Év végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg -4 pon
Erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása. Az aktív dolgozók többsége valamilyen formában megtakarít idős korára, és ez a várakozásaikra is kedvező hat
Az operatív törzs közleménye szerint enyhül az időjárás, sokfelé ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani. Mint közölték, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, de a készenléti szerveket többször riasztották, mint tavaly ilyenkor. A közműellátásban néhány órás, lokális kieséseken túl sehol sincs komolyabb zavar.
Neve sokáig egyet jelentett a modellvilág csúcsával, de ma elsősorban anyaként gondol magára. Gigi Hadid szülői szemlélete pedig mindannyiunk számára példaértékű.
A verseny honlapja szerint a szerdainál kevésbé homokos és gyorsabb szakaszon Ekströmék 2:47:22 órás eredményt értek el és majdnem másfél perccel előzték meg a másodikként záró Romain Dumas, Alex Winocq francia duót. A Ford hármas sikerét a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős tette teljessé, ők csaknem két és fél perccel voltak lassabbak a győz
A MetaMask tovább gyorsítja multichain stratégiáját, a népszerű kriptotárca natív Tron (TRX) támogatást indított el mind a mobilalkalmazásában, mind a böngészős kiegészítőjében. A fejlesztés a Tron DAO-val együttműködésben valósult meg, amelyet először még 2025 augusztusában jelentettek be. Az integrációval a Consensys által fejlesztett MetaMask im
A Toyota Európa (Toyota Motor Europe – TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet – tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
Sokan a cukrot tartják a hasnyálmirigy legnagyobb ellenségének, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Van egy sokkal kevésbé ismert táplálkozási tényező, amely a legnagyobb terhelést rója erre a létfontosságú szervre.
Tudj meg mindent arról, hogyan fektethetsz be havonta 50 ezer forintot. Állampapír, Etf, befektetési alapok – kezdőknek is érthetően, lépésről lépésre.
Mindössze pénzbüntetéssel megúszta az a vadász, aki autójából leadott lövéssel súlyosan megsebesített egy túrázót a Bükkben. A történet sokkoló, az ítélet pedig felháborító: egy emberre leadott lövés ára 420 ezer forint lett.
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
Napközben új történelmi csúcsra ment a BUX index, de a kereskedést végül tegnapi záróértékén fejezte be. Nagyot emelkedett a Mol a blue chipek közül a NIS szerb olajvállalattal kapcsolatos hírekre, esett viszont az OTP és a Telekom.