A stabil érték mögé rejtett kriptodevizák sokszor éppen a pénzügyi bizonytalanság új terepévé válnak. De mit is jelent pontosan a stablecoin, és hogyan fordítják saját javukra ezeket az eszközöket a bűnözők?
Képek, amikre minden rajongó várt! A Pókember 4 forgatásáról most először bukkantak fel lesifotók, ahol Tom Holland és Zendaya is látható. Visszatérhet Mj, Zendaya karaktere?
Az Orbán-kormányban nemzeti liberálisok, kereszténydemokraták és nemzeti konzervatívok is szerepet vállalnak, nyilatkozta a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Tisza Párt megtámadta a fix 3 százalékos programot, nem akarja, hogy több tízezer fiatal albérlet helyett otthont szerezzen, ahogyan azt sem, hogy a fiatalok akár havi 150 ezer forintos támogatást kapjanak – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a közösségi oldalán. Panyi Miklós azt írta, a Tisza Párt
Mindannyiunk élete időnként stresszes és kihívásokkal teli, és bár gyakran figyelünk a testi egészségünkre, a lelkünk ápolására kevesebbet fordítunk időt. Azonban a lelki jóllét éppolyan fontos, mint a testi, hiszen ha a mentális egyensúlyunk felborul, az negatívan hat az életminőségünkre is. Lássuk, melyek azok az árulkodó jelek, amelyek azt mutat
A honvédség hivatalos közleménye szerint orosz repülőgépek miatt riasztották a magyar vadászpilótákat a balti misszió első éles bevetésén. A honvédelmi miniszter azonban posztjában csak „azonosítatlan gépekről” írt, elhallgatva a nemzetiséget.
Nagy várakozás előzte meg a Többesélyes szerelem című Celine Song-filmet, melyben Dakota Johnsonnak azzal a kegyetlenül kínzó dilemmával kell szembenéznie, hogy a Pedro Pascal által alakított dúsgazdag Harry-vel essen szerelembe, aki őt a tenyerén hordozza, vagy régi szerelmével, a színészi babérokra törő Johnnal (Chris Evans) melegítse fel a kapcs
Félmilliárdos tartozást halmozott fel a Budai Várnegyedben lévő Ruszwurm Cukrászda és Korona Kávéház üzemeltetője, ezért záratta be azokat az I. kerületi önkormányzat. A végrehajtók megjelenése után néhány órával infarktust kapott és meghalt Szamos Miklós, a cég tulajdonosa.
A legkisebb településekre is eljuttatja az egymillió példányban megjelent Tiszta Hang című kiadványát az ellenzéki párt. Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: azt akarják, hogy ott is megtudják az emberek az igazságot. A választási szakértő szerint még mindig sokkal erősebb a Fidesz hangja a legkisebb településeken, pedig könnyen ott dőlhet el
Több mint egy napra leállt a rendszer, nem lehetett kiváltani a felhőbe küldött recepteket. Hardverhiba okozta a problémát, az egészségügyi államtitkár elnézést kért.
Emberi csontok kerültek elő az egykori református temető földjéből Hajdúsámsonban. Az önkormányzat kegyeletsértő állapotokról beszél, a terület új tulajdonosa szerint a városvezetés akadályozza őket a terület fejlesztésében.
Munkából hazafelé tartó fiatal mentőtiszt és férje halt meg, miután autójuk frontálisan karambolozott egy kocsival a Fejér megyei Soponya közelében tegnap este. A házaspár kocsija az ütközés erejétől kettészakadt.
A tendencia idén is folytatódik, legutóbb július 23-án lépett életbe a legmagasabb fokozatú hőségriasztás, a hétvégén pedig újabb extrém hőség és szárazság vár ránk, 40 fok közeli csúcsértékkel.
Kis, tekergő élőlények jelentek meg a csapvízben a Tolnai megyei Szakályon. A polgármester szerint szúnyoglárvák lehetnek a vízben. A faluban lajtoskocsi jár, ami hétfőn sárga színű vizet vitt. A kormányhivatal közölte: mikroszkopikus méretű szervezeteket mutattak ki a vízben, de még nem tudni, mikorra lehet tiszta, így ott továbbra sem iható a víz
Kihúzták az Ötöslottó 2025/32. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 33. héten már 475 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltási Tér (EESZT) leállásáról azt írta, hogy dolgoznak az ügyön. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy nem a Digitális Polgári Köröket (DPK) kellene hirdetni, hanem egy működő államot kellett volna létrehozni.
A brit királyi család mindig életét mindig is áthatották a hagyományok és kötelességek, ám most úgy tűnik, Vilmos herceg és Katalin hercegné új utat választottak – különösen Sarolta miatt.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) leállásáról azt írta, hogy dolgoznak az ügyön. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy nem a Digitális Polgári Köröket (DPK) kellene hirdetni, hanem egy működő államot kellett volna létrehozni.
A magyar férfi röplabda-válogatott szombaton Nyíregyházán simán, 3-0-ra kikapott a törököktől Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel biztossá vált, hogy nem jut ki a jövő évi kontinenstornára.
Ez nem az a történet, ahol a fiú megragadja a lány kezét az utolsó pillanatban a vonat mellett. Ez az a történet, ahol a pasi csak áll a peronon, és próbál mosolyogni, miközben szépen elvonul mellette az élet.
Giorgia Meloni kormánya mesteri kreativitással reagál a NATO új, szigorú költekezési előírására. Ha már védelmi célokra kell költeni, miért ne lenne ebből híd, gyár vagy vasút? Az olasz megoldás: stratégiai címkével ellátni a gazdaságélénkítést.
Napjainkban a horoszkóp egyre inkább érdeklődés homlokterébe kerül, hiszen sokan keresnek útmutatást és iránymutatást az asztrológia izgalmas világában. Az egyik legérdekesebb kérdés ezen a területen az, hogy mely csillagjegyek rendelkeznek azokkal a különleges vonásokkal, amik másokat azonnal magukhoz vonzanak. Bár mindannyian egyediek vagyunk, va
A humorista szerint elfogadhatatlan, hogy a patikákban csak kézzel írt recepteket adhatnak ki, miközben az ország vezetése nem reagál a fennakadásokra. A nyári hőségben sokan órákat várnak a gyógyszereikre.