A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja.
A következő napokban az élénk keleties szél miatt több helyen megnyílhat a Balaton jege, amely az érkező újabb lehűlés során ismét megfagyhat, és ott jóval vékonyabb lesz a jégréteg - közölte a HungaroMet.
Victoria Beckham már évtizedek óta tudatosan és következetesen figyel arra, mi kerül a tányérjára – ez a fegyelem pedig nem véletlen. A világsztár szerint a szigorú étrend nemcsak az alakját, hanem az energiaszintjét, a közérzetét és a kisugárzását is meghatározza.
Kapitány István 37 évet töltött a Shellnél, a mobilitási üzletág globális vezetői posztjáról 2024-ben távozott. Mostantól pedig már a TISZA Párt csapatát erősíti.
A derékfájás sokáig csak egy kellemetlen tünetnek tűnt, de a gerincműtét után megértettem, hogy az ülőmunka milyen komoly veszélyeket rejthet. Íme, néhány tanulság, amit megosztanék veled is.
"Arra kérem a Honvéd-szurkolókat, hogy bármely álláspontot is képviselik, mondják el véleményüket, és vegyenek részt ebben a szavazásban" – közölte Szijjártó Péter
Közleményükben arra hívták fel az autósok figyelmét, hogy a biztonságos közlekedés érdekében fokozott óvatossággal vezessenek: a balesetek megelőzése érdekében kérik, hogy az autósok csökkentett sebességgel közlekedjenek, figyeljék az útfelületet, "számítsanak váratlan kátyúkra", egyenetlenségekre, tartsanak nagyobb követési távolságot, hogy legyen
Az idei Dakar motoros versenye rekord szoros befutót hozott, amiből végül Luciano Benavides került ki győztesen és testvére, Kevin rekordját sikerült megdöntenie.
Ma új szintre emeljük az ízeket: érkezik egy klasszikus osztrák tényérhús magyarosított verzióban, egy vega pásztorpite és a sokak által kedvelt svéd mandulatorta. Fogadjunk, hogy a végén mind a tíz ujjatokat megnyaljátok!
Különleges tanórák zajlanak a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont falai között: olyan alkalmak, ahol nem a tankönyv az elsődleges kapaszkodó, hanem a diákok saját gondolatai, érzései és kérdései. Az Osztozó névre keresztelt foglalkozásokat az iskola közel másfél évtizede építette be az órarendbe, és mára a gimnáziumi élet szerves ré
Megnyílt a „Pszichiátria – a halálipar” – című kiállítás, rendezője az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány civil szervezet. Nem véletlenül választotta a megnyitó időpontját éppen január közepére a „Pszichiátria – a halálipar” című kiállítás rendezője. Ami történetesen a mentális egészségügy területén tapasztalható emberi jogi vissz
A Red Bull, valamint a Racing Bulls versenygépeit Detroitban leplezték le: a hatszoros konstruktőri világbajnok nagycsapat visszatér első, húsz évvel ezelőtti dizájnjához és az elmúlt évekhez képest világosabb kék festéssel versenyez majd a négyszeres világbajnok holland Max Verstappen és új csapattársa, a francia Isack Hadjar. "Még mindig kicsit h
Távozott a pécsi egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának éléről Barna Zsolt, aki egyben annak az MBH-nak az elnök-vezérigazgatója is, amely bank stratégiai együttműködést kötött az egyetemmel. Bár hivatalosan az egyetem megújítási programjának lezárásával indokolták a döntést, a háttérben az is állhat, hogy a túl szoros személyi összefonódás
A bőr az emberi test legelső védelmi vonala, épsége, integritása igen fontos a különféle környezeti ártalmak, kórokozók elleni védekezésben. Az egészséges bőr kellően hidratált, ép, jó turgorú (vízzel kellően telített). Sokan szenvednek ugyanakkor a hámló, irritált, sebesülésre hajlamos bőrüktől. Mi lehet ennek a hátterében? Mit tehetünk ezek megel
Selena Gomez ismét bebizonyította, hogy nem csak tökéletesre retusált fotóknak van helyük a közösségi médiában, amikor egy smink és filter nélküli fotót posztolt Instagram-oldalára. Az énekesnő rajongói persze odáig voltak kedvencük húzásáért.
A kormányfő beszéde van a szombati Háborúellenes Gyűlés középpontjában. A békepárti rendezvénysorozat Miskolcra érkezett, ahol ismét hazánk biztonsága, a béke ügye és a háborúval szembeni határozott kiállás áll a fókuszban.
A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja.
A 29 éves Charles Brohiri több mint 30 millió forintnyi tartozást halmozott fel az évek során. A férfit még napokkal a tárgyalása előtt is jegy nélkül kapták el egy vonaton.
Történelmi csúcsra emelkedett a Monero (XMR) árfolyama a hét elején, amikor a kriptovaluta január 14-én elérte a 797,73 dolláros szintet, ami közel 80 százalékos emelkedést jelentett a korábbi, nagyjából 450 dolláros heti mélyponthoz képest. A hirtelen drágulás mögött egy több százmillió dolláros kriptolopás állhat – állítja a jól ismert blokklánc-
Ha te is azok közé tartozol, akiknek elege van a hidegből, és szeretnél egy olyan úti célt találni, ahol év elején is kellemes az idő, akkor olvass tovább!
Az új táplálkozási útmutatóban a hangsúly a nagyobb fehérjebevitelre, valamint telített zsírokban gazdag élelmiszerekre – például vajra, marhafaggyúra, vörös húsokra és zsíros tejtermékekre – helyeződik. De valóban ez a kulcs az egészséghez?
Hogy néz ki? Bár a tavaly bemutatott Renault 5 E-Tech electric szép sikereket ér el a magyar piacon is, be kell valljam, hogy nekem jobban tetszik a kissé szögletesebb és sokkal praktikusabb Renault 4. Boci szemei bájosak és tagadhatatlan, hogy utastere kényelmesebb, mint az Év Autója díjas ötösnek. Este látványos az autó egyetlen egységből álló o
Lehullott a lepel a Tisza Párt új kulcsemberéről: Magyar Péter szombaton bejelentette, hogy Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke csatlakozik a párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai vezető szakértőként.
A Máltai Szeretetszolgálat szociális munkásai egy budai bevásárlóközpont előtt mentették meg a fagyhaláltól a hajléktalan férfi életét. Az orvosi segítség megérkezéséig a szociális munkások meleg teával itatták és tudatánál tartották.
A bor illata sokkal több, mint kellemes érzékszervi élmény: a fajta, a termőhely és a borász munkájának esszenciája. Az aromák határozzák meg, hogy egy bort felismerünk-e vakon, emlékezetes marad-e egy kóstolás során.
Igazi gazdasági nagyágyút igazolt le a Tisza, Kapitány István a Shell-nél futott be páratlan karriert, egykor a legmagasabb globális pozícióban lévő magyar menedzser volt. Mi történt? Magyar Péter, a Tisza párt elnöke bejelentette, hogy Kapitány István lesz a párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője. Tavaly októberben már egyeztettek. Kicso
Új év, új darabok. Cikkünkben négy új, izgalmas színdarabot ajánlunk Budapesten. Van köztük gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadás, nagysikerű filmből készült adaptáció és német kortárs darab is.