Nemcsak a statisztikák, az autósok többsége is azt mondja, nem volt még ilyen rossz a helyzet. Szepesfalvy Anna fideszes képviselő szerint lenne megoldás.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,7, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A repülőrajtból csupán 0,3 százalékos éves növekedés lett, ami jócskán elmaradt a kormányzati várakozásoktól és az előző évitől is. Az ipar rettenetes állapotban van. A ma közölt GDP-adat azt jelenti, hogy 2025 végére sikerült a magyar gazdaságnak visszatérnie a 2022 végi szintre.
Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) határozottabb fellépést sürget a vallási alapú megkülönböztetés ellen és a vallásszabadság védelme érdekében az EU-ban. Az Európai Bizottság és a vallási vezetők közötti magas szintű találkozót évente megrendezik az Európai Unió működéséről szóló szerződésben foglaltak alapján. A 2025. nov
Általában csapadékos, esős időre számíthatnak január 30-án a magyarok. Napközben egyedül a hegyekben eshet elvétve pár centiméternyi hó, estétől pedig többfelé várható havas eső - derült ki az Időkép.hu előrejelzéséből.
Az online jelenlét ma már szinte elengedhetetlen minden cég számára, aki szeretne valódi ismertséget szerezni a potenciális ügyfelek körében. A hirdetésre szolgáló platformok - köztük a Google - meglehetősen intuitívak ugyan, de a hatékonysághoz nem árt a profi segítség.
Egy finom ebéd vagy vacsora után gyakran nem az ízek emléke marad meg a lakásban, hanem a nehéz, zsíros szag, amely órákig, sőt néha napokig is érezhető. Ilyenkor hiába nyitjuk ki az ablakokat, az olajszag sokszor meglepően makacs ellenfélnek bizonyul, ám szerencsére van egy trükk, amivel megszabadulhatunk tőle.
Előzetes várakozások szerint teljesít a bitcoin, vagyis a 2025 októberi csúcsot követően masszív korrekcióba kapcsolt, ez pedig a medvepiac előszele is lehet. Január 29-én azonban olyan likvidáció rázta meg nemcsak a kriptovaluta-piacot, hanem az összes pénzpiacot, amire nem számítottak: az arany és az ezüst hatbillió dollárt vesztett az összértéké
A 2023. évi 0,8 százalékos csökkenés és a 2024-ben regisztrált 0,6 százalékos növekedés után 2025-ben a Gdp a nyers adatok szerint mindössze 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Oroszországgal együtt 1,371 milliárd eurós, nélküle 1,443 milliárd eurós nyereséget ért el 2025-ben a Raiffeisen Bank International, ebből a magyar leánybank 226 millió eurót szállított. Az osztrák bankcsoport teljesítményének a javulását jelzi, hogy a tőkarányos megtérülés 7,3%-ról 10,6%-ra emelkedett, ha Oroszországot nem számítjuk, a részvényárf
Hiába meggyőzők a Tisza számai a független mérésekben, a kormányközeli üzletemberek belső körében nagyon nem illik kétséget mutatni, hinni kell a Fidesz győzelmében. Mindez korlátozza is, hogy mit tehet az, aki azért tart a kormányváltástól. Háttérbeszélgetések segítségével próbáltunk utánajárni, milyen forgatókönyvek lebegnek a NER-be különféle sz
Atomfegyverkezést indíttatna a skandináv félszigetet és környékének országaival a romló biztonsági helyzet és az amerikai nukleáris garanciák megingása miatt a legbefolyásosabb brüsszeli háttérszervezet egyik vezetője, Jacob Funk Kirkegaard, a Bruegel vezető kutatója. A szerző szerint Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország pénzügyileg és technol
Légköri folyó fut rá Nyugat-Európára az Atlanti-óceán felől, ami heves esőzéseket okozhat a Ibériai-félszigeten és Földközi-tenger térségében. A számítások szerint óránként egy balatonnyi vízgőz éri el az érintett térségeket - írta meg az Időkép.hu.
Az Egyesült Királyság kormánya ismét elutasította, hogy kártérítést fizessen a nyugdíjkorhatár-emelés miatt hátrányosan érintett, úgynevezett "Waspi-nőknek" - írja a Guardian. Az érintett nők azért küzdenek, hogy kompenzációt kapjanak a korhatáremeléssel kapcsolatos elégtelen tájékoztatásból fakadó károkért.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy májhasznú lúd telepen igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.
Az Open Doors nemzetközi keresztény segélyszervezet január közepén kiadott World Watch List 2026 jelentése újabb szomorú rekordot hozott: immár 388 millió keresztény él olyan körülmények között világszerte, ahol hitük miatt súlyos üldöztetésnek, diszkriminációnak vagy erőszaknak vannak kitéve – nyolcmillióval többen, mint egy évvel korábban. A top
A pizza az egyik legkedveltebb étel a világon. Hogy ki melyiket szereti, tényleg csak ízlés dolga, olyan sokféleképpen elkészíthető. Milyen pizzafeltétek jellemezték a kezdeteket, s milyenek borzolták az olaszok kedélyeit? Többek között erről is olvashatsz ebben a cikkben, miközben ötleteket is adunk arra, mivel teheted még pikánsabbá ez a nagyszer
Paradox módon éppen az uniformitás az, ami konzerválja az ordító regionális különbségeket – állapította meg az Európai Bizottság egy friss tanulmánya Olaszországról, ahol a béreket országos szinten szabják meg. Más tagállamoknak is fontos tapasztalat lehet, hogy a kollektív szerződések merevsége miatt a bérek nem tudnak alkalmazkodni a helyi gazdas
A CX-5 eddig több mint 100 országban és régióban került forgalomba világszerte. A modell továbbra is a Mazda meghatározó SUV-modelljeként szolgál, miközben következetesen továbbfejleszti lendületes, sportos megjelenését és a könnyed, magabiztos vezetési élményt, ezért világszerte a vásárlók kedvelt választása. Fotó: Mazda A CX-5 első generációjána
Friss kutatás bizonyítja, hogy a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer kulcsszerepet játszik a Balaton vízminőségének megőrzésében, különösen a gyógyszerhatóanyagok eltávolításában. A tanulmány 41 gyógyszerhatóanyagot azonosított, melyek közül több jelentős tér- és időbeli változékonyságot mutat.
Az ügyet ismerő források indiai hatóságok a tavalyi Boeing 787-es katasztrófájának vizsgálata során egyre inkább a szándékos pilótabeavatkozást tartják a baleset legvalószínűbb okának. Ez éles fordulat, mivel a hatóságok korábban következetesen elutasították ezt a forgatókönyvet - jelentette a Bloomberg.
A 32 éves nő a randiparterével együtt látogatott el a Giggling Squid nevű thai étteremlánc egyik vendéglátóhelyére, ám amikor bement a mosdóba, szörnyű élmény fogadta.
Azok a Bitcoin bányászatával foglalkozó cégek, amelyek 2025-ben megváltoztatták az üzleti stratégiájukat és a számítási kapacitásukat valamint adatközpontjaikat elkezdték mesterséges intelligencia (AI) infrastruktúra kiszolgálására használni, nagyon jól jártak az előző évben. Mivel az AI‑fejlesztésekhez hatalmas számítási teljesítmény és energiamen
Az EU-ban újabb vita bontakozott ki arról, milyen feltételekkel költhető el az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel fegyverbeszerzésre, és mekkora mozgásteret kapjon Kijev a nem európai gyártók felé. A Tanács kompromisszumos megoldást keres, amely egyszerre szolgálja az ukrán harctéri igényeket és az európai védelmi ipar megerősítését.
A HungaroMet előrejelzése szerint pénteken borult időjárás várható Magyarországon. Országszerte leginkább gyenge esőzésre, az esti óráktól pedig egyes térségekben havas esőre, havazásra is van kilátás. Szombaton és vasárnap hasonló időjárási körülményekre kell készülni, a hétvégén is több helyen előfordulhat kisebb csapadék, hószállingózás illetve