2025. augusztus 7. csütörtök

aug. 7
11:03
Rendőr jut, szakember nem – összeomlóban a szenvedélybetegek hazai ellátása (Forbes)
Egyre nagyobb hiányosságok jelentkeznek a szenvedélybetegek hazai ellátásában, miközben a kormány rendészeti kérdésnek tekinti az ügyet. Mi történt? Szakemberhiány, nettó 295 ezer forintos fizetés, a megbecsültség teljes hiánya – egyebek mellett így jellemezte Szabó Judit Izabella addiktológiai konzultáns, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökségi
aug. 7
11:03
Kína szerint egy kriptovállalat kémked az országban (BitcoinBázis)
A kínai biztonsági minisztérium nemrég arra figyelmeztetett, hogy külföldi ügynökök állítólag egy kriptovállalat segítségével gyűjtöttek érzékeny biometrikus adatokat, többek között írisz-szkenneléseket. A kínai Global Times szerdán arról számolt be, hogy a biztonsági minisztérium a biometrikus technológiákkal kapcsolatos kockázatokat hozott nyilvá
aug. 7
11:03
"Nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját" – elhunyt Szamos Miklós (rtl.hu)
Cukrászdája bezárása után pár órával meghalt a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós. A cukrászmester halálát szívinfarktus okozta, a cukrászda Facebook posztja szerint nem tudta feldolgozni azt, hogy elveszítette élete munkáját. Nagy cukrászgeneráció legendás cukrászmestere életének 79. évében hunyt el.
aug. 7
11:03
Repülőkről és földről támadnak a szúnyoglárvákra szerte az országban (Öko-drive)
Tíz vármegyében és Budapesten lesz a héten biológiai szúnyoggyérítés.
aug. 7
11:03
10 élelmiszer, amivel hosszabb életet élhetsz - az állati zsírok, a füstölt hentesáruk és a vörös húsok nincsenek a listán (Sassy)
A hosszú élet titka nem varázsszerek, hanem a mindennapokban, a tápláló és frissességünket megőrző harapnivalókban rejlik.
aug. 7
11:06
A Booking.com után az Airbnb-t is megtámadta a Gazdasági Versenyhivatal (Piac és Profit)
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint, ezért a versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben.
aug. 7
11:06
Száraz lábbal kelhet át Szicíliába (Infostart)
A Giorgia Meloni miniszterelnök vezette gazdasági és fejlesztési programbizottság szerdán bejelentette, hogy elfogadta az az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd végleges tervét, amely a világ legnagyobb függő szerkezete lesz, és költsége megközelíti a tizennégy milliárd eurót.
aug. 7
11:06
Hősies életmentés Albániában! Magyar rendőr húzott partra egy eszméletlen nőt és a kislányát (Blikk)
Albániában töltötte a pihenését egy magyar rendőr és a felesége, amikor egy kislány kiáltására lettek figyelmesek a tenger felől. A törzsőrmester annak ellenére, hogy szabadságon volt, nem tétlenkedett és a vízbe vetette magát. A gyors reakciójának köszönhető, hogy sikerült megmenteni az édesanya életét.
aug. 7
11:06
Erős földrengés volt Tajvannál (Portfolio)
6,2-es erősségű földrengés rázta meg Tajvan északkeleti partvidékét csütörtökön, károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
aug. 7
11:09
Hadházy Ákos állítja, megtalálta a bizonyítékot arra, hogy Hatvanpuszta nem gazdaság, hanem lakóépület (SzMo)
"A hazug miniszterelnököt könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát" - fogalmazott a független országgyűlési képviselő.
aug. 7
11:09
Jogerősen is pert vesztett a TV2, mert azt hazudta, hogy nem voltak bírók a bírótüntetésen (Telex)
A bíróság arra jutott, hogy voltak bírók a bírótüntetésen.
aug. 7
11:09
Magyar Péter a „sörösdoboz-ügy” után a független médiát bírálta – később kiderült, szotyi repült (Media1)
Magyar Péter szerint súlyos kettős mércét alkalmaz a média és a hatóságok: miközben a Tisza Párt egyik rendezvényén a párt sajtóközleménye szerint „sörösflakonnal” akarták megdobni, a rendőrség nem intézkedett, a független sajtó pedig alig foglalkozott az esettel. A pártelnök úgy véli, ha hasonló történt volna a kormányoldalon, hetekig ez uralná a
aug. 7
11:09
Jakuzzis, grillezős "gazdasági épületet" vásárolt Nagy Márton felesége a Balaton-felvidéken (Kontroll.hu)
150 millió forintot érhet az a nyaralónak tűnő ingatlan, amit a miniszter házastársa vásárolt még tavaly. A házastárs idén júniusban külön vásárolta meg a védett területet, amin a ház áll, ez buktatta le Nagyékat. A kormánypártok épp az ilyen vásárlókra hivatkozva vezették be az önazonossági törvényt, de nem a nemzetgazdasági tárca feje az első kor
aug. 7
11:12
Figyelem: meghosszabbítják a pályázati határidőt a közvilágítási programra (Menedzsment Fórum)
Szeptember végéig pályázhatnak támogatásra a vidéki kistelepülések a helyi közvilágítás korszerűsítéséhez. A kormány a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forintot biztosít az 5000 alatti lélekszámú településeken megvalósuló beruházásokra – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütö
aug. 7
11:15
Gulyás Gergely Hatvanpusztáról: A műemlékvédelemnek nagyon nehéz szebb példáját mutatni, mint ami ott történt (SzMo)
A miniszter szerint vannak olyan felvételek, amik effektíve hamisítványok, és sem rá, sem a sajtóra nem tartozik, hogy mit termelnek ott.
aug. 7
11:15
Titkos ajtót találtak a Sziget feszitválon, nem számítottak arra, ami mögötte volt (Promotions)
A Sziget legnagyobb titkát idén is elrejtették a kíváncsi szemek elől
aug. 7
11:15
Kína megakadályozhatja az orosz-ukrán békét? (Magyar Hírlap)
"Míg két tigris a völgyben küzd, egy bölcs majom egy hegyen ül és figyel".
aug. 7
11:15
Videó: Suzuki Vitara 8. rész (Autószektor)
A videó a képre kattintva indul!
aug. 7
11:15
Addig nyomasztotta Trump az Apple-t, amíg Tim Cook oda nem ígért újabb 100 milliárd dollárt (Telex)
A techcég korábban már megígérte, hogy négy év alatt elkölt 500 milliárd dollárt az Egyesült Államokban.
aug. 7
11:15
Rendkívüli hír jött Moszkvából: napokon belül összejöhet Trump és Putyin várva várt találkozója (naphire.hu)
Donald Trump és Vlagyimir Putyin a "következő napokban" személyesen is találkozhatnak az ukrajnai háború befejezésének reményében – közölte a Kreml. Az amerikai elnök szerint "jó esély" van egy háromoldalú csúcstalálkozóra Zelenszkijjel, miközben a háború tovább dúl.
aug. 7
11:15
Vilmos és Harry a vártnál sokkal hamarabb újra találkozhatnak ezen a családi eseményen (in.hu)
Vilmos herceg és Harry herceg már évek óta elhidegültek egymástól. Miután a sussexi herceg feleségével, Meghan Markle-lel az Egyesült Államokba költözött, több interjúban is beszélt családi kötelékeinek megromlásáról, és Tartalék című bestseller memoárjában is dokumentálta testvérével való megromlott kapcsolatát.
aug. 7
11:18
A Kreml is megszólalt: jöhet az orosz-amerikai csúcstalálkozó (Infostart)
Megállapodott Oroszország és az Egyesült Államok arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozni fog a közeljövőben - jelentette be Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön Moszkvában újságíróknak.
aug. 7
11:18
A Z generációt szeretné megszólítani a Somersby (Kreatív Online)
A Somersby cider márka egy új kampánnyal hívja fel a figyelmet az úgynevezett „felnőtt bulls**t” pillanatokra, amelynek célja, hogy rámutasson a modern felnőtt élet abszurditására.
aug. 7
11:21
Utoljára 2024 novemberében volt ilyen alacsony a lakás áremelkedés havi üteme (KKV Magazin)
●      Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. ●      Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakásp
aug. 7
11:21
Orbán Viktor alapjaiban változtatta meg az Európai Unió gondolkodását (Magyar Hírlap)
Álláspontja mára Nyugat-Európában is általánossá vált.
aug. 7
11:21
Megdöbbentő számot közöltek az ukránok: éjszaka csaptak le Moszkva drónjai (Mandiner)
Nem hagy alább az orosz offenzíva.
aug. 7
11:21
Felébredt a kómából a 18 éves lány, amikor két szót súgtak a fülébe (AC News)
Szívizomgyulladás miatt esett kómába a fiatal lány, ám a nyolcadik napon csoda történt, amikor a fülébe súgták a jó hírt. A remény szó szerint életet mentett.
aug. 7
11:21
Elővásárlási jog ingatlanoknál: hogyan működik, és mire figyelj? (Biztos Döntés)
Mi az az elővásárlási jog ingatlan adásvétel során? Tudj meg mindent a jogosultakról, az érvényesítés menetéről és a jogi hátteréről!
aug. 7
11:23
Szerveket károsító vírus terjed (Magyar Hírlap)
Ezeken a kedvelt európai nyaralóhelyeken kell odafigyelni.
aug. 7
11:24
SZÉP Kártya: fontos híreket közölt az NGM (Privátbankár)
Idén júniusban 44 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok belföldi kikapcsolódásra,
aug. 7
11:24
Megtaláltuk az illegálisan működő idősotthont Debrecenben – "Csak vegetálni vagy meghalni lehet ott" (Blikk)
Túlzsúfolt szobák, pincében elhelyezett idős emberek, lenyúlt bankkártyák – idén már a negyedik illegálisan működő szociális otthont zárta be a NAV Hajdú-Bihar vármegyében. Ezúttal Debrecenben csukattak be egy hatalmas családi házban illegálisan üzemeltetett "intézményt". A bentlakókat sikerült méltó körülmények között elhelyezni, a működtetővel sz
aug. 7
11:24
Bernie Ecclestone szinte könyörgött Lewis Hamiltonnak, hogy vonuljon vissza a hungaroringes teljesítménye után (Blikk)
A Forma–1-et korábban közel 40 évig vezénylő Bernie Ecclestone eleget látott, és azt tanácsolja Lewis Hamiltonnak a borzasztóan sikerült Magyar Nagydíj hétvégéjét követően, hogy inkább vonuljon vissza. A 94 éves brit üzletember és korábbi csapattulajdonos úgy fogalmazott; "Hamilton önmagát csapja be, ha így folytatná és most kellene abbahagynia".
aug. 7
11:24
Nyári munka: ezen bukhat a NAV-nál (Adózóna)
Akik turisztikai idénymunkásként jelentették be alkalmazottjaikat, sok esetben hibáztak, a kedvezőbb adózáshoz ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályain túl további két feltételnek is meg kell felelni, így például a strandbüfében, a fagylaltozóban dolgozókat nem lehet turisztikai idénymunkásként bejelenteni – közölte a Nemzeti Ad
aug. 7
11:24
Szívszorító posztban búcsúzik a legendás budai cukrászda: "Szamos Miklós belehalt ebbe a fájdalomba" (Pénzcentrum)
Szamos Miklós mindössze órákkal azután halt meg, hogy a legendás cukrászdát be kellett zárniuk.
aug. 7
11:24
Teljesen átalakul a parkolás: ezeket a változásokat hozza az e-autózás (Portfolio)
Miközben Magyarországon tavaly közel 50 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók értékesítése, a szektor előtt álló legnagyobb kihívások még csak most körvonalazódnak igazán. Az e-mobilitás érettsége, a flottaelektrifikáció üzleti logikája, a töltő infrastruktúra technológiai korlátai és a szoftveres szolgáltatások rendszerszintű integrációja mi
aug. 7
11:27
A Deep Creative Collective irányítja a MediaMarkt social kommunikációját (Márkamonitor)
2025 nyarától a Deep Creative Collective ügynökséget bízta meg social kommunikációjának stratégiai és kreatív irányításával a MediaMarkt Magyarország. A váltás új fejezetet nyit a márka közösségi jelenlétében: a cél, hogy a MediaMarkt social csatornái a jövőben még élőbb, relevánsabb és technológiailag is innovatívabb tartalmakkal szólítsák meg a k
aug. 7
11:27
Meghan Markle Valentino miniruhában bulizott: az extrarövid darab nagyon merész választás volt (Glamour)
44 éves lett Meghan Markle, ez alkalomból pedig megadta a módját a bulizásnak - egy olyan darabot választott gardróbjából, amit korábban már viselt. Nem csoda, hogy megint ezt vette elő a szekrényből, hiszen a szóban forgó Valentino darab igazán sikkes.
aug. 7
11:27
Megállapodás született az orosz-amerikai csúcstalálkozóról (Magyar Hírlap)
"Az amerikai fél javaslatára elvi megállapodás született arról, hogy a közeljövőben kétoldalú csúcstalálkozót tartanak".
aug. 7
11:27
A Vénusz és a Jupiter szoros együttállása lesz megfigyelhető jövő hét elején (Demokrata)
A nyár egyik legszebb szabad szemes csillagászati jelensége lesz megfigyelhető.
aug. 7
11:27
Elszabadultak az indulatok Szombathelyen (Mandiner)
A biztonságiak is próbáltak közbelépni.
aug. 7
11:27
Otp Ingatlanpont: már az Otthon Start bejelentése előtt látszott a lakásépítések éledezése (Üzletem)
A kiadott építési engedélyek számának növekedése már erős aktivitást vetít előre, amit várhatóan tovább fog fűteni a szeptemberben induló Otthon Start Program – mutat rá friss elemzésében az Otp Ingatlanpont.
aug. 7
11:27
A bosszú a nagyszínpadon tálalva a legjobb (Telex)
A Glastonburyt is meghódító Little Simz a csúcson kis híján otthagyta a karrierjét, és majdnem feladta a zenélést egy súlyos árulás miatt. A szigetes koncertje alapján van visszaút a mélypontról, még ha kilátástalannak is tűnik a helyzet.
aug. 7
11:27
A bécsi posta nagy dobása, ami nálunk sem lenne elérhetetlen (Roadster)
Nem tudjuk, hányszor csenget, de biztosan nem szennyez a bécsi postás.
aug. 7
11:27
Szingliként kis lakásban: 10 dekor trükk, amivel imádni fogsz hazajárni (Bien)
Egy kis alapterületű lakás, különösen ha szingli vagy, első pillantásra kihívást jelenthet, amikor a praktikum és az esztétika találkozik. Azonban egyáltalán nincs ok az aggodalomra, mivel számos kreatív megoldás létezik, amelynek köszönhetően otthonod nem csupán funkcionális, de vonzó és otthonos is lesz. Arra törekszünk, hogy egy kis inspirációt
aug. 7
11:30
Pompeji újabb titkára derült fény (Infostart)
Pompejiben lakosai gabonaféléket, hüvelyeseket és halat is fogyasztottak – derült ki a megtalált élelmiszermaradványokból, amelyeket a régészeti park laboratóriumaiban vizsgáltak meg.
aug. 7
11:30
Zacher Gábor fontos üzenetet küldött a Sziget fesztiválozóinak – elárulta azt is, hogyan igyunk úgy, hogy ne legyen belőle baj (Blikk)
Zacher Gábor a közösségi oldalán jelentkezett be, hogy ellássa jó tanácsokkal a Sziget Fesztiválra kilátogatókat. Mindenkit arra kért, hogy vigyázzon magára, moderáltan fogyasszon alkoholt, valamint a krónikus betegséggel küzdőknek is adott néhány tippet. Végül kijelentette, hogy bár ők is kint lesznek a fesztiválon igazán az lenne a jó, ha nem nag
aug. 7
11:30
Az új Csupasz pisztoly nem rossz, de Leslie Nielsen utánozhatatlan (Éva Magazin)
Liam Neeson és Pamela Anderson párosa jól működik a vásznon, de vajon nyomába érhet-e a film a klasszikusoknak?
aug. 7
11:30
Szépen emelkedik a Telekom az erős negyedéves gyorsjelentés után (Portfolio)
Jól fogadták a befektetők a Magyar Telekom tegnap esti gyorsjelentését, a ma délelőtti kereskedésben 3 százalékos pluszban állnak a részvények.
aug. 7
11:30
Megtorpant az inputanyagok forgalma – az árak viszont felfelé mozdultak (Agroinform)
A tavaszi hónapok során a műtrágyák iránti kereslet csökkent, ugyanakkor a legtöbb termék ára emelkedett az előző évhez képest.
aug. 7
11:30
Életet mentett egy Albániában nyaraló magyar rendőr (444.hu)
Egy kislányt és az édesanyját mentette ki a tengerből, utóbbit újra kellett éleszteni.

Keresés