Sikeresen lezárult Kapu Tibor földet érést követő rehabilitációjának aktív szakasza Houstonban, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen is felügyeltek.
A pszichológusok szerint az otthonod sokszor pontosabb térkép a lelkedről, mint a naplód. Grandmillennial: vajon azért tetszik mert menő, vagy azért, mert ismerős?
Az alvás már önmagában is a világ egyik legszuperebb ajándéka, az izgalmas, kalandos, vagy éppen romantikus álmok pedig csak még inkább feldobják az élményt. Ilyenkor egy olyan birodalomba csöppensz, amit 100%-ig te magad alkottál meg, és itt aztán tényleg megtehetsz bármit. Képes vagy repülni, bárhol ott teremhetsz egy szempillantás alatt, és olya
Kínában rendkívüli intézkedésekkel küzdenek a Chikungunya-vírus terjedése ellen, amely július óta több mint 7000 megbetegedést okozott, főként Kanton tartományban. A hatóságok drónokat, ragadozó rovarokat és szigorú ellenőrzéseket vetnek be a szúnyogok teljes felszámolására. A szigorú intézkedések a Covid-19-járvány alatti kontrollt idézik – számol
Most már biztos, hogy folytatást kap az elmúlt évek egyik legsikeresebb horrortörténete. A Paramount Pictures ugyanis hivatalosan is megerősítette, hogy érkezik a Hang nélkül 3., amit ismét John Krasinski ír és rendez majd. A produkció bemutatóját 2027. július 9-re tűzték ki.
Először egy száz napos terv Donald Trumptól, amely szerint húsvétig tűzszünetet kellett volna kötni az orosz–ukrán háborúban, májusra pedig lezárják a konfliktust. Nem sikerült. Majd egy 50 napos ultimátum Oroszországnak a háború befejezésére, különben súlyos szankciók jönnek. 50 helyett végül csak 10–12 napot adott Donald Trump. Ez a határidő pént
Ezerkétszáz embert, többségükben fesztiválozó fiatalt gyilkoltak meg és 253 embert elhurcoltak a 2023-as Nova Fesztiválról, illetve a környező kibucokból. A Hamász terroristáinak testkamera felvételiből és túlélők videóiból készült az az Emmy díjas dokumentumfilm, amit csütörtökön a Sziget fesztiválon két túlélő részvételével vetítettek.
Sokat hallani arról, hogy a mesterséges intelligencia emberek millióit teheti munkanélkülivé – de mit mutatnak a legfrissebb adatok? Egy 200 ezer beszélgetést elemző Microsoftos kutatás szerint a technológiai változás nem sok jót tartogat például a CNC programozóknak és rádiós DJ-knek – a leghamarabb azonban pont a programozók karrierlehetőségei ke
A kerékpározók legfőbb motivációja a kötetlen mozgásforma és az egészségmegőrzés lehetősége – mondta a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa a szervezet legfrissebb kutatásáról. Kádár Melinda a kerékpárosok félelmeiről is beszélt.
A helyszín az az Alaszka, amit az Egyesült Államok 1867-ben 7,2 millió dollárért vásárolt meg Oroszországtól. Az egyeztetés célja a háború aktív szakaszának lezárása. Az ukrán elnök elutasította, hogy területeket adjanak át Oroszországnak.
A mátrai menetgyakorlaton történt tragédia után a volt vezérkari főnök részvétét fejezte ki a családnak és a bajtársaknak. Egy főtörzsőrmester is életét vesztette a napokban.
Az Otthon Start Program indulása nemcsak a lakástulajdonhoz jutásban, hanem az albérletpiacon is fordulatot hoz. A Duna House szerint a támogatási lehetőség kettős hatást gyakorolhat: csökkenhet a bérlői kereslet, miközben nőhet a kiadó lakások kínálata, Ezek együttesen árkorrekciós folyamatokat indíthatnak el főként Budapesten és az egyetemi város
A magyar honvédség a NATO Balti Légrendészeti missziójában teljesít szolgálatot. Az esettel a honvédelmi miniszter is eldicsekedett, de a posztjából kimaradt, hogy orosz gépekről volt szó.
Tovább nőtt júniusban a magyar háztartások piaci értéken számított állampapír-állománya, év eleje óta pedig névértéken számítva már 164 milliárd forinttal növelték állományukat a lakossági befektetők, azaz a nagy kamateső közepette is vásárlóként voltak jelen a piacon. A befektetési alapok még ennél is népszerűbbek voltak, idén már 953 milliárd for
A Mérleg, mint az állatöv egyik legbájosabb és legkiegyensúlyozottabb jegye, gyakran keresi azokat a történeteket, amelyek tükrözik belső világát. Az alábbi filmek nem csupán szórakoztatnak, hanem a Mérleg szellemiségének mélyebb megértését is elősegítik.
Egy magyar fejlesztésű prémium libamájtermék nyerte el a brit Great Taste Awards 2025 egycsillagos minősítését. A Royal Paté "natúr egész libamáj" készítménye mindössze két összetevőből - libamájból és sóból - áll, és hűtés nélkül is eltartható, tartósítószerek nélkül. A díjat vakteszten ítélte oda a nemzetközi zsűri.
Budapesten leginkább a külvárosi kerületekben van esély arra, hogy átlagos jövedelmi viszonyokkal olyan telket vásároljunk, amire az Otthon Start program kedvezményes hiteléből építkezhetünk – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Az ország olcsóbb részein többnyire 10-20 millió forinttal kell számolnia annak, aki családi ház
Egy bécsi kutatócsoport olyan búzafajtákat fejleszt, amelyek természetes módon csökkenthetik a műtrágyahasználatot, és ezzel hozzájárulhatnak a klímavédelemhez.