Hírarchívum - 2025 augusztus 4.

2025. augusztus 4. hétfő

aug. 4
5:03
Miért veszítik el leveleiket az ősszel kiültetett kenderpálmák? (Agrofórum)
Tavaly novemberben vásároltam 80-100 cm magas konténeres kenderpálmanövényeket, melyek tőzegbe voltak beültetve. Helyükre ültetéskor láttam, hogy kevés gyökerük volt. Pálmafölddel és a konténerben lévő tőzeggel végleges helyükre kiültettem őket. Tavasztól azt látom, hogy a pálmák veszítik el leveleiket, újabbak nem nőnek, viszont amik még élnek las
aug. 4
5:03
Sokkoló: videón, ahogy saját utódai felfalják a pókanyát (Hamu és Gyémánt)
A BBC legújabb természetfilm-sorozatának egyik jelenete nemcsak a nézőket, de még Sir David Attenborough-t is megrendítette. A Parenthood (Szülőség) című dokumentumsorozatban először sikerült kamerával rögzíteni, ahogy több mint ezer fiatal afrikai társas pók (Stegodyphus dumicola) felfalja saját anyját – és végül az egész kolónia összes felnőtt ta
aug. 4
5:03
Mi veszélyezteti a demokráciát? (Magyar Nemzet)
A Felszín Alatt – Lehetetlen létrehozni a nemzetállamokat helyettesíteni tudó globális közösségeket.
aug. 4
5:03
Pozitív önbeszéd: tényleg a hasznunkra válik, ha magunkhoz beszélünk? (in.hu)
Talán már mindannyiunkkal előfordult egy olyan pillanat, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy saját magunkhoz beszélünk. A szakértők szerint ez egy teljesen természetes jelenség, ám egyáltalán nem mindegy, hogy milyen stílusban történik. Mutatjuk, hogy a pozitív önbeszéd segítségével – egy kis odafigyeléssel – hogyan növelhetjük az önbizalmun
aug. 4
5:06
Brutális harc volt, de kifogták a rémisztő halszörnyet (Infostart)
Megdöntötte a cseh harcsarekordot Jakub Vágner.
aug. 4
5:09
Traktort vennél jó áron a briteknél? Itt a lehetőség (Haszon.hu)
Cambridgeshire-ben, az angliai Somersham településen szeptember 10-én nagyszabású mezőgazdasági árverésre kerül sor, ahol több mint 2 millió font, azaz több mint 920 millió forint értékű modern géppark kerül kalapács alá.
aug. 4
5:12
"Idén sok pihenés sajnos nem lesz" – A színpadon tölti a vakációt is Balsai Móni (Blikk)
Balsai Móni idei nyara nem a pihenésről szól, de nem bánkódik, ugyanis főszerepet kapott Herendi Gábor készülő mozifilmjében és a Centrál Színház vadonatúj előadásában is. A Jászai Mari-díjas színművész továbbra is szeret együtt dolgozni rendező a férjével, akivel egy ötéves kisfiút is nevelnek.
aug. 4
5:15
A kedvenc sütim: 7/10 minden iráni film egy utazás (Mafab)
Kissé fura ez is, mint minden iráni film, de attól olyan érdekes; minden ottani alkotás egy izgalmas betekintés. Irán talán a legeurópaibb iszlám ország, legalábbis Teherán mindenképp. Izgalmas látni, hogy a 2024-es film erősen beszólogat a forradalomnak, és olyan liberális értékrendet mutat fel, ami szinte elképzelhetetlen. Teherán felvilágosult k
aug. 4
5:15
Ilyen hatással van a klímaváltozás az agyra (Magyar Hírlap)
A hőség és az agy kihívásai.
aug. 4
5:15
A Magyar Nagydíj győztese eleinte nem is bízott a nyerőnek bizonyult stratégiában (Magyar Nemzet)
Lando Norris rázós folytatásra számít a szünet után.
aug. 4
5:17
Tulipánhálókkal a drónok ellen (Magyar Nemzet)
Holland találmány segít az életmentésben.
aug. 4
5:21
Lebukott Magyar Péter, újabb kamuja sült be (Magyar Nemzet)
Ezúttal a várólistákkal hergel a Tisza Párt elnöke.
aug. 4
5:23
Székelyföldi bukta (Magyar Nemzet)
Ennyit kínál ma az ellenzék a magyaroknak. Szelfis bájgúnárkodást, gyűlöletet, hazugságokat, álhíreket.
aug. 4
5:24
Megvan, mikor jön a fordulat és a meleg nyár, de most még kellhet ernyő – előrejelzés (Infostart)
Változékony, és az átlagosnál kissé hűvösebb idővel folytatódik az augusztus, de már körvonalazódik az újabb meleg periódus.
aug. 4
5:24
Szakértői tanácsok nőknek, hogy garantált legyen az orgazmus az orális szex közben (+18) (Joy)
Az orális szex lehet az egyik legintimebb és legizgalmasabb része a szexuális életnek, de minden női test másképp reagál.
aug. 4
5:25
Akiknek már csengettek (Magyar Nemzet)
Bár még tart az iskolai vakáció, a pedáns Németországban már az új tanév kihívásairól vitatkoznak a pedagógusok.
aug. 4
5:27
"A csajom apró bikiniben ugrált és lefeküdt a vőlegénnyel és a tanújával is a közös nyaralásunkon" (Ripost)
A nő viselkedése felháborító és kegyetlen volt.
aug. 4
5:27
Lebegő 50 forintos került ki a verdéből, nagyot kaszálhatsz, ha rátalálsz a pénztárcádban (Promotions)
Első ránézésre csak egy szokványos ötvenforintosnak tűnik, pedig akár tízezer forintokat is érhet, ha tudod, mit kell keresni rajta
aug. 4
5:27
A japán számlapgyártás csúcsa (?) + Zelos + Rolex kerámia titkok (Kronometer)
Bemutatjuk az Orient és Grand Seiko Shinshu Studio számlapgyárát, a Rolex problémáit a Cerachrom kerámia lünettabetétek gyártásával, a Zelos titán érdekességét, a különleges képet ami mögöttünk van mindig. Anyagok csatája
aug. 4
5:27
Fehércsokis cukormentes torta (egy.hu)
Rumi Anita receptje
aug. 4
5:27
A víz az élet alapja, ami nyáron még fontosabb – a galambászatban is (Magyar Mezőgazdaság)
Az állandó és friss vízellátás minden állat szempontjából egész évben fontos. Ám nyáron, a magas hőmérséklet miatt, ha az itatás nem szakszerű, az még komolyabb problémákat tud okozni.
aug. 4
5:27
Két-háromszorosára gyorsíthatja a lakásdrágulást az Otthon Start, az idő pénz lesz (Telex)
Nem lehet majd a teljes drágulást a kedvezményes hitelekre fogni, de nagyon nem mindegy, hogy hol és milyen önerővel készül valaki vásárolni.
aug. 4
5:27
Borzalmas tragédia történt, apa és fia haltak meg: lezuhant egy kisrepülőgép Mallorcán (naphire.hu)
Borzalmas tragédia rázta meg Mallorcát: apa és 13 éves fia vesztette életét, amikor kisrepülőgépük műrepülés közben a tengerbe zuhant.
aug. 4
5:27
Újabb bankot vesz a Revolut? (Fintech)
A Revolut az amerikai piac meghódítását készíti elő, és ennek részeként nem kizárt, hogy felvásárol egy már engedéllyel rendelkező bankot.
aug. 4
5:27
Így rendezd be a hálószobád, hogy a szexuális vágyat is fokozd (Bien)
A hálószoba, mint az otthon egyik legintimebb tere, alapvető szerepet játszik a párkapcsolati harmónia, különösen a szexuális élet minőségének javításában. Sokan nem gondolnák, hogy a szoba elrendezése, látványa és atmoszférája milyen mély hatással lehet a szexuális étvágyra. Ha azt érzed, hogy a láng rég nem lobban magasra, talán itt az ideje egy
aug. 4
5:27
Nyílnak a pénzcsapok az Apple-nél (ICT Global)
Azt követően, hogy az Apple tízszázalékos árbevétel-növekedésével megnyugtatta részvényeseit, az MI-eredményeket hiányoló tulajdonosok is jó hírt kaptak. A cég agresszívan növeli MI-vel kapcsolatos beruházásait.
aug. 4
5:27
180.000 forint ösztöndíjat kaphatnak az általános iskolás diákok: jövő héten indul a pályázat, itt vannak a tudnivalók (Hóvége)
Havi ösztöndíj és személyes mentor az általános iskolásoknak: idén is lehet pályázni az alábbi feltételek mentén.
aug. 4
5:30
Mesélj, Apukám! Hogyan lehet gyerekbarát a kertünk, és kertbarát a gyerekünk? (Éva Magazin)
Általában nem szokásunk kertelni a podcastben, de most azt fogjuk tenni, hiszen legújabb adásunk témája a kertészkedés. Ehhez pedig két szakértőt hívtunk: Megyeri Szabolcs és Kovács Bence mindketten kisgyerekes apukák és nem mellesleg elismert kertész szakemberek.
aug. 4
5:30
Nincs menekvés – hirtelen fordulat jön az augusztusi időjárásban (Agroinform)
A változásnak nem mindenki fog örülni.
aug. 4
5:33
Már a mosogatógép is veszélyt jelent ránk? (Magyar Hírlap)
A mosogatógép használata a modern háztartások egyik legkényelmesebb vívmánya.
aug. 4
5:33
Ravasz László, az igehirdető (Magyar Nemzet)
Az ötven éve elhunyt Ravasz László a két világháború között Magyarország egyik legtekintélyesebb és legbefolyásosabb egyházi és közéleti szereplője volt.
aug. 4
5:33
Az ipari forradalomhoz hasonlítja az AI-t Mark Zuckerberg (InStyle Men)
A Meta vezérigazgatója személyes szuperintelligenciákról áradozik, amelyek az embereket életük során kísérik, és amelyeket – szerinte – a legjobb, ha a Meta fejleszt.
aug. 4
5:39
Kós Hubert édesapja: Írországban nőttem fel, nekem csoda a fiamnak szóló himnusz (Magyar Nemzet)
Nick Kós megható vallomást tett – Szingapúrban találkoztunk az úszó-vb magyar sztárjának családjával.
aug. 4
5:39
Lehetetlennek tűnt, de már százezres nézőszámmal pörög a YouTube-talkshow, ahol poénokba csomagolják az önismeretet (Forbes)
Nagyon bejött a fentanil Zacher Gábornak, de aztán megszólalt a belső vészcsengője – derült ki a Hoppá! Show egyik adásából. Az autós Vályi István is olyat mondott a műsorban, hogy az M5-öt is megjárt műsorvezető tompítania próbálta, de a közönség már dőlt a röhögéstől. Könnyebb egy poharat kitölteni, mint az élet kihívásaival szembenézni – egy
aug. 4
5:39
Leragaszthatták a száját egy kisgyereknek egy budai magánbölcsődében, a rendőrség nyomoz (Telex)
Az intézményvezető szerint a gondozó csak viccesen mondta a gyerekeknek, hogy ha nem fejezitek be, akkor leragasztom a szátokat. A gondozót egy hónapra felfüggesztették, de azóta újra a bölcsődében dolgozik.
aug. 4
5:39
Ezért nem nyithatók az ablakok rengeteg hotelben (Telex)
Bár a nyugodt éjszaka egyik elengedhetetlen összetevője a friss levegő, sok szállodában be kell érni a légkondival – már ahol működik.
aug. 4
5:39
Sokat szorong, mindenen stresszel? Így oldhatja a feszültséget otthon (EgészségKalauz)
Stressz mindannyiunk életében van, szinte elkerülhetetlen, az azonban nem mindegy, hogyan kezeljük!
aug. 4
5:41
A célsáv tetején lehet az infláció (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
aug. 4
5:42
Még ma is fájdalmakkal él: 20 éve katapultált egy Mig-29-ből a vadászpilóta (Blikk)
Szabó Zoltán "Topi" neve a mai napig annak is ismerős, aki nem vonzódik különösebben a repüléshez: a vadászpilóta 20 évvel ezelőtt katapultált egy lángoló MIG-29-ből.
aug. 4
5:42
Nagy volt a baj, riasztani kellett a vízimentőket és még a búvárokat is a Balatonnál (Infostart)
Újraélesztés, darázscsípés, balesetek, a viharjelzésben elsodródott vitorlás és egy elveszett "drágaság" – ismét nem maradtak tétlenül a vízimentők a hétvégén a Balatonnál.
aug. 4
5:45
Lezuhant egy repülőgép Mallorcán (Demokrata)
A tájékoztatás szerint a halottak holttesteit a délutáni órákban emelték ki a tengerből.
aug. 4
5:45
Svájci riválisa Milák Kristóf visszatérését várja, és üzeni: "Készen fogok állni rá" (Magyar Nemzet)
Noe Ponti jobb időt úszott a szingapúri vb-n, mint amivel Milák tavaly olimpiai bajnok lett Párizsban.
aug. 4
5:45
A mai sztárok elbújhatnak a háta mögött: 5 alkalom, amikor Anne Hathaway messze kimaxolta a meztelenruhák fogalmát (InStyle)
Anne Hathaway karrierje kezdetén sem riadt meg attól, hogy a fantáziára kimondottan keveset bízó darabokban jelenjen meg a nyilvánosság előtt.
aug. 4
5:47
Kiderült Magyar Péter ördögi terve, a szoci elnök árulta el a titkot (Magyar Nemzet)
Ebből balhé lesz!
aug. 4
5:51
Ezzel a vegyszermentes trükkel soha nem jelennek meg pókok a fürdőben (Femcafe)
Eleged van abból, hogy újra és újra pókok bukkannak fel a fürdőszobád sarkaiban? Akkor mutatunk egy egyszerű, természetes módszert, amivel távol tarthatod ezeket a hívatlan nyolclábú vendégeket!
aug. 4
5:51
Senki sem hallotta a sikolyokat: saját nagymamája kínozta halálra a 12 éves kisfiút (BorsOnline)
A világ nem tudott az ajtók mögött zajló borzalmakról.
aug. 4
5:51
Melyik két viselkedés teszi tönkre a boldogságot (Magyar Hírlap)
És melyik négy erősíti azt.
aug. 4
5:51
Sebastian Kurz: A magyar kormánynak igaza volt (Magyar Nemzet)
A volt osztrák kancellár a Magyar Nemzetnek adott interjúban kiemelte: szerinte a migrációs válság idején Magyarország a helyes utat választotta, és ma már sokan elismerik, hogy a korábbi bírálatok tévesek voltak.
aug. 4
5:54
Orbán Viktor Ukrajna elleni utolsó érve is veszélyben (Piac és Profit)
A magyar kormányfő szerint az oroszok lesznek az ukrajnai háború győztesei egyszerűen azért, mert Kijev katonái hamarabb elfogynak. Most azonban kiderült, hogy ez korántsem biztos forgatókönyv.
aug. 4
5:54
Kezdődik a rémálom, jönnek a hosszú terelések az M1-esen (Infostart)
Szeptemberben kezdődnek az M1-es autópálya bővítési munkálatai, ami miatt már most figyelmeztetnek az MKIF munkatársai: minden sofőrnek extra koncentrációra kell készülnie.

Keresés