2025. augusztus 8. péntek

aug. 8
18:09
Na, ez kínos: piásan vezetett a német politikus, el is kapták (Mandiner)
Elismerte, hogy súlyos hibát követett el, és lemondott tisztségeiről.
aug. 8
18:12
Elmegyógyítóba viszik az Orbán Viktor megölésére embert kereső férfit (Infostart)
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki "megrendelte" a miniszterelnök megölését – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az egy hónapos kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.
aug. 8
18:12
A dékán unokaöccsét pályázat nélkül nevezték ki ideiglenes tanszékvezetőnek a szegedi egyetemen (Blikk)
Sajtóértesülések szerint nem írtak ki nyílt pályázatot a tanszékvezetői pozícióra a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikáján, az új megbízott tanszékvezető azonban több családi szállal is kötődik az intézményhez: a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékánjának adjunktus unokaöccse a kiválasztott.
aug. 8
18:12
Letartóztatásba került a férfi, aki bérgyilkost rendelt a miniszterelnök megölésére (ATV)
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki "megrendelte" a miniszterelnök megölését - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az egy hónapos kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.
aug. 8
18:15
Ez is egy igazán durva válás Hollywoodban (Magyar Hírlap)
Denise Richards azzal vádolja a férjét, elaltatta a kutyájukat.
aug. 8
18:21
Megnéztük, mi vár rád a 2025-ös Strand Fesztiválon - ezeket a programokat ne hagyd ki (SzMo)
Paul Kalkbrenner egyetlen magyarországi fellépése, Purple Disco Machine, Halott Pénz, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, ValMar és még rengeteg kedvenc – négy nap alatt Zamárdiban minden színpadon sztárok, a parton pedig megállíthatatlan nyári hangulat.
aug. 8
18:21
Mégsem zöldebb a szomszéd kertje Ausztriában (Demokrata)
Egyre több a levonás, miközben sokan azt kérdezik: Érdemes még dolgozni egyáltalán?
aug. 8
18:21
Lehullt a lepel a "merényletkísérletéről": ezért repült szotyis zacskó a TISZA-vezér lába elé (Mandiner)
Konyak elmondta, egy tasak dohány, egy öngyújtó és egy zacskó szotyi volt nála, de átfutott az agyán, hogy "nehogy már a dohányomat vágjam hozzá", így maradt a szotyis zacskó.
aug. 8
18:21
Titkos, akár gyilkosságra buzdító üzeneteket adhatnak át egymásnak az Ai-modellek kiképzésük során (Digital Hungary)
Az Anthropic és a biztonságos mesterségesintelligencia-rendszerek fejlesztését kutató startup, a Truthful AI új, közös tanulmánya szerint az AI-modellek képesek lehetnek egymásnak titokban, a felhasználók előtt láthatatlanul rosszindulatú utasításokat továbbítani.
aug. 8
18:21
Pazar helyszínek, ahol a nyári borozás igazán felejthetetlenné válik (Drive)
A nyári estéket nincs is jobb kísérője egy jól megválasztott bornak, különösen, ha az ital mellett az élmény és a környezet is kivételes. Összegyűjtöttünk öt olyan exkluzív helyszínt, ahol a borospohárban rejtőző nyár új értelmet nyer, és ahol a borozás egyszerre válik íz- és látványélménnyé.
aug. 8
18:24
Mourinhót kritizálják, de ő nem érti, mi a baj és a pokolról beszél (Infostart)
Ismét meglehetősen hektikussá vált a kapcsolat José Mourinho és a Fenerbahçe vezetősége, s főleg a klub szurkolói között. Utóbbi két fél az edzőt véli felelősnek azért, mert a Feyenoord elleni BL-selejtezős párharc rotterdami részét 2–1-re elveszítette a török csapat.
aug. 8
18:24
Rmdsz-elnök: az államnak nincs joga megmondani, mit kezdjen az ember a magánnyugdíj-megtakarításával (HírTV)
Az államnak nincs joga megmondani, mit kezdjen az ember a saját pénzével - írta közösségi oldalán Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke arra reagálva, hogy a bukaresti kormány megszüntetné a magánnyugdíj-megtakarítások egy összegben történő felvételének lehetőségét.
aug. 8
18:24
Basedow-kór - A pajzsmirigy túlműködésének leggyakoribb oka (WebBeteg)
A Basedow-kór a pajzsmirigy autoimmun betegsége, melynek során a TSH-receptorok ellen termelődő antitestek fokozott működésre késztetik a pajzsmirigyet, a szerv túlműködését váltva ki.
aug. 8
18:24
Kvíz: Imádod a macskákat? Teszteld a tudásod, mennyit tudsz a legdrágább fajtákról! (Pénzcentrum)
Tudtad, hogy létezik olyan macskafajta, amely akár egy luxusautó árába is kerülhet? A világ legdrágább cicái nemcsak gyönyörűek, hanem ritkaságuk és különleges vérvonaluk miatt elképesztő összegekért cserélnek gazdát. Teszteld tudásod a Pénzcentrum mai kvízével és derítsd ki, mennyire ismered ezeket a prémium négylábúakat!
aug. 8
18:27
Nézd meg Te is, mennyire balesetveszélyes utakon közlekedsz! (Autónavigátor)
Eddig is bárki ingyenesen hozzáférhetett a részletes baleseti statisztikákhoz, hiszen a rendőrség havi rendszerességgel publikálja ezeket a weboldalán. A legutóbbi,
aug. 8
18:27
Szakítás utáni érzelmi kötődés: átlagosan ennyi ideig tart túltenni magad az exeden (WMN)
Egyáltalán mit jelent "túltenni magad" valakin? Cél-e, hogy az exedből, aki annyira közel állt hozzád, idővel olyan ember váljon, akit valaha ismertél? Vagy ennél többre érdemes törekedni? Milanovich Domi mutat be egy új pszichológiai kutatást.
aug. 8
18:27
Pompeji ókori lakosai ezeket ették (Magyar Hírlap)
Majdnem teljesen épségben megmaradt egy ételeket és italokat árusító üzlethelység.
aug. 8
18:27
Pár hét, és fél évre elsötétül ez a norvég város (Hamu és Gyémánt)
Bár még bő egy hónap van hátra az őszi napéjegyenlőségig, van egy norvég város, ahol már szeptember közepétől sötét van, ami egészen március közepéig tart. A hegyek között fekvő Rjukan városát sajátos földrajzi adottságai miatt a téli időszakban fél évig egyáltalán nem éri közvetlen napsütés, amire leleményes módon reagáltak a helyi lakosok.
aug. 8
18:27
Érezhető a terhesség szaga? (Demokrata)
Egy Reddit-felhasználó meglepő tapasztalatait osztotta meg a nyilvánossággal. De mit mond a tudomány?
aug. 8
18:27
A harvardi tudósok súlyosan torzítottak a magyar őstörténettel kapcsolatban – kutatók a Mandinernek (Mandiner)
A nagy vihart kavaró tanulmányban a honfoglaló minták helyett neolitikus egyéneket vizsgáltak, pedig Árpád magyarjainak nincs közvetlen genetikai kapcsolata a neolitikus Kárpát-medencei lakossággal.
aug. 8
18:27
Zöldségből pudingok, felfújtak? Ne fújd fel, nem nagy ügy! (egy.hu)
Fantáziadús fogások, egyszerűen.
aug. 8
18:27
Otthon Centrum: tovább emelkedett a fővárosban a panellakások ára (Üzletem)
Jelentősen csökkent a téglalakás panellel szembeni árelőnye a fővárosban 2025 első felében, miután egy év alatt a társasházi lakásoknál és a használt házaknál regisztrált ütemhez képest jóval dinamikusabban, 36 százalékkal emelkedett a házgyári lakások átlagos négyzetméterára az Otthon Centrum adatai szerint.
aug. 8
18:27
Megerősítette lapunknak a BBC: magyar nyelvű hírszolgáltatást indítanak (Media1)
A BBC a Media1.hu megkeresésére reagálva hivatalosan is megerősítette pénteken, hogy magyar nyelvű hírszolgáltatás indítását tervezi. Hasonló lesz, mint a BBC News Polska.
aug. 8
18:27
A nagy győzelem után bevásárol a Ripple: lezárult az SEC-per, 200 millió dollárért felvásárolják a Rail-t (KriptoMagazin)
Hosszú évek jogi csatározása után végre lezárult a Ripple és az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) közötti per, amely jelentős bizonytalanságot okozott a kriptovaluták piacán. A bírósági döntés kedvezően zárult a Ripple számára, ezzel megszilárdítva a vállalat jogi helyzetét az Egyesült Államokban. Az XRP árfolyama a hírre meredeken eme
aug. 8
18:27
5 ínycsiklandó gombás recept, ami kiváltja a húst (Bien)
A gombák nemcsak számtalan formában elérhetők, hanem rendkívül gazdag ízvilágot is képesek megidézni, ami miatt kiválóan helyettesíthetik a húst. Sokak számára a gomba egyfajta kulináris kincs, amely különleges aromájával bármelyik ételt feldobja. Ha már unod a húsételeket, és valami könnyedebb, de mégis tartalmas fogásra vágysz, a gombából készült
aug. 8
18:30
Te sem tudsz elaludni teliholdkor? 9 szuper trükk, amit érdemes bevetned, ha nem jön álom a szemedre (Éva Magazin)
Te is nehezen alszol, ha telihold van? Szakértők szerint bár a telihold és az alvási nehézségek között van némi összefüggés, a tudományos bizonyítékok nem teljesen egyértelműek a témával kapcsolatban. Mindenesetre, ha te is alvászavarral küzdesz akkor, amikor a Hold a legfényesebben, teljes egészében ragyog fent az égen, mutatjuk, mit tehetsz a tel
aug. 8
18:30
Mitől sárgulhat a tölcsérjázmin levele? (Édenkert)
Öntözöd rendesen, kap tápot és mégis sárgul a tölcsérjázmin levele? Ez okozhatja a gondot.
aug. 8
18:30
A pénzügyi válságba belebukott cégeket vinne tőzsdére a Trump kormányzat: gigantikus privatizáció készül Amerikában (Portfolio)
Donald Trump kormányzata a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitel-finanszírozó óriásvállalatok tőzsdei bevezetését készíti elő az év második felére - jelentette a Wall Street Journal.
aug. 8
18:30
A hét hirdetése az Agroinform Piactéren: egy igazi újdonság Magyarországon (Agroinform)
Az UV BOOSTING TM-2R kétsoros szőlőművelő géppel jelentős költség takarítható meg.
aug. 8
18:30
Őrület, ami a Budapesti Értéktőzsdén folyik: óriásit kaszált, aki most ebbe fektette a pénzét (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
aug. 8
18:33
Ez a körömforma a nyár legnagyobb divatja - Mindenki ilyen manikűrt kér most a körmösétől (Femcafe)
Ha valaha is gondolkodtál azon, milyen formát válassz a következő manikűrödhöz, itt a válasz: a négyzetes köröm nemcsak elegáns, de rendkívül praktikus is. Idén nyáron különösen trendi, és szinte bármilyen stílusú mintával jól mutat – a letisztult dizájntól a játékos, színes alkotásokig.
aug. 8
18:33
A Sziget Fesztivált biztosító rendőrök kisbaba születésénél segítettek (Magyar Hírlap)
A leendő apuka kérte kétségbeesetten a segítségüket.
aug. 8
18:33
30 helyett 88-al ment, elvették a jogsiját Ausztriában (Autószektor)
Két sofőr véralkoholszintje meghaladta a 0,8 ezreléket. Ezen felül 322 egyéb feljelentést tettek és 255 büntetőintézkedést hoztak. A kampány eredményeként 465 radaros feljelentés született sebességtúllépés miatt és 476 feljelentés amiatt, mert nem tartották a követési távolságot. A Jennersdorf/Gyanafalva körzetben egy stájerországi személygépkocsi-
aug. 8
18:33
"Ukrán óriás" vásárolta fel a legnagyobb spanyol baromfi- és sertéshústermelő céget (Magyar Mezőgazdaság)
Az ukrán MHP, Európa egyik vezető baromfitermelő vállalata bejelentette, hogy 92%-os részesedést szerzett a spanyol Uvesa cégben, ezzel tovább bővítve befolyását az Európai Unió agrárpiacán.
aug. 8
18:33
Évtizedes rekordott döntött a hatalmas tömeget vonzó Finn Rally (Racing)
Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Finn Rallyt a múlt hét végén, a közelmúlt legtöbb látogatóját regisztrálták a szervezők. A Finn Rally szervezője, az AKK bejelentette, hogy a WRC finnországi fordulójára 81 ezer, 12 éven felüli néző látogatott ki. Az AKK tájékoztatása szerint ebben az évtizedben ez volt a legmagasabb szám, amit regisztrálta
aug. 8
18:33
Iskolakezdés lélekben – hogyan támogathatja a szülő gyermeke lelki felkészülését az óvoda és iskola kezdetén? (Digital Hungary)
Az iskolakezdés és az óvodai beszoktatás minden évben újrakezdés – nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is. A figyelem ilyenkor gyakran a gyakorlati feladatokra irányul: tanszerek, ruhák, időbeosztás, logisztika. Mindezek fontosak, de a szakértők szerint éppolyan lényeges lenne a lelki ráhangolódásra is időt és figyelmet fordítani.
aug. 8
18:33
Hatásos gyógyszer lehet a joghurt (Haszon.hu)
A Columbia és a Padovai Egyetem kutatói egy úttörő gyógyító gélt fejlesztettek ki, amelynek alapját joghurtból kivont, úgynevezett extracelluláris vezikulák (EV) képezik. A találmány a szövetek regenerációjában játszhat nagy szerepet.
aug. 8
18:39
Hosszú Katinka durván beleszállt az úszószövetségbe a világbajnokságon született szerény eredmények miatt (Telex)
Rendszerszintű problémákról írt az olimpiai bajnok, aki szerint ami zajlik, az nem méltó a sportágba áramló forrásokhoz és a versenyzőkhöz.
aug. 8
18:39
Bikinidivat: inspirálódj Sabrina Carpenter legszexibb fürdőruháiból! (in.hu)
Sabrina Carpenter napjaink egyik legfoglalkoztatottabb popsztárja, éppen ezért csak ritkán engedélyez magának szabadnapot. Amikor azonban vakációra indul, azt kifejezetten stílusosan teszi. Mutatunk egy összeállítást a kifinomult, divatos fürdőruháiból, melyek tökéletesen tükrözik egyedi ízlését, és amelyekből mi is inspirálódhatunk.
aug. 8
18:39
Bőröndök nyaraláshoz – mit visz magával a magyar? (Drive)
Egy jól megválasztott bőrönd nem csupán a holmikat tárolja: amellett, hogy hűséges útitársként szolgál, megkönnyíti a logisztikát és hozzájárul ahhoz, hogy a nyaralás már a tervezés fázisában elkezdődjön, ne pedig egy bosszantó nyűggé váljon. Igazi stratégiai döntés, ami befolyásolja majd az egész utazásod kényelmét, zökkenőmentességét, sőt, akár a
aug. 8
18:42
Nagyot ment az OTP, dörzsölhetik a tenyerüket a részvényesek (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
aug. 8
18:42
Kezdődik a hétvége, megindult a roham az M7-esen a Balaton felé: ez most a helyzet (Blikk)
Elindult a a nyári hétvégére készülő autósok rohama, így az M7-es autópályán a Balaton felé tartók telített sávokra és lassabb haladásra számíthatnak.
aug. 8
18:42
Egy külföldi lap szerint Magyarországon is lehet a Putyin-Trump találkozó (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök találkozásának helyszínét már egyeztetik, a bejelentés később várható – közölte Jurij Usakov, az államfő külügyi tanácsadója.
aug. 8
18:45
Ez a Netflix pszichothriller annyira nyomasztó, hogy a levegő is megfagy körülötted, mindent képzeletet felülmúl (Promotions)
Egy elzárt alpesi szanatórium, ahol a gyógyulás ígérete mögött baljós titkok és nyugtalanító kérdések várnak a látogatókra.
aug. 8
18:45
Járvány miatt elmarad az augusztus 20-i ünnepség (Magyar Hírlap)
Borsodban a hatóság közbeszólt.
aug. 8
18:45
Erre nem sokan számítottak: összefutott Orbán Viktor Török Gáborral (Mandiner)
"Most már kvittek vagyunk!" – írta a kormányfő.
aug. 8
18:45
Kőkemény lépésre készül az HBO Max és ez a magyaroknak is nagyon fog fájni (naphire.hu)
Szeptembertől az HBO Max is keményen fellép a jelszómegosztás ellen, a Warner Bros. Discovery célja, hogy év végéig bezárja az összes kiskaput, és ezzel növelje bevételeit.
aug. 8
18:45
A futás élménye újabb szintre emelve: érkeznek az új Puma cipők (Digital Hungary)
A PUMA magyar nagykövetei mutatják be a legújabb kollekciót
aug. 8
18:48
Erőre kapott a forint: mégis van fény az alagút végén? (Pénzcentrum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az árfolyamok aktuális helyzete nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
aug. 8
18:48
Rekordméretű, 120 szuperjachtból álló flottát várnak a 2025-ös Monaco Yacht Show-ra (AQUA)
Nem kevesebb mint 120 szuperjachtot állítanak ki a 2025-ös Monaco Yacht Show-n, a megjelenő hajók fele akkor lesz először látható nyilvánosan. Szeptember 24–27. között a vendégek megcsodálhatják az iparág legjobb szereplői által válogatott, páratlan kiállítást a Monacoi Hercegség ikonikus kikötőiben. A szuperjachtok mellett mintegy 60 luxus motoros

Keresés