A téli időjárás látványosan próbára teszi az elektromos autók hatótávját, különösen akkor, amikor a hőmérséklet tartósan fagypont alá esik. Egy friss teszt szerint még a legjobban teljesítő modellek is jelentős veszteséget szenvednek el hidegben, és előfordul, hogy az eredetileg ígért hatótáv felét sem képesek teljesíteni.
2026 sok újdonságot hoz a közúti közlekedésben. Folytatódnak az útfelújítások, új fizetős szakaszok és új, kedvezményes kategóriák is lesznek, miközben a megszokott matricák ára az infláció mértékével emelkedett. Idén három újabb útszakasz lesz fizetős, Pest-, Baranya- és Bács-Kiskun vármegyében: az M6-os Bátaszék és az országhatár (Ivándárda) közö
Nincs olyan szülő, aki ne szeretné megmutatni a gyerekének, hogy milyen jó móka a szánkózás. Ám mivel Magyarországon a hó meglehetősen ritka, rengetegen vannak, akiknek nincs otthon szánkója, mert nem győzték kivárni a megfelelő pillanatot. Ez most eljött, a cserebereoldalakat pedig elárasztották a szánkóhirdetések.
A Tisza Párt a hóhelyzetre tekintettel péntekig felfüggeszti a kampányt, és minél több embernek igyekszik közvetlen segítséget nyújtani – közölte Magyar Péter, a párt elnöke szerdán a Facebook-oldalán.
Új hívóazonosító szolgáltatást vezetett be a K&H Bank, amellyel az ügyfelek az e-bankon és a mobilbankon keresztül azonnal ellenőrizhetik, hogy valóban a bank munkatársa keresi-e őket telefonon. A megoldás célja
Krasznahorkai László csak nagyon ritkán szólal meg, de alkotótársa, Tarr Béla, a magyar film megkerülhetetlen alakjának haláláról most megosztott pár gondolatot. "Megállíthatatlan, brutális, megtörhetetlen" – így jellemezte az elhunyt filmrendezőt.
Amennyiben Ön cukorbeteg, talán már tapasztalta az idegi eredetű fájdalmat, melyet diabéteszes neuropátiának neveznek. Elsősorban rossz szénhidrátháztartás esetén jelentkezik, több évnyi rossz vércukorérték esetén akár 90%-os is lehet az előfordulása.
Január 7. és 11. között rendezik a 2026-os Spanyol Szuperkupát, amelyen a Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao vesz részt. A tornát 2026-tól kezdődően öt évig a Sport TV közvetíti Magyarországon.Január 11-én dől el az első 2026-os spanyol klubtrófea sorsa, akkor rendezik ugyanis a Spanyol Szuperkupa döntőjét Dzsiddában
A Nobel-díjas Krasznahorkai László emlékezett alkotótársára, a kedden elhunyt Tarr Bélára, minden idők egyik legnagyobb magyar filmrendezőjére. A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket. Krasznahorkai László, Nobel-díjas magyar író "Korunk egyik legnagyobb művésze volt. Megállíthatatlan, bru
Az éjszakai havazás ellenére a vasútvonalakon beindult a közlekedés, azonban több vonalon váltóállítási probléma nehezítette a reggeli forgalmat. A menetrendszerű közlekedés a szerda délutáni órákra állhat helyre - közölte a MÁV.
Ha ezt észreveszi, ne is gondolkodjon máson, hanem azonnal irány az állatorvos A kutyák általában mindig a megszokott napi rutinnal és kiszámítható viselkedéssel élnek mellettünk. Azonban ha nem rohannak elénk az ajtóba amikor megérkezünk, nem esznek, vagy elveszítik az érdeklődésüket a játék iránt, akkor azonnal tudhatjuk, hogy valami nincs rendbe
Japán „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte Kína kettős felhasználású exportjára vonatkozó tilalmát katonai célokra, miközben egyre nagyobb a veszélye a létfontosságú ritkaföldfémek szélesebb körű korlátozásának Ázsia két legnagyobb gazdasága között eszkalálódó vitában.
Csaknem másfélezer kisgyermekes család kap háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást idén télen az ország legszegényebb 130 kistelepülésén - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.
Halálos balesetek, járhatatlan utak és tömegével törölt repülőjáratok bénítják Európa közlekedését. Magyarországon eközben rendezett és folyamatos a hó eltakarítása.
A brit kormány törvényjavaslatot készít elő, amely jogi keretet biztosítana az Egyesült Királyság és az EU közötti szorosabb együttműködéshez. A tervezet lehetővé tenné, hogy az Egyesült Királyság számos területen igazodjon az uniós jogszabályokhoz, ami éppen szembemenne a brexit egyik fő követelésével – írta meg a Politico.
A Polymarket előrejelzési fogadási platformon van néhány kifejezetten nagy játékos, akik komoly profitot hoztak össze egészen rövid idő alatt. Ilyen fogadónak számít a platformhoz mindössze 2025. decemberében csatlakozó 0x8dxd, aki ezen rövid időszak alatt 445 ezer dollárnyi profitot hozott össze. Rendkívül aktív, közel 7000 előrejelzési piacon vet
Iránban tovább folytatódnak a kormányellenes tüntetések, miközben a biztonsági erők gyakorlatilag szabad kezet kaptak az államfő, Ali Hamenei ajatollah jóváhagyásával.
A motortérben elrejtett cigaretta miatt gyulladhatott ki egy személyautó a röszkei autópálya-határátkelőhelyen. A gépkocsiban három gyerek is utazott – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Az év kezdete izgalmas időszak: az előző év lezárultával mintha a világ is új lapot nyitna, és bennünk is felébredne a vágy, hogy megújuljunk, hogy jobbá váljunk. Talán te is érzed azt a különös, mégis ismerős késztetést, ami arra ösztönöz, hogy nagy változásokat tervezz, új szokásokat alakíts ki, vagy akár teljesen új irányt vegyél az életedben.
A független képviselő szerint a volt fideszes politikus cége 228 millió forintos árréssel dolgozott. Eközben az intézményben az ország leghosszabb várólistái alakultak ki.
Sok festéket eredetileg autóknak és nyomtatóknak szántak, nem emberi bőrbe. A szervezet idegen anyagként kezeli, a védekezés pedig nem várt következményekkel jár.
"Krisztus megszületett – Valóban megszületett!"- kezdte karácsony szentesti beszámolóját szerdán a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat a Facebook-oldalán. Ismeretes, egyes ortodox felekezetek, amelyek a régi Julianus-naptár szerint számolják a napokat és az ünnepeket, ezekben a napokban ünneplik Krisztus megszületését. A Palotavárosi Ska
Egyetlen fagyos éjszaka is elég ahhoz, hogy hónapok munkája vesszen kárba a kertekben és ültetvényeken. A fagy nem fokozatosan pusztít, hanem hirtelen, gyakran láthatatlanul, és mire a károk tavasszal megmutatkoznak, már nincs lehetőség a beavatkozásra. A fagy elleni védekezés kulcsa a helyzet pontos megértése, tudni kell, mikor, miért és hogyan ká
Egy korábbi NFL-sztár beperli modellként ismert volt feleségét, miután a nő megosztotta vele kapcsolatos hálószobai titkait, amelyek szerinte a házasságukat tönkretették. Matt Kalil azért akar kárpótlást, mert exneje, Haley Baylee a férfi péniszméretére vonatkozó információkat közölt nagy nyilvánosság előtt. Aztán ezek a beszámolók vírusként terjed
Egy amerikai ETF-szolgáltató engedélyt kért az első, venezuelai kitettségű vállalatok papírjait lekövető tőzsdén kereskedett alap (ETF) elindítására, miután Nicolás Maduro elnök hétvégi amerikai elfogása ralit indított a helyi eszközökben.