A téli öltözködés nem kell hogy kizárólag a praktikusságról szóljon. Ilyenkor is játszhatunk különböző ruhadarabokkal, és kipróbálhatunk új kombinációkat, hogy a hétköznapokban is stílusosak maradjunk. Ehhez hat alapdarabot is ajánlunk.
Több mint 19 100 vállalkozás nyújtott be igényt az ősszel indult Széchenyi Kártya Program fix 3%-os kamatú hitele iránt, az 1000 milliárd forintnyi hiteligényből már 500 milliárd forintra megkötötték a szerződést - közölte közösségi oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Napokig vívódott Boráros Gábor, hogyan közölje kislányukkal, az édesanyja nem fog hazajönni. Jákli Mónika exférje pszichológusokkal konzultált, mielőtt beszélt Zorával.
Miközben a világsajtó Moszkva kőkemény fenyegetéseitől és a teljes ukrán kapitulációt követelő szólamoktól hangos, az amerikai tisztviselők szerint ez nagyrészt csak színjáték.
A történet szerint egy asztrológus azt mondta neki, hogy a következő csatában meghal, a kontrollmániás férfi pedig rettegett, hogy asszonyai máshoz mennek feleségül.
A videóban látható felvételek korábban készültek a Ladics-házban. Januárban nemcsak itt, hanem a város más kiállítóhelyein is kevesebb vendéget regisztráltak. Ez persze nem meglepetés, az év első hónapja hagyományosan nem tartozik a látogatószám szempontjából jelentősebb időszakok közé. A fürdőváros kiállítóhelyeire a vendégek leginkább Budapestről
Az ősi kínai Feng Shui tanításait rengetegen beépítik a mindennapjaikba. Ázsiában ezt a tanítást nagyon régóta alkalmazzák, Európában azonban leginkább a harmonikusabb, nyugodtabb otthon szimbólumaként alkalmazzák.hazánkban például sokan a nappali vagy a hálószoba berendezését is eszerint végzik el, viszont a Feng Shui szerint a konyha is ugyanenny
Mindenki ismeri a frusztráló érzést, amikor ránéz a "nyilatkozat", "kedvezmény", "SZJA" szavakra, és legszívesebben kifutna a világból. Az adózás sokunkban feszültséget, bizonytalanságot, sőt néha bűntudatot is kelt: biztos jól csinálom? Mi van, ha elrontom? Kell egyáltalán foglalkoznom vele?
Mark Rutte NATO-főtitkár az Európai Parlamentben fejtette ki, miért elengedhetetlen a szoros transzatlanti kötelék. Amerika nukleáris ernyőjének pótlása miatt a jelenlegi védelmi kiadási célok duplája sem lenne elég.
A legelfogultabb elemzők szerint sem mondható sikeresnek a tavaly május elején hivatalba lépett, a konzervatívokból és a szociáldemokratákból álló kormánykoalíció első kilenc hónapja. A tényleges megmérettetés ugyanakkor idén kezdődik a sorozatos tartományi parlamenti választásokkal.
A korábbi 2,9 milliárd helyett 1,5 milliárdot fizetnének, cserébe lakóházak épülnének a hatalmas Örs vezér téri buszvégállomás és a jelenlegi szakrendelő helyén.
Évtizedek óta húzódó tárgyalás végére került pont. Az Európai Unió és India szabadkereskedelmi megállapodást ír alá. Donald Trump kiszámíthatatlan politikája kellett az egyezséghez. Mi történt? Véglegesítette a történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást India és az Európai Unió – jelentette be az Európai Bizottság elnöke. Ursula von de
Fotók: police.hu Egy 34 éves bonyhádi férfi január 24-én délután "csúszkálni" ment a forgalomból kivont, rendszám nélküli személygépkocsijával a Váralja Parkerdőben található tó jegére. A jég beszakadt az autó súlyától, és az eleje a tóba süllyedt. A sofőrnek sikerült kiszállnia a veszélyes manőver után, majd a partra menni. Egy nő látta ezt, és ér
A 2026-os esztendő sok nyugdíjas számára a bizonytalanság és a remény éve is egyben. Miközben az energiaárak és az élelmiszerárak alakulása folyamatosan nyomás alatt tartja a családi kasszákat, kevesen tudják, hogy az államháztartásban léteznek olyan „rejtett” tartalékok, amelyeket kifejezetten az alacsony ellátásúak segítésére különítettek el. Ha
Óriási botrány rázta meg Prágát: a helyieknél akkor telt be a pohár, amikor egy 33 méteres ukrán zászlóval "díszítették fel" a cseh történelem egyik jelképét, a Károly-hidat.
A Magyar Közlöny 2026. évi 10. számában megjelent öt kormányrendelet, egy NGM és egy HM rendelet, illetve több határozat. A módosítások többek között érintik a közszolgálatban dolgozók évi egymillió forintos otthontámogatási rendszerét, a globális minimumadó bejelentési, bevallási és adófizetési kötelezettségekről szóló szabályait, illetve a kivéte
160 ezer fontnyi bírságot szabtak ki a Bank of Scotlandra a brit pénzügyi szankciós szabályok megsértése miatt, miután a bank számlát nyitott egy szankciós listán szereplő, korábban magas rangú orosz kormányzati tisztviselőnek.
Gulyás Gergely közlése szerint a nyugdíjasok februárban két külön napon kapják meg a februári ellátást, a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.
Általában családi házakra és tégla építésű társasházi lakásokra keresnek a potenciális vásárlók, akiknek ezen túlmenően lehetnek extra szempontjaik az ingatlanok között válogatva. A zenga.hu ingatlankereső portál felhasználói az alapvető keresésen túlmenően sok ezer olyan extrát is megjelöltek az elmúlt időszakban, amik pontosabb képet adnak arról,