Ezentúl az RTL+ mindhárom csomagja – köztük az ingyenes RTL+ Light is – elérhető a Samsung és LG okostévéken is, illetve PlayStation 4 konzolon. A fejlesztéssel az RTL streamingplatformja szélesebb körben válik hozzáférhetővé nagyképernyős eszközökön.
A Kosok számára az év hátralévő időszaka különösen alkalmas lesz arra, hogy új pénzügyi célokat tűzzenek ki. Az augusztusi és szeptemberi hónapok a vállalkozáshoz szükséges új ötletek érlelésére, októberben és novemberben pedig azok megvalósítására ösztönöznek.
A klímaváltozás következtében hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap a hőstressz, melynek negatív gazdasági hatásait az állattenyésztésben, így a sertéstartásban is tapasztalhatjuk. Ez különösen igaz azokra az egyre nagyobb termelésű állományokra, amelyek a genetikai előrehaladásnak köszönhetően jöttek létre, és érzékenyen reagálnak az optimálisn
Az alkotmányosság intézményei – akárcsak az államfői hivatal – szisztematikus leépülésen mentek keresztül az elmúlt években. Erről a Népszavának nyilatkozó alkotmányjogász beszélt, aki szerint Sólyom László volt az utolsó köztársasági elnök, aki nem pártkatonaként szolgált.
Amerika a szabadság földje - legalábbis az ott élők szerint – de vannak dolgok, amik itt Európában jobban működnek, ahogyan azt az alábbi tíz személy is tapasztalta, miután ideköltözött.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V ellen. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland székhelyű piacvezető szállásfoglaló platform a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, valamint megtévesztette a fogyasztókat a Genius
Mintha csak a Reszkessetek, betörők története vált volna valóra, egy 15 éves fiú véletlenül másik gépre szállt, mint a családja, és London helyett Olaszországban landolt.
Nem voltak látványos fordulatok a Richternél az idei második negyedévben, de szépen haladt a vállalásai mentén a cég – mondta el Orbán Gábor a ma reggeli gyorsjelentést követően. A vámok és a globális minimumadó nagy terheket ró az európai gyógyszergyártókra, ebben a tekintetben inkább negatívak voltak a hírek mostanában. A hazai helyzetet illetően
Lakatos Levente és Dulin Metta korábban nem ismerték egymást, de így vágnak neki az Ázsia Expressz új évadának. Az egyik versenyző egészségügyi okokból, a másik mentális terhelés miatt hátrált ki.
Az IFA W50L 60. évfordulója alkalmából háromnapos "ifás" ünnepet tartottak a németországi Germa városában, ahol összegyűltek a legendás teherautó büszke tulajdonosai és üzemeltetői, felvonultatva tucatnyi, különféle karosszéria-kiegészítőkkel felszerelt IFA-t a jelenlévők nagy örömére és csodálatára. Az Industrieverbandes Fahrzeugbau (IFA) autóg
A teljes cikk az UNI In&Out 2025-ös nyári számában jelent meg. „Az élelmiszeripar az az ágazat, amelyikre mindig is szükség lesz – a Covid idején is mérhetetlenül felértékelődött –, ahol mindig folyamatosan szükség lesz a fejlesztésekre, és az újabb kihívások biztosítják a fiataloknak azt, hogy értelmes, értékes munkát végezhessenek” – fogalmazott
A megújult Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR) részt vevők kevesebb önerővel vagy akár önerő nélkül modernizálhatják otthonaikat, és tartósan csökkenthetik energiaköltségeiket.
A Richter közzé tette második negyedéves eredményét. Az év/év alapon gyengülő forintnak köszönhetően az árbevétel 11,7 százalékkal 241 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása negatívan hatott a pénzügyi eredményre, így a nettó profit 25,9 százalékkal 51,8 milliárd forintra csökkent. Ez kissé elmaradt a piaci kons
Az OpenAI befektetőkkel tárgyal egy potenciális részvényértékesítésről, amely bennfentesek szerint körülbelül 500 milliárd dollárra értékelné a vállalatot - jelentette a CNBC. Ez alapján a ChatGPT fejlesztője bekerülhet a világ top20 legértékesebb vállalata közé, megelőzve a Netflixet, és az ExxonMobilt.
Van egy filléres dolog a legtöbb konyhaszekrényben, amit szinte mindenki megiszik, ám arra sokan nem gondolnak, hogy a Wc-csésze tisztításában is hihetetlenül hasznos fegyver lehet.
Az Epstein-ügyet vizsgáló kongresszusi bizottság Bill és Hillary Clintont is beidézte, hogy vallomást tegyenek a hírhedt milliárdossal való kapcsolatukról. Bár a volt elnök szóvivője tagadja, hogy Clinton tudott volna Epstein bűncselekményeiről, a repülési naplók szerint többször is utazott a magángépén. A meghallgatások augusztusban kezdődnek meg.
Az ukrán hatóságok elutasították a nyomozást Sebestyén József ügyében, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek, amivel elismerték, hogy ez az országban egy államilag intézményesített gyakorlat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Alig két hónapja, amikor a Balaton-átúszás kapcsán interjúzott a Blikk Erdei Zsolttal, a korábbi amatőr és profi világbajnok bokszoló azt mondta: készül a visszatérésre. Elkerekedett szemünket (fotós és újságíró) látva felnevetett: "Nyugi, csak hülyéskedek!" Most kiderült: nem!
A Marvel filmes univerzum, a Ponyvaregény, a Csillagok háborúja és számtalan sikerfilm sztárja most összefogott a megújuló energiával foglalkozó Vattenfall vállalattal, hogy közösen kampányoljanak a tengeri szélerőműparkok mellett.
"Forradalomra van szükség, és nem kormányváltásra." Komolyan?! - posztolta Nagy János "Higgadtan Fleck Zoltán kijelentéseiről" címmel a Facebook oldalán.
Óriási verekedéssé fajult egy közúti nézeteltérés Budapesten, a Xiii. kerületben: az Árpád híd pesti hídfőjénél két feldühödött autóvezető esett egymásnak, a megrázó pillanatokról videófelvétel is készült.
A jogász korábban a Tisza Sziget egyik fórumán azt mondta, akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében.
A chikungunya vírust alapvetően szúnyogok terjesztik, és igen sebesen terjed egyes kínai tartományokban. Volt, ahol a Covid-19-hez hasonló intézkedéseket is be kellett vezetni.
2025. augusztus 1-jétől módosult az MVM Next által kibocsátott energiaszámlák első oldala. A változás az úgynevezett rezsiboxot érinti, amely innentől kezdve egy új elszámolási formát fog tartalmazni - olvasható a vállalat közleményében.
2025 júliusában 390 100 érdeklődés érkezett a Használtautó.hu felületén hirdetett személygépkocsikra, 5,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezzel egyidőben a
Dupla premierrel, augusztus 31-én indítja idei őszi szezonját a TV2, két reality, az Ázsia Expressz és A Kísértés is új évaddal folytatódik. Az egzotikus vidékeken, Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön forgatott két széria bőven tartogat izgalmakat, önfeledt és drámai pillanatokat, legyen szó az országokat átívelő kalandokról vagy párkapcsolati
2025. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A következő hónapokban szinte kéthavonta számíthatnak extra támogatásra a nyugdíjasok. Négy különféle juttatás érkezése már biztos – derül ki Farkas András nyugdíjszakértő friss hírleveléből.
Idén harmadjára is visszatér Hortobágyra a Telekomosok Fesztiválja, hogy élettel és bakancslistás programok tucatjával töltse meg a végtelennek tűnő rónaságot!
A magyarok többsége aggódik az egészségéért, ezért 30 százalékuk jár rendszeresen szűrővizsgálatokra, és minden második válaszadó tervez változtatni az életvitelén, legyen szó mozgásról, táplálkozásról vagy épp regenerálódásról.
A hétfői optimista hangulat gyorsan kifulladt a tengerentúlon, az S&P500 0,5, a Nasdaq Composite 0,65%-ot csúszott vissza, míg a Dow 0,1%-os mínuszban zárt kedden.
Átlag feletti meleg és kevés csapadék jellemezte az idei júliust - derül ki a HungaroMet Zrt. friss elemzéséből. Az év hetedik hónapjának országos középhőmérséklete 22,2 Celsius-fok volt, ami 0,7 fokkal melegebb az 1991-2020 közötti átlaghoz képest.