetőjogi módosítás ellen. A kezdeményezők különösen aggasztónak tartják, hogy Szlovákia jelenleg az egyetlen európai ország, ahol ezekre a háború utáni jogszabályokra ma is vagyonelkobzásokat alapoznak, a történelmi vitákat pedig ellehetetlenítik.
Az Ukrajnát támogató úgynevezett "tettrekészek" koalíciójának találkozóján egyúttal megállapodtak a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciákról, köztük egy többnemzetiségű katonai erő biztosításáról.
Sikert aratott az Alteo leányvállalata abban a választottbírósági perben, amelyet a DAB Pumps Hungary Kft. indított ellene egy villamosenergia-adásvételi szerződéssel összefüggésben: a testület nemcsak a felperes 433 ezer eurós követelését utasította el, hanem az Alteo viszontkeresetének is helyt adott - közölte a BÉT.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Tehetség Központ idén is meghirdette a pályázatot a Tehetségbarát Vállalat díjra, amely a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző cégek erkölcsi elismerése.
A kormány 2026-ban is biztosítja a fiatalok számára elérhető támogatásokat, a többi között az adómentességet és a lakhatási támogatást – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára szerdai, a Facebookra feltöltött videónyilatkozatában. Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, hogy a kormány 2026-ban is biztosítja az szja-mentességet a 25
Téli mesevilág uralkodik az országban, de nem csak a havas eseményekre érdemes figyelmet fordítani, hanem egy manapság már szintén ritkaságnak számító dologra: rendesen megindult a jégzajlás a Balaton. A tartós hidegnek köszönhetően várhatóan egyre több helyen fog beállni a jég a magyar tengeren.
Nem csupán a háziorvosok száma apad Magyarországon, hanem maga a háziorvosi rendszer is egyre több ponton repedezik. A legfrissebb adatok szerint már nem csak az a kérdés, hol van orvos és hol nincs – hanem az is, hogy egyre több magyar állampolgár egyszerűen kikerül az alapellátás látóköréből. – írta meg a G7 gazdasági szakportál.
Újabb tíz centiméter friss hó hullhat hazánkban – derült ki az Operatív Törzs szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón. A részleteket Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője ismertette.
Épülnek a hóemberek, előkerültek a szánkók a pincékből, mert hogy a hó jó játék. A következő napokban ránk törő sarkvidéki hideg és a fagyos szélvihar viszont egyáltalán nem az, hanem nagyon is veszélyes lehet. Tényleg lefagyhat az ember orra, füle, keze, lába, elveszítheti az ujját, aki nem veszi komolyan az extrém hideg veszélyét – erre figyelmez
Csütörtökön délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.