A CanCambria Energy Corporation tizenhétmilliárd köbméter földgázt termelhet ki az alföldön több év alatt. A kitermelés fontos lépés lehet Magyarország energiafüggetlenségének erősítésében.
Az ülőmunka megviseli a testet. Idővel olyan problémák jelentkezhetnek, mint a mozgáshiány, a helytelen testtartás és az ebből fakadó izomgyengeség, nyaki és háti gerincproblémák, zsibbadás és fejfájás. Emellett pedig az elhízás kockázata is magasabb lesz, valamint a stressz is ott van még plusz faktorként. Most eláruljuk, hogy mik azok az egyszerű
A magyar gazdaság kihívásokkal teli időszakot él, az elmúlt három évben gyakorlatilag stagnált a kibocsátás, az infláció pedig a cél felett van – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) péntek esti közleményében. A szervezet a szokásos időszakos felülvizsgálata keretében elemezte a magyar gazdaságot, a legnagyobb kockázatot a költségvetés helyzetéb
Az ország több vármegyéjére kiterjedő feladatok végrehajtásába a hivatásos és szerződéses katonák mellett több mint 2000 fős tartalékos állományt is bevon a honvédség, de más Nato-tagállamok erői is aktívan bekapcsolódnak majd.
Szeptemberben kezdődik az Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlat. A fiktív forgatókönyv alapján tervezett katonai manőverekben és mozgásokban a Magyar Honvédség egésze, továbbá a Magyarországon települt NATO vezetési elemek és alakulatok is részt vesznek.
Szinte semmi nem állhatott a Barátok közt legendás szereplőinek útjába a Kalandra fal! játékában. A végén ugyan a Pénzfal csak kifogott rajtuk, de a heti győzelem így is az övék.
A napi horoszkóp szerint ma tudatosítanod kell magadban, mi a helyes és mi a helytelen, és olyan ambíciókra kell összpontosítanod, amik nemcsak a saját, hanem mások javát is szolgálják.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a tihanyi Tranzit fesztiválon az új KRESZ-ről is beszélt. A tárcavezető elárulta: az új szabályozás készülőben van, komoly társadalmi vita zajlik róla, 168 szervezettel egyeztetnek.
A gyakorlatba Magyarországra érkező NATO-erők is bekapcsolódnak, a manőverek miatt pedig október közepéig fokozott közúti, vasúti és légi forgalomra, valamint erősebb hanghatásokra kell számítani.
A magyar bajnok One Veszprém utolsó nyári felkészülési mérkőzésén tízgólos győzelmet aratott Reykjavíkban az FH Hafnarfjörður ellen. A telt házas csarnokban a közönség a visszavonuló Aron Pálmarssont ünnepelte, aki mindkét csapatban pályára lépett.
Szeptembertől megszűnik Kamala Harris volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump elnök döntésére - erősítette meg a demokrata politikus szóvivője pénteken.
Megvédte, de egyben kritizálta is Franco Colapintót Flavio Briatore, aki már nem olyan biztos benne, hogy jó ütemben léptették elő az argentint az Alpine-nál. Folytatódik tovább a "válogató"?