Tíz éve veszítettük el Alan Rickmant, a Harry Potter Piton professzorát. Az ikonikus szerepek mögött azonban egy titokzatos és zseniális férfi bújt meg, akinek életét átszőtte a mozi, és számos kasszasikerben nyújtott emlékezetes játékot.
„Akiben nincs önmagával szemben egy kis kétkedés, egy kis bizonytalanság, hogy valóban jó ez, amit megmutat magából, nem is lehet igazán figyelemre méltó, nem tud előrébb lépni” – vallja a ma hatvanegyedik születésnapját ünneplő Szenes Iván- és Kránitz Lajos-díjas magyar színész, műsorvezető, énekes, Csonka András, akit többek között a Kapj el, a L
Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére. Persze csak akkor, ha ezúttal az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik – közölte a MOHU Budapest Zrt.
A német kormány számára is egyértelművé vált, hogy a washingtoni tárgyalások nem hoztak eredményt, az Egyesült Államok ragaszkodik a Grönland feletti ellenőrzés megszerzéséhez. Mivel Berlin több más NATO-országgal együtt Donald Trump elnök tervét kezdettől fogva elítélte, a Dániával való szolidaritás jegyében csütörtökön katonákat küldött Grönlan
A Maduro-rezsim börtönét elhagyhatta egy magyar állampolgár, Daniel Eduardo Varnagy Rado, akinek a nevét egy helyi emberjogi szervezet, a Foro Penal hozta nyilvánosságra. Ugyanakkor két magyar még mindig a börtönben van, a Külügyminisztérium dolgozik rajta, hogy ők is elhagyhassák a venezuelai börtönt.
Az Alapjogokért Központ januári adatfelvétele szerint a kormánypártok 8 százalékkal előzik meg a Tisza Pártot a biztos szavazó pártválasztók körében, a Medián és az IDEA felmérése viszont azt mutatja, hogy Magyar Péter pártja van nagy előnyben és magabiztosan is.
Újabb nagy lépés következhet Pintér Dániel karrierjében. A 18 éves labdarúgó új szerződést kaphat klubjától, a Lionel Messit is a soraiban tudó Inter Miamitól. A David Beckham által vezetett együttes hosszú távon számol az ifjú támadóval.
A 4–6-os villamos utazóközönségét már nehéz meglepni: az edzett budapestiek számára az ütközőn utazó, úgynevezett "tujázó" fiatalok látványa sem számít ritkaságnak. Ezúttal azonban valakik szintet léptek: egy fiatal az ütközőn guggolva húzta társát, aki egy műanyag szánkón ült.
A Stranger Things rajongói azzal vádolják a Duffer fivéreket, hogy a ChatGPT-t használták a megosztó sorozatfinálé megírásához, miután egy mostanra virális képernyőképet találtak a Netflix kulisszák mögötti dokumentumfilmjéből.
Álvaro Arbeola nyilván nem számított könnyed mapokra a Real Madrid megbízott vezetőedzőjeként – de ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna regnálása. A csapata 3–2-re kikapott az Albacete otthonában a második liga 17. helyén álló helyi alakulattól és ezzel kiesett a Király-kupából.
A szakértő szerint a vezetőnek mentális egészségügyi napokat, pénzügyi támogatást és jóléti forrásokat kellene felajánlaniuk a dolgozóknak, akik kiégéssel küzdenek.
Ha a Bmw ugrott be elsőre, akkor gratulálunk, képben vagy. Ha nem, akkor valószínűleg egy ideje nem böngészted a hazai eladási statisztikákat. A Bmw ugyanis már 2023 óta stabilan vezeti a prémium szegmenst, és a friss, 2025-ös számok alapján már a teljes magyar autópiac hetedik helyén áll. Ez azért elég komoly.
Selena Gomez és férje, Benny Blanco együtt vonultak végig az idei Golden Globe-gála vörös szőnyegén, ahol a zenei producer jellegzetes, göndör tincseivel pózolt a kameráknak. A netet azonban letarolta egy - a mesterséges intelligencia által szerkesztett - fotó, amin Benny teljesen más frizurával szerepel.
Matolcsy György szerint az USA-ban senki nem kérdezi, hogyan lettél sikeres. Mi történt? Az Igazságügyi Minisztérium e-beszámoló oldalára (december végén) felkerült jelentés szerint a Matolcsy György fia és köre által vezetett Optima Befektetési Zrt. a teljes alapítói vagyonát elveszítette 2024 végére. A jelentésben az olvasható, hogy az Optima 202
A Binance kriptotőzsde saját tárcája, a Binance Wallet január 14-én bejelentette, hogy elindította a lejárat nélküli határidős ügyletekre vonatkozó kereskedését a tárcán belül, közvetlenül integrálva a decentralizált derivatívákat. Mindez közvetlenül a saját kezelést lehetővé tevő tárcában érhető el, tehát a felhasználó teljes kontrollt tart meg az
Stohl András exkluzív videointerjút adott az AcNews-nak a TV2 "A Nagy Ő" című műsorának sajtótájékoztatóján, ahol őszintén mesélt a műsorban szerzett tapasztalatairól és érzéseiről.
A 2025. októberében hatályba lépett módosítások jelentősen egyszerűsítették az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (Akg) és az Ökológiai gazdálkodás (Öko) támogatási programok adatszolgáltatási rendjét. Mivel az új szabályozás értelmében az elektronikus Gazdálkodási Naplóba (eGn) a növényvédelmi tevékenységekre vonatkozóan kizárólag a permetezési
Ez a vegyes kvíz nem véletlenül kapta a hírnevét, hiszen sok játékos már az elején hibázik. A kérdések gyorsan váltanak a földrajz, a történelem és a nyelv világában. A sikerhez stabil alapműveltségre és figyelmes gondolkodásra van szükség. Nem csoda, hogy kevesen jutnak el magas pontszámig. Megkérdezzük például, hogy melyik ország területéről ered
Új, német nyelvű üzleti hírcsatornát indít a CNBC a német, osztrák és svájci piacon. A CNBC DACH néven induló projekt befektetői között magyar üzletember is szerepel: Lakatos Benjamin, a MET Csoport tulajdonosa és az igazgatóság elnöke.
Kvíz érkezett. A legtöbben elbuknak a 3. kérdésnél, Neked meddig tart a lendület? Ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az agyadat. Próbáld meg, hogy milyen eredményt érsz el, és tudd meg, mennyit tudsz a különféle témákból!
A csillagjegyek pénzügyi, illetve barátság házában mozgolódások vannak, így ezekre okvetlen figyeljünk. Ezt csak bonyolítja a romantika felforrósodása, amiben a napi horoszkóp mutatja az utat.
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete szerint az Index úgy közölt tényállítást a Tisza állítólagos gazdasági tervéről, hogy nem ellenőrizte annak valóságtartalmát. Magyar Péter szerint ezzel véget ért a kormány lejárató kampánya, a kormány viszont vitatja az ítéletet. Az Index már jelezte, hogy fellebbez.
A ma 51 éves Lakatos Márk – aki pár napja ünnepelte párjával a kapcsolatuk második évfordulóját – 2017-ben vendégeskedett az Anikó Show-ban, ahol egy pici rajongója várta. Mutatjuk a tündéri felvételt!
A helyiek szerint nehéz az átkelés Eger egyik legforgalmasabb kereszteződésében. Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy taxis tavaly februárban elütött két gyereket a zebrán, majd anélkül, hogy meggyőződött volna az állapotukról, elhajtott. A sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat.
Házilag barkácsolt hókotróval segített az utak takarításában egy dorogi férfi, saját autójára szerelt ideiglenes hólapátot. A helyiek hálásak neki, a rendőrök mégis megbüntették, mert szerintük szabálytalan volt az átalakítás. A férfi a Híradónak azt mondta, jogszerű a bírság, de csak segíteni akart. 85 ezer forintra büntették, a közösség máris öss
Január 26-án tér vissza a TV2 képernyőjére A Nagy Ő című népszerű párkereső reality a legújabb évaddal, amelynek a középpontjában ezúttal Stohl András áll. Bár a színész-műsorvezető a múlt nyáron bejelentette, hogy véget ért a házassága, mégis általános megdöbbenést keltett, hogy Noszály Sándor, Molnár Anikó, Gyursánszky Gábor, Tóth Dávid, Árpa Att
A havazás és az ónos eső miatt több tucat településen kimaradt a szemétszállítás. A MOHU szerint jön a pótlás, de van, ahová a kukásautók biztonsági okokból nem tudnak behajtani.
A Kreml egyetért Donald Trump amerikai elnök álláspontjával, miszerint éppen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő az, aki fékezi a békefolyamatot – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Szigorít a Lufthansa, a döntése oka, hogy növelje a járatain a repülésbiztonságot. Az új szabályok január 15-től vannak érvényben, és a Lufthans minden légitársaságára vonatkoznak.
Mindkét fél levelezést osztott meg a másik terhére, nehezen kibogozható szinte az is, hogy ki mit állít, de az biztos, hogy a DK szerint túl alacsony számokat mér a Medián a párt népszerűségéről.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 12-11-re kikapott az amerikai csapattól Szolnokon. A két együttes szombaton a Komjádi uszodában is összecsap egymással. A mieink a madeirai Eb-n január 26-án kezdik meg a szereplésüket.
Aggódnak a hajdúhadháziak a településen több napja terjengő szúrós szag miatt. A szennyvízcsatornából áradó bűzt napok óta érzik. Az esettel több hatóság is foglalkozik, ám az okát egyelőre nem sikerült kideríteniük.