2026. január 5-én elfogadásra került a gazdálkodók adminisztratív feladatainak mérséklése érdekében módosított, 2026-os évre vonatkozó csökkentett adattartalmú Gazdálkodási Napló formanyomtatvány. A Gazdálkodási Napló a hatályos jogszabályoknak és pályázati felhívásoknak megfelelően a továbbiakban is vezethető papíralapon, illetve elektronikus úton
A legtöbb háziasszony használ öblítőt, mert kellemes illattal és a selymes tapintással látják el a textíliákat. Azonban kiderült, hogy mosástechnika szempontjából azonban ez a szer inkább hátrány, mint előny. Az öblítők ugyanis egy vékony rétegben szilikonokat és illatanyagokat hagynak a ruhán és ennek köszönhetően a mosógép belsejében is. Ami egy
Szerda reggel tovább esett az egyébként is csökkentett üzemmódban működő Paksi Atomerőmű termelése egy újabb műszaki hiba miatt, mielőtt kora délutánig fokozatosan ismét elérte a meghibásodás előtti értéket. Miközben a borús időben a nagyrészt behavazott napelemek termelése is alacsony, a hideg miatt a hazai villamosenergia-rendszer terhelése ismét
Fenyő Miklós tavaly december 28-án az Erkel Színházban lépett fel, egy zenészkolléga szerint ekkor nem volt semmi baja. Novai Gábor viszont úgy emlékszik, a Hungária énekese influenzával küzdött már akkor, talán azt nem heverte ki, így lett tüdőgyulladása. A zenész majdnem minden év végén tart egy koncertet: 2024-ben egy betegség miatt lemondta, el
A hatalmas összeg kétharmada katonai célokat szolgálna, a többiből az ukrán állam működését fizetnék. Brüsszel szerint a hitelnek nem lesz hatása a magyar kötelezettségekre.
Tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben: a Medián friss mérése szerint már kétszámjegyű a különbség a biztos szavazók körében, amire Török Gábor is reagált.
Az énekesnő több videóban reagált az Eye of the Tiger előadását ért kritikákra, szerinte politikai okokból támadják, a róla terjedő felvételek egy részét pedig szándékosan manipulálták, hogy rosszabbnak tűnjön a teljesítménye.
A januári eleji vásárlások után most több mint 2 millió darab 4iG részvényt értékesítettek tőzsdén kívüli kereskedésben a vállalat MRP programjában résztvevő vezető tisztségviselői és más MRP tagok egyaránt.
Az amerikai pénzügyminiszter egyetlen mondattal fordította meg a dél-koreai devizapiac hangulatát, amikor a won történelmi mélypontközelben kapott váratlan washingtoni támogatást. Scott Bessent nyilatkozata nemcsak politikai üzenet volt Szöul felé, hanem klasszikus verbális intervenció is egy érzékeny jegybanki döntés előestéjén.
A hatalomba történt tavalyi visszatérése óta Donald Trump már többször felvetette annak a lehetőségét, hogy átvegye az irányítást a stratégiai fontosságú, de ritkán lakott sarkvidéki szigeten.
Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, és ebben Kína, Irán és Észak-Korea támogatását is élvezi – jelentette ki Mark Rutte Nato-főtitkár kedden az Európai Parlamentben, a Renew Europe uniós parlamenti frakció által szervezett fórumon.
Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.1. 11 153 milliárd f
Erőtlen hangon szólal meg Mozart és Salieri rivalizálásának tévésorozatos feldolgozása: a forgatókönyv pocsék, a színészek nem találják a helyüket a cselekményben. Sovány vigasz, hogy tele a stáblista magyar nevekkel.
A HUN-REN megújításával világos, tiszta és kiszámítható életpályát tudunk felkínálni minden fiatal számára, aki ebben a világban képzeli el magát – hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója.
A német fiatalok valósága az, amit itthon a szektás buták “orbáni propagandának” neveznek - írja újságírónk a Facebook oldalán. A német fiatalok ugyanis már nagyon közel vannak mind a kötelező sorkatonasághoz, mind pedig ahhoz, hogy a kancellárjuk elérje, hogy háborúba kelljen menniük.
A szerb államfő az Egyesült Arab Emírségek elnökével folytatott tárgyalásai után bejelentette, hogy már tudja, ki lesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) új partnere, ám az információt egyelőre nem hozhatja nyilvánosságra - írja az RTV.rs.
A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírá
Egy otthon berendezése nagy dolog, különösen akkor, ha az első saját ingatlanról van szó. Költségvetésbarát megtervezése találékonyságot, türelmet és kreativitást igényel. Ha arra koncentrálsz, ami igazán számít, a megfizethető darabokat néhány minőségi elemmel ötvözöd, és átgondolt, személyes részleteket adsz hozzá, olyan otthont teremthetsz, amel
Lassan lehetetlen nyomon követni, hogy milyen pénzeket küld Ukrajnába az Európai Bizottság, amely szerdán újabb lépést tett a 90 milliárdos uniós hitel átverésére az intézményrendszeresen keresztül.