2025. augusztus 29. péntek

aug. 29
14:48
Fontos bejelentés, az aszály is bejelenthető vis majorként (Agrárágazat)
Az aszályhelyzetet az Agrárminisztérium vis maiorként ismerte el, a gazdák egyes kötelezettségek alól mentesülhetnek.
aug. 29
14:48
Soha ekkora érdeklődés nem volt még a munkahelyi bölcsődék iránt (Magyar Nemzet)
Több bölcsődet is indítanak.
aug. 29
14:48
Szolgálaton kívüli határvadászok segítettek egy balesetet szenvedett sofőrnek (Gyulatelevízió)
A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Békés Vármegyei Határvadász Századának két munkatársa augusztus 28-án hajnalban a Battonyai Rendőrőrsre tartott egyikük gépkocsijával, amikor a 4443-as út 14-es kilométerszelvényében, Battonya külterületén egy úttestről lesodródó autóra lettek figyelmesek. A velük szemből érkező kocsi letért az útról, és f
aug. 29
14:54
Folytatódhat a kísérleti közlekedésátalakítási program Budapest belvárosában (Infostart)
A kísérleti jelleggel bevezetett forgalmi rend célja, hogy az utcák élhetőbbé és gyalogosbarátabbá váljanak, tisztább legyen a levegő és kisebb a gépjárműforgalom. A június végén bevezetett forgalmi rend továbbra is megmarad, folytatódik a tesztidőszak, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága szeptember 1-i ülé
aug. 29
14:54
Reklamátor címmel podcastsorozatot indít az MRSZ (Kreatív Online)
A Reklamátorral elsősorban azt járják körül, hogy a következő évtizedekben miként tarthatja meg relevanciáját és gazdaságban betöltött szerepét a reklámipar.
aug. 29
14:54
Továbbra is célkeresztben az akciós árakkal trükköző kereskedők (ProfitLine)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh), a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve, folyamatosan vizsgálja az akciós árak feltüntetésére vonatkozó előírás betartását, mind a hagyományos boltokban, mind az online kereskedelemben - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
aug. 29
14:54
"Egész úton véreztem, és a baba nem mozgott" - Majdnem belehalt a szülésbe a 37 éves Helena (Ripost)
Élete drámáját élte meg első fia születésekor Helena.
aug. 29
14:54
Kiderült, hogy kik lesznek a Ferencváros ellenfelei az Európa-ligában (HírTV)
A csoportkör szeptember 24-én rajtol.
aug. 29
14:54
Az orvos azt mondta minden rendben van: a családi nyaraláson meghalt az édesapa (BorsOnline)
Az édesapának otthon még azt mondták az orvosai, nincs miért aggódnia.
aug. 29
14:54
High School Musical 2025-ben: ennyit változtak a főszereplők 19 év alatt (Life)
Azt hittük, hogy örökké Vadmacskák maradnak, de a valóság közbeszólt. Így festenek ma a High School Musical legendás szereplői.
aug. 29
14:54
Tisza-csomag: berobbantaná a feketézést az ellenzék adóemelése (Mandiner)
Az elmúlt másfél évtizedben elért fehérítési törekvések gyakorlatilag rögtön lenullázódnának a Tisza kiszivárgott tervével. A magasabb szja csak minimálisan hozna nagyobb bevételt, ilyen mértékű sarcnál durván beindulna a feketézés.
aug. 29
14:54
Indul az Otthon Start, de az első héten egyből egy kis akadályoztatással (Forbes)
Az első napokban nem lehet leadni hiteligénylést Budapesten. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történik? Augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyintézés a kormányhivatal budapesti földhivatali ügyfélszolgálatain. Mindez éppen akkor, amikor berobban az Otthon Start hitel – írja a BiztosD
aug. 29
14:54
Sokan ünnepelték, mások a szemüket is eltakarták Emma Stone látványától (Magyar Nemzet)
Sokkolta a közönséget Jórgosz Lánthimosz új filmje Velencében.
aug. 29
14:54
Megtelt a kétezer iskolatáska – sikerrel zárult az Ökumenikus Segélyszervezet segélyakciója (vasárnap.hu)
Sikerrel zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 14. Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciója, megtelt a kétezredik iskolatáska is – közölte a segélyszervezet az MTI-nek pénteken küldött közleményében. Azt írták, azért hirdették meg az akciót, hogy minőségi tanszerekkel tölthessék meg kétezer, még a nyáron kiválasztott rászoruló gyermek iskolatás
aug. 29
14:54
Nem kell az embereknek ez az ital: miért mondanak le róla? (Agrárszektor)
A konyakfélék eladásából származó bevétel globálisan 13,4 százalékkal, 2,7 milliárd euróra csökkent a világon a július végéig tartó 12 hónapban - áll a francia Bnic iparági szövetség jelentésében. Palackmennyiségben mérve a visszaesés mérsékeltebb volt, 4,2 százalékkal, 154,6 millióra csökkent.
aug. 29
15:00
Van egyáltalán alacsony kockázatú kriptovaluta-befektetés? (Privátbankár)
Megdőlt az ether történelmi rekordja a nyár végére, így könnyen lehet, hogy forró ősz következik a kriptovaluta-piacon. Miközben sokan extrém kockázatot vállalnak long vagy short pozíciókkal, a befektetők egy csoportja egyszerre vesz és elad – a kettő közötti különbségért ugyanis van, hogy érdemes.
aug. 29
15:00
Külföldön taroltak a magyar cégek: brutális számokat hozott az export (Pénzcentrum)
Júliusban jelentősen nőtt a magyar külkereskedelmi többlet: a cégek 578 millió euróval többet exportáltak, mint amennyit importáltak. A szolgáltatások terén is pozitív a mérleg, a kivitel meghaladta a behozatalt 3,1 milliárd euróval.
aug. 29
15:00
Változás: állatorvosi igazolásra lesz szükség ehhez a kérelemhez (Agroinform)
Új melléklet bővíti a baromfi állatjóléti pályázat dokumentációját.
aug. 29
15:00
Összecsap egymással Bolla Bendegúz és Baráth Péter csapata a Konferencia-ligában (m4sport.hu)
A sorozat két magyar résztvevőjének csapata Lengyelországban találkozik.
aug. 29
15:00
Mai élet a történelmi falak között (Képmás)
A nagyívű felújítási munkának és a körültekintő régészeti feltárásoknak köszönhetően a veszprémi várnegyed több egyedülálló közösségi térrel és izgalmas turisztikai látványossággal gazdagodott.
aug. 29
15:00
Nagy Ervin reagált Rákay Philip angol elitklub tagságára: Kálmikám, soha ne feledd, hogy te csak egy Temus gentleman leszel az angolok szemében, hiába… (SzMo)
A színész szerint "Látom, büdös lett neked hőn szeretett Pannóniád? Neked a magyar tenger már smafu, az ingyen kapott Tarányi kúria pedig nyilván 'pavasztos' a kényes grófi ízlésednek, ezért hiányzott úgy a windsori életérzés".
aug. 29
15:00
Lehet, hogy forog az egész Univerzum? (Mínuszos)
Az MTA szeptemberi rendezvényein kozmológiai előadások, kvantumfizikai bemutatók és látványos kísérletek várják az érdeklődőket. A
aug. 29
15:00
Itt a kalkulátor – kiszámolhatja, mennyivel keresne kevesebbet a Tisza-adóval (Mandiner)
Készítettünk egy kalkulátort a Tisza-féle adóemelésre, próbálja ki ön is!
aug. 29
15:00
Veszélyben az orosz elnök? Óriási tűz ütött ki Putyin rezidenciájához közel (Helló Magyar)
Óriási tűz Putyin luxuspalotájának közelében:
aug. 29
15:00
Családi öröm elé néz! Börtön után babavárás: Boris Becker 57 évesen ismét apai örömök elé néz, felesége az 5. gyerekével várandós (Sassy)
A pár a 2025-ös Sport Bild Awards díjátadóján mutatkozott együtt, ahol Lilian gyönyörű, csillogó estélyiben vonult be, büszkén megmutatva gömbölyödő pocakját.
aug. 29
15:00
Szapora szívverés ellen: hogyan segíthet a Valsalva-manőver? (EgészségKalauz)
A Valsalva-manőver egy speciális légzési technika, amely képes lassítani a felgyorsult szívritmust.
aug. 29
15:00
15 őszi körömötlet, amitől még jobban fogod várni a hűvös, friss időt (Bien)
Amikor lehűl az idő és a levelek színt váltanak, minden jel arra mutat, hogy beköszöntött az ősz. Ahogy minden manikűrrajongó tudja, az őszi körömötletek felfedezése izgalmas módja annak, hogy megünnepeljük az új évszakot.
aug. 29
15:06
Rohantak a tűzoltók: felcsaptak a lángok a Kossuth Lajos utcában (BorsOnline)
Több helyről is érkeztek a lánglovagok a helyszínre.
aug. 29
15:06
Katus Attila is elbúcsúzott barátjától: Kathi Béla az alfahímek alfahímje volt (BorsOnline)
Embersége is felejthetetlenné tette Kathi Bélát.
aug. 29
15:06
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a Szin fesztiválon (SzMo)
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.
aug. 29
15:06
Podcastsorozatot indít a Magyar Reklámszövetség (MMonline)
A Magyar Reklámszövetség alapításának félévszázados jubileuma alkalmából szakmai podcastsorozatot indít Reklamátor címmel. A 25 részesre tervezett széria szeptember másodikán indul és hetente egy-egy adással jelentkezik az MRSZ Spotify és YouTube csatornáin, de az adások elérhetőek lesznek az Atalon.hu podcast gyűjtőplatformon is. A következő hónap
aug. 29
15:06
Gyürky Enikő: "Anyaként úgy érzem, hogy segítenem és segítenünk kell, hogy ezek a gyerekek legalább biztonságban nőhessenek fel" (Mandiner)
Adománygyűjtést szervez a Mandiner.
aug. 29
15:08
Tóth Gabi vitába került az érettségije miatt: "Nem én vagyok a nyolc általánosommal a hülye, hanem te..." (BorsOnline)
Tóth Gabi durva vitába keveredett, sokáig nem hagyta annyiban. A Megasztár meghallgatása igencsak elfajult.
aug. 29
15:10
Meghan Markle-t élő adásban alázták meg (BorsOnline)
A sussex-i hercegné váratlanul kínos helyzetbe került. Meghan Markle vendége élő adásban tette nevetség tárgyává a Suits-ot, amelyből a hercegné világhírű lett.
aug. 29
15:12
Állatkertek Éjszakája: most be lehet pillantani a rejtélyes és veszélyes kulisszák mögé is (Infostart)
Ma van az Állatkertek éjszakája, amikor is a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez tartozó intézmények közül országszerte tíz helyen várják különleges esti programokkal a nagyközönséget – tudta meg az InfoRádió Hanga Zoltántól, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjétől.
aug. 29
15:12
Washington rábólintott: több mint 3000 nagy hatótávolságú rakétát vásárolhat Ukrajna (444.hu)
Minden eddiginél pontosabb támadásokat indíthatnak az oroszok ellen.
aug. 29
15:12
Magyar Péter bejelentette, hogyan csökkentené az adókat a Tisza-kormány (444.hu)
Csökkentené az szja-t a minimálbért keresőknél, áfamentessé tennék a gyógyszereket, az 5 milliárd feletti vagyonokra pedig 1 százalékos adót vetnének ki.
aug. 29
15:12
A Fradi törleszthet a tavaszi El-rájátszásos kiesés miatt (m4sport.hu)
A Ludogorec valószínűleg ismét bosszút állna a BL-búcsúért.
aug. 29
15:12
Szijjártó Péter: a túszok szabadon bocsátását követeljük! (Demokrata)
"Ilan Weiss családjával együttérzünk és őszinte részvétünket fejezzük ki" – közölte Szijjártó Péter.
aug. 29
15:12
Már az iskolák környéke sem szent: kisgyerekek szeme láttára zajlik a brutális kényszersorozás Ukrajnában (Mandiner)
Újabb megdöbbentő felvétel látott napvilágot.
aug. 29
15:12
Komoly üzenet: London fontos eseményről zárta ki Izraelt (Magyar Nemzet)
Tovább nő a feszültség.
aug. 29
15:12
"Szeretnék még sokáig élni!" H. Tóth Judit külföldi gyógykezelésére gyűjt (Nőiváltó)
Agresszív agydaganattal diagnosztizálták újságíró kollégánkat, H. Tóth Juditot. Most külföldi, személyre szabott kezelésére gyűjt.
aug. 29
15:12
14,4 millió Borsodban, 100 millió Hajdúban: Miért ilyen szélsőségesek a zártkerti ingatlanok árai? (Magro)
A júliusban hatályba lépett ingatlan-nyilvántartási törvény módosítása lehetővé tette, hogy a zártkerti ingatlanok művelési ág alól kivett területként szerepeljenek a nyilvántartásban, amennyiben az adott önkormányzat ezt rendeletben engedélyezi.
aug. 29
15:12
Egy kis segítséggel a veszprémi rapper és graffitiművész sisakfestésében gurulhat a magyar utakra a korábbi Forma-1-es pilóta (vehir.hu)
Szeptember végén érkezik Magyarországra, Budapestre a Red Bull Showrun, amikor két egykori Forma-1-es versenyző a főváros utcáin mutatja meg, hogy milyen erő van az autósport királykategóriájának gépeiben. Ha pedig a közönség úgy dönt, egyikőjük sisakfestése Mentha, a veszprémi rapper és graffitiművész alkotása lesz.
aug. 29
15:14
Senki ne lepődjön meg, ha szombaton túl alacsonyan lát repülni C-17-es gépeket (vehir.hu)
.
aug. 29
15:18
Sokan búcsúznak a példaképtől: nyaralása alatt hunyt el a rendőrkapitány (Infostart)
Gáspár Lajos, Orosháza és Mezőkovácsháza egykori rendőrkapitánya horvátországi nyaralása közben hunyt el augusztus 26-án.
aug. 29
15:18
Itt a portugál keret: kiderült végre, láthatjuk-e Budapesten Cristiano Ronaldót (Pénzcentrum)
Fernandes, Felix és Ronaldo is meghívót kapott a portugál kapitánytól, a szupersztár tehát vélhetően pályára lép majd Budapesten.
aug. 29
15:18
Magyar Péter bejelentette a Tisza adócsökkentési programját (ATV)
"A TISZA-kormány az adócsökkentés kormánya lesz" – hangsúlyozta Magyar Péter a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
aug. 29
15:18
Elszánta magát az EU: Budapestre jön az egyik legfontosabb brüsszeli bürokrata, hogy meggyőzze Orbán Viktort Ukrajnáról – nagyon fontos napok jönnek (vg.hu)
Az EU bővítési folyamata a magyar ellenállás miatt akadozik.
aug. 29
15:18
Fotón, ahogy Rúzsa Magdi hármas ikrei elindulnak az óvodába (SzMo)
Az énekesnő bejegyzése szerint Keve, Lujza és Zalán kis táskáikkal, egymást követve indultak útnak az oviba, életükben először.

Keresés