A felgyői Profi-Tom Kft. három lépésben megvalósított meg beruházásokat. A családi vállalkozást még 2015-ben alapították, az első háromhektáros üvegházat és a hozzá tartozó 2000 négyzetméteres csarnokot önerőből és hitelből építették meg.
Több mint húsz ember betegedett meg, köztük gyerekek is, miután szennyezett nyers tejet ittak egy azonosítatlan gazdaságból. A hatóságok szerint a fertőzés súlyos szövődményeket is okozhat, de az állam továbbra sem tiltotta be a nyers tej árusítását.
Európa számos kiöregedett szén-, illetve gáztüzelésű erőművét érheti el a high-tech újjászületés – legalábbis ha a Microsofton, az Amazonon és más tech-óriásokon múlik. A megváltást az adatközpontok féktelen terjedése hozhatja el számukra.
Görögország konyhájáról bár először valószínűleg a sós, húsos ételek jutnak eszünkbe, a desszertek területén is bőven akad miből válogatni. A rétestésztáktól kezdve az mézes finomságokig, mutatunk hat édességet, amivel könnyen felidézhetjük kedvenc nyaralásunkat!
Elindult az MG4 kompakt elektromos autó előértékesítése Kínában. Az új generációs MG4 a korábbi modellnél 47 százalékkal olcsóbban, 73.800 jüanért (átszámítva 3,5 millió forint) indulóáron elérhető.
Karol Nawrocki új lengyel államfő bizonyos, elsősorban a történelmi emlékezettel összefüggő feltételekhez köti Ukrajna támogatását – jelentette ki Marcin Przydacz államtitkár, a varsói elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke csütörtökön a közszolgálati rádióban.
Nyaranta rendszerint sokan keresik fel a vendéglátóhelyeket, így a fogyasztás okán általában szóba jön a borravaló adása is, melynek fizetéséről a vendég önként dönt. Ismertetjük, hogy milyen adózási szabályokat kell figyelembe venni, ha a borravalót munkavállaló, vállalkozó, illetve alkalmi foglalkoztatott kapja.
Az ukrán nyomozók szerint továbbra is vizsgálják a kárpátaljai férfi halálának körülményeit. A közleményük több részletet is feltárt Sebestyén utolsó napjairól.
Naponta mindössze három perc kell hozzá, mégis mélyíti a szülő-gyermek kapcsolatot, növeli a bizalmat, és csökkenti a feszültséget. Ez a technika már világszerte hódít.
Tom Holland még 30 éves sincs, de máris Hollywood egyik legismertebb arca – most pedig egy újabb ikonikus szerep lehetősége került képbe. A Pókember-filmek sztárja Gordon Ramsay műsorában reagált a pletykákra, miszerint ő lehet a következő James Bond. Bár konkrétumokat nem árult el, annyit elismert: egy brit színésznek ez maga a szerepálom.
Bevétele növekedése mellett veszteséggel zárta a második negyedévet az amerikai Ford, elsősorban az e-autó üzletág költségei, valamint a megemelt vámtételek miatt.
Sürgősen frissíteni kell Dell laptopok millióit, veszélybe kerültek a felhasználók érzékeny információi, többek között a jelszavaik. Az érintetteket már tájékoztatták, a javításra azonban még várni kell.
A valaha volt egyik legnagyobb vendéglátói per azért indul, mert a szállásadók szerint a Booking visszaélt a piaci helyzetével, ezzel megkárosítva őket.
Brutális kánikulára kell készülni hétvégén. Ma még többnyire tűrhető lesz a hőség, de hétvégére kiadták a figyelmeztetést. Egyes településeken akár 38 fok is lehet vasárnap.
A korabeli híradások szerint Szigliget közelében a Balaton vizébe zuhant egy B–24-es Liberator hadászati nehézbombázó. 1944 tavaszán a bombáiktól már megszabadult, de a légelhárítástól vagy vadászgép támadásában megsérült amerikai bombázók közül több is Magyarország légterén keresztül próbálta meg elérni olasz bázisát sikertelenül, és a földbe vagy
Mit szólnál hozzá, ha azt mondanánk, van egy olyan egyszerű, filléres ital, amely nemcsak nagyon egészséges, de a nyári hőségben kifejezetten jól is esik? A szakemberek szerint napi két csészével érdemes belőle fogyasztani, hogy élvezzük jótékony hatásait.
Bár 2025 első félévében 15 százalékkal kevesebb lakás készült el, mint egy évvel korábban, a Mapei trendfordulót prognosztizál, különösen az építési engedélyek számának látványos növekedése és az Otthon Start Program közelgő indulása miatt.
A QHeat befejezte közös projektjét az ipar számára fejlett kompozitmegoldásokat kínáló, szintén finn Exel Composites-szal, és létrehoztak egy egyedi tervezésű kompozit gyűjtőcsövet, amelyet már be is szereltek a QHeat egyik,
Bár a platinaszőke, az élénk levendula vagy a cseresznyepiros hajszínek szórakoztatóak lehetnek, sokak számára egy természetes hajszín közelebb állhat az elérhető opciókhoz. A naturális árnyalatokat általában könnyebb viselni, sokkal meggyőzőbb, és könnyebben karbantartható is. Lássuk, melyik a 7 legtermészetesebb hajszín.
Péntek hajnalban az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta a Gáza városának elfoglalására vonatkozó tervet. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu hivatala közleményt adott ki a város elfoglalásáról, amelyben részletezi az erre vonatkozó terveket, valamit megadott öt alapelvet a háború befejezésére. Ezeket a kabinet többségi szavazással fogadta
Brutális kánikulára kell készülni a hétvégén. Ma még többnyire tűrhető lesz a hőség, de hétvégére már figyelmeztetést adtak ki. Egyes településeken akár 38 fok is lehet vasárnap.
Veled is gyakran előfordul, hogy ha huzamosabb szabad levegőn vagy, több szúnyogcsípést is begyűjtesz, míg mások a társaságodban megússzák a makacs vérszívók támadását? Utánajártunk, milyen tényezőkön múlik, hogy kit „szeretnek” a szúnyogok, és ki az, aki szerencsés ebből a szempontból.
Van szőlő a kertedben? Ha igazán finom és bőséges termést szeretnél a szőlőtőkéiden, akkor ezt az 5 dolgot feltétlenül végezd el most. Hidd el, megéri!
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy új népszámlálást rendel el, amelyből kizárják az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodókat.
A mesterséges intelligenciát alkalmazó okoseszközök globális élvonalába tartozó HONOR a mai napon Magyarországon is bevezeti a legújabb generációs, – a márka eddig legfejletteb hajlítható – HONOR Magic V5 okostelefonját. Az új modell a formatervezés és a technológiai innováció csúcsa: jelenleg ez a világ legvékonyabb és legkönnyebb befelé hajtható
Európa több országában már milliókat büntetnek vele, most pedig felmerült a kérdés: Magyarországon is jön az átlagsebesség-mérő traffipax? A rendőrség végre megszólalt.
Péntek hajnalban az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta a Gáza városának elfoglalására vonatkozó tervet. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu hivatala közleményt adott ki a város elfoglalásáról, amelyben részletezi az erre vonatkozó terveket, valamit megadott öt alapelvet a háború befejezésére. Ezeket a kabinet többségi szavazással fogadta
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Régi YouTube-fiókokat vettek célba csalók, hogy egy hamis kriptokereskedő botot reklámozzanak, amely valójában arra szolgál, hogy kiürítse a felhasználók pénztárcáit – derül ki a SentinelLABS kiberbiztonsági cég legfrissebb jelentéséből. A csalás mögött álló szereplők már meglévő, régebbi YouTube-csatornákat használnak fel – ezek korábban valódi kr
Amikor a szakképzésre gondolunk, sokan azonnal a tanműhelyekre, gépekre és a szakmai gyakorlatokra asszociálnak – és nem véletlenül. A szakképzés egyik legnagyobb előnye, hogy nem csak elméleti tudást ad, hanem valós helyzetekben tanít meg dolgozni. A tudás nem áll meg az elméletnél és a valós élmények megmutatják, milyen kihívásokkal és megoldások
Áttörést hozott a krónikus fáradtság szindróma (ME/CFS) megértésében egy eddig példátlan méretű genetikai vizsgálat. Gyakran fertőzés okozza, és a génjeink állnak a háttérben.