2026. január 22. csütörtök

jan. 22
0:20
Pofon is okozhatta Emmanuel Macron rejtélyes szembevérzését, amelyet napszemüveggel fedett el a világgazdasági fórumon (Blikk)
Emmanul Macron magánélete rendszeresen találgatásokra ad okot, amióta kamerák kereszttüzében kapott egy pofonszerűséget a feleségétől, Brigitte Macrontól egy repülőgépről való kiszállás közben. Most pedig napvilágot látott egy újabb feltételezés, miszerint a francia elnök szemén látható bevérzést is egy ütés okozhatta. Az ügyben orvosi szakértő is
jan. 22
0:20
Döntött a bíróság a különös rollerezési ügyben: ez lesz a sorsa a jogosítvány nélkül guruló Csabának (Blikk)
Felmentette a bíróság Vaskó Csabát, akire – mint megírtuk – az ügyészség tíz hónap letöltendő szabadságvesztést kért, mivel eltiltás hatálya alatt jogosítvány nélkül közlekedett a nagy teljesítményű rollerével. A férfi szerint egyébként az eset idején az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozások nem követeltek jogosítványt.
jan. 22
0:20
Közel a határidő – őrült tempóban építkeznek Milánóban (Infostart)
Bár van még néhány elintézendő feladat, de jól haladnak a cortinai bobpálya és a milánói nagy hokis csarnok elmaradt munkálataival a február 6-án rajtoló téli olimpia szervezői.
jan. 22
0:20
Majdnem minden, amit az Isztambuli árvák című új sorozatról tudni kell és érdemes (Blikk)
A testvéri szeretet, az összetartozás és a kitartás áll az Isztambuli árvák című török sorozat középpontjában. Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők elől menekülnek. A számukra idegen és veszélyes nagyvárosban csak magukra számíthatnak.
jan. 22
0:20
A Szoboszlai Dominiket csendre intő Arda Güler egy speciális eszközzel fokozza a teljesítményét (Blikk)
A Real Madrid kedden a Monaco ellen egy 6-1-es, gálaestével felérő produkciót tartott a hétvégi bajnokin a csapat valahány játékosát kifütyülő hazai publikumnak. A Bajnokok Ligájában mutatott formajavulásról azonban hamar elterelte a figyelmet egy rejtélyes fehér eszköz a madridiak török játékosa, Arda Güler kezén.
jan. 22
0:20
Carney kimondta: vége a szabályokon alapuló világrendnek (HírExtra)
Mark Carney kanadai miniszterelnök Davosban éles hangvételű beszédben jelentette ki: a világ már nem egy átmeneti korszakban van, hanem történelmi törésponthoz érkezett. Szerinte a szabályokon alapuló nemzetközi rend, amely évtizedeken át biztosította a középhatalmak – köztük Kanada – biztonságát és jólétét, mára működésképtelenné vált.
jan. 22
0:20
Így készíts palántaföldet egyszerűen házilag (Édenkert)
A palánták fejlődésénél nagyon nem mindegy, milyen ültetőközeget használunk. Mutatjuk, hogyan készítsünk házilag egyszerűen palántaföldet.
jan. 22
0:20
Csak két példány létezik a Toyota szuperautójából (Player)
A motorsport szabályrendszerében időnként nyílnak kiskapuk, és éppen egy ilyen hívta létre a Toyota Gt-One közúti változatát is. A rendszámos versenyautóból csak két példány létezik, és mivel nem a vásárlóknak, hanem a szabályoknak kellett megfelelniük, soha nem voltak eladók.
jan. 22
0:21
Megint változtat a YouTube a hirdetésekkel kapcsolatban (Médiapiac)
Több Youtube videónál jelenhetnek meg hirdetések, mivel január 13-án a platform bejelentette, hogy módosulnak az azokkal kapcsolatos szabályok.
jan. 22
0:21
Tovább fokozódik hangulat a Mercosur körül: a Néppárt nem akar halasztást (Agrárszektor)
Az Európai Néppárt (Epp) aggodalmát fejezte ki az Eu-Mercosur kereskedelmi megállapodás Európai Bírósághoz történő felterjesztése miatt. Szerintük szükségtelen késedelmet okozhat egy olyan időszakban, amikor Európának egyértelmű irányra lenne szüksége.
jan. 22
0:21
Itt a legújabb zsenimágnes kvíz: Várunk egy igazi agytornára és szellemi edzésre! (Kvízguru)
Itt a legújabb zsenimágnes kvíz, amelyre szeretettel várunk egy igazi agytornára és szellemi edzésre minden vállalkozó szellemű játékost. Ez a vegyes tudáspróba remek lehetőséget kínál arra, hogy felfrissítsd az ismereteidet a földrajz, a történelem és a nyelvtan területén is. Ha szereted a változatos kihívásokat, akkor ebben a nyolc kérdésből álló
jan. 22
0:21
Rezsistopot hirdetett a kormány, de csak januárra (Kontroll.hu)
Hetek óta követeli a Tisza Párt, hogy a rendkívüli hideg időjárás miatt a kormány emelje meg a rezsicsökkentett árra vonatkozó limitet, ellenkező esetben nagyon sok családnak fog gondot okozni a fűtésszámlák kifizetése. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy januárban „rezsistopot” vezetnek be, vagyis a hideg idő miatti többletfogya
jan. 22
0:22
Világszenzáció, amit Magyarország alatt találtak, ilyen nincs máshol (Promotions)
Kevesen sejtik, milyen különös történetek rejtőznek hazánk mélyére vájt otthonok mögött.
jan. 22
0:22
Ilyenek valójában a királyi testvérek (Magyar Hírlap)
Vilmos és Harry gyerekkori barátja őszintén mesélt.
jan. 22
0:22
"Fejedre estél, Peti? Te beszélsz a rezsicsökkentésről?" – brutálisan kiosztották Magyar Pétert (Mandiner)
Ezt nem teszi zsebre.
jan. 22
0:22
Kiderült, mekkora részt szerzett a 27. leggazdagabb magyar egy új, izgalmas projektben (Forbes)
Lakatos Benjamin nem a MET csoporton keresztül, hanem magánemberként fektetett be a CNBC európai projektjébe, és szerzett benne jelentős tulajdonrészt.
jan. 22
0:22
Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: januári rezsistopot vezet be a kormány (naphire.hu)
A kormány januári rezsistopot vezet be: a rendkívüli hideg miatt megugró fűtési többletfogyasztás költségeit az állam átvállalja a családoktól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormányülést követően közzétett videóüzenetében.
jan. 22
0:24
Katalin hercegné szoknyában is lenyomta curlingben a férjét, Vilmost (Blikk)
Katalin hercegné és Vilmos herceg egy barátságos curlingmeccsen mérte össze az ügyességét a napokban. A hercegi pár a skóciai Nemzeti Curling Akadémiára azért látogatott el, hogy az ország hagyományait képviseljék. A helyszínen készült képek alapján a verseny igazán jó hangulatban telt!
jan. 22
0:24
Grönland: 180 fokos fordulat Donald Trump eredményes tárgyalásai nyomán (Infostart)
Nem lépnek életbe február elsejétől a Grönlanddal kapcsolatos vita miatt kilátásba helyezett amerikai importvámok nyolc európai országgal szemben - jelentette ki szerda este Donald Trump amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórum helyszínén Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott egyeztetését követően Truth Social közösségi oldalán.
jan. 22
0:24
Bbc: Magyarország is csatlakozik Donald Trump új békeszervezetéhez (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök a gázai Béketanácsot azzal céllal hozta létre, hogy véget vessen az Izrael és a Hamász között két éve tartó háborúnak, és elősegítse a Gázai övezet újjáépítését.
jan. 22
0:24
Ez a T-rex édesebb, mint gondolná: a cukorfigura-készítőként dolgozó Szabina készítette (Blikk)
Cukinak találja ezeket a figurákat? Akkor nem jár messze a valóságtól, ugyanis egytől egyig cukormasszából készültek, méghozzá Schwéger Szabina kezei által. A tehetséges zsámbéki édesanya munkájánál aligha találni édesebbet, Szabina ugyanis cukorfigura-készítőként keresi a kenyerét. Egyik nap egy egyénre szabott nászpár, a másikon egy realisztikus
jan. 22
0:24
Szoboszlai szabadrúgása nyitotta meg az utat a Liverpool győzelméhez (Infostart)
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is végigjátszotta az Olympique Marseille elleni BL-mérkőzést Marseille-ben, amelyet 3–0-ra nyertek meg a Vörösök. Szoboszlai szabadrúgásgólt lőtt, s szerepet vállalt a harmadik találatban is. A Liverpool a negyedik helyen áll a tabellán a jövő hét szerdai záróforduló előtt.
jan. 22
0:24
"Megkívántam a hangját, az a helyzet" – Járai Márkkal írt új dalokat a 80 éves Bereményi Géza (Blikk)
Bereményi Géza 80. születésnapjára jelenik meg az Összevissza tánc a világ című lemez, amely Járai Márk első szólóalbuma is egyben. A legendás szövegíró, Cseh Tamás egykori alkotótársa újabban a Halott Pénz feleannyi idős énekesével szerzett dalokat, s ezek közül mutattak be párat a Hadikban.
jan. 22
0:24
Szoboszlai ismét gólt szerzett: Franciaországban aratott magabiztos sikert a Liverpool (Blikk)
A meccs legjobbjának választott Szoboszlai Dominik szemfüles szabadrúgásgóllal vezette 3-0-s győzelemre a Liverpoolt az Olympique Marseille otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. A Mersey-partiak így 15 ponttal feljöttek a negyedik helyre és fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezhetik magukat. A Marseille-nek az utolsó fo
jan. 22
0:24
Hársfa tea: mire jó, hogyan készítsd el és mire figyelj? (Édenkert)
A hársfa elérheti a 40 m magasságot, koronája sűrű és gömbszerű. Levelei nyelesek, tojás alakúak, a töveknél asszimetrikusak, a végei hegyesek, a széleknél recések. A sárgás-fehér színű virágai nagyon kellemes illatúak és 2-15 virágú ernyőket képeznek.
jan. 22
0:24
Elon Musk tényleg felvásárolná a Ryanairt, vagy mi ez már megint? (Player)
Két olyan gigantikus egó feszült egymásnak, akik közül egyet is nehéz elviselni, hát még kettőt egy platformon. Az egyik oldalon a világ leggazdagabb embere, a techguru Elon Musk, a másikon pedig Michael O’Leary, a Ryanair kíméletlenül őszinte és spórolásmániás vezére. Min kaptak össze? Azon, hogy legyen-e internet a fapadoson, vagy maradjon a kapa
jan. 22
0:24
Rachelnek szívesen elmeséljük, milyen újdonságok vannak a Kresz-tervezetben (Player)
Vacsora közben.
jan. 22
0:24
Tóth Alex miatt könnyeket ejtett Robbie Keane (Magyar Hírlap)
Az ír edző szívszorongató búcsúja.
jan. 22
0:24
Ez tényleg hihetetlen: Szoboszlai beérte a Liverpool legnagyobb legendáit (Mandiner)
Elképesztő, amit nyújt!
jan. 22
0:25
Szárnyalt, mégis nagyot esett a Netflix – nem is titok az ok (Médiapiac)
Felpörgött a Netflix az utolsó negyedévben, részvényei azonban zuhanásba váltottak a tőzsdezárás után, aminek oka Warner Bros Discovery megszerzéséért zajló küzdelem.
jan. 22
0:25
Különös árak láttak napvilágot: ennyibe kerül most a búza, kukorica itthon (Agrárszektor)
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 71,9 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január második hetében. A takarmánykukoricát 2024 azonos időszakához képest 3 százalékkal alacsonyabb, 73,3 ezer forintos tonnánkénti áron adták január második he
jan. 22
0:25
Egy izgalmas irodalmi kvízt hoztunk Neked: Vajon sikerül átlag felett teljesítened benne? (Kvízguru)
Ma egy igazán különleges kihívással készültünk a könyvek szerelmeseinek, ugyanis egy izgalmas irodalmi kvízt hoztunk neked. A kérdés már csak az, vajon sikerül átlag felett teljesítened benne, vagy kifognak rajtad a híres művek és szerzők. Ebben a műveltségi tesztben klasszikus regények, felejthetetlen versek és irodalmi fogalmak kerülnek terítékre
jan. 22
0:25
Vitézy: a KRESZ-tervezet sok tekintetben kifejezetten káros és városellenes (Kontroll.hu)
Ezer sebből vérzik Vitézy Dávid szerint a kedden közzétett KRESZ-tervezet. Úgyvéli, hogy a javaslat teljesen autóközpontú, városellenes, amely a szabálytalankodást ösztönzi, és tovább növeli a káoszt a közterületeken.
jan. 22
0:26
Így startolt el a miniszterelnök Davos irányába (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök hívta meg.
jan. 22
0:26
Kész, vége: már a választás előtt elvesztette a háborút Magyar Péter egyik jelöltje (Mandiner)
Ilyen gyorsan tiszás jelölt még nem semmisült meg.
jan. 22
0:26
"Ez őrültség, mintha atomfegyvereket adnánk el Észak-Koreának!" A befolyásos AI-vezér nemcsak Trumpnak, hanem üzleti partnerüknek, a világ legértékesebb cégének… (Forbes)
Az Anthropic vezére levette a keresztvizet Trumpról és befektetőjükről, az Nvidiáról is az MI-csipek kínai exportja miatt. Nem lennék az Nvidia PR-eseinek a helyében!
jan. 22
0:26
Folytatódik a kemény tél? Mutatjuk a csütörtöki időjárást! (naphire.hu)
Csütörtökön erősen felhős, borult időjárásra számíthatunk, rövid napos időszakokkal. Számottevő csapadék nem valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -10 és -5 fok között alakul, a nappali maximum pedig döntően fagypont körül vagy kicsivel az alatt várható.
jan. 22
0:28
Grönland ásványkincseit is megszerezhette Donald Trump (Infostart)
Az amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be, hogy keretmegállapodást kötött a NATO-val a Grönland körüli feszültségek enyhítéséről.
jan. 22
0:28
Magabiztos győzelem a görögök ellen (Infostart)
Az Európa-bajnokságra készülő, vb-ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, négygólos győzelmet aratott szerdán a világbajnok görög csapat felett a Komjádi Uszodában.
jan. 22
0:28
Ronaldinhót idéző gólt rúgott Szoboszlai a Bajnokok Ligájában (Player)
Ismét betalált a Bl-ben Szoboszlai Dominik. Már negyedszer az idei szezonban.
jan. 22
0:29
Amy Adamsszel száll versenybe Mundruczó Kornél a Berlinalén (Médiapiac)
Versenybe száll a Berlinalén Mundruczó Kornél új filmje, az amerikai-magyar koprodukcióban készül At he Sea. Idén 28 országból 22 alkotás verseng az Arany és Ezüst Medvék megszerzéséért.
jan. 22
0:29
Lejtmenetben a magyar tejtermelés? Érdekes számokat közöltek (Agrárszektor)
Mérséklődött a nyerstej termelői ára Magyarországon 2025 decemberében. A felvásárlás havi és éves összevetésben nőtt, az exportárak viszont jelentősen visszaestek. A hazai piaci folyamatok ugyanakkor nem egyedülállóak: a nemzetközi tejpiacon is általános árzuhanás tapasztalható, ami a feldolgozói és a fogyasztói árak alakulásában is érezteti hatásá
jan. 22
0:29
A Tiszának is köszönhetően bíróságra kerül a gazdákat érintő kereskedelmi megállapodás (Kontroll.hu)
Az Európai Parlament (EP) szűk többséggel megszavazta, hogy az Európai Unió Bírósága vizsgálja meg a dél-amerikai országokkal kötendő Mercosur-kereskedelmi megállapodás jogalapját és uniós joggal való összhangját. A Tisza Párt is támogatta a javaslatot.
jan. 22
0:30
Tudtad? Ezt jelenti valójában, ha a macskád rajtad szeret aludni (Blikk)
A te kedvenced is így szeret pihenni?
jan. 22
0:30
Ételek, amik segíthetnek a stressz leküzdésében (Magyar Hírlap)
A stresszes és fáradt emberek gyakran kihagynak teljes étkezéseket.
jan. 22
0:30
Pontot ért Sallai "gólpassza" – nem kellettek a volt fradisták a németek elpáholásához (Mandiner)
Öngólt készített elő a magyar válogatott szélső Isztambulban. Sallai később Kovács István játékvezetőtől kapott egy sárga lapot is.
jan. 22
0:30
Itt a bejelentés, Orbán újabb stopot hirdetett (Forbes)
Ahogy az várható volt, szerda délután Orbán Viktor miniszterelnök januárra rezsistopot hirdetett a Facebookon.
jan. 22
0:30
Balatoni jéghelyzet: fontos információkat közölt a rendőrség (naphire.hu)
A rendőrség tájékoztatása szerint a Balaton jege a legtöbb parti területen már elegendő vastagságú a jégen tartózkodáshoz. Ugyanakkor fontos néhány, alapvető szabályt betartanunk.
jan. 22
0:32
Kihagyja a 2026-os szezont Kiszli Vanda, sőt, talán többet is... (Infostart)
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar kajakozója nagy dilemmában van, egyelőre nem tudni, csak egy hosszabb pihenőről van-e szó.
jan. 22
0:33
Chris Pratt egy ronda szóval rövidre zárta a mesterséges intelligencia-pánikot (Médiapiac)
Nem finomkodott Chris Pratt, új filmje premierjén kijelentette: ő bizony nem tart attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkáját, a Tilly Norwood-jelenséget pedig egy csúnya szóval elintézte.

Keresés