Az első osztályt leszámítva a repülőgépek ritkán a kényelemről híresek, különösen a fapados járatok esetében, ahol jellemzően kevés hely jut a lábunknak. Van azonban egy, a gépek kialakításából adódó apró trükk, amellyel extra díj nélkül is egy kicsit több lábtérhez juthatunk.
A fekete berkenye a világ egyik legerősebb természetes antioxidáns-forrása, védi a szervezetet, támogatja az immunrendszert. Dísznövényként is ültethető.
Október közepén derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Sziget fesztivált szervező cég külföldi tulajdonosa, a luxemburgi Superstruct Entertainment nem kíván tovább a rendezvénnyel foglalkozni. Két lehetőség állt fent, van megszűnik a Sziget vagy a nyolc éve kiszállt alapító, Gerendai Károly visszatér és folytatja.
Nagyon kevés áramot termeltek a napelemek 2025 végén, igaz, az utóbbi tíz évben volt rá példa, hogy ennél is jobban elmaradtak az elméleti lehetőségektől.
A fekvőtámasz a legegyszerűbb és leghatékonyabb gyakorlatok közé tartozik: szinte bárhol el lehet végezni, erősíti az izmokat, javítja a rugalmasságot, és hozzájárul az általános egészséghez. Éppen ezért idősebb korban is érdemes rendszeresen fekvőtámaszt végezni, de fontos, hogy a fizikai állapotunkhoz igazítsuk a gyakorlatot.
Kapcsolatfelvétel céljából látogatást tett pénteken Kijevben Petr Macinka cseh külügyminiszter, aki ukrán hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján örvendetesnek nevezte, hogy az új prágai kormánykoalíción belül sikerült megegyezni a cseh lőszervásárlási kezdeményezés folytatásában.
A szigorodó szabályozás, a mélyebb MI-integráció és a hitelesség iránti növekvő igény továbbra is átformálja, hogy mit jelent a közösségi média egy egyre inkább széttöredezett világban.
Természetes, hogy ébredés után hétköznapokon is jólesik még kicsit elrévedezni az ágyban, ugyanakkor ilyenkor nem jó az utolsó pillanatra hagyni a szokásos reggeli készülődést, mert annak kapkodás lehet a vége. Ahhoz, hogy felpezsdítsük vérkeringésünket és lendületesen kezdjük a napot, érdemes rutinunk részévé tenni a reggeli tornát.
Itt a legújabb vegyes kvíz, amivel próbára teheted a tudásodat. Tedd próbára tudásodat ezzel a 10 izgalmas kérdéssel, ami minden tudásterületet érint. Ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az agyadat. Próbáld meg, hogy milyen eredményt érsz el, és tudd meg, mennyit tudsz a különféle témákból! Ne hagyd ki ezt a remek szellemi tornát!
Az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a mesterséges intelligenciát használó szolgáltatások száma, és ez nemcsak a munkahelyeket vagy a kreatív iparágakat alakítja át, hanem az internet technikai határait is feszegeti. Szakértők szerint az AI terjedése Európában olyan mértékű adatforgalmat generálhat, amely komoly kihívás elé állítja a kontinens di
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra kéri a télies időt kihasználó kirándulókat, hogy a hétvégén autó helyett lehetőleg a BKK járataival menjenek a Normafához, mert a várható nagy forgalom miatt gyorsan megtelnek a parkolóhelyek - tájékoztatta a társaság.
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom: 2025 harmadik negyedévében közel 10 milliárddal, 17 milliárd forintra emelkedett az az összeg, amelyet az azonnali fizetési rendszerre alapozott, korszerű fizetési mód felhasználásával fizettek a kereskedőknél az emberek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter
A mikroműanyagok gyengítik az óceánok klímaszabályozó szerepét, veszélyeztetve a szén-dioxid-megkötést és a globális hőmérséklet egyensúlyát – figyelmeztet egy új nemzetközi kutatás.
Van két üléssor a repülőn, amelyet sok utas kifejezetten kedvel, pedig egy tapasztalt légiutas-kísérő szerint hosszabb utaknál inkább kellemetlenséget okoznak, mint kényelmet.
Lassult a munkaerőáramlás mértéke a magyarországi vállalatoknál, ez viszont nem független attól, hogy a cégek is egyre óvatosabban toboroztak az elmúlt években. Jelenleg is sok munkavállaló váltana, a lehetőségeik azonban tovább szűkültek tavalyhoz képest – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Az új év első nagy ipari kiállításán, a fogyasztói elektronikára fókuszáló Las Vegas-i CES-en a Hyundai AI-robotikai stratégiája és az autógyártó többségi tulajdonában lévő Boston Dynamics új generációs Atlas robotja
Megszűnt, vagy inaktív a Tisza szigetek húsz százaléka, amiért Radnai Márkot tette felelőssé Magyar Péter, az alelnök viszont Forsthoffer Ágnest hibáztatja.
Vajon az óvóhelyi szoptatáshoz nagy nehezen beszerzett kecsketej vagy a matek-fizika diploma kellett ahhoz, hogy Monspart Sarolta sokaknál gyorsabban olvassa a tájfutóversenyeken a szintvonalakat? A világ- és 34-szeres magyar bajnok és férje, a tévés Feledy Péter élettörténete most egykori otthonukban, lakásszínházi előadásban elevenedik meg.
Óriási közösségi hócsata indult péntek este a Balaha Lujza téren, amibe mi is belecsöppentünk. Mindenki lelkesen gyúrta, dobta, hajította a hógombócokat, és akkora fergeteges buli hangulat kerekedett seperc alatt a főváros szívcsakrájában, hogy hó havon nem maradt.
Elkóborolt egy labrador, majd egy fagyott tóra tévedt, ami beszakadt alatta. A kutya a jeges vízben csapdába esett, ereje fogytán volt, amikor egy járókelő riasztotta az önkéntes tűzoltókat. A befagyott tavak felszíne csalóka, pillanatok alatt történhet baj – figyelmeztetett a tűzoltóság. Komoly hideghullám érte el az Egyesült Államok keleti partjá
A Hyundai Motor Group inkubációs programjából kinőtt Solarstic a CES 2026 kiállításon mutatja be járműbe integrált napelemes technológiáját. A fejlesztés célja, hogy a megújuló energiaforrásokat közvetlenül a járművek külső felületein hasznosítsa, csökkentve ezzel az elektromos autók töltési igényét és a hatótávval kapcsolatos félelmeket.
Ez a napi kvíz széles skálán mozgatja meg az ismereteidet, ezért nem lehet rutinból végigmenni rajta. A természetvilág rögtön belép az aranylile táplálkozásával, majd a földrajz és a történelem veszi át a terepet Montenegró elhelyezkedésével és Mussolini háborújával. Öt helyes válasz már valóban szép eredménynek számít. A Kvízguru napi kvízei gyors