Szerda reggeltől minden szociális intézménynek kötelező befogadnia a rászorulókat. Az operatív törzs arra kérte az önkormányzatokat, hogy tegyék lehetővé a kórházak, iskolák, orvosi rendelők megközelíthetőségét. A rendőrség azt üzente, aki teheti, ne üljön autóba.
A Tisza Párt politikusai a migrációs paktum oldalán állnak, és támogatják az ukrajnai háborút – mondta a Fidesz-Kdnp európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az Igazság órája című online műsorban szerdán. Deutsch Tamás emlékeztetett: az ellenzéki párt európai parlamenti képviselői az Európai Unió 2025-ös költségvetéséről szóló szavazáskor
A Magyar Nemzeti Bank 160 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatást végezzen, visszafizetendő pénzeket fogadjon el. A tevékenységre engedéllyel nem rendelkező magánszemély közel százhatvan embertől gyűjtött pénzeszközöket, „szabad tőzsdei kereskedést” vagy „fix
„A kiskorú gyermek puszta létezése” nem lehet indok a távmunka elutasítására – mondta ki a bíróság a MÁV egyik cégének ügyében. Három kisgyerekes dolgozó perelte be a munkáltatót, és mindannyian nyertek. Az ítélet szerint a MÁV mondvacsinált indokokkal járt el – írja a Telex.
Tegnap elérte hazánkat a napokkal ezelőtt előrejelzett havazás második, a korábbinál is kiadósabb hulláma. Az éjszakai havazás nyomán országszerte vastag hótakaró alakult ki, különösen a Dunántúlon és a főváros térségében mértek helyenként 20–30 centiméteres hóréteget. A jelentős csapadék a közlekedést is nehezíti hazánkban, a gyorsforgalmi és főut
Ritka alkalom, hogy Ránija jordán királyné a palota zárt ajtói mögül oszt meg bensőséges közös képet a férjével, Abdullah királlyal, azonban most kivételt tett. De a fotó nemcsak az összebújós, szerelmes pillanatuknak köszönhetően volt meglepően emberi és hétköznapi, hanem a királyné laza, farmer-szettje miatt is.
Itt a combnyújtó farmer divat 2025-ben! Margot Robbie és Jennifer Lopez megtalálta a tökéletes női farmernadrágot, amely optikailag hosszabbítja a lábakat. Nézd meg a képeket!
A főpolgármester maga is beismeri, amit a Péter-hívők tegnap még bőszen tagadtak: rég nem látott havazás van, ami több feladatot jelent, sőt éjjel-nappali munkát is. Karácsony azonban ahelyett, hogy a főpolgármesteri dolgaival foglalkozna, inkább most is a Facebookot bújja, ahol értelemszerűen megjelennek az elégedetlenkedő kommentek, posztok is, a
A főutak és mellékutak burkolata országszerte havas, latyakos, a látási viszonyok korlátozottak lehetnek - adta már negyedik helyzetjelentését az építési és közlekedési miniszter szerdán reggel a Facebook-oldalán. A vasút esetében a többi között Debrecenről a Nyugati pályaudvarra induló InterCity esetében, a Rákospalota-Újpest, a Kőbánya-Kispest, L
Nagy húzásra szánta el magát a Chelsea, gigantikus, 135 millió fontos (60 milliárd forintos) tervet szőtt Vinícius Jr. leigazolására. A brazil futballsztár viszonya megromlott a Real Madriddal, feszültség van közte és a Real vezetőedzője, Xabi Alonso között. Ugyanakkor van aki úgy tudja: a támadónak esze ágában sincs elhagynia jelenlegi együttesét.
Tovább estek az olajárak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette: az Egyesült Államok akár 2 milliárd dollár értékben importálhat venezuelai nyersolajat, ami növeli a kínálati nyomást a világ legnagyobb olajfogyasztó piacán.
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Debreceni VSC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a klub új többségi tulajdonosa a STOTT CAPITAL HUNGARY Kft. lett.
Tatura egy 3500 fős kisváros Ausztráliában, Melbourne-től északra 170 kilométerre, amely elsősorban a szarvasmarha-tartásról és a tejiparról híres. Ha a gyümölcstermesztők meghallják ezt a nevet, nekik valószínűleg nem ez, hanem egy különleges faalak jut eszükbe. Erről szól mostani cikkem. Fő cél az intenzitás fokozása Az 1970-es évek nagy fellendü
A Babérkoszorú- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító saját pályájáról is beszélt egy interjúban. Mi történt? "A magyar sajtóban erőszakos támadások célpontjává váltam. Ezért nem tervezek hazatérni Magyarországra, amíg Orbán Viktor van hatalmon" – olvasható egy Tóth Krisztina költő, író, műfordítóval készült interjúban, vette észre a
Yazeed Al-Rajhi idén nem tudja megvédeni tavalyi győzelmét az autósok között, miután műszaki hiba miatt kiállni kényszerült az első maratoni etap első felén.
A Budapest Airport szolgálatai nagy erőkkel, folyamatosan takarítják a gurulóutakat, előtereket és a futópályákat, hogy a repülőtér biztonságát garantálni tudják.
A közlekedésbiztonságért elhivatottan dolgozó rendőrök munkáját ismerte el a Magyar Autóklub regionális szervezete. December 29-én Rostás Tamás és Szöllősi Tamás vehettek át jutalmat Békéscsabán. A hagyományokhoz híven, a Magyar Autóklub Dél-Magyarországi Regionális Szervezete ebben az évben is jutalomban részesített két olyan rendőrt, akik mindenn
A Magyar Nemzeti Bank 160 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatást végezzen, visszafizetendő pénzeket fogadjon el. A tevékenységre engedéllyel nem rendelkező magánszemély csaknem százhatvan embertől gyűjtött pénzeszközöket, „szabad tőzsdei kereskedést” vagy „f
Alapos előkészítő munka után szervezte meg Kovács Sándor vállalkozó és a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület a december 20-ai, adventi megvendégelését. Aradszky Anett főszervező elmondta, az első alkalommal rendezett jótékonysági programot a segítő szándék hívta életre. Karácsonyt megelőzően 150 adag étellel, gyümölccsel, szaloncukorral
A Tisza európai parlamenti képviselői megszavazták azt a költségvetési stratégiát, amely arról szól, hogy folytatni kell Ukrajna támogatását, sőt azt növelni kell – a végtelenbe és tovább.
20 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a csehországi székhelyű RONDOgo s.r.o. (Rondogo) vállalkozásra. Az online nyereményjátékokat, illetve különböző kedvezményeket hirdető cég számos ponton megsértette a fogyasztóvédelmi szabályokat, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott.
Az utóbbi évtized talán legnagyobb havazása érkezett meg Magyarországra. Ilyenkor mindenki kötelességének érzi, hogy lapátot ragadjon, és megtisztítsa az utat a kapuja előtt, illetve a garázsfeljárójánál. Igen ám, de az egyszerűnek tűnő művelet korántsem veszélytelen.