Hihetetlen hírnév, elképesztő szépség és egy tragikus vég. Marilyn Monroe halálának 53. évfordulóján elhoztuk a szépségikon beautytitkait és sminkmesterének különleges tippjeit.
Illusztráció. Forrás: KLM A jelentés szerint Hollandia mind az öt fő nemzetközi repülőtere több járatot fogadott 2025 második negyedévében, mint 2024 azonos időszakában. Az öt repülőtér közül négy - az amszterdami, a rotterdami, az eindhoveni, valamint a groningeni - az egy évvel korábbinál több utast szolgált ki a vizsgált időszakban, csak a Maast
A Magyar Hang újságírója, Dévényi István volt a 7 hírében Kauzál Alexandra műsorvezető vendége. Hogy állnak az ifjúság körében Orbánék? Mit tehetnek még? Majkával szemben Dopeman a megoldás? Mi lesz a Megafonnal a Facebook korlátozása után? Ezekről a témákról is szó esett, és arról is, kemény hangú üzenetekkel szidalmazzák fideszes megmondók azokat
Minden jel arra utal, hogy zátonyra futhatott Szegedi Fecsó és Géczi Bea kapcsolata. A sztárpár közösségi oldalai igencsak gyanúsak: egyikük törölte a profilját, a másik pedig a szingliségről osztott meg egy posztot.
Az édes és sós harapnivalók, valamint a sajttálak régóta népszerű vendégvárók - most azonban egy új gasztrotrend került reflektorfénybe: a vajtál. Ez a kreatív és látványos előétel lehet édes vagy sós, és az is biztos, hogy garantáltan lenyűgözi majd a vendégeket.
Tengerimalacokat, nyulakat és csirkéket kér adományként egy dániai állatkert. A családi kedvenceket az állatpark a náluk lakó ragadozók eledelének szánja.
Az ELTE-hez került a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy humán kutatóközpontja. A Magyar Tudományos Akadémia továbbra sem ért egyet a döntéssel, és közleményben jelezte, hogy mi lesz a következő ellenlépése.
A WTI nyersolaj határidős ára hétfőn 67,5 dollár környékén mozgott, a Brent pedig valamivel 70 dollár alatt járt, miután az Opec+ jelentős kitermelésnövelésről állapodott meg szeptemberre.
Népszerű sokáig tartó illatos virágai és bókoló lombkoronája miatt, és még gondozni is könnyű. Lássuk, hogyan neveljünk szép bordó levelű selyemakácot!
A sajátos szerkezeti megoldásokkal nagyjából stabilizált tornyot többször próbálták elbontani a kínai hatóságok, ezért az évek során egy kujcsou tartománybeli férfi háza nemcsak a kreativitás szimbóluma lett, hanem az ellenállásé is. A helyi önkormányzat figyelmeztető táblát helyezett ki a közelbe a biztonsági kockázatokra hivatkozva, de a torony í
Az SK On Hungary akkumulártorgyártó cég több zajcsökkentő intézkedést vezetett már be iváncsai üzemében, az utóbbi időben megnövekedett gyártási volumennel fokozódó zajhatások miatt.
Képzeld el, hogy reggelente úgy pattansz ki az ágyból, mint egy feltöltődött Duracell nyuszi. A világ minden kihívása előtt állsz, tele energiával és motivációval, készen arra, hogy szembenézz a napi feladataiddal. Meglepően hangzik, de mindehhez mindössze öt percre van szükséged reggelente. Ez a titkos fegyverünk egy apró, de hihetetlenül hatékony
Az elmúlt évtizedekben a társadalom megszokta a „trófeafeleségek” képét – ők egy gazdag férfi fiatal társai, akik gyakran több tízévnyivel fiatalabbak. Ám ez a trend fokozatosan változik.
Az Európai Bizottság hat hónapra felfüggeszti az amerikai vámokra válaszul tervezett két ellenlépéscsomagját, miután Donald Trump amerikai elnökkel végül is megállapodásra jutottak a július végi találkozón.
Az Európai Bizottság hat hónapra felfüggeszti az amerikai vámokra válaszul tervezett két ellenlépéscsomagját, miután Donald Trump amerikai elnökkel végül is megállapodásra jutottak a július végi találkozón.
Budapest szívében, a Dohány utcában egy elegáns, mégis otthonos térben talált otthonra a város egyik legfrissebb kulináris különlegessége, a Mattarello. Nincs könnyű dolgunk, ha szeretnénk bekategorizálni: nem tipikus reggelizőhely, nem is brunch-étterem – ezek együttvéve, és még ennél is több. Talán a legtalálóbb, ha fine dining croissant-étteremn
A Ferrari védence mindig a következő feladatra figyelt, folyamatosan javulni akart, lazulni csak most mer, a Hungaroringen megszerzett bajnoki címe után.
Dobó Kata és 13 éves lánya, Szofi életük egyik legemlékezetesebb napját töltötték együtt, amit az RTL Pokoli rokonok című sorozat főszereplője örömmel osztott meg a közösségi oldalán. A színésznő ritkán enged betekintést a magánéletébe, most azonban egy olyan pillanatot osztott meg, ami mindkettőjük számára meghatározó lett.
Az M4 Sport 10. születésnapja alkalmából indult Bajnokok sorozatunk második részében minden idők legeredményesebb női kajakozójával, a 31-szeres világ- és 3-szoros olimpiai bajnok Kovács Katalinnal készített portréinterjút Petrovics-Mérei Andrea. A beszélgetés során a kezdetek, a legnagyobb sikerek, mélypontok és kiemelkedő pillanatok ugyanúgy szób