Több keleti vármegyében is volt felzárkózás az országos átlaghoz 2010 óta, de az nem igaz, hogy a kelet-magyarországi országrész gazdasági fejlettség szempontjából beérte Nyugat-Magyarországot.
A Wells Fargo profitja és bevétele is alacsonyabb lett a tavalyi negyedik negyedévben az elemzői várakozásnál, és a 2026-ra várt kamatbevételek is elmaradnak a várakozásoktól. Egy nagyobb egyszeri tétel, az elbocsátások miatt kifizetett 612 millió dolláros végkielégítés is rontotta a bank eredményét a negyedévben. A pénzintézet részvényeit 2 százal
Bár szerdára enyhül az idő, és már sem havazás, sem hófúvás nem várható, a keddi ónos eső utóhatásai még országszerte meglátszanak a közlekedésben, a közszolgáltatásokban és a kórházakban is.
A rendőrség korábban elutasította a kormány 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos kampányáról szóló feljelentést, a bíróság viszont most a K-Monitornak adott igazat.
Az egy főre eső GDP-t nézve még mindig nagy különbség van például Nógrád és Győr-Moson-Sopron megye között. Szijjártó állítását az Eurostat és a KSH adatai is gyengítik.
Az elmúlt időszakban lengyel politikusok kaptak politikai menedékjogot Magyarországon, azaz egy másik EU-tagállamban. Az ügy nemcsak a lengyel–magyar kapcsolatokat mérgezte meg, hanem az Európai Unió jogrendjének egyik alapelvét is kikezdte, ami a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat feltételezi. Az Orbán-kormány ebben a tekintetben is fordítva ül
A cseh kormányfő állítása szerint a korábbi kabinet elrejtette a lőszerkezdeményezés valódi költségeit, miközben Fiala szerint a részletek nyilvánosságra hozatala súlyos következményekkel járhat.
Az Otthon Start szeptemberi indulásakor a fiatalok a túlárazott ingatlanokat is hajlandóak voltak megvenni, hiszen erősen tartottak a további drágulástól. 2026-ban viszont sok helyen besokalltak már a vevők a gigászi négyzetméterárak miatt.
A Gránit Bank elnök-vezérigazgatója keynote speech-et tartott kedden, a bécsi The Central & Eastern European Forum 2026 konferencián. A bankszektort az elmúlt 20 évben formáló trendekről és legújabb kihívásokról, lehetőségekről beszélt: a bankok informatikai kiadásai mára globálisan éves szinten 650 milliárd dollárra nőttek, miközben a fiókok száma
Termelési rekordról, mégis kétszáz fős leépítésről szólnak az értesülések. A magyar Audi annyit megerősített, hogy a megüresedő pozíciókat már nem töltik fel új munkaerővel.
Három olyan összetevőt is azonosítottak a kávéban, mely erősen gátolja az α-glükozidázt. ez az enzim központi szerepet játszik a szénhidrátok bontásában az emésztés során.
A következő napokban ismét egyre többfelé lehet majd -10 Celsius-fok alatti minimumokat mérni, sőt a vastag hóval fedett, tartósan derült tájakon bőven -15 Cesius-fok alá is mehet a hőmérséklet. Vasárnaptól visszatérnek a zord éjszakák - írta meg az Időkép.hu.
Az amerikai jelzáloghitelek kamata a múlt héten évek óta nem látott mélypontra süllyedt, és ez új vásárlási és refinanszírozási hullámot indított el a lakáspiacon - írja a Bloomberg.
Az Ízek, imák, szerelmek c. film egyik fő üzenete szerint ahhoz, hogy megtaláld az egyensúlyodat, néha el kell veszned egy olyan helyen, mint Bali. 2026-tól azonban tanácsos lehet a bankszámlánkat…
A letisztult fehér sneakerek újra divatba jönnek 2026-ban, elhozzák a kifinomult ízlést a mindennapokba. Fedezd fel a legújabb trendeket és a top 10 letisztult sneaker választásunkat!
A Kardashian-testvérek legidősebb tagja, Kourtney, hétfőn smink nélkül mutatkozott, amire csak nagyon ritka esetekben akad példa a családban. A 46 éves valóságshow-sztár azonban teljes magabiztossággal lépett ki az utcára, mi pedig emeljük a kalapunkat előtte!
A hársvirágzatból készült tea generációk óta része a hazai házipatikának. Nem véletlenül, hiszen egyszerre nyugtat, melegít és támogatja a szervezet természetes folyamatait.
Több baleset is megbénította szerda kora délután az M1-es autópálya forgalmát: Mánynál és Óbarok közelében is karambol történt, a torlódás mindkét irányban kilométereken át húzódik.
A keddi havazás előtt már sózták a közlekedés legfontosabb helyszíneit a Gyulai Közüzemi Nkft. munkatársai. Kedd óta egy kis szünettel folyamatosan zajlik a munka, szerdán péládul éjjel kettőkor kezdték a műszakot a cég érintett munkatársai. A két nagy hókotró mellett egy tolólapos, kis traktor járta a várost. Szerda délelőtt Gyula főbb közlekedési
Vezető jegybankárok kerekasztal-beszélgetésén ismerhettünk meg részleteket a Magyar Nemzeti Bank jövőbeli monetáris politikai terveiről a Financial Times által szervezett Közép- és Kelet-európai Fórumon. Helyszíni tudósításunk Bécsből.
A Citigroup negyedik negyedéves nyeresége 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miután a bank 1,2 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el orosz operációjának eladása miatt. A veszteséget csak részben ellensúlyozták a vállalatfinanszírozásból és a vállalati ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokból származó magasabb bevételek, ennek
Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán reagált a Medián legfrissebb felmérésére, amelyből az derült ki, hogy a Tisza Párt jelentős előnnyel vezet a Fidesz előtt.
A 13. havi nyugdíj elvételével riogató plakátok miatt tett feljelentést egy civil szervezet, amelyet először elutasítottak. Egy felülbírálati indítvány után azonban a bíróság úgy határozott, a hűtlen kezelést is felvető ügyben a rendőrségnek ki kell vizsgálnia, hogy valósak-e a kormányzati hirdetések állításai.