A szeptember sok országban az iskola kezdetét jelenti, de nem mindenhol ugyanolyan a tanévnyitó. Van, ahol virágcsokrokkal, máshol tánccal, sőt, néhol egészen bizarr szokásokkal köszöntik az új tanévet. Íme 6 különleges hagyomány a világ minden tájáról!
Mindig vannak jelek, amikor szerencsés időszakunk jön. Először csak egy ezresre bukkanunk a zsebünkben. Aztán kimegyünk az utcára, és hirtelen mindenki kedvesnek tűnik. Még az is lehet, hogy a barista csak úgy ad nekünk egy ingyen croissant-t, és onnan kezdve minden csak úgy jön. Mielőtt észbe kapnánk, a munkahelyünkön is sikeresek vagyunk, a szere
A vérnyomásunkat rengeteg dolog befolyásolja, a stressztől kezdve a mozgásig. Most azonban egy kutatás rámutatott: a céklának is fontos szerepe lehet a magas vérnyomás elleni harcban.
A kanadai Luxxfolio, amely eddig főként Bitcoin-bányászatáról volt ismert, új irányt vesz: a vállalat a jövőben Litecoin-alapú digitális vagyonkezelési és infrastrukturális stratégiára építené működését. A cég a múlt héten nyújtott be egy shelf-prospektust, amely akár 100 millió kanadai dollár (73 millió USD) forrásbevonást is lehetővé tenne a köve
A dohányzás nem tartozik az emlődaganatok legfontosabb rizikónövelő tényezői közé, illetve a dohányzás által okozott megbetegedések között sem a mellrák a leggyakoribb. Éppen ezért kevésbé közismert, hogy a kettő kapcsolata napjainkra bizonyítottá vált, és a dohánytermékek is hozzájárulnak az emlőtumorok képződéséhez, növekedéséhez.
Az olcsó új autók kínálata jelentősen szűkült, mivel a Mitsubishi Space Star eltűnt a hazai piacról. Ezzel megszűnt az ötmillió forint alatti új autók kategóriája.
Előállt egy részletes adótervvel Magyar Péter az elmúlt napokban állítólag kiszivárgott feljegyzések után. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az adórendszer átalakításáról szóló bejelentést tett közzé a Facebookon Magyar Péter. Tette ezt néhány nappal azután, hogy az Index az ellenzéki párthoz köthe
A Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken a Pest vármegyei Zsámbékon közölte, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően már csaknem ezer diáknak sikerült megszereznie a jogosítványt. Maruzsa Zoltán elmondta, a kormány 2024 szeptemberétől biztosította, hogy a Kréta-rendszerben minden végzős középiskolás számára elérhető volt a tanévbe
Az Európai Bizottság szerint néhány ország szinte teljes egészében hanyagolja a Kínából dömpingszerűen érkező csomagok vámellenőrzését, mivel egyszerűen kiesett a kezükből a kontroll.
Az USDT Bitcoin hálózaton való kibocsátása és a Lightning-alapú RGB protokoll integrációja forradalmasítja a digitális fizetéseket. A felhasználók egy pénztárcában tarthatják BTC-jüket és USDT-jüket, azonnali és privát tranzakciókat bonyolíthatnak le. A Tether 2025. augusztus 28-án jelentette be, hogy zászlóshajó stabilcoinja, az USDT, közvetlenül
Budapest Főváros Kormányhivatala 2025. szeptember 1-jétől bevezeti az új, Elektronikus Ingatlan-nyilvántartási Rendszert (E-ING), amely a papír alapú ügyintézés mellőzésével jelentősen meggyorsítja, egyszerűsíti és költséghatékonyabbá is teszi majd az ingatlan-nyilvántartási eljárást – közölte az MTI.
Tompos Márton, a Momentum parlamenti képviselője élesen reagált a Magyarország és Ukrajna között kialakult újabb diplomáciai feszültségre. A politikus "ruszkibérencnek" nevezte Szijjártó Pétert, miközben Robert Brovdit, a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelős ukrán parancsnokot hősként említette.
Vannak pillanatok az életben, amikor úgy érezzük, hogy mindenki másnak van társasága, és csak mi maradtunk egyedül. Ilyenkor a filmek remek menedéket nyújthatnak, hiszen nemcsak szórakoztatnak, hanem segítenek is abban, hogy jobban megértsük saját érzéseinket és akár új perspektívát találjunk a helyzetünkhöz. Lássuk, melyek azok a filmek, amelyek i
Franciaországban jelentősen csökkent a szarvasmarhák között terjedő bőrcsomósodás előfordulása. A francia mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint augusztus 22-e óta nem regisztráltak új eseteket a tömeges oltási kampánynak köszönhetően - írta meg a Reuters.
Egy daganatos beteg hozzátartozója osztotta meg történetüket a nyugat.hu-val. Családtagja a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Regionális Onkológiai Centrumába érkezett egy sürgősségi vérvételre reggel, ám csak késő délután tudott orvosával beszélni. A közel kilencórás várakozást mindössze egy rövid, kétperces konzultáció követte, amel
A paradicsomtermesztés során gyakran előfordul, hogy a terméseken furcsa lyukakat látunk. Ezek nemcsak esztétikai hibát jelentenek, hanem sokszor a termés fogyaszthatóságát is befolyásolják. Nézzük, mik lehetnek a leggyakoribb okok!
Roberto Martínez portugál szövetségi kapitány kihirdette az örmények és a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő 23 fős keretét, amelybe sérülése után visszakerült Joao Cancelo, a Barcelona egykori, a szaúdi al-Hilal jelenlegi játékosa.
Mától elérhetők az HBO Maxon a filmtörténet legendás Superman-adaptációi, amelyek generációkon át formálták a szuperhősfilmek műfaját. Christopher Reeve ikonikus alakítása, a nagyszabású történetvezetés és a klasszikus filmes eszközök együtt teremtették meg azt az örökséget, amelyre a modern Superman-filmek is építenek. A rajongók most egyben élvez
Az adatmennyiség hiánya és az irányítási korlátok gátolják a robotok gyors térhódítását az otthonokban és munkahelyeken. Egy neves szakértő szerint ez egyértelművé teszi, hogy még meddig kell várni rájuk.
Már annak is örül Max Verstappen, hogy jutott neki pár hazai verseny a Forma–1-es pályafutása alatt. Volt csapattársa eközben csak most tudta meg, hogy Zandvoort nem idén búcsúzik
Egy új kormányrendeletnek köszönhetően a Balatonnál a természetes partszakasz hossza 102 kilométerről 112 kilométerre nő, a parti sétányoké 65-ről 95 kilométerre emelkedik, 1568 hektáron pedig a tó vonalától számított 30 méteren belül nem építhető új épület. A részletekről Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium épít