Az elmúlt évek egyik legjelentősebb sikerét ünnepelhette a Debrecen, miután egy góllal nyerni tudott a Győr vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában. Szilágyi Zsolt, a DVSC vezetőedzője az InfoRádióban elmondta, hogy a lányok megünnepelték a győri sikert, de megérzése szerint kedden már bajnoki mérkőzésen reva
Spanyolországban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el hétfőn a dél-spanyolországi Córdoba közelében bekövetkezett halálos vasúti szerencsétlenség miatt, amelyben a nem végleges hivatalos adatok szerint legkevesebb 39 ember vesztette életét.
Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés újratervezése egy olyan időszakban, amikor az embernek és a mesterséges intelligenciának - robotnak - együtt kell működnie. És mindehhez még jön a bizonytalan gazdasági (és politikai) környezet.
"Hamis információkat terjesztenek, céljuk a megtévesztés és a rombolás!" – fogalmazott Szűcs Lajos országgyűlési képviselő a hónapok óta folyó káros online tevékenységről.
Különleges meglepetéssel lepte meg követőit Borbély Alexandra az Instagramon: eddig tudatosan óvta ikerlányai, Elza és Franciska arcát a nyilvánosságtól, most azonban kivételt tett. A meghitt pillanat azonnal meghódította az internetet!
Kerekes Péter, a Premier Padel egyik tulajdonosa Debrecenben szeretné bővíteni sportközpontjukat, ahol a lelkes résztvevők kipróbálhatják a tenisz és a fallabda szerelemgyerekét, a padelt. Az egyre jobban terjedő sport szerelmese nyolc évvel ezelőtt alapította meg klubját, amely jelenleg Budapesten és a Balatonon várja a sportolni vágyókat. A válla
Újabb zord éjszakát tudhat maga mögött az ország. Ez alkalommal is a Nyírség állt a dobogó tetejére, -17,9 Celsius-fokkal Szabolcsbáka lett a nyertes - írta meg az Időkép.hu.
A magyar kormány eddig is támogatta és ezután is támogatni fogja a Molt a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásában, amiről már meg is született az első megállapodás – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a hétvégén az Egyesült Államokban járt, ahol kulcsfontosságú megállapodást írt alá Szlovákia jövőbeli energiaellátásáról, majd személyesen tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel Floridában. A látogatás középpontjában az új szlovák atomerőműblokk megépítése, a szuverén külpolitika és a nagyhatalmakkal való egyensú
A költöztetés, főleg ha az érintettek nem akarják, sehol sem konfliktusmentes, és gyakran pokollá is válhat - de leginkább a Pokoli rokonokban. Az RTL népszerű sorozatában, a bútorszállítóknak jut a legkisebb szerep, a fegyvereknek és a helyi rendőröknek viszont meglepően sok feladata akad. Megmutatjuk, hogyan forgatnak egy ilyen sok szereplős jele
Kuszkó Gábor élelmiszermérnökként azért hozta létre vállalkozását, a PlantSoult, hogy a boltokban kapható UHT-s magtejek helyet friss italokat állíthasson elő. A magas minőségű italokat gyártó cégét 2024-ben indította, amelynek forgalmát 2025-re megduplázta. A Cápák közöttben 12 millió forint befektetésért ajánlott 20% tulajdonrészt.
A 2025-ös év a hetedik legmelegebb és a negyedik legszárazabb év volt 1901 óta Magyarországon - írta a HungaroMet Zrt. a tavalyi évről készített elemzésében a honlapján. Tavaly a középhőmérséklet országosan 11,78 Celsius-fok volt, ami 1,0 fokkal haladja meg az 1991-2020-as években mért átlagot, ezzel pedig a tavalyi év középhőmérséklete országos át
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos GLB sorozatgyártása. A magyarországi üzem rugalmas európai MMA-gyártási hálózatban működik együtt a délnémet rastatti gyárral. Az új EQ technológiájú GLB (az EQB után) már a második teljesen elektromos Entry modell, amely a kecskeméti telephelyen készül – ezt követi majd az év folyamá
A távhőrendszerben keletkezett hiba miatt január 19-én leállt a távfűtés Kazincbarcikán - közölte hétfő este Facebook-bejegyzésben Szitka Péter (MSZP-DK-Momentum-Párbeszéd-ZÖLDEK), a város polgármestere.
Dánia és Grönland NATO-missziót javasol a szigeten - ismertette hétfő este Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter Vivian Motzfeldt grönlandi külügyminiszter oldalán Brüsszelben, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztettek.
Január 3. hétfőjét huszonegy éve egy utazási iroda PR kampányának köszönhetően jegyezzük a legszomorúbb napként. Egy brit pszichológus az időjárást, az adósságokat, az ünnepek utáni időszakot és az emberek hangulatát, motiváltságát vette alapul és így jutott arra, hogy ez a legnehezebb nap a legtöbb ember számára. Szabó Győző, Pataki Zita és Peller
Varsányi Péter egy olyan terméket mutatott be a Cápák közöttben, amely egy sokak által nem ismert, mégis életveszélyt jelentő problémára lehet megoldás. A lítium-ionos akkumulátoros járművek és eszközök potenciális veszélyt rejtenek, ugyanis kigyulladásuk esetén szinte elolthatatlan a keletkező tűz. A Preion.Pro erre nyújt megoldást: a készülék 8-1
A kormány hivatalos oldalán megjelent a földminősítés részletes szabályairól szóló 47/2017. (Ix. 29.) Fm rendelet módosításáról szóló Am rendelet tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakosság rendelkezésére.
Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti költségvetés számaival való sikertelen harca után most már az ország teljes önkormányzati rendszerére kiterjesztette a valóság ellen folytatott küzdelmét - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Az Európai Bizottság és annak vezetője, Ursula von der Leyen ellen a Mercosur-megállapodás miatt benyújtott bizalmatlansági indítványról vitázott az Európai Parlament hétfőn Strasbourgban.
Norvégiában a kínai buszokról, az USA-ban a kínai kikötői darukról, Európában a kínai napelemes inverterekről derült ki az elmúlt hónapokban, hogy azok gyártói távolról képesek megállítani és kikapcsolni a berendezéseket, mivel hozzáférésük van a bennük lévő létfontosságú rendszerekhez. Milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a kínai műszaki áruk miat
Orbán Cintia tinikora óta seborrheás bőrrel küzdött, amin egyetlen neki ajánlott termék sem segített. Elege lett az állandó csalódásból, és miután kiképezte magát a bőrgyógyászat terén, létrehozta saját márkáját, a Sébiologie-t. Bőrápolási termékcsaládja magas minőségű, amelyet vegyész ismerősével fejlesztettek ki a seborrheás bőr kezelésére. A Cáp
Több ezer zacskó mirelit sült krumpli sodródott partra a sussex-i tengerparton, miután több, élelmiszert és csomagolóanyagot tartalmazó szállítókonténer ért partot a héten. A helyi önkormányzatok a közösségi médiában toboroznak önkénteseket az élelmiszerek eltakarításához - írta meg a Bbc.
Online petíció indult az élelmiszer-biztonság, a magyar föld és magyar gazdák védelmében - mondták hétfői sajtótájékoztatójukon Budapesten a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) vezetői.
A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 3,3 százalékkal nőhet az idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn kiadott prognózisa szerint. A jövő évre vonatkozó 3,2 százalékos GDP-növekedési várakozás nem változott. Tavaly a globális gazdaság 3,3 százalékkal nőtt.
Ésszerű megoldást kell találni Washington és az Európai Unió (EU) között a Grönland körül kialakult vitában, és nem szabad ott feszültséget kelteni, ahol arra nincs szükség - jelentette ki hétfőn Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök.
Ilyenkor télen a havas vagy jeges utakon való közlekedés kiemelt figyelmet és rutint igényel mindenkitől az utakon. Az autótulajdonosok nagy része azonban nem tud arról, hogy számos modern autó egy speciális Snow (hó) üzemmóddal is rendelkezik, amely jelentősen megkönnyítheti a vezetést ilyen időjárási körülmények között. Az esetek többségében a so