2025. augusztus 7. csütörtök

aug. 7
21:24
Jó úton halad stratégiai céljai felé a Generali: erős negyedévet tudhat maga mögött a biztosító csoport (ProfitLine)
A nemzetközi Generali Csoport bruttó díjbevétele elérte a 50,5 milliárd eurót (+0,9%), főként a nem életbiztosítási (P&C) (+7,6%) szegmens növekedésének köszönhetően.
aug. 7
21:24
Népszavazás jöhet – dönthetünk egy újabb munkaszüneti napról (ATV)
Megkezdheti az aláírás gyűjtést a Jobbik, miután az Alkotmánybíróság elutasította a december 24-i munkaszüneti napról szóló népszavazási kérdés hitelesítése elleni panaszokat. Ha összegyűlik 200 ezer aláírás, kiírhatják a népszavazást.
aug. 7
21:30
Több százezer diák sorsa múlhat ezen idén: az ő jövőjük máris eldőlt? (Pénzcentrum)
Idén kiemelkedően magas pontszámokkal lehetett bejutni a legnépszerűbb egyetemi szakokra, többek között a gazdálkodás, a jog, a pénzügy és a pszichológia vonzotta leginkább a diákokat. Eközben a meghirdetett állások és a felkínált fizetések tekintetében a mérnökök vannak a legjobb helyzetben a frissdiplomások között.
aug. 7
21:33
Mi támadhatja meg a leandert? (Magyar Mezőgazdaság)
Gyönyörű virágzása és ellenálló képessége miatt a leander nálunk is nagyon népszerű, a mediterrán életérzés ikonikus növénye. Az utóbbi évek enyhe telein szabadföldön is áttelel, ha takarással védjük a hideg ellen.
aug. 7
21:33
Megjelent az OpenAI legújabb modellje, ami szerintük bármilyen témában hozza egy PhD-s szakértő szintjét (Telex)
A modell sokat csúszott, emiatt az is felmerült, hogy az MI elérte a plafont, a cég a GPT-5-tel erre cáfolna most rá.
aug. 7
21:33
Ezeket a csillagjegyeket messzire elkerüli a szerencse (FreeMix)
A szerencse forgandó, tartja a mondás, ám néhány csillagjegy számára úgy tűnik, hogy a szerencse kevésbé hajlandó betérni az életükbe. Természetesen mindenki tapasztalhat időnként balszerencsét, de ezek a jegyek hajlamosak különösen gyakran szembesülni a kihívásokkal. Nézzük meg, melyik három csillagjegy az a horoszkóp szerint, akit a szerencse min
aug. 7
21:39
Tízmilliárdos csalásból sorozat – Bejelentette az RTL a Bróker Marcsi premierjének időpontját (Media1)
Szeptember 11-én érkezik a Bróker Marcsi című új, saját gyártású fikciós sorozat az RTL+ Premiumra.
aug. 7
21:45
Megtorpant a lakossági hitelezés (MMonline)
A lakossági hitelezés lendülete látványosan megtorpant 2025 júniusában: az előző hónaphoz képest szinte minden jelentősebb hiteltípusnál visszaesés látható a kihelyezések összegében. A lassulás legfőbb oka az, hogy a támogatott konstrukciók - legyen szó lakáshitelről vagy fogyasztási hitelről - egyre kisebb szerepet játszanak a hitelpiacon. Gergely
aug. 7
21:45
A pénztől mindenki meghülyül – itt a Bróker Marcsi első hivatalos trailere (rtl.hu)
"Nem tudom, megbocsátják-e ezt nekem valaha" – mondja Bróker Marcsi a megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat első hivatalos trailerében. Az RTL+ Premium újabb nagy dobása a Bróker Marcsi valóság és fikció határán egyensúlyoz, feltárja, hogyan zuhant össze Magyarország egyik legnagyobb pénzügyi piramisa. A történet szeptember 11-én indul kiz
aug. 7
21:51
Döntöttek a parajdi vészhelyzetről (Demokrata)
Meghosszabbították a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzetet.
aug. 7
21:51
Zelenszkij újabb pénzekről tárgyalt az IMF vezérigazgatójával (Demokrata)
"Megvitattuk az új pénzügyi támogatási programot, amely erősíti az ukránokat most és a háború utáni időszakban" – mondta az ukrán elnök.
aug. 7
21:51
Eltűnő udvarlók? A ghosting lelki hatásai (rtl.hu)
Mi történik akkor, amikor egy kapcsolat vagy ismerkedés minden előjel nélkül véget ér? A ghosting – vagyis a hirtelen eltűnés – ma már sajnos megszokott jelenség. A videóban ismert szereplők, pszichológus és érintettek beszélnek arról, miért választják sokan ezt a könnyűnek tűnő kiutat. De vajon valóban kíméletesebb így lezárni valamit, mint őszint
aug. 7
21:54
Újabb harminc nappal meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon (HírTV)
A bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzet szeptember 9-ig érvényes – jelentette a Hargita megyei prefektúra közlése alapján az Agerpres.
aug. 7
21:54
Több mint hárommilliárd forint értékű illegális dohányterméket foglaltak le júliusban a pénzügyőrök (Adózóna)
Júliusban több mint hárommilliárd forint forgalmi értékű illegális dohányterméket foglaltak le a pénzügyőrök, gyanúsítottként 23 embert hallgattak ki, akik közül a bíróság három ember esetében bűnügyi felügyeletről, míg 11 ember esetében a letartóztatásról döntött – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 7
21:57
4 csillagjegynek a legnagyobb álma fog beteljesülni (StoryMix)
A nyár vége felé közeledve sokan elgondolkodnak, vajon sikerül-e elérniük azokat a célokat, amit az év elején kitűztek maguk elé. A horoszkópok kedvelői gyakran fordulnak asztrológiai előrejelzésekhez, hogy megtudják, mit tartogat számukra a jövő. Az asztrológusok szerint négy csillagjegy különösen szerencsés helyzetben találhatja magát az elkövetk
aug. 7
22:00
Fontos hogy tudd, mit tesz a szíveddel ez az 5 gyümölcs! (Agroinform)
A szívünk egészséges nagyon fontos. Éppen ezért nem árt, ha tudjuk, mit szabad és mit tilos fogyasztanunk, ha hosszú távon szeretnénk számítani a szívünk egészségére.
aug. 7
22:02
7 tipp a bőséges uborkaterméshez (Agroinform)
Óvd meg uborkáidat a hirtelen időjárásváltozásoktól, hogy egészséges és bőséges legyen a termésed!
aug. 7
22:03
Velőscsontba töltött bivalytatár és harcsás nyalóka lettek az év balatoni strandkajái (SzMo)
Idén is megválasztották a Balaton legjobb strandételeit: a győztesek között bivalyhús, harcsapaprikás nyalóka és granolás vitorlás is szerepel. A verseny célja, hogy kreatív, minőségi fogások kerüljenek a tóparti büfékbe.
aug. 7
22:06
Bevándorlók ellen fog küzdeni a Supermant alakító színész – beáll ügynöknek (ATV)
Dean Cain, a korábbi Superman-színész közölte, hogy jelentkezett az amerikai Bevándorlási és Vámhivatali Ügynökséghez (ICE), hogy ezzel is támogassa Donald Trump elnök bevándorlásellenes programját.
aug. 7
22:24
SZÉP-kártya a magyar családok szolgálatában – idén júniusban 44 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok belföldi kikapcsolódásra (ProfitLine)
A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja családok gondtalan pihenését, emellett a hazai turizmust és a gazdaságot is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. A SZÉP-kártya a 2024-es rekordévet követően idén is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje: 2025 júniusában az előző évit közel 27%-kal túls
aug. 7
22:24
Adó túlfizetés visszaigénylése: így utalja vissza a NAV az adószámla túlfizetés összegét (Pénzcentrum)
A NAV által vezetett adószámla nem csupán egy nyilvántartás, kulcsszerepet játszik az adózók és az adóhatóság közötti elszámolás átláthatóságában. Segítségével nemcsak befizetéseinket és tartozásainkat követhetjük nyomon, hanem támogatási igényeinket, visszaigényléseinket, sőt, a túlfizetés visszaigénylése is egyszerűen intézhető. Akár az adó túlfi
aug. 7
22:27
Ez lett az év strandétele 2025-ben: Sosem találnád ki, miből készült (Helló Magyar)
Kardos Gábor kiemelte, hogy "Európa egyetlen strandétel versenye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a balatoni Beach Food helyek ma már a külföldiek számára is kiemelt régiós vonzerőt jelenthetnek."
aug. 7
22:30
Megszületett a döntés: meghosszabbítják a vészhelyzetet Parajdon (Portfolio)
Újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság, a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzet szeptember 9-ig érvényes – jelentette a Hargita megyei prefektúra közlése alapján az Agerpres.
aug. 7
22:33
Kikapott az ETO FC Svédországban (HírTV)
A visszavágót jövő csütörtökön Győrben rendezik.
aug. 7
22:33
Két hétig nem építhetik tovább Trump Aligátor Alcatrazát egy bírói döntés értelmében (Telex)
A környezetvédők és egy helyi őslakos törzs harcolta ki a felfüggesztést.
aug. 7
22:33
Ez a 2 csillagjegy soha nem fog téged elárulni (Táplálékallergia)
A horoszkóp és a csillagjegyek misztikus világa évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Sokan keresik a választ arra, hogy mely jegyekkel a legkellemesebb az élet, melyik csillagjegyekkel érdemes szorosabb kapcsolatot ápolni, és kik azok, akikben maximálisan megbízhatunk. A hűség, lojalitás talán az egyik legértékesebb belső tulajdonság, amit k
aug. 7
22:51
A Győr kicsit, a Paks nagyon kikapott a Konferencia-liga selejtezőjében (Telex)
A harmadik forduló odavágóján a győrieket a svéd AIK Stockholm verte 2-1-re, a paksiakat a Polisszja Zsitomir 3-0-val intézte el.
aug. 7
22:57
Bizarr, hogy mit eszik egy nap Kim Dzsongun: ezek a diktátor kedvenc ételei (Femcafe)
Az észak-koreai vezető egykori személyi séfje, Kenji Fujimoto szerint a Kim Dzsongunnak bizony igencsak egyedi ízlése van, már ami az ételeket és az italokat illeti.
aug. 7
23:15
Ezen a 3 kérdéses Fbi-teszten az emberek 90%-a elbukik: neked vajon sikerül átmenni? (Femcafe)
Elsőre egyszerűnek tűnik, mégis a legtöbben elrontják. Ez a rövid Fbi-teszt állítólag felfedi, mire képes az agyad stresszhelyzetben és mennyire vagy alkalmas arra, hogy észrevedd a rejtett jeleket.
aug. 7
23:21
6 milliárddal többet osztana szét a kormány a falusi élelmiszerboltok között (Telex)
A csütörtökön megjelent rendeletben ennyivel emelik a rendelkezésre álló forrást.
aug. 7
23:24
Vállalkozások figyelem! A kamatmentes forgóeszközhitelt mielőbb érdemes igényelni (Adózóna)
Már több mint 10 milliárd forint kamatmentes forgóeszközhitelt igényeltek a vállalkozások a Technológia Plusz Hitelprogram keretében, a lehetőség továbbra is nyitott – írja közleményében az NGM.

2025. augusztus 8. péntek

aug. 8
0:03
Trump akkor is találkozna Putyinnal, ha az orosz elnök nem ül le Zelenszkijjel (Telex)
Közben az orosz állami média arról számolt be, hogy már szervezik a Trump–Putyin találkozót.
aug. 8
0:06
Az American Airlines jövő májustól újraindítja Budapest–Philadelphia járatát (Adózóna)
Több mint egy évig tartó előkészítő munka eredményeként az American Airlines légitársaság bejelentette, hogy 2026 májusától újraindítja közvetlen repülőjáratát Budapest és Philadelphia között. A pandémia alatt felfüggesztett járat nagy népszerűségnek örvendett mind az amerikai, mind a magyar utasok körében. A naponta közlekedő Boeing 787-8 Dreamlin
aug. 8
0:21
Soha nem volt még olyan gyenge versenyzője a Red Bullnak, mint Cunoda (Player)
És nemcsak Max Verstappenhez képest gyengébb, hanem az összes többi Red Bull-pilótához képest is.
aug. 8
0:21
A Született feleségek sztárja smink nélküli fotót posztolt: Teri Hatcher 60 évesen is álomszép (Glamour)
Teri Hatcher nem takargatja a ráncait - de miért is tenné? A Született feleségek sztárja 60 évesen is gyönyörű, és ezt büszkén, smink és manipulált fotók nélkül mutatja meg a világnak. Üzenete pedig mindenkire érvényes: rendben van, ha valóságos vagy!
aug. 8
0:21
Fokozódik a forróság, ekkor csaphatnak le az első viharok hétvégén – Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Fontos döntést hoztak a szombati Balaton-átúszásról is, változás közeleg a hideg reggeleinkben.
aug. 8
0:21
Diplomáciai kapcsolat Indiával? - Kremlben tárgyal Putyin (Magyar Hírlap)
A találkozó megerősítheti a két ország közötti stratégiai partnerséget.
aug. 8
0:21
Fájhat Zelenszkij feje: összeomlott az ukrán társadalom harcikedve (Mandiner)
Egy amerikai közvélemény-kutató szerint az ukránok több mint kétharmada mihamarabb békét szeretne.
aug. 8
0:21
Rónai Egon meglepő felismerést tett a családi nyaraláson (naphire.hu)
Rónai Egon Horvátországban nyaralt, ahol meglepő felismert tett.
aug. 8
0:21
Rendkívüli: sok-sok év után újra lesz közvetlen repülőjárat Budapestről az Egyesült Államokba (Roadster)
Azért még várni kell rá.
aug. 8
0:21
10 nagyon tuti süti augusztusra (Street Kitchen)
A puha meggyes piskóta, a málnás piskótatekercs, a csokis-cseresznyés torta vagy a gyümölcsös sajttorta igazi nyári sütik, amiknek a társaságában csak jól telhet az augusztus.
aug. 8
0:21
Könnyen betartható diéta, ami egyszerre fogyaszt és fiatalít (EgészségKalauz)
Fogyás és fiatalodás éhezés nélkül – tényleg lehetséges?
aug. 8
0:21
40 felett átalakul a baráti kör? Ezek az okai (Bien)
Az élet közepén járva sokan tapasztalják, hogy baráti körük kezd átalakulni, olykor teljesen új emberekkel gazdagodik. Ez a jelenség számos tényezőre vezethető vissza, amelyek összefüggnek az életkorral, a személyes tapasztalatokkal és az élethelyzet változásaival.
aug. 8
0:21
Sürgősen frissítsen, ha Dell laptopot használ! (ICT Global)
Kritikus sebezhetőségre bukkantak BCM-szériás Broadcom-chipeknél. De hogy a felhasználók is értsék: erősen ajánlott a biztonsági frissítések telepítése a Dell laptopokon.
aug. 8
0:21
Víg Mihály és Cseh Tamás fia, Cseh András közösen lépnek színpadra a bakonybéli emlékesten (Librarius)
Az egyedi műsorban helyet kapnak a bakonyi indián énekek is, amelyek szorosan kötődnek Cseh Tamás gyerekkori élményeihez és Bakonybélhez.
aug. 8
0:21
Bartók Imre: Damien (részlet) (Litera)
Abban az álmában, amely utolsó berwicki éjszakáján lepte meg, maga sem tudta, miért, de két embert is megölt, nem is csupán megölte, hanem akkurátusan, hideg számítással, barkácsműhelybe való eszközökkel kivégezte őket egy olyasféle hotelben, mint amelyben éppen megszállt (...)  ‒ Bartók Imre Damien című regényéből olvashatnak részletet.
aug. 8
0:21
Azahriah üzent a kormánypropagandának: „Ti jövő tavasszal mentek a búsba!” (Kontroll.hu)
Ismét összeakasztotta a bajszát Azahriah a kormányzati propaganda kiszolgálóival, ezúttal a Borssal, mert a fideszes bulvárlap az énekes „elhanyagolt külsején” élcelődött.
aug. 8
0:24
Megérkezik a példátlan hőhullám – Mutatjuk, mely városban lesz csaknem 40 Celsius-fok (Blikk)
A hétvégére visszatér a kánikula és napról napra melegebb lesz, vasárnap már 33-38 Celsius-fok között alakul az országban a csúcshőmérséklet. Ráadásul sem szél, sem eső nem segít majd – írja az MTI a HungaroMet előrejelzésére hivatkozva.
aug. 8
0:24
Bmw-motoros kávéfőző? Létezik, sőt, fotónk is van róla – Mutatjuk a nap legjobb képeit csütörtökön (Blikk)
Csütörtökön is látványosra sikerült a Blikk galériája, amely a nap legjobb képeiből áll össze. A fotósorozatot egy bátor francia tűzoltó indítja, aki az erdőtűz megfékezésén dolgozik, de helyet kapott az összeállításban egy egyedi kávéfőző, egy méregdrága strand és egy különleges labirintus is. Emellett belekerült még egy-egy fotó egy drámai mentés
aug. 8
0:24
Új rendezvénykomplexum épül az Óbudai-szigeten – látványtervek (Infostart)
Nagyszabású fejlesztés indul az Óbudai-sziget déli részén. A projekt célja egy kulturális központ kialakítása, a megvalósító a MultiKulti Zrt., a finanszírozók a Trustify Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alapok.

Keresés