Nem túlzás, hogy három éve mindent letarolt a Wednesday, meg is érkezett most a második évad, sőt, már a harmadikat is beharangozták. De megfelel a várakozásoknak? Vagy Wednesday nevermore-i kalandjaiban csak egy évadra elég szufla volt?
Charlize Theron élete mindennek nevezhető, csak hollywoodi tündérmesének nem: életútja egy traumákon átívelő mély spirituális utazás, mely a lélek erejéről és a fájdalom transzformáló hatalmáról szól. Charlize Theron megmutatja, hogyan válik valaki a saját sorsa királynőjévé – még akkor is, ha gyermekkorában nem bánt vele a sors királykisasszonykén
Az amerikai elnök arra utasította a lakossági statisztikáért felelős kereskedelmi minisztériumot, hogy azonnal kezdje meg az új adatgyűjtés előkészítését.
A hitel havi törlesztőrészlete sok esetben alacsonyabb lehet, mint egy hasonló méretű lakás bérleti díja, az önrész pedig jóval alacsonyabb, mint a piaci alapú hiteleknél.
Kárpát-medencei fogásokat és hagyományőrző programokat ígér az idei Szent István-napon a Csárdafesztivál, amely augusztus 18. és 20. között várja a látogatókat Budapesten, a Vörösmarty téren, ahol a klasszikus magyar ételek mellett népzene, tánc és koncertek is szerepelnek a kínálatban. A rendezvényen résztvevő csárdák a tradicionális magyar kony
A divat világa állandóan változik, és a crop topok népszerűsége az évek során folyamatosan emelkedett. Míg sokan úgy vélik, hogy a crop topok viselése inkább a karcsú alkatúak kiváltsága, valójában bárki viselheti őket, ha tudja, hogyan kombinálja és hogyan hangsúlyozza az előnyös részeit. Hiszen ki mondta, hogy csak az lehet stílusos, akinek tökél
Az Otthon Start Program 3 százalékos támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt megtízszereződött a lakáshitelek iránti kereslet – derül ki a Bankmonitor adataiból. A történelmi mértékű keresletrobbanás bőven meghaladja a csok plusz bejelentését követő érdeklődés erősödését is.
Már egy ideje magasabbak a vámok, mint korábban voltak, de a hatásuk – meglepő módon – mégsem nagyon jelenik meg a gazdasági adatokban. Az infláció tűnik ez alól kivételnek, amely az áprilisi 2,3 százalékos mélypontot követően júniusra 2,7 százalékra emelkedett az USA-ban.
Az Európai Unió új szabályokat vezetett be a kriptoeszközök piacán, hogy növelje az átláthatóságot és védje a befektetőket. A MiCA és TFR rendeletek átfogó keretet biztosítanak a digitális pénzügyek fejlődéséhez. Az utóbbi években a digitális eszközök világa látványos fejlődésen ment keresztül, és a blokklánc-technológiára épülő kriptoeszközök ma m
A Bitget, a világ vezető kriptovaluta-tőzsdéje és Web3-vállalata közzétette legújabb felmérését, melyben több mint 3000 európai kriptovaluta-felhasználó preferenciáit vizsgálta meg a nyári szezonban. Az eszközök felhasználása kifejezetten sokrétű volt, ugyanakkor néhány esetben a korlátokról is érdemes beszélni. Nézzük, mit mutatnak a számok! A fel
Egy Ana nevű nő San Franciscóból hívta fel The Ramsey Show című rádióműsort, hogy megossza élete egyik legfájdalmasabb történetét: miután férjével közösen 80 000 dollár adósságot törlesztettek le, kiderült, hogy a férje titokban 200 000 dolláros hitelt vett fel, és kriptovalutákba fektette – majd mindent elveszítettek egy átverésben. Ana elmondása
"Sok barátunk van, aki kész segíteni nekünk egy ilyen rendezvény megszervezésében" – fogalmazott az orosz elnök, miután csütörtökön a Kremlben fogadta az Egyesült Arab Emírségekből érkezett hivatali partnerét.
A torontói székhelyű Rail felvásárlásával a Ripple minden eddiginél átfogóbb stablecoin alapú fizetési csomagot ígér. A kétszáz millió dolláros ügylet a várakozások szerint még az idén Q4-ben zárulhat, és komoly lendületet adhat a vállalat saját fejlesztésű RLUSD nevű stablecoinjának nemzetközi terjeszkedéséhez. Hidat képez a fiat-pénzek és a stabl
Miért tűnik Katalin hercegné mindig olyan kiegyensúlyozottnak, elegánsnak és méltóságteljesnek a nyilvános szereplései során? Nos, a válasz lehet sokak számára meglepő, ugyanis erre nem más, mint a néhai Fülöp herceg tanította meg Vilmos feleségét.
Itt a top 10 legkeresettebb használt autó A top 10 legkeresettebb autómodell listája idén nyáron nem változott: továbbra is az Opel Astra, a Volkswagen Golf, a Suzuki Swift, a Ford Focus és a Volkswagen Passat dominálnak, jellemzően 15 év körüli életkorral és 200–260 ezer km-es futásteljesítménnyel. Ez is jól mutatja, hogy a vásárlók többsége továb
A nyáron érkezett 131 új autóbusz után újabb 869 járművel gyarapodik a MÁV-csoport flottája, ugyanis eredményesen zárult a buszbeszerzésre meghirdetett közbeszerzési eljárás – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Harmadik próbálkozásra úgy tűnik, az időjárás lehetővé teszi a hagyományos Balaton-átúszás megrendezését. Szombaton a légköri viszonyok közel optimálisnak ígérkeznek, sem erősebb szél sem nagyobb hullámok - remélhetően - nem fogják zavarni a több, mint 5 kilométeres táv leúszását - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint nem csak a turizmus lendülhet fel, hanem a gazdasági kapcsolatok is erősödhetnek. Mi történt? Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebookon jelentette be, hogy újra lesz közvetlen repülőjárat Magyarország és az Egyesült Államok között – írja a 24.hu. 2026 májusától az American Airlines naponta indu
Gyors és határozott lépésekre van szükség, hogy megelőzzük a hőség okozta súlyos károkat a mezőgazdaságban, különösen a rizstermésben – fejtette ki Koidzumi Sindzsiró japán mezőgazdasági miniszter. A szigetországot hatalmas hőség sújtja, ennek pedig súlyos következményekkel járhat a mezőgazdaságban.
Csütörtökön hatályba léptek az amerikai elnök által elrendelt vámtételek. Trump vámtarifái átrendezhetik az amerikai és a világgazdaság szerkezetét is.
A koreai szépségápolási trendek, ismertebb nevén a K-beauty, forradalmasították a világ bőrápolási rutinjait, és most új formában térnek vissza a minimalista megközelítéssel. 2025-ben a K-beauty egyszerűsödik, és négy kulcsfontosságú lépésre koncentrál, melyek egyszerre hatékonyak és időtakarékosak. Ezek a lépések a bőr tisztítására, nedvességmegőr
A tavalyinál 17%-kal bőségesebb almatermés várható Hollandiában. A tavalyi, szeszélyes időjárású évet követően idén egyelőre ideálisak a feltételek, bár az ültetvények területe folyamatosan zsugorodik - olvasható a FruitVeB oldalán.