Az elmúlt időszakban lengyel politikusok kaptak politikai menedékjogot Magyarországon, azaz egy másik EU-tagállamban. Az ügy nemcsak a lengyel–magyar kapcsolatokat mérgezte meg, hanem az Európai Unió jogrendjének egyik alapelvét is kikezdte, ami a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat feltételezi. Az Orbán-kormány ebben a tekintetben is fordítva ül
A cseh kormányfő állítása szerint a korábbi kabinet elrejtette a lőszerkezdeményezés valódi költségeit, miközben Fiala szerint a részletek nyilvánosságra hozatala súlyos következményekkel járhat.
Az Otthon Start szeptemberi indulásakor a fiatalok a túlárazott ingatlanokat is hajlandóak voltak megvenni, hiszen erősen tartottak a további drágulástól. 2026-ban viszont sok helyen besokalltak már a vevők a gigászi négyzetméterárak miatt.
Egy forró leves egyszerre tesz jót a testünknek és a lelkünknek, hiszen finom, tápláló és feltölt energiával. A leves ráadásul különös tulajdonsággal bír: finomabb másnap, mint frissen elkészítve - és ez nemcsak a nagymamák tapasztalata, hanem tudományos tény.
A Gránit Bank elnök-vezérigazgatója keynote speech-et tartott kedden, a bécsi The Central & Eastern European Forum 2026 konferencián. A bankszektort az elmúlt 20 évben formáló trendekről és legújabb kihívásokról, lehetőségekről beszélt: a bankok informatikai kiadásai mára globálisan éves szinten 650 milliárd dollárra nőttek, miközben a fiókok száma
A magyar férfi vízilabda-válogatott 21–6-ra legyőzte Máltát a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság harmadik fordulójában, a csoportkör szerdai zárásán, s hibátlan, százszázalékos teljesítménnyel jutott be a középdöntőbe.
Nagyon úgy fest, hogy a két híresség között továbbra sem szent a béke. Chris Noth ezúttal egy kommentben fejtette ki a véleményét Sarah Jessica Parkerről.
Termelési rekordról, mégis kétszáz fős leépítésről szólnak az értesülések. A magyar Audi annyit megerősített, hogy a megüresedő pozíciókat már nem töltik fel új munkaerővel.
Három olyan összetevőt is azonosítottak a kávéban, mely erősen gátolja az α-glükozidázt. ez az enzim központi szerepet játszik a szénhidrátok bontásában az emésztés során.
A következő napokban ismét egyre többfelé lehet majd -10 Celsius-fok alatti minimumokat mérni, sőt a vastag hóval fedett, tartósan derült tájakon bőven -15 Cesius-fok alá is mehet a hőmérséklet. Vasárnaptól visszatérnek a zord éjszakák - írta meg az Időkép.hu.
Az 59 éves színész nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel, a mostani letartóztatása csak a jéghegy csúcsa. Kiefer Sutherlandnek hosszú bűnlajstroma van.
Az amerikai jelzáloghitelek kamata a múlt héten évek óta nem látott mélypontra süllyedt, és ez új vásárlási és refinanszírozási hullámot indított el a lakáspiacon - írja a Bloomberg.
Az Ízek, imák, szerelmek c. film egyik fő üzenete szerint ahhoz, hogy megtaláld az egyensúlyodat, néha el kell veszned egy olyan helyen, mint Bali. 2026-tól azonban tanácsos lehet a bankszámlánkat…
Nagy veszélyt lát a kormány az önkormányzatok számára is a Tisza-csomagban, amelyben olyan adóemelések vannak, amelyek az önkormányzati dolgozók többletbérét, a béremelések egy részét elvonnák – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kdnp alelnöke szerdán Vácon. Rétvári Bence, a Dunakanyar és Vác térségének önkormányz
A letisztult fehér sneakerek újra divatba jönnek 2026-ban, elhozzák a kifinomult ízlést a mindennapokba. Fedezd fel a legújabb trendeket és a top 10 letisztult sneaker választásunkat!
A Kardashian-testvérek legidősebb tagja, Kourtney, hétfőn smink nélkül mutatkozott, amire csak nagyon ritka esetekben akad példa a családban. A 46 éves valóságshow-sztár azonban teljes magabiztossággal lépett ki az utcára, mi pedig emeljük a kalapunkat előtte!
A hársvirágzatból készült tea generációk óta része a hazai házipatikának. Nem véletlenül, hiszen egyszerre nyugtat, melegít és támogatja a szervezet természetes folyamatait.
Több baleset is megbénította szerda kora délután az M1-es autópálya forgalmát: Mánynál és Óbarok közelében is karambol történt, a torlódás mindkét irányban kilométereken át húzódik.
A keddi havazás előtt már sózták a közlekedés legfontosabb helyszíneit a Gyulai Közüzemi Nkft. munkatársai. Kedd óta egy kis szünettel folyamatosan zajlik a munka, szerdán péládul éjjel kettőkor kezdték a műszakot a cég érintett munkatársai. A két nagy hókotró mellett egy tolólapos, kis traktor járta a várost. Szerda délelőtt Gyula főbb közlekedési
Elstartolt az RTL+ új luxus-realityje, a Budapest Luxe, ahol rögtön egy milliárdos üzletkötés körvonalazódik: Moldován András, a Cápák között befektetője piacra dobta 12. kerületi otthonát. Az üzletember 2,5 milliárd forint körüli összeget vár a luxusingatlanért, azonban a lehetséges vevők körét szigorúan megszűrte. Már az első tárgyaláson kijelent