Matthias Krön szerint most dől el, hogy Európa továbbra is importfüggő marad-e, vagy saját fehérjeforrásokra épít. A magyar szójatermesztés technológiai és piaci szempontból is kiváló helyzetben van.
Névadóval egybekötött évnyitót tartott a Nemzeti Filmintézet fóti filmgyártó bázisán. A tavaly januárban megnyitott stúdiókomplexum bővítése és korszerűsítése rekord volumenű állami beruházásként valósult meg. A filmgyártó bázis teljes kapacitása le volt foglalva az elmúlt év során, ezért csak most kerülhetett sor a névadóra. A négy új világszínvon
Mindhárom fő devizához viszonyítva gyengült a forint árfolyama szerdán. A legnagyobb mértékben a svájci frankkal szemben esett vissza, az árfolyam már 415 felett jár.
Újabb magyar animációs sikernek örülhetünk: Feiner Janka diplomamunkáját, a Lángbogár a zsebemben (Fire in My Pocket) című alkotást a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be. A Nemzeti Filmintézet támogatásával a MOME Anim mesterszakán készült film varázslatos gombavilágba kalauzolja a nézőt, bepillant
Globálisan továbbra is a kiberkockázatok jelentik a legnagyobb üzleti fenyegetést, miközben Magyarországon a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kockázatok kerültek az első helyre - derül ki a Allianz által készített Allianz Kockázati Barométer legfrissebb felméréséből.
A Patrióta frakció szerint a Mercosur-megállapodás tönkretenné az európai gazdákat. Dömötör Csaba szerint az EB elnöke ráadásul megkerülné a parlamentet az aláírással.
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig még váratniuk kell magukra.
A legtöbb iskolában – főleg történelem- és angolórán – a gyerekek kötelező feladatként kapják meg a családfájuk lerajzolását és bemutatását. Távolról sem mindegy azonban, milyen szakmai szempontok mentén folyik a feladat kiosztása és értékelése, illetve mi az elvárt adatok sora. Egyáltalán: kötelezővé lehet tenni a családfa elkészítését? Könnyen le
Minden hajszín esetében vannak olyan árnyalatok, amik még jobban kihangsúlyozzák az adott színt, vagy pedig izgalmas kontrasztot alkotnak vele. Ha frissen váltottál szőke hajra, akkor íme egy kis segítség a gardróbod felfrissítéséhez, ezek a színek ugyanis lélegzetelállítóan jól állnak:
A Lufthansa Csoport január 15-től szigorú korlátozásokat vezet be a fedélzeten használható külső akkumulátorokkal kapcsolatban: járatain tilos lesz a powerbankok és más hasonló töltőeszközök használata, valamint ezek töltése repülés közben, a szabály pedig a csoport valamennyi légitársaságánál minden utasra kötelező lesz - olvasható a Budflyer Face
A török hírszerzés előre szólt Teheránnak a készülő akcióról. Az Iráni Forradalmi Gárda állítólag össze is csapott a fegyveresekkel. Iránban jelentős kurd kisebbség él, ahogyan a környező Irakban, Szíriában és Törökországban is.
20 év telt el azóta, hogy a Bugatti új autók gyártásába kezdett - az 1000 lóerős Veyron 16.4 piacra dobásával. A négyturbós, 8 literes, W16-os motorjával 405 kilométer/órás sebességre képes Veyron újraértelmezte a sorozatgyártású járművekben rejlő lehetőségeket. Most pedig egy egyedi Bugatti-modellel tisztelegne az eredeti szuperautó előtt. Ez a f
Az Újév beköszöntével sokakban felerősödik az újrakezdés és a rendszerezés igénye: ilyenkor különösen inspiráló lehet átgondolni a mindennapi rutinokat, és akár új szokásokat bevezetni az öngondoskodás, valamint a bőrápolás területén is. Dr. Raj Arora, a FOREO szakértője bemutatja a 2026-os év legfrissebb trendjeit és innovációit, amelyek irányt mu
A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
Szerdán adták át a gyulai Almásy-kastély báltermében rendezett szilveszteri gálavacsorán összegyűlt adományt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Gyula legnagyobb szálláshelye és az Almásy-kastély összefogásából mintegy 120 ezer forint gyűlt össze a legkisebbeknek. Mintegy 120 ezer forint adományt nyújtott át szerdán Fábián Tamás, az Erkel
Hároméves zöldség-gyümölcs ágazati közösségi kutatás-fejlesztési program indul harmincegy termelői értékesítő szervezet részvételével, hozzávetőleg 700 millió forintból. A projektet a Herman Ottó Intézetben mutatta be fő szervezője, a FruitVeB.
Idén Ausztria ad otthont a jubileumi versenysorozatnak. A 2 elődöntőre, a fináléra és annak próbáira közel 1 óra alatt az összes jegy elkelt. Különleges műsorra számítanak a rajongók. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, hogy rekord idő alatt keltek el a belépők.
A tiramisu az egyik leggyorsabban és legegyszerűbben elkészíthető recept, és még a sütőt sem kell bekapcsolnod hozzá - talán éppen ezért is olyan közkedvelt. A hagyományos verzió mellett azonban több olyan elkészítési mód is létezik, ami kevésbé híres, de legalább olyan finomak, mint az eredeti olasz recept.
Bokor Attila (56 csepp vér) életrajzi filmet készített a boldoggá avatott munkácsi görögkatolikus püspök, vértanú tragédiájáról. A rendezővel a szovjetek által 1947-ben meggyilkolt Romzsa Tódor életéről és emlékezetéről, a kutatómunkáról, a forgatásról, a színészvezetési módszeréről beszélgettünk, valamint arról, hogy milyen helyet foglal el a pály
Amerikai törvényhozók és volt kormányzati tisztviselők szerdán élesen bírálták Donald Trump elnök döntését, amely lehetővé teszi az Nvidia számára, hogy második legerősebb mesterségesintelligencia-chipjeit Kínába exportálja. Szerintük a lépés aláássa Amerika technológiai fölényét, és felgyorsíthatja Peking katonai fejlesztéseit. Hasonló témákról sz
A brit Kingsland Drinks friss előrejelzése szerint 2026-ban felgyorsulhatnak azok a borpiaci trendek, amelyek már most is látszanak a fogyasztói döntésekben.
Teherán megüzente a szomszédoknak, hogy porig rombolja a bázisokat, ha Amerika beavatkozik. Két európai tisztviselő is arról beszélt, hogy az amerikai támadás a következő 24 órában megindulhat.
A 2000-es évek közepén nagy trendnek számító oldalválaszték idén reneszánszát éli. A frizura remekül passzol bármelyik hajtípussal, ráadásul kifinomult, elegáns alternatívát kínál a középen elválasztott haj helyett.
Témák: Első kézből értesülhettek kedden a vállalkozói szektor gyulai és térségi szereplői a 2026-os pályázati és fejlesztési lehetőségekről. A művelődési központban tartott fórumon Szabados Richárd államtitkár az aktualitásokról adott tájékoztatást. Krasznahorkai László tiszteletére rendeznek konferenciát és felolvasóestet Gyulán. Elek Tibor, a Gyu
A világ egyik legismertebb trópusi úti célja újabb meglepő lépést fontolgat. A jelek szerint Bali szigetére a közeljövőben belépéskor az útlevél és a vízum mellett akár a bankszámla-egyenleget is ellenőrizhetik. A hatóságok szerint a megosztó intézkedés a „minőségi turizmus” erősítését szolgálná.
Újabb dráma van kibontakozóban: Iii. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Az Indexet első fokon helyreigazításra kötelezték a TISZA-adóról szóló cikk miatt. "A 600 oldal minden betűje hazugság. A rajta lévő aláírások hamisítványok " - írta Magyar.
Egyszerű és valós problémát hivatott kezelni egy új app Kínában, amelynek a neve magyarul az, hogy „Élsz még?”. Fókuszában egy gomb áll, amelyet hetente többször meg kell nyomni.
Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (Eif) az egyik legnagyobb InvestEu garancia-megállapodást írta alá, amellyel több mint kétszeresére növelik meglévő Kke-partnerségüket. A 445 millió euró új InvestEu-garancia 2027 végéig akár 890 millió euró finanszírozást tesz elérhetővé kis- és középvállalkozások (kkv) számára hét közép- és kelet-európa
Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakosság
Történelmi sikerrel, minden korábbi rekordot megdöntve zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 2025-ben 30. alkalommal meghirdetett Adventi Adománygyűjtése a Tescóban. A vásárlók és a munkatársak példátlan összefogásának köszönhetően összesen 107 millió forint értékben keltek el adománykuponok, ami méltó megkoronázása a szervezet három évtizedes segít
Az Egyesült Államok legtöbb régiójában élénkül a gazdaság, a foglalkoztatottság lényegében változatlan maradt – derül ki a Federal Reserve szerdán közzétett Bézs könyv jelentéséből, amely várhatóan nem módosítja érdemben a jegybank két hét múlva esedékes kamatdöntésének irányát.
Nemrég derült ki, hogy április 13-án érkezik az Eufória című sorozat harmadik évada az HBO-ra. Bár a premierig még várni kell, végre kijött az előzetes.
Brutális beavatási szertartás fogadta az új fiúkat, slaggal mosták le őket, mint az állatokat. A megaláztatások sora itt nem ért véget, a térdelve felmosás mindennapos volt.