Elindult az Otthon Start Programiroda internetes aloldala, amely az elsőlakás-vásárlók igényeit kielégítő lakásfejlesztések beruházói számára ad fontos információkat - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombati Facebook-bejegyzésében.
Adrien Fourmaux uralta a pénteki versenynapot, a nap nagy részében vezetett a jó rajzpozíciójának, az eltalált beállításoknak és a nyugodt vezetési stílusának köszönhetően. Úgy tűnt, jó úton halad első WRC-győzelme felé. Az utolsó előtti szakasz céljától 3,5 kilométerre azonban egy kőnek ütközött, ami defektet okozott Hyundai i20 N Rally1 jobb első
A nyár végi kerti partik az év leghangulatosabb eseményei lehetnek, ha ügyesen megszervezed. A tűzön főtt ételek, a kert természetes díszei, a jóbarátok és a finom italok emlékezetes alkalmakká varázsolják augusztus utolsó napjait, hisz az esték ilyenkor még langymelegek, a csillagok pedig úgy ragyognak az égen, akárcsak a lustán gördülő borcseppek
A szépség fogalma gyakran kötődik a külső megjelenéshez: a tökéletes smink, a divatos ruhák és a stílusos megjelenés. Azonban egy igazi női szépség túlmutat mindezeken. A "lelkileg is szép" nőt belső tulajdonságai teszik igazán vonzóvá, és ezek az értékek sokkal időtállóbbak, mint bármelyik aktuális divatirányzat.
Trieszt város idegenrendészete közleményben cáfolta a sajtóhírt, miszerint egy török állampolgár terrormerényletre készült Ferenc pápa ellen 2024 júliusában.
A Bitcoin visszanyerte a 112 000 dolláros határt, hathetes mélypontról pattanva vissza. Az aggodalmak azonban továbbra is fennállnak, mivel a bányászok kilenc hónapja a leggyorsabb ütemben kezdték el eladni a coinokat, ami kérdéseket vet fel: ez egy figyelmeztető jel, vagy csak a szokásos profitrealizálás? A Glassnode szerint a bányász tárcák augus
A túró napjaink egyik legfinomabb, könnyű, krémes szuperélelmiszere, és mivel tele van fehérjével emiatt nemcsak a diétázóknak, hanem a tudatosan táplálkozóknak is a kedvence.
Fontos szakaszához érkezett a Budapest-Kelenföld–Ferencváros vasútvonalszakasz bővítésének részeként folyó déli körvasút építése, megkezdődött ugyanis a Gubacsi út feletti híd acél elemeinek munkaterületre szállítása – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Wachau a Duna egyik legvadregényesebb szakasza Ausztriában. A régióval a legtöbben a Passau-Bécs kerékpártúra közben ismerkednek meg, mi egy 74 kilométeres biciklis körtúrával jártuk be.
Uniós támogatással, több mint 428 millió forintos beruházással bővítik a zöldterületeket Mórahalmon, a fejlesztés első ütemeként több korosztály számára is használható játszótér épült az iskola és az óvoda szomszédságában - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A Meta ideiglenesen módosítja mesterséges intelligencia chatbotjainak szabályozását a tizenévesek védelme érdekében, miután aggályok merültek fel a nem megfelelő beszélgetéseket illetően - közölte a Cnbc.
Leszakadt az ég, de ez nem szegte a kedvünket. Grafitember rajzolt, Fábián Tamás és Lakner Zoltán elemeztek, az ételek rotyogtak, a zenekarok zenéltek, mi pedig mindenkinek köszönjük, aki velünk ünnepelt!
Az elmúlt tíz évben Spanyolország 42%-kal növelte dinnyeimportját, míg Németország 15%-kal. Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság viszont csökkentette behozatalát.
A szeptember mindig is az átmenet hónapjaként volt ismert, amikor a gondosan ápolt nyári rutinok helyét lassan átveszi az ősz csendesebb, elgondolkodtatóbb időszaka. Ahogyan a természet levelei változnak, ugyanúgy változik bennünk is valami, talán mélyebbre nézünk magunkba és feltesszük a kérdést, mi az, ami valóságosan fontos a számunkra.
Dél felől jönnek a zivatarok, többségében a Dunántúlon és a középső tájakon számolhatunk ma égzengéssel. Mindezt jól mutatja az is, hogy kora délutánra a dunántúlon már nem ritkák a 18-19 fokos értékek sem.
Példátlan gyakorlat az unió történetében, hogy az ukrán nagykövet jelenlétében kérdezik fel egy tagállam miniszterét Ukrajna támogatásának kérdésében – közölte a honvédelmi miniszter koppenhágai útjáról visszatérve a Facebook-oldalán megjelent videójában szombaton.
Több mint két és fél éves negatív rekordot döntött az amerikai részvényalapokból nettó értelemben kiáramló pénzek mennyisége, habár az alapok teljesítményére nem lehet panasz, az elmúlt egy évben 11,8%-os hozamot termeltek. A vegyes alapokból szintén kifelé áramlottak a befektetések, ezzel szemben a pénzpiaci- és kötvényalapok erős nettó beáramlást
A támadó ételfutárnak álcázta magát, elektromos kerékpárral érkezett. Összesen nyolc lövést adott le Andrij Parubijra, aki a Majdan-tüntetések egyik fő szereplője volt.