2025. augusztus 4. hétfő

aug. 4
19:12
A vámmegállapodás bedöntötte az euróövezeti befeketetői hagulatindexet, a német index pedig mélyrepülésbe kezdett (Adózóna)
Augusztusban a várt javulás helyett az euróövezetben romlott, Németországban pedig jelentősen visszaesett a Sentix gazdaságkutató intézet befektetői hangulatindexe a honlapján hétfőn publikált jelentés alapján.
aug. 4
19:12
"Fizetéscsökkenés" Megdöbbenést váltott ki a nagyobb üzleteknél a bejelentett változás (ATV)
Előzetes szakmai egyeztetés nem történt, ráadásul a kereskedelmi szövetség szerint az eddigi gyakorlat sem nevezhető teljesen megfelelőnek.
aug. 4
19:15
"Végleg elengedtük az együtt való kapcsolatot" – szakított Szegedi Fecsó és Géczi Bea (Ripost)
Géczi Bea maga jelentette be a hírt.
aug. 4
19:15
„Mikor tanulsz már meg vezetni?” – A pitlane-en osztotta ki Hocevart egy rivális csapatfőnök (Racing)
Újabb futamhétvégén van túl a Nascar Cup mezőnye, Carson Hocevar ellenségeinek listája pedig ismét bővült....
aug. 4
19:18
Ezt nem teszi zsebre! – eltévedt a forint (Menedzsment Fórum)
A forint nem találta az irányt a hétfői bankközi kereskedésben.
aug. 4
19:18
„Mikor tanulsz már meg vezetni?” – A pitlane-en osztotta ki Hocevart egy rivális csapatfőnök (USAracing)
Újabb futamhétvégén van túl a Nascar Cup mezőnye, Carson Hocevar ellenségeinek listája pedig ismét bővült....
aug. 4
19:21
Luxussá vált a grillparti Ukrajnában (vg.hu)
Az ukrán húsárak az elmúlt időszakban drasztikusan emelkedtek, és a jövőben sem várható csökkenés.
aug. 4
19:21
Meghalt Jónyer Istvánné Németh Mária (SzMo)
A 78 évesen elhunyt sportoló élete az asztalitenisz körül forgott, és a veterán mezőnyben is szép sikereket ért el.
aug. 4
19:21
Ezt üzente Curtis a születésnapos kisfiának (naphire.hu)
Curtis kisfia hat éves lett. Megható üzenetet írt gyerekének az ismert rapper.
aug. 4
19:24
Vannak kockázatai és mellékhatásai a 3 százalékos lakáshitelnek? (Privátbankár)
A múlt héten a kormány végre rögzítette a nyilvánvalóan választási célzattal összeállított új, államilag támogatott, mindössze 3 százalékos kamatozású lakáshitel felvételének kondícióit. De vajon mindenki, aki él e lehetőséggel, tisztában van azzal, hosszabb távon milyen végkimenetelek lehetnek? Erről is elmondta a véleményét főszerkesztőnk, C
aug. 4
19:24
Ízutazás: 7 izgalmas lecsó a nagyvilágból (Mindmegette)
A lecsó egy igazi nemzetközi kedvenc, amely számos kultúrában megtalálható, különböző néven és változatban. Összegyűjtöttünk hét izgalmas lecsó receptet, amit érdemes kipróbálni!
aug. 4
19:24
204 centis égimeszelő okozott drámát az Újpest ellen (Metropol)
Drámai végjátékkal zárult a Győr és az Újpest találkozója.
aug. 4
19:24
Sehol nincs Európában a fiataloknak ilyen otthonteremtési hitel, mint a most induló fix 3 százalékos, hívta fel a figyelmet Panyi Miklós (hirado.hu)
Sehol nincs Európában a fiataloknak ilyen otthonteremtési hitel, mint a most induló fix 3 százalékos – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn az MTI-vel.
aug. 4
19:24
Művészetek Völgye 2026 időpontja - új dátumra került a Művészetek Völgye Fesztivál (ProfitLine)
A 35. jubileumi Művészetek Völgye új időpontban, 2026. július 24. és augusztus 2. között kerül megrendezésre. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja időben kissé eltolva tér vissza, hogy Veszprém térségének kulturális pezsgése egyetlen pillanatra se szüneteljen.
aug. 4
19:27
Miss Monique forró fürdőruhás képeket osztott meg magáról, özönlenek rá a lájkok (Femcafe)
Miss Monique éppen Szardínián nyaral, és most nem a zenéléssel foglalkozik, hanem igyekszik semmittevéssel ellazulni.
aug. 4
19:27
"Mindig számíthatsz rám" – Curtis megható üzenettel köszöntötte kisfiát: ez a kedvenc programjuk Doncsival (BorsOnline)
Megható szavakkal köszöntötte kisfiát annak hatodik születésnapján a rapper.
aug. 4
19:27
Hailey Bieber friss fotón mutatta meg kisfiát: Jack Blues hamarosan egyéves lesz (Life)
Hailey Bieber és Justin Bieber kisfia, Jack Blues hamarosan betölti első életévét. A büszke édesanya most friss fotót osztott meg róla közösségi oldalán.
aug. 4
19:27
Liam Neeson és Pamela Anderson – a hollywoodi románc, amire senki sem számított (WMN)
Egy világ szurkolt, hogy a magányos akcióhős párra találjon. Nem hiába: Liam Neesonnak a Csupasz pisztoly nemcsak új műfajt, de új szerelmet is hozott.
aug. 4
19:27
Sehol nincs Európában a fiataloknak ilyen otthonteremtési hitel, mint a fix 3 százalékos (Demokrata)
Család nélkül is biztonságosan bele lehet vágni egy új lakás vásárlásába, mondta Panyi Miklós.
aug. 4
19:27
Zelenszkij: Kínai és pakisztáni zsoldosok is harcolnak Oroszország oldalán (Demokrata)
Az ukrán vezető korábban azt közölte, hogy Moszkva kínai katonákat toboroz hadjáratához.
aug. 4
19:27
A Forma-1 Magyar Nagydíj rendőri szemmel (Autószektor)
Fotó: police.hu Az elmúlt napok programjai és a vasárnapi futam tízezreket vonzott Mogyoródra. A Pest vármegyei rendőrök folyamatosan figyelték a forgalmat, a pálya környéki kempingek és a szurkolók biztonságát. A rendezvény ideje alatt kiemelt esemény nem történt. A vasárnapi nap végén minden szurkoló balesetmentesen hagyta el a pálya környéki par
aug. 4
19:27
Enni, sütni, súrolni játszi könnyedséggel – mi mindenre jó a szódabikarbóna? (egy.hu)
Ti mire használjátok a háztartásban?
aug. 4
19:27
"Nem az ELTE oktatójaként" (rtl.hu)
Magánemberként  vett részt a Tisza Sziget rendezvényén Fleck Zoltán jogász. Az ELTE oktatója még júniusban arról beszélt, ellenzéki győzelem esetén előfordulhat, hogy meg kell zsarolni a köztársasági elnököt, hogy a nyertes pártnak adjon kormányalakítási megbízást. Sulyok Tamás szerint a jogász bűncselekményre szólít fel.
aug. 4
19:27
Az 5 legjobb nyelvtanító app, ami pár hónap alatt képes megtanítani egy nyelvre (Bien)
Az anyanyelvünkön kívül más nyelv elsajátítása nem csak a karrierlehetőségek megsokszorozódását teszi lehetővé, hanem az életünket is gazdagítja új kultúrák, élmények és barátságok által. A technológia világában ma már szinte bárki könnyedén belevághat a nyelvtanulásba, főleg azokkal a modern applikációkkal, amelyek a zsebünkben is elférnek, és pár
aug. 4
19:29
Kimeríti a gyerekek agyát a képernyő (rtl.hu)
Egyre több gyereket kezelnek idegrendszeri panaszokkal, mert túl sok időt töltenek a kütyük előtt – figyelmeztet a Bethesda kórház. A tinédzserek akár egész napjukat is a képernyő előtt töltik, a gyermekkórház online programot indít a szülőknek és a gyerekeknek is.
aug. 4
19:30
Itt van a legpontosabb előrejelzés a jövő évi választásokra? Magyar Pétert várják a miniszterelnöki posztra (Menedzsment Fórum)
Nem lehet hinni a közvélemény-kutatóknak? A politikai elemzők a saját oldaluk szekerét tolják? Nézzük meg, mit mond az amerikai választásokon bizonyított fogadási oldal a magyar választások esélyeiről.
aug. 4
19:30
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni? - online, díjmentes, interaktív előadás (Portfolio)
Nem mindegy, hol fekteted be a pénzed. Egy rosszul megválasztott kereskedési felület nemcsak költséges, de lelassíthatja a döntéseidet, és elveheti a kedved az egésztől. Ha komolyan gondolod a befektetést, az első lépés a megfelelő szolgáltató kiválasztása.
aug. 4
19:31
Ezer forint is lehet az alma kilója (rtl.hu)
Másfélszer annyiba kerül az alma, mint tavaly, a termés 75 százaléka odalett a szélsőséges időjárás miatt. Az elmúlt évtizedek leggyengébb termés várható idén, ezért újabb drágulásra lehet számítani, mondják a terméktanácsnál.
aug. 4
19:33
Új vezető a Harley-Davidson élén: a Topgolf vezére októberben veszi át a kormányt a 122 éves motorgyártó óriásnál (vg.hu)
A váltás a Trump-féle vámok és a cég belső feszültségei közepette történik.
aug. 4
19:33
Sokkoló AI-videó a Harcosok Klubjában: ukrán katonák verik halálra a magyar apát a családja szeme láttára (SzMo)
A felkavaró videót a kormányzati Facebook-csoportban tették közzé. A felvétel végén Sebestyén József nevét írják ki, aki máig nem tisztázott körülmények között halt meg.
aug. 4
19:33
Kivégeztek 17 elítéltet Szaúd-Arábiában, a többségük külföldi állampolgár volt (vasárnap.hu)
Szaúd-Arábiában az utóbbi három napban 17 halálraítéltet – köztük külföldi állampolgárokat – végeztek ki kábítószer-kereskedelemért, illetve terrorizmusért – jelentette hétfőn az AFP hírügynökség szaúdi hivatalos igazságügyi közlések összesítése alapján. Szombaton és vasárnap 15 embert végeztek ki kábítószer-kereskedelem miatt, akik egy kivételével
aug. 4
19:36
Milyen károkat okoz a leromlott talajszerkezet, és hogyan indíthatjuk újra az életet a talajban? (Agroinform)
Szervesanyag, takarónövények, karbonfarming – a talajmegújítás alapjai közérthetően, látványosan, gyakorlatiasan.
aug. 4
19:39
Mészáros Lőrinc cégcsoportja cáfolja, hogy el akarták volna venni Felföldi József üzletét (SzMo)
A szívószálpápaként ismert debreceni milliárdos durva állítással állt elő az RTL kamerái előtt. Mészárosék nem hagyták szó nélkül a dolgot, és már a jogi lépéseket fontolgatják.
aug. 4
19:39
Atombombázókat vezényelt Ukrajna közelébe Vlagyimir Putyin (Demokrata)
A bombázók a Finnországgal szomszédos Murmanszki területről kerültek át.
aug. 4
19:39
Újra jönnek a kamupártok (rtl.hu)
Gődény György pártja már biztosan indul 2026-ban, a milliárdos Gattyán György pedig szeptemberben dönt arról, hogy megmérettetik-e magukat jövőre. A szakértők szerint ezek a pártok azért indulnak, hogy megosszák az ellenzéki szavazótábort.
aug. 4
19:42
"Mindennél jobban szeretlek" – Hihetetlen, milyen nagy legény már Curtis fia – Fotó (Metropol)
A sztárapuka posztja szívmelengető.
aug. 4
19:42
Navracsics szerint nem kell tanácsokat adni az önkormányzatoknak az önazonossági törvény használatára (444.hu)
A közigazgatási miniszter szerint a többségük nem is fogja használni a törvényt – miközben önkormányzatok sora értelmezi jogsértően az új szabályozást.
aug. 4
19:45
Antonelli visszanyerte az önbizalmát (m4sport.hu)
És annak is örül, hogy mentett egy pontot.
aug. 4
19:45
Ez is járható út: Otthon Start hitel lakhatási támogatásból (vg.hu)
Így éri meg jobban az Otthon Start hitel, mint az albérlet.
aug. 4
19:45
Ukrajna 120 millió eurós lengyel hitelt kért lengyel gyártmányú fegyverek vásárlására (Demokrata)
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter lengyel hivatali partnerével találkozott.
aug. 4
19:45
Ne csak nézd, lásd is a focit! – itt a Tippmix Teljes Terjedelem! (Digital Hungary)
Elindult a Tippmix saját gyártású podcast csatornája a labdarúgásért rajongók által jól ismert Teljes Terjedelem műsorával. Az adás házigazdái a nemzetközi futball már jól ismert specialistái: Baumstark Tibor, Haraszti Ádám, Vályi Bence és Bognár Domokos.
aug. 4
19:45
Cicalépcsőkkel menti meg Amszterdam a csatornába esett macskákat (Drive)
Amszterdam csatornái nemcsak az ittas turistákra, hanem a macskákra is veszélyt jelentenek, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy pici falépcsőket szerel a kanálisok szélére.
aug. 4
19:51
Megvannak az első nevek: ők biztosan szerepelnek Az Árulók új évadában (SzMo)
Az RTL egyik legizgalmasabb műsora idén ismét hírességekkel tér vissza. Már az első nevek is izgalmat ígérnek, és azt is elárulták, kik voltak a nézők kívánságlistáján.
aug. 4
19:51
Nagy árat fizethet a Sulyok Tamás fenyegetésére biztató egyetemi oktató (Demokrata)
A jogszociológus a Tisza Párt rendezvényén fogalmazta meg botrányos véleményét.
aug. 4
19:51
Bayer Zsolt kirúgatná az ELTE-ről Fleck Zoltánt, mert a jogász bírálta az államfőt (Kontroll.hu)
„Magyarország már régen nem jogállamként működik, politikai hiba nem készülni az ennek megfelelő reakciókra is” – reagált Fleck Zoltán jogász, az ELTE oktatója Sulyok Tamás köztársasági elnök hétvégi megjegyzésére.
aug. 4
19:54
Orbán Viktor lehetséges miniszterelnök-utódokról ötletelt (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök az esztergomi MCC feszten válaszolt válogatott fiatalok kérdéseire.
aug. 4
19:54
Szakított Szegedi Fecsó és Géczi Bea (Metropol)
Az üzletember kedvese tálalt ki a közösségi oldalán.
aug. 4
19:56
Leleplezte a Házasság első látásra sztárjának jövendőbelijét a ChatGPT (Metropol)
Brumi exe próbára tette a mesterséges intelligenciát.
aug. 4
19:57
"Belenyomták a fejemet a vécébe" – Porig alázták Varga Viktort! (Ripost)
A különc énekes gyerekkoráról eddig nem sűrűn beszélt.
aug. 4
19:57
Eldőlt Gulácsi sorsa? Leverkusenbe igazolhat a Lipcse rutinos kapusa (Ripost)
Gulácsi Péter marad, már csak egy nagy döntés van hátra.

Keresés