Baleset miatt lezárták a 61-es főutat Simontornyánál, a 31-es kilométernél, a Cece felé vezető szakaszon - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Farkas András nyugdíjszakértő foglalta össze az özvegyi nyugdíj egyes részletszabályainak törvénymódosítását. Az új rendelkezéseket a 2026. június 30-át követően elhunyt személyek özvegyére kell alkalmazni.
A rendőrség azzal gyanúsít öt horgászt Somogy megyében, hogy leeresztették egy tó vizét. Ezt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint azért tették, mert nem volt kapásuk. A tó leeresztésével több millió forintos kárt okoztak, így az öt elkövető ellen büntetőeljárás indult - olvasható az Infostart oldalán.
Az értékesített fegyverzet kiterjesztett hatótávolságú rakétákat, és navigációs rendszereket is tartalmaz, amelyek az ukrán védelmi képességeket fokozhatják.
A Konferencia-ligát 2021-ben az olyan kicsiknek hozták létre, amilyenek mi is vagyunk. Ehhez képest európai főtáblán csak az FTC volt azóta, pedig Koszovóból ketten, Szlovéniából hárman, Csehországból heten is meg tudták ezt csinálni.
A Katonában már augusztus 21-én megkezdődött az első két bemutató próbafolyamata. A hétfő délelőtti próbák előtt tartott évadnyitón Máté Gábor röviden és lényegretörően beszélt a következő hónapokban várható történésekről a színházban. Formálisan is bejelentette a június óta már hivatalos hírt, hogy 2026. február elsejétől Székely Kriszta rendező v
Ma érkezett a Netlfixre a 2024-es Bajos csajok, amely az azonos című színpadi musicalen alapul, és a 2004-es Bajos csajok feldolgozása. Az amerikai tinivígjáték-musicalt Samantha Jayne és Arturo Perez Jr. rendezte Tina Fey forgatókönyve alapján.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Kijev és Varsó folyamatos koordinációja rendkívül fontos annak érdekében, hogy "az egységes európai álláspont világosan hallható legyen Moszkvában és Washingtonban is".
Egyes feltételezések szerint léteznek olyan energetikai kapcsolatok, amelyek több életen át fennmaradhatnak, s egyfajta karmikus lenyomatként követik az érintetteket. Ám nemcsak a szeretet, de a féltékenység, a birtoklási vágy is megkötheti a lelkeket
A Magyar Nemzeti Bank 55 millió forint bírságot szabott ki az OMR OIL LLC-re felügyeleti engedély nélküli forrásgyűjtés, valamint 5,5 millió forint bírságot egy külföldi magánszemélyre a tevékenységben való érdemi közreműködés miatt - közölte a felügyelet. Az érintettek állítólagos amerikai olajkutak létesítésére, működtetésére hivatkozva ígértek j
Szombaton és vasárnap nyárvégi káoszt idéznek elő a fővárosban a sportrendezvények és a hozzájuk kapcsolódó lezárások. Felborul az autós és a tömegközlekedés is.
Nem fogod elhinni, mi az ami a legjobban hiányzik Meghan Markle-nek: bevallotta, hogy van valami, amiért még mindig fáj a szíve az Egyesült Királyság után, meglepő, de nem a királyi élet.
Az első félévben közel duplázó részvényárfolyam és kétszámjegyű Ebitda-növekedés mellett a 4iG az űr- és védelmi iparban keresi a következő nagy ugrás lehetőségét.
Egészen elképesztő fordulat: bár a szembesítés során a János kórház orvosa beismerte, hogy hibázott, amikor a vizsgálat során nem vette észre, hogy el van törve egy tíz hónapos kisfiú combcsontja, ennek ellenére megszüntette a rendőrség a nyomozást vele szemben. Ennek az oka az, hogy a szakértői vélemények ellentmondásainak feloldására elkészített
Napjainkban egyre elterjedtebbé váltak és szinte teljesen felváltották a régi, röntgensugárzást használó szkennereket a mikrohullámmal működő ellenőrzőkapuk. Bár előbbiek potenciálisan egészségkárosítóak, ehhez olyan gyakori átvilágításra lenne szükség, amely a való életben ritkán valósul meg, évi egy-két repülőút nem ad okot aggodalomra.
A rendszerváltozás óta a negyedik legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idén augusztusban. A regiszterben szereplők száma 222.453 fő volt, ami tavalyhoz képest több mint 2 ezer, 2010-hez képest pedig mintegy 320 ezer fős csökkenést jelent.
Ázsiában többnyire estek a tőzsdék péntek reggel, ezt követően pedig óvatos mozgásokat láthatunk az európai piacokon, egyértelmű irány nélkül. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma reggel itthonról a júliusi külkereskedelmi adat került publikálására, emellett Európából jöttek lényeges bejelentések, egyrészt a francia GDP-adat, másrészt pedig a né
Biztosítanunk kell, hogy Ukrajna megkapja mindazt, amire szüksége van önmaga megvédéséhez és a tartós béke biztosításához – írta mindeközben Mark Rutte NATO-főtitkár.
Már javában dübörög a 2025-ös Velencei Filmfesztivál, ahol az A-listás sztárok sorra hódítják meg a vörös szőnyeget. Amal és Geroge Clooney párosa már akkor magára vonzotta a tekinteteket, amikor megérkeztek Velencébe, de az i-re a pontot kétségtelenül a színész új, Jay Kelly című filmjének premierjén tették fel.
A spanyol irodalom egyik legnépszerűbb írójának első magyarra fordított könyvében a történelmi Japán, a szamurájok és egy spanyol pap kiláthatatlan nyomozása elevenedik meg.
Kevés dolog tud annyi élményt sűríteni néhány napba, mint egy mediterrán hajóút. Minden reggel új táj, új ízek, új kultúrák tárulnak elénk, miközben a kabinunk ajtaján kilépve már ott is…
Ingrid Bergman 1915. augusztus 29-én született Stockholmban, és már gyermekkorában megtapasztalta a veszteség súlyát: 2 éves volt, mikor elvesztette édesanyját, 14 éves korában pedig édesapja is elhunyt. A korai árvaság önállóságra és belső erőre tanította – olyan felnőtté vált, akinek hamar meg kellett állnia a saját lábán. A képzelet világa nyújt
Újabb meghökkentő részletek derültek ki az MNB-alapítvány vagyonvesztéséről. Az ügy egyik főszereplője, Csizmadia Norbert távozik kecskeméti pozíciójából is. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Tovább folytatta nyomozását a Telex a Magyar Nemzeti Bank alapítványának vagyonvesztési ügyében. "Felelőtlen
Szerinte "bizonyos szereplőktől közvetett jelzések érkeztek" arról, hogy lehetne Budapesten a találkozó. Zelenszkij viszont korábban azt mondta, inkább Svájcban vagy Ausztriában lehetne tartani.
Donald Trump amerikai elnök "nem örült", de "nem lepődött meg" az Ukrajna, elsősorban Kijev ellen végrehajtott legutóbbi orosz dróntámadáson – reagált a Fehér Ház szóvivője csütörtökön a háború legfrissebb fejleményeire. Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján – Donald Trump véleményét ismertetve – kifejtette, hogy "a két ország
Száztíz éve, 1915. augusztus 29-én született Stockholmban Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő, akit olyan legendás rendezők instruáltak a kamera mögül, mint Kertész Mihály, George Cukor, Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini, Jean Renoir vagy Ingmar Bergman, s olyan filmklasszikusokban szerepelt, mint a Casablanca, a Gázláng vagy a
Elsőre könnyűnek tűnik a feladvány, de ne bízd el magad – a válasz korántsem olyan egyértelmű, mint hinnéd! Te tudod a helyes megoldást? Teszteld a konyhai tudásod most! A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, segítik a tanulást, javítják a koncentrác
A Desjardins Group 1,7 milliárd kanadai dolláros (kb. 420 milliárd forintos) készpénzes ügylet keretében felvásárolja a Guardian Capital Group Ltd.-t, ezzel létrejön Kanada egyik legnagyobb vagyonkezelője – számolt be a Bloomberg.
Az osztrák rekordbajnok Rapid Wien 3–2-es összesítéssel múlta felül a Győrt és bejutott a Konferencialiga alapszakaszába. A visszavágó után a vezetőedző, Peter Stöger értékelt.