A választókerületben most Németh Szilárd helyett Király Nórát fogja indítani a Fidesz, akit a pártból kirakott, 2024-ben függetlenként indult polgármester is támogat.
Trump egyre keményebben fenyegeti katonai akcióval a rezsimet, de ez nem riasztotta el a vezetést a tüntetők elleni brutális fellépéstől. Több ezren halhattak meg, akár 18 ezer embert is elfoghattak. Irán évtizedek óta nem volt ilyen gyenge katonailag, Maduro elrablásával pedig Trump megmutatta, hogy hajlandó kockázatot vállalni. De nagyon más a he
Télies fordulat jön: az esti óráktól az ország több pontján ónos eső és csapadék nehezítheti a közlekedést, miközben éjszaka kemény fagy, holnap napközben pedig fagypont körüli hőmérséklet várható.
Miközben az Egyesült Államokban egyre élénkebb vita zajlik a predikciós piacok szabályozásáról, a szektor láthatóan mit sem törődik a bizonytalansággal. 2026 első heteiben a kereskedési aktivitás új történelmi csúcsra ért: egyetlen nap alatt több mint 701 millió dollárnyi forgalom bonyolódott le ezeken a platformokon. A rekord január 12-én születet
A Syensqo és az Axens bejelentette az Argylium elindítását, egy új vállalatot, amelynek célja a szilárdtest-akkumulátorokhoz használt fejlett anyagok fejlesztése és kereskedelmi bemutatásának kiterjesztése Európában.
Ma ünnepli nyolcvanharmadik születésnapját Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, akit többek között a 25. Színház, a Várszínház és a kaposvári Csiky Gergely Színház darabjaiban, illetve a Szabadság, szerelem, a Sose halunk meg, A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Hány az óra, Vekker úr? című filmekben láthattunk. Alap
A Central-Drinks Kft. Magyarország egyik meghatározó szereplője az ital- és élelmiszer-nagykereskedelem területén. Több mint két évtizedes tapasztalattal, stabil háttérrel rendelkeznek, megbízható partnereikre építve. Fő tevékenységeik közé tartozik a szeszesitalok, borok és alkoholmentes italok
A Stanford kutatói kifejezetten az emberi alvásra állítottak rá egy mesterségesintelligencia-modellt. A "gép" immár több mint száz betegség kockázatait képes értékelni a pácienseknél.
Miért van az, hogy egyeseknek elég egyetlen döntés a szerelemben, míg mások újra és újra összetört szívvel állnak fel? A válasz nem mindig a személyiségben rejlik. Néha a csillagok súgnak többet, mint hinnénk.
Lengyelországban nyomott árakkal indul az év a burgonya piacán. A legfrissebb hírek szerint az újév sem hozott fordulatot a piacokon, továbbra is rendkívül alacsony árszint uralkodik itt - írta meg a FruitVeB.
Van, amikor nem egyetlen területet kell elővenni, hanem mindent egy kicsit. Egy kérdés itt, egy másik ott, és máris kiderül, mennyire vagy képben a világgal. Ez a kvíz pont erre épít: változatos témák, gyors döntések. Nem lehet rutinból végigmenni rajta, minden kérdés új helyzetet hoz. Amikor az általános műveltség kerül előtérbe Az ilyen vegyes kv
A győri Audi Hungariánál arról döntöttek, hogy nem töltik fel azokat az álláshelyeket, amelyek a fluktuáció és a nyugdíjazás miatt üresedtek meg, ahogy azokat se, ahol szimplán megszűntek a feladatok., Ez mintegy 200 munkavállalót érinthet, amit a cég a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével igyekszik magyarázni.
Itt az agykarbantartó kvíz, amiben nyolc változatos kérdés vár rád. Egyszerre igényelnek logikát, alapműveltséget és esetenként jó megérzést is. Ideális választás, ha szeretnél egy rövid, de tartalmas szellemi edzést. Megkérdezzük például, hogy melyik két folyó között alakult ki Mezopotámia, illetve előkerül egy matematikai feladat is a faktoriális
Műveltségi kvízünk tökéletes alkalom arra, hogy megmutasd, mennyire széleskörű a tudásod! Ha 5/8 lesz az eredményed, le a kalappal. Ne hagyd ki, mert minden kérdés egy-egy új agytorna!
A Január egy igencsak nehéz hónap, hiszen fél lábbal még az előző évben ragadtunk, ámbár már bőven várnak minket az új év feladatai. Viszont, van néhány csillagjegy, akiket a szerencse nem fog elkerülni, sőt, szabályosan a tenyerükön fogja hordozni az Univerzum! Mi kellhet ennél több egy évkezdéshez? Végre valahára olyan álmaik is teljesülhetnek, a
Régiónként eléggé eltérő, hogy átlagosan mennyivel kell többet fizetni a lakhatásért: van, ahol több mint tíz százalékos a drágulás, máshol az egy százalékot sem éri el.
Negyven évvel ezelőtt a magyar állambiztonság az immáron Golden Globe-, Oscar-, Emmy- és Grammy-díjas brit zeneszerző, zenész és énekes, Sir Elton John klipjét vizsgálta. Egy diszkósként dolgozó, Betti fedőnevű ügynök hívat fel a Nikita című dalra a tartótisztje figyelmét, de teljesen félreértelmezte a videót, és mivel nem tudott angolul, nem értet
A hideg időjárás, a száraz levegő és a kevés napsütés a téli időszakban gyakran rontja az olyan krónikus bőrbetegségek állapotát, mint a pikkelysömör, a rosacea vagy a szárazságekcéma, más néven atópiás dermatitisz. Megfelelően kialakított bőrápolási rutinnal és időben megkezdett kezeléssel azonban ezek a panaszok jelentősen enyhíthetők, így az éri
Több fontos, aktuális ügy is napirendre kerül a mai kormányülésen. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök közölte a megbeszélés előtt. A kormányfő azt is elárulta, hogy várakozásai szerint a szerdai tanácskozás nem lesz hosszú.
Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott hazai pályán az OFI Krétától, így kiesett a labdarúgó-Görög Kupából az AEK Athén. Varga Barnabás a második mérkőzésén is csereként lépett pályára az új csapatában. A magyar válogatott támadó veszélyesen játszott.
Gyorssegélyt kapnak a crans-montanai pusztító svájci tűzvész áldozatai. Emellett az államtanács adománygyűjtő alapítványt hoz létre, és további biztonsági intézkedéseket vezet be a hasonló tragédiák megelőzésére.
Visszatért a medencés edzésekhez a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf - erősítette meg a Nemzeti Sportrádiónak szerdán Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke.
Február 19-én kerül a mozikba az Itt érzem magam otthon című pszichológiai thriller, amely különleges filmélményt ígér a nézőknek. Holtai Gábor rendezése a karakterközpontú történetmesélés és a feszültséggel teli cselekmények izgalmas elegyét kínálja, miközben a főszereplő Lovas Rozi alakításán keresztül egy bizarr és veszélyes helyzetbe nyerhetünk
Spanyolországban országszerte 34 embert tartóztattak le a „Black Axe” nevű nemzetközi bűnszervezet tagjai közül csalás, pénzmosás és okirathamisítás gyanújával. Az akció az európai hálózatot célozta, amely cyberbűnözéssel szerzett milliós károkat.
Magyar Péter bejelentése szerint a Mészáros-közeli lap a bíróságon nem tudta bebizonyítani, hogy a Tisza Párt titkos programjaként beállított papíroknak bármi közük lenne a Tisza Párthoz.
A viszonylag népszerű, karizmatikus forradalmárok első generációjának kihalása vagy eltakarítása után gyakran a technokrata, cinikus, maffiaszerű és még brutálisabb másodvonal kerül az ország élére. Iránban ez a Forradalmi Gárda lehetne.
Január végéig küldik ki a bankok ügyfeleiknek a bankszámlájuk éves díjkimutatásáról szóló levelet. Idén arra is felhívják a figyelmet, ha egy másik számlacsomaggal jobban járna az ügyfél.
Érdekes magyar thriller érkezik hamarosan a mozikba, melyben egy nőt elrabolnak, és arra kényszerítenek, hogy játssza el egy család korábban elveszett tagját.
Harry herceg Tartalék című memoárja újabb betekintést nyújtott az angol királyi család belső viszályaiba. A könyvből kiderült, hogy mi idegesíti különösen Károly királyt Vilmos hercegben és Katalin hercegnében.
A csakraszínek szimbolikus útmutatók, amelyek segítenek megérteni a tested, lelked és tudatod energiáit. Mutatjuk, mely csakrákhoz mely színek tartoznak, és mi a jelentésük!