Előzetest kapott a Highest 2 Lowest, amelyben Denzel Washington visszatér a nagyvászonra egy feszült, modern krimiben. A rendezői székben Spike Lee, a tét pedig nem kisebb, mint egy elrabolt élet ára.
Egy fedélzeti kamera vette fel, ahogy két autós összetűzésbe keveredik. Az egyik kezében fémkalapács volt, az esetet egy busznyi ember látta, mindössze 20-30 méterre egy iskolától.
Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre húszszoros növekedést is tapasztalnak a keresletben. Bár a dubaji ingatlanpiacra jellemző a szezonális ingadozás, a ciklikusság kiszámítható. A szakértő szerint, aki vásárláson gondolkodik, annak érdemes júliusban vagy augusztus elején döntenie.
Még javában tart a nyár, az ADS pedig számos filmmel készül a kicsiknek és nagyoknak, melyektől garantáltan jó kedvük lesz. A gyerekek izgalmas kalózkalandokat élhetnek át (Kardfog kapitány és a kalózmentő akció), és részt vehetnek egy szuperhősös-tesós szórakozásban is (Szuper bébi). A felnőtt közönség a filmeken keresztül is részese lehet külföld
Letartóztattak egy budapesti rendőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két kolléganője sérelmére követett el szexuális erőszakot. A húszas évei elején járó férfi tagadja a vádakat, de a bíróság a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt elrendelte az őrizetbe vételét.
Egyre többen és egyre jobban aggódnak Katalin hercegné egészségi állapota miatt, az utóbbi hónapokban ugyanis megint fogyott. Bár hivatalosan azt nyilatkozta, hogy az állapota javul, a róla készült legfrissebb képek szerint ismét nagyon törékeny, alig lehet nehezebb, mint tízéves kislánya.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lehet úgy hazajönni egy nyaralásról, hogy a mérleg ne mutasson többet? Vagy csak úgy úszhatjuk meg a plusz kilókat, ha diétázunk és edzünk az utazásunk alatt is? Ebben a cikkben 5 tippet mutatok, amikkel úgy tudsz vigyázni az alakodra a nyaralás alatt, hogy közben a jó falatokról és a pihenésről sem kell lemondanod. Láttam Instagramon
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amely augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság tagja hétfőn elrendelte Jair Bolsonaro volt elnök házi őrizetét, mert megsértette a bíróság által előírt korlátozásokat.
Ünnepeljük együtt a tavak világnapját, küldj egy kívánságot a Balatonnak augusztus 27-ig. A cél, hogy közösen gondolkodva, a beérkezett üzeneteket figyelembe véve, programjait ehhez igazítva dolgozzon tovább a tó jövőjét meghatározó stratégiákat is kidolgozó Balatoni Fejlesztési Tanács (Bft), illetve a Balatoni Klímaakadémia. Az Ensz Közgyűlése tav
Gődény György bejelentette, hogy a Normális Élet Pártja indul a 2026-os választásokon. Terveik szerint mind a 106 választókerületben megmérettetik majd magukat. Ha pedig nem jönne össze a parlamentbe jutás, azt kérik a szavazóktól, a Fideszre tegyék le a voksukat.
A magyar titkosszolgálatok látókörébe került Mazen Al-Ramahi miatt akarhatták mindenáron megtartani az északír rapegyüttes fellépését. Íme, a példátlan ügy részletei!
Wednesday Addams ismét akcióba lendül: a Netflix gótikus tinisorozata augusztus 6-án tér vissza. A második évadban új családtagok, veszélyes ellenfelek és meglepő fordulatok színesítik a történetet. És ha minden igaz, még Lady Gaga is csatlakozik!
Háromszintes, mintegy száz gépjármű befogadására alkalmas parkolóház építése kezdődik meg Mohács belvárosában kormányzati forrásból - közölte a város önkormányzata.
Több ezer dolgozó lépett sztrájkba hétfőn a Boeing amerikai repülőgépgyártó három hadiipari üzemében, mert szakszervezetüknek nem sikerült megállapodnia a munkaadóval az új foglalkoztatási keretszerződésről.
A Puma német sportszergyártó a tavalyi azonos időszakinál kisebb bevételt ért el az idei második negyedévben a honlapján közzétett beszámolója alapján.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az ecseri asszony egy jól kitalált átverés áldozata lett. Elvitték a pénzét, a teherautóját, sőt a tiszafüredi házát is, amiről csak utólag szerzett tudomást.
Továbbra is válságos állapotban, a bukaresti Agrippa Ionescu sürgősségi kórház intenzív osztályán ápolják Ion Iliescu volt román államfőt, a kormány pedig megerősítette azt a médiaértesülést, hogy hétfőn ismét összeült az állami temetések megszervezéséért felelős bizottság.
Borzasztóan kevés a kisbolt a rendszerben, így óriási a nagy boltok automatáinak terhelése, az üzemeltetésben pedig a Mohu és a boltok egymásra mutogatnak.
A magas vérnyomással kapcsolatban még mindig él az a tévhit, hogy mivel jellemzően nem okoz tünetet, nem is igényel kezelést. Holott, ha kezeletlenül marad, az évek, évtizedek alatt komoly rombolást képes véghez vinni az szívben és más szervekben.
Az időszakos böjt nem új keletű találmány, azonban az utóbbi években reneszánszát éli, különösen a 6/18-as módszer. Ez a diéta megközelítés azt jelenti, hogy napi hat órán keresztül fogyaszthatunk ételt, míg a fennmaradó tizennyolc óra alatt kizárólag víz vagy kalóriamentes italok fogyasztása megengedett. Az időszakos böjtöt gyakran választják azok