2026. január 7. szerda

jan. 7
12:45
Felébredt a műtét után, majd idegen nyelven kezdett beszélni egy férfi (Ripost)
Az édesapa korábban nem beszélte a nyelvet.
jan. 7
12:45
Állampapír: máris robban a bomba, érkeznek a várva várt új kötvények - brutális túlkeresletre van kilátás (vg.hu)
Az új állampapírok árazása már szerdán be is fejeződhet.
jan. 7
12:45
"Ki fog most mindent felrúgni?" – Így búcsúzott Tarr Bélától Krasznahorkai (Könyves Magazin)
Tarr Béla alkotótársa, a Nobel-díjas Krasznahorkai a New York Times megkeresésére reagálva nyilatkozott a rendezőről.
jan. 7
12:45
Takács Péter: Néhány budapesti kórház megközelíthetőségével problémák voltak, a főváros egy picit későn ébredt (SzMo)
Az egészségügyi államtitkár elrendelte, hogy a kórházak az első buszmegállótól a főbejáratig mindenhol takarítsák le a járdákat. Azt is mondta, hogy a kórházak belső területein közlekednek a hómentesítő eszközök.
jan. 7
12:45
Folyton fáradtnak tűnsz? Lehet, hogy nem is veled, hanem a hajszíneddel van a probléma (Life)
8 órát aludtál, sok vizet ittál, mégis mindenki azt kérdezi, hogy jól vagy-e? Lehet, hogy most nem belülről jön a probléma, mert a tükör nem hazudik – csak a hajszíned.
jan. 7
12:45
Van-e köze ahhoz a gyermekvédelemnek, hogy egy anya OnlyFansből tartja el a családját? (WMN)
A húszéves Margo teherbe esik a(z amúgy házas) irodalomtanárától, segítség gyanánt befogadja a drogfüggő édesapját, és OnlyFans-ezésből próbálja fenntartani a családját. Rufi Thorpe első magyarul megjelent regénye nem óvatoskodik témák terén: egyszerre provokatív, szórakoztató, elgondolkodtató és megrázó.
jan. 7
12:45
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Magyar Honvédség segít a bajban (Demokrata)
A BM és az OKF igénye szerint ott vagyunk mindenhol, mondta a miniszter.
jan. 7
12:45
Katasztrófa közeleg? – Zelenszkij négyszemközt tárgyalt Macronnal, mindent megtesznek a háború folytatásáért (Mandiner)
Az ukrán elnök kedden Párizsba utazott a tettre készek koalíciójának gyűlésére, ahol Ukrajna további fegyverezése volt a téma.
jan. 7
12:45
Egyedül élő férfit találtak súlyos állapotban egy fűtetlen épületben (Magyar Nemzet)
A férfi életjelei gyengék voltak.
jan. 7
12:45
A Rally Hungary kikerült az ERC-naptárból (Racing)
Az MNASZ bár már többször is tájékoztatást adott arról, hogy Veszprémben idén nem lesz ERC-futam, a sorozat szervezői most hivatalosan is közölték a Rally Hungary naptárból való kikerülését.
jan. 7
12:45
Már akkor gyanús lehetett Dudás Miklós halála, amikor a rendőrség a helyszínre ment (Telex)
Erre utal, hogy a közigazgatási eljárásban soron kívüli boncolást rendeltek el. Ritka, de előfordul, hogy valaki egy bántalmazás következményeibe hal bele később, és korábban volt olyan, hogy egy gyilkosságot balesetnek vagy öngyilkosságnak álcáztak.
jan. 7
12:45
Ne vegyél idén új ruhát! – túlfogyasztás helyett frugal chic és kincsvadászat a turiban (Telex)
A túlfogyasztással szembemenő, főleg a Z és Y generáció köreiben népszerű trendek azt hirdetik: vásároljunk kevesebbet, hordjuk tovább, hasznosítsuk újra. Divattippek tudatos vásárlóknak.
jan. 7
12:45
Viszkető mell: tényleg lehet rák is? (EgészségKalauz)
A mell viszketése gyakori panasz, ám ha tartóssá válik, érdemes erre is gondolni.
jan. 7
12:45
5 alapanyag, aminek mindig ott a helye a glutén- és tejmentes konyhámban (Bien)
Évek óta glutén- és tejérzékeny vagyok, és az elején sokszor éreztem frusztráltságot a konyhában. Az idő múlásával azonban felfedeztem öt alapanyagot, amelyek óriási segítséget jelentenek számomra.
jan. 7
12:45
Kemény bírságot kaphat, aki ezt nem intézi el február közepéig itthon (Agrárszektor)
Vízkereszt napjával lezárul a karácsonyi időszak, és a legtöbb háztartásban sor kerül a karácsonyfa lebontására. A Mohu Budapest tájékoztatása szerint a fenyőfák elszállítása már megkezdődött, és egészen február közepéig tart, azonban fontos tudni, hová és hogyan helyezzük ki a fákat a megfelelő elszállítás érdekében - írja a Pénzcentrum.
jan. 7
12:47
Németh Szilárd: "Védjük meg 2026-ban is Európa legkisebb rezsiköltségét!" (Demokrata)
A rezsicsökkentésnek köszönhetően Európában 2025-ben is Magyarországon volt a legolcsóbb a gáz.
jan. 7
12:51
Munkába indult, de sosem érkezett meg - kihűlés közeli állapotban találták meg a férfit (BorsOnline)
Hozzátartozói indultak keresésére először.
jan. 7
12:51
Bulgária teljesítette az euró bevezetésének feltételeit, 2026-tól csatlakozik az euróövezethez (HírExtra)
Miután maradéktalanul teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges gazdasági és pénzügyi feltételeket, Bulgária 2026. január 1-jétől hivatalosan is bevezeti az eurót. A döntés mérföldkő az ország és az Európai Unió közös
jan. 7
12:51
Havazás - Operatív törzs: valamennyi állami szerv teljes kapacitással dolgozik (Metropol)
Hatalmas hó esett le az országban, ami rendkívüli helyzeteket szül. Íme a legfrissebb hóhelyzeti jelentés.
jan. 7
12:51
Révész fegyelmet követel, Kisvárdán még főleg csak a bennmaradásra gondolnak (m4sport.hu)
Nagyon pozitívan élte meg az őszi szezont az újonc Kisvárda támadója, Bíró Bence – erről is beszélt az M1-nek adott interjújában.
jan. 7
12:51
Nagy-Britannia visszatérhet az Európai Unióba? Keir Starmer miniszterelnök most végre megválaszolta a kérdést (Femcafe)
A brit kormány kész megfontolni a közeledést az Európai Unió egységes belső piacához, ha ez a brit érdekeket szolgálja, de nem teszi ismét lehetővé az Eu-állampolgárok korlátlan nagy-britanniai letelepedését - mondta nemrég a brit miniszterelnök.
jan. 7
12:51
Orbán Viktor: Várom Pintér miniszter úr beszámolóját (BorsOnline)
Ma is hólapátolással kezdte a napot Orbán Viktor.
jan. 7
12:51
Nem vártak a hókotróra: autósok álltak neki lapátolni a latyakot a fővárosi Alkotás utcában (SzMo)
A sofőrök a várakozás helyett a tenni akarást választották, és maguk oldották meg a problémát.
jan. 7
12:51
Sorsdöntő választás jön áprilisban (Magyar Hírlap)
Magyarország jövője a tét - Háború vagy béke?.
jan. 7
12:51
Magyar Péter már megint hazudott – Íme a bizonyíték (Demokrata)
Törpojáca azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn, hogy a Tisza Párt nem támogatja a migrációt.
jan. 7
12:51
Orbán Viktor bejelentkezett: "Mi van a nagy lapátolással?" (Mandiner)
Országszerte hólapátolással indult a nap.
jan. 7
12:51
Adósságcsapda: soha nem volt ilyen magas a korreláció a bitcoin és a japán jen között (BitcoinBázis)
Miközben 2022-ben mindenki az amerikai monetáris politikát elemezte, 2024-ben az intézményi befektetőkön volt a hangsúly. 2025-re ez a figyelem átterelődött a nemesfémekre, különösen az aranyra és az ezüstre, 2026 azonban eddig úgy néz ki, a japán monetáris politikáról és az olajról szólhat. Az új esztendő egyelőre kifejezetten jól indul a digitáli
jan. 7
12:51
236 köbméter ingyen víz és 600 ezer forintnyi tápanyag - a humusz hatalma (Magro)
A talaj aktív szervesanyag-tartalma meglepően gyorsan növelhető, ha hagyjuk a növényeket dolgozni.
jan. 7
12:54
Behozza tegnapi lemaradását a Telekom a tőzsdén (Privátbankár)
A tegnap visszafogott emelkedés után a Telekom emelkedik ki a szerdai tőzsdei teljesítményével a vezető részvények közül. A BUX-index is nőtt, több mint 360 ponttal.
jan. 7
12:57
Hóhelyzet – Több mint négyezer mentés történt kedden, sérült meg mentődolgozó is (Blikk)
Bár a hétfői extrém terheléshez képest némileg csökkent a feladatszám, a mentőknek továbbra is rendkívüli körülmények között kell helytállniuk a hó borította utakon.
jan. 7
12:57
Oulu és Trenčín Európa kulturális fővárosa 2026-ban (HírExtra)
2026. január 1-jétől a finnországi Oulu és a szlovákiai Trenčín viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. A rangos kezdeményezést az Európai Unió a Kreatív Európa programon keresztül támogatja, a két
jan. 7
12:57
Az ezüst beelőzte az Nvidiát, hol marad a bitcoin? (Kripto Akadémia)
Az ezüst piaci értéke az elmúlt napokban többször is megelőzte a chipgyártó óriás Nvidia-t, szoros versenyt kialakítva világ legértékesebb eszközei közötti harcban. A rangsor élén továbbra is toronymagasan vezet az arany, miközben a bitcoin látszólag képtelen lendületbe jönni. Megérkezett az arany-satoshi: itt a Tether Scudo Az arany piaci kapitali
jan. 7
12:57
"Sokkal gyorsabbak az edzések" – Banai Dávid szerint Szélesi Zoltánék új impulzust hoztak Újpestre (m4sport.hu)
Banai Dávid úgy véli, a játékosok nem sokat érzékelnek az Újpestnél bekövetkező nagy változásokról (Dárdai Pált sportigazgatónak, Szélesi Zoltánt vezetőedzőnek nevezték ki), nekik ugyanúgy az a dolguk, hogy 100 százalékot nyújtsanak.
jan. 7
12:57
Civilben a hipermaszkulinitás ellen lázad Hollywood örök rosszfiúja (Igényesférfi.hu)
Stephen Lang ugyan keményvonalas gonosztevőként vált ismertté filmjeiben, a valóságban határozottan elutasítja a hipermacsó szerepfelfogást.
jan. 7
12:57
Venezuela az olajháború új frontja? (Magyar Hírlap)
Kína keményen visszavág.
jan. 7
12:57
Disznót loptak szilveszterkor a kunszentmártoni csirkefogók, elképesztő gyorsasággal dolgozták fel, nehogy kiderüljön (Magyar Nemzet)
Kétszáz kilós volt az állat.
jan. 7
12:57
Schmuck Andor egyik utolsó tévés szereplése: a vártnál korábban indul a Kincsvadászok VIP (Media1)
A vártnál korábban tér vissza a TV2 egyik legsikeresebb műsorának sztárváltozata: január 24-én indul a Kincsvadászok VIP. Az első adásban több ismert közszereplő mellett Schmuck Andor is feltűnik, akinek ez az egyik utolsó televíziós szereplése.
jan. 7
12:57
250 millió forintot tehetett zsebre Papcsák Ferenc cége az Uzsoki kórház VIP-részlegének köszönhetően (Kontroll.hu)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő sikeresen kiperelte az iratokat és kiderítette, hogy Papcsák Ferenc cége 595 műtétet adott el az Uzsoki kórház VIP-részlegén, ezzel mintegy 250 millió forint tehetett zsebre. Bár korábban az önkormányzat is problémázott az üggyel kapcsolatban, a rendőrség szerint azonban mégis minden jogszerű volt. Pap
jan. 7
12:57
Máris itt az eredménye Maduro elfogásának: hatalmas mennyiségű venezuelai olajat szállítanak Amerikába (Pesti Srácok)
Donald Trump bejelentette, ő maga fogja ellenőrizni az olajból származó bevételt.
jan. 7
12:59
Vizes ruhában, kihűlésközeli állapotban volt a 34 éves férfi, amikor rátaláltak a rendőrök (Magyar Nemzet)
A család már korábban a keresésére indult.
jan. 7
13:01
Böde Dániel akkor hosszabbít egy évet, ha majd érdeklik a rekordok (Magyar Nemzet)
A paksi legenda szinte végigfutballozta a téli szünetet, amelyet három éremmel és két gólkirályi címmel zárt.
jan. 7
13:03
Veszélyes játékoktól szabadult meg a fogyasztóvédelem (Infostart)
Tavaly a kereskedelmi forgalomban mintavételezett játékok 64 százaléka, míg a vámhatáron ellenőrzött játékok 62 százaléka nem felelt meg a termékbiztonsági előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. A fulladásveszélyt jelenti leggyakoribb problémát.
jan. 7
13:03
Pérez: Verstappen nehezen tudja kezelni, ha nem neki kedvezően alakulnak a dolgok (m4sport.hu)
A csapat hajtóereje, de amikor nem neki kedvezőek a feltételek, problémaforrás is lehet – Sergio Pérez Max Verstappen kettős személyiségéről beszélt.
jan. 7
13:03
Eladták Magyarország legnagyobb vidéki futballklubját: az angol tulajdonos nem amatőr – nem csak a sportba rakhatja a pénzét, ezzel sokan jól járhatnak (vg.hu)
Nagy tapasztalatuk van a megvalósuló városi lakhatási és vendéglátóipari befektetések és üzemeltetések területén.
jan. 7
13:03
Hogyan segíti a hideg a nők életét a menopauza során? Olvass bele a Jégember lányainak könyvébe! (Könyves Magazin)
Tudtad, hogy a hideg vízben való fürdőzés kifejezetten szolgálja a nők egészségét? Mutatunk egy részletet A jégasszonyok titka című könyvből.
jan. 7
13:03
Megtette a bejelentést a TV2: hatalmas sikert könyvelhettek el (BorsOnline)
Főműsoridőben is nyerni tudott a Tv2.
jan. 7
13:03
Orbán Viktor kedvenc híradósa hátrahagyta a politikát, új karrierbe kezd a mai naptól (Promotions)
Megdöbbentő esemény, még híres meteorológus édesapjával is közelebb kerülhetnek egymáshoz.
jan. 7
13:03
Idén először változik az üzemanyag ára (Transpack)
Egy kis pihenés után ismét megmozdulnak a hazai üzemanyagárak – azonos irányba, de különböző mértékben.
jan. 7
13:03
Korai volt a háborúpárti öröm: az amerikaiak állítják, nem írták alá a Párizsi Nyilatkozatot (Mandiner)
Hiába egyeztek meg az európaiak arról, hogy mindent megtesznek az eszkalációért, újra magukra maradtak.
jan. 7
13:03
Videón mutatjuk, amint lecsap a rendőrség az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottjára (Magyar Nemzet)
Kedden bukkantak rá a fiatal nő holttestére, szerdán hajnali egykor fogták el a rendőrök a férfit.

Keresés