2025. augusztus 29. péntek

aug. 29
20:42
Megszületett a döntés: ilyen emberek nem költözhetnek be Pilisre (ATV)
Döntött Pilisen a képviselő-testület: többek között az életellenes, az erőszakos, a drogos bűncselekmények elkövetői és a munkakerülők előtt zárva lesz a város kapuja hétfőtől - tudatta László Attila, a város polgármestere az MTI-vel közleményben pénteken.
aug. 29
20:42
Így segítik a tanévkezdést a kedvezményes adózású juttatások (Ripost)
A csekély értékű ajándék jó segítség lehet.
aug. 29
20:42
A Nyugat nem áll le, újabb fegyvereket szállít Ukrajnának (Mandiner)
"Folytatjuk a nyomásgyakorlást azért, hogy további szankciókat vezessünk be azért hogy Oroszországot erővel visszatereljük a tárgyalóasztalhoz" – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök.
aug. 29
20:42
Wartburgostól kizárták őket az oldtimer egyesületből, mert nem voltak elég fideszesek (Telex)
Az Őrségi Nemzetközi Oldtimer Egyesület elnöke szerint a tagoknak mindenkor tisztelnünk kell a Fidesz-KDNP-t.
aug. 29
20:42
Gyula Tv Híradó 2025. 08. 29. (Gyulatelevízió)
Témák: A főszezon két és fél hónapját tekintve 10-15 százalékkal sikerült meghaladni a 2024-es értékeket Gyula legnagyobb szálláshelyén. Ez elsősorban a bevételeken és a költségekhez arányosított eredményben mutatkozik meg. A véradás fontosságára hívták fel a figyelmet a pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatón. Szeptemberben rendezik az Adj Egy Csep
aug. 29
20:48
Friss hírek érkeztek Demjén Ferencről, otthonában kerül sor az énekes rehabilitációjára (hirado.hu)
A menedzsment számolt be a Kossuth-díjas dalszerző állapotáról.
aug. 29
20:48
New York Post: Orbán két úszómedencés hatalmas birtoka okoz felháborodást a korrupciós vádak közepette (444.hu)
Hatvanpuszta világhíres lett.
aug. 29
20:48
Zelenszkij nem akar pufferzónát az orosz és az ukrán erők között, szerinte ilyen csak az javasol, aki nem érti a mai modern háborút (444.hu)
Az ukrán elnök azt mondja, a dróntámadások veszélye miatt már létezik egyfajta ütközőzóna.
aug. 29
20:48
Muszasi 21 aranyszabálya – így élt 400 évvel ezelőtt a leghíresebb japán szamuráj (Hamu és Gyémánt)
A Dokukodó – magyarul Az egyedül járó útja – a híres japán szamuráj, Mijamoto Muszasi utolsó írása, melyet a halála előtti héten vetett papírra. A rövid mű 21 tömör, ám annál mélyebb életvezérlő elvet tartalmaz.
aug. 29
20:48
Hankó Balázs: A szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett (Magyar Nemzet)
Miskolcon zajlott az országos szakképzési tanévnyitó.
aug. 29
20:48
Elek Gábor nagy terhet rakott korábbi csapatára – a fradisták nem felejtenek (Mandiner)
A szurkolótábor nem felejt: Elekék megható köszöntésével indult a bajnokság. Magabiztosan gyűjtötte be a két pontot az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a MOL Esztergom elleni bajnoki rajton.
aug. 29
20:50
Van egy európai ország, amely a mai napig tiltott önkényuralmi jelképet használ a légiereje több zászlóján (Mandiner)
A jelkép egyre több kellemetlenséget okoz az ország számára nemzetközi térben.
aug. 29
20:54
Hideg zuhany, 16 éves gyerekre cserélte Dárdait a Hertha (Metropol)
A válogatott védőnek 45 perc jutott az Elversberg ellen.
aug. 29
20:54
Az amerikai autósport legnagyobb csapását hozhatja el a milliárd dolláros egók harca (USAracing)
Elszabadultak az indulatok a Nascar világát lassan egy éve lázban tartó antitröszt-per legújabb, csütörtöki meghallgatásán....
aug. 29
20:54
A paksi bajnoki előtt gyorsan bejelentett egy nigériai belső védőt a Barcika (m4sport.hu)
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kolorcity Kazincbarcika SC hivatalos oldalán jelentette be Sodiq Rasheed leigazolását.
aug. 29
20:54
A vágy étlapja – Így lakhatsz jól szexuálisan (Life)
Fűszeresen szeretitek? Csináljatok étlapot a vágyaitokhoz, hogy végre ne kelljen találgatni, mit szeretne a másik rendelni.
aug. 29
20:54
Álhír terjengett Ferenc pápával kapcsolatban (Demokrata)
A Ferenc pápa elleni állítólagos merényletterv hírét az Il Piccolo trieszti napilap hozta nyilvánosságra.
aug. 29
20:54
Kínának vannak a világ legjobb rakétái, az oroszok és az amerikaiak lemaradtak (Mandiner)
Az új rakétatípus sebességének és manőverezőképességének köszönhetően megváltoztathatja a modern háborúk menetét.
aug. 29
20:54
Az amerikai autósport legnagyobb csapását hozhatja el a milliárd dolláros egók harca (Racing)
Elszabadultak az indulatok a Nascar világát lassan egy éve lázban tartó antitröszt-per legújabb, csütörtöki meghallgatásán....
aug. 29
20:54
6 alulértékelt film a 2020-as évekből, ami kultikussá válhat (in.hu)
A 2020-as évek első felében is születtek olyan mozik, amelyek nem kaptak kellő figyelmet, pedig egyedi látásmódjukkal, formabontó stílusukkal még sokáig velünk maradnak. Ezekből válogattunk most hatot.
aug. 29
21:00
Kalandos nap a Mercedesnél: Antonelli a kavicságyban ragadt, Russellt a boxban ijesztgették (m4sport.hu)
Az egyik versenyzőjük a kavicságyban ásta el magát, a másik a boxfalra mászott fel – így értékelték a mercedesesek a kalandos napjukat.
aug. 29
21:00
Ezeket a számokat húzták ki a legtöbbször a lottón az elmúlt 10 évben: ha nyerni akarsz, ezekkel érdemes próbálkozni (Femcafe)
A lottó talán mégsem csupán a szerencsén múlik, az elmúlt évek statisztikái alapján ugyanis kiderült, mely számokat húzták ki a legtöbbször – ha tehát nyerni szeretnél, érdemes ezekkel próbálkoznod!
aug. 29
21:00
Macron akkor is marad, ha azt senki nem akarja (Demokrata)
Így is úgy is kitölti Emmanuel Macron "a francia nép által ráruházott mandátumát" 2027 tavaszáig.
aug. 29
21:00
Kínos: elmenekült a Mandiner riportere elől a tiszás adóemelés atyja (Mandiner)
Dálnoki Áront, a Tisza gazdasági munkacsoportjának vezetőjét az ellenzéki párt kiszivárgott adóemelési terveiről kérdezte volna Hoppál Hunor.
aug. 29
21:00
Molnár Áron nem jó emberbe kötött bele, Nagy János hamar helyre tette a Tisza kedvencét (Magyar Nemzet)
Csak hazudni és hergelni tud noÁr, aki most egy tanévnyitó miatt hisztizett.
aug. 29
21:00
Jelentkeztek Európa egyik legértékesebb cégéhez, felvették őket, aztán az első munkanapjuk előtt ki lettek rúgva (Telex)
Kellemetlen meglepetés érte azokat, akik a napokban kezdtek volna a Novo Nordisknál dolgozni.
aug. 29
21:00
Melyik őszi szín illik hozzád legjobban? Teszteld! (Bien)
Az őszi időszak talán minden más évszaknál közelebb vihet önmagadhoz. Erről árulkodik a színpreferenciád is, ami a hideg hónapok kezdetén nem csak a stílusodról, hanem a személyiségedről is sokat felfedhet.
aug. 29
21:02
Dárdai Mártont a kínos hibája után a Hertha edzője keményen megleckéztette (Magyar Nemzet)
Újabb vereséget szenvedett a berlini csapat, a magyar válogatott védője rossz napot fogott ki.
aug. 29
21:06
Kényszersorozás: parkolóban támadtak meg egy férfit az emberrablók (Magyar Nemzet)
A civil ellenállás folyamatosan erősödik.
aug. 29
21:06
Az angol elitben pózoló Rákay Philipet a legkisebb magyarnak nevezte Nagy Ervin (Kontroll.hu)
Vitriolos bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Nagy Ervin, amelynek címzettje az angol elit klubokba magát bevásárló megafonos influenszer, Rákay Philip volt, akinek a tavaly márciusban bemutatott Petőfi-filmje a 7 milliárdos költségvetés ellenére is igen szerényen teljesített a mozikban.
aug. 29
21:12
Így dicsőítik Magyarország ellenségét (Demokrata)
A tompa agyú Tompos sokadjára bizonyította, hogy idegenszívű hazaáruló, akinek testén furcsa, boldog remegés fut át mindentől, ami nekünk, magyaroknak rossz.
aug. 29
21:12
Az oroszok szerint Brüsszel szabad kezet adott Kijevnek az orosz energetikai infrastruktúra támadására (Mandiner)
Ezzel pedig az EU terrorcselekményeinek bűnrészesévé vált – jelentette ki Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
aug. 29
21:12
Fedezd fel a jövőt a BoschxRichter Innovátorok Napján! (Diplomátszerzek)
A jövőnket érintő legsürgetőbb kérdéseket helyezi fókuszba idén a BoschxRichter Innovátorok Napja szeptember 23-án, a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon. Négykerekű szoftverek, AI-gyógyítás, startupszemlélet és jövőálló személyes stratégiák: a konferencián neves szakértők segítségével pillanthatunk be a következő évtizedeket meghatározó trendekbe.
aug. 29
21:14
Hertha–Elversberg: hiába sérült meg Dárdai Márton posztriválisa, így is csak egy félidőre kellett a magyar játékos (Mandiner)
Egy 16 éves játékosra cserélték le.
aug. 29
21:18
Washington kizárja a palesztin szervezetek küldöttjeit az ENSZ-hétről (Mandiner)
Az amerikai külügy augusztus 29-én bejelentette, hogy a PFSZ és a Palesztin Hatóság tagjainak vízumát megtagadja vagy visszavonja a szeptember 23–29. közötti ENSZ-héten.
aug. 29
21:18
Navracsics Tibor: Az iskola küldetése, hogy olyan embereket neveljen, akikre rábízhatjuk a jövő Magyarországát (Magyar Nemzet)
A monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén vett részt a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
aug. 29
21:20
Zelenszkij nemet mondott a pufferzónára (Magyar Nemzet)
Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, a pufferzóna létrehozása nem tükrözi a modern hadviselés valóságát.
aug. 29
21:24
Hogyan kerüljük el a mikroműanyagokat a konyhában? (ProfitLine)
A Körkörös.hu legfrissebb összeállításában több tippet is közöl arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetjük a műanyagok bevitelét a szervezetünkbe. Mivel a műanyagokból kioldódó vegyületek és a mikroműanyagok a nemzetközi kutatások alapján döntő részben az élelmiszerekkel kerülnek a szervezetünkbe, nem kérdés, hogy elsősorban a konyhában tudjuk azokat
aug. 29
21:24
Mindenki Szoboszlait sajnálja, társa miatt szív Liverpoolban (ATV)
Súlyos problémák vannak a Liverpool egyik játékosával, de a britek is csak Szoboszlai Dominikot sajnálják.
aug. 29
21:24
Összeszedtük: ezek a Guiness Rekordok, amik tragédiával értek véget (Ripost)
Súlyos árat követelt a könyv tőlük.
aug. 29
21:24
Meghökkentő! Ezek a csajos dolgok eredetileg a pasiknak készültek (Life)
Férfiaknak készültek, de a nők hozták ki ezekből a dolgokból a maximumot.
aug. 29
21:24
Hankó Balázs: a szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett (vasárnap.hu)
A szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett, amely nemcsak munkát, hanem méltóságot, biztonságot és jövőt is ad – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken az országos szakképzési tanévnyitón, Miskolcon.   Hankó Balázs a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában
aug. 29
21:30
Amerika rakétákat telepít Japánba (Magyar Nemzet)
Hadgyakorlat kezdődik.
aug. 29
21:30
Új kihívások előtt a szőlőtermesztők: számoljunk (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei évjárat kórtani szempontból eseménytelen volt, így a kísérletekben a kontrollhoz, a nagyüzemi gyakorlathoz képest a cégek által javasolt technológiában jelentős különbségeket nem tapasztaltunk
aug. 29
21:30
Zelenszkijnek reszeltek – megdöbbentő adatok az ukránok elégedetlenségéről (Mandiner)
Zelenszkij megsemmisült, csak a hadseregben bíznak az ukránok – a rendőrséget, a toborzótiszteket és a parlamenti képviselőiket hasonló módon gyűlölik. Közvélemény-kutatás a háború negyedik évében.
aug. 29
21:30
Furcsán viselkedik a Bitcoin árfolyama (BitcoinBázis)
Miközben gyanúsan mozog a Bitcoin árfolyama, a befektetők most egy mutatóban bíznak csak. Múlt hét óta nem talál ugyanis magára a kriptopiac. Múlt héten ilyenkor a Bitcoin árfolyama éppen 112 000 dollár alá esett, miután a piac feszülten várta Jerome Powell, a Fed elnökének jackson hole-i beszédét. Powell utalt arra, hogy akár már szeptemberben kam
aug. 29
21:36
Sűrűbben indulnak szeptember elsejétől a BKK járatai (Adózóna)
Ismét a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai szeptember 1-jétől – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
aug. 29
21:36
Trumpék megtagadják a vízumot a magas rangú palesztin tisztviselőktől, akik az Ensz szeptemberi közgyűlésére érkeznének (444.hu)
A palesztin elnökség "mélységesen sajnálja" a döntést, és azt kéri, hogy fontolja azt meg az Egyesült Államok.
aug. 29
21:36
Törölközőket mosott: zokogásban tört ki a nő, amikor kinyitotta a gépet (Femcafe)
A 31 éves anyuka nem hitt a szemének, amikor megpróbálta kivenni a frissen mosott szennyest a mosógépéből.
aug. 29
21:36
Messze Heidi Klum 21 éves lánya volt a legszebb a Velencei Filmfesztivál megnyitóján: mindenkit lesöpört a vörös szőnyegről (Femcafe)
A gyönyörű Leni Klum világhírű édesanyja, Heidi társaságában lejtett végig a Velencei Filmfesztivál megnyitójának vörös szőnyegén, és bizony minden szempár rászegeződött, nem véletlenül.

Keresés