Folynak egyeztetések, tárgyalások, ami tőlünk telik, mindent megteszünk – nyilatkozta Hajnal Tamás sportigazgató, hogyan áll a Ferencváros Varga Barnabás pótlásával.
A török hírszerzés előre szólt Teheránnak a készülő akcióról. Az Iráni Forradalmi Gárda állítólag össze is csapott a fegyveresekkel. Iránban jelentős kurd kisebbség él, ahogyan a környező Irakban, Szíriában és Törökországban is.
20 év telt el azóta, hogy a Bugatti új autók gyártásába kezdett - az 1000 lóerős Veyron 16.4 piacra dobásával. A négyturbós, 8 literes, W16-os motorjával 405 kilométer/órás sebességre képes Veyron újraértelmezte a sorozatgyártású járművekben rejlő lehetőségeket. Most pedig egy egyedi Bugatti-modellel tisztelegne az eredeti szuperautó előtt. Ez a f
Az Újév beköszöntével sokakban felerősödik az újrakezdés és a rendszerezés igénye: ilyenkor különösen inspiráló lehet átgondolni a mindennapi rutinokat, és akár új szokásokat bevezetni az öngondoskodás, valamint a bőrápolás területén is. Dr. Raj Arora, a FOREO szakértője bemutatja a 2026-os év legfrissebb trendjeit és innovációit, amelyek irányt mu
A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
Szerdán adták át a gyulai Almásy-kastély báltermében rendezett szilveszteri gálavacsorán összegyűlt adományt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Gyula legnagyobb szálláshelye és az Almásy-kastély összefogásából mintegy 120 ezer forint gyűlt össze a legkisebbeknek. Mintegy 120 ezer forint adományt nyújtott át szerdán Fábián Tamás, az Erkel
A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata. A moszkvai tájékoztatás szerint a brazil fél kezdeményezésére létrejött eszmecsere folyamán a két államfő nemzetközi kérdéseket vitatott meg, különös figyelmet fordítva a Venezuela körüli helyzetre.
A DVTK hazai pályán 19 ponttal kikapott a Zaragozától szerdán a női kosárlabda Euroliga második csoportkörének harmadik fordulójában, így már nem juthat tovább a negyeddöntőbe.
Hároméves zöldség-gyümölcs ágazati közösségi kutatás-fejlesztési program indul harmincegy termelői értékesítő szervezet részvételével, hozzávetőleg 700 millió forintból. A projektet a Herman Ottó Intézetben mutatta be fő szervezője, a FruitVeB.
Idén Ausztria ad otthont a jubileumi versenysorozatnak. A 2 elődöntőre, a fináléra és annak próbáira közel 1 óra alatt az összes jegy elkelt. Különleges műsorra számítanak a rajongók. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy rekord idő alatt keltek el a belépők.
A tiramisu az egyik leggyorsabban és legegyszerűbben elkészíthető recept, és még a sütőt sem kell bekapcsolnod hozzá - talán éppen ezért is olyan közkedvelt. A hagyományos verzió mellett azonban több olyan elkészítési mód is létezik, ami kevésbé híres, de legalább olyan finomak, mint az eredeti olasz recept.
Bokor Attila (56 csepp vér) életrajzi filmet készített a boldoggá avatott munkácsi görögkatolikus püspök, vértanú tragédiájáról. A rendezővel a szovjetek által 1947-ben meggyilkolt Romzsa Tódor életéről és emlékezetéről, a kutatómunkáról, a forgatásról, a színészvezetési módszeréről beszélgettünk, valamint arról, hogy milyen helyet foglal el a pály
Amerikai törvényhozók és volt kormányzati tisztviselők szerdán élesen bírálták Donald Trump elnök döntését, amely lehetővé teszi az Nvidia számára, hogy második legerősebb mesterségesintelligencia-chipjeit Kínába exportálja. Szerintük a lépés aláássa Amerika technológiai fölényét, és felgyorsíthatja Peking katonai fejlesztéseit. Hasonló témákról sz
A brit Kingsland Drinks friss előrejelzése szerint 2026-ban felgyorsulhatnak azok a borpiaci trendek, amelyek már most is látszanak a fogyasztói döntésekben.
Teherán megüzente a szomszédoknak, hogy porig rombolja a bázisokat, ha Amerika beavatkozik. Két európai tisztviselő is arról beszélt, hogy az amerikai támadás a következő 24 órában megindulhat.
A 2000-es évek közepén nagy trendnek számító oldalválaszték idén reneszánszát éli. A frizura remekül passzol bármelyik hajtípussal, ráadásul kifinomult, elegáns alternatívát kínál a középen elválasztott haj helyett.
Témák: Első kézből értesülhettek kedden a vállalkozói szektor gyulai és térségi szereplői a 2026-os pályázati és fejlesztési lehetőségekről. A művelődési központban tartott fórumon Szabados Richárd államtitkár az aktualitásokról adott tájékoztatást. Krasznahorkai László tiszteletére rendeznek konferenciát és felolvasóestet Gyulán. Elek Tibor, a Gyu
A világ egyik legismertebb trópusi úti célja újabb meglepő lépést fontolgat. A jelek szerint Bali szigetére a közeljövőben belépéskor az útlevél és a vízum mellett akár a bankszámla-egyenleget is ellenőrizhetik. A hatóságok szerint a megosztó intézkedés a „minőségi turizmus” erősítését szolgálná.
Újabb dráma van kibontakozóban: Iii. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Az Indexet első fokon helyreigazításra kötelezték a TISZA-adóról szóló cikk miatt. "A 600 oldal minden betűje hazugság. A rajta lévő aláírások hamisítványok " - írta Magyar.
Egyszerű és valós problémát hivatott kezelni egy új app Kínában, amelynek a neve magyarul az, hogy „Élsz még?”. Fókuszában egy gomb áll, amelyet hetente többször meg kell nyomni.
A miniszterelnök közölte, petíciót indítanak, és számítanak a magyarok támogatására, hogy megüzenjék Brüsszelnek, Magyarország elutasítja a követeléseiket.
Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (Eif) az egyik legnagyobb InvestEu garancia-megállapodást írta alá, amellyel több mint kétszeresére növelik meglévő Kke-partnerségüket. A 445 millió euró új InvestEu-garancia 2027 végéig akár 890 millió euró finanszírozást tesz elérhetővé kis- és középvállalkozások (kkv) számára hét közép- és kelet-európa
Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakosság
Történelmi sikerrel, minden korábbi rekordot megdöntve zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 2025-ben 30. alkalommal meghirdetett Adventi Adománygyűjtése a Tescóban. A vásárlók és a munkatársak példátlan összefogásának köszönhetően összesen 107 millió forint értékben keltek el adománykuponok, ami méltó megkoronázása a szervezet három évtizedes segít
Az Egyesült Államok legtöbb régiójában élénkül a gazdaság, a foglalkoztatottság lényegében változatlan maradt – derül ki a Federal Reserve szerdán közzétett Bézs könyv jelentéséből, amely várhatóan nem módosítja érdemben a jegybank két hét múlva esedékes kamatdöntésének irányát.
Szülinapos a magyar rock fenegyereke! 80 éves lett Nagy Feró, a Beatrice frontembere, aki lélekben 30 évesnek érzi magát. A Magyar Nemzet Ankét Feróval című podcastműsorában több meglepetéssel is készült Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője, még egy volt KISZ-es újságíró tollából származó cikkből is idézett, amikor Feró azt nyilatkozta, ho