A törvény értelmében rendeletbe kell foglalni a magyar utóneveket. A miniszter szerint erre azért van szükség, mert az utónevek a kulturális örökségünk hordozói, amelyek meghatározzák a gyermekek egész életét.
Augusztus 25-én, 26-án és 27-én több helyen időszakos szolgáltatáskiesésre kell számítani, ami a Telekom tévé-, internet- és a telefonszolgáltatásait is érinti.
A magyarul is megjelent A tenger útja arról szól, hogy Raynor Winn és súlyos beteg férje elveszítik mindenüket, de egy hosszú túrán visszanyerik önmagukat. A brit sajtó szerint viszont nem minden úgy volt, ahogy állítják.
Donald Trump ismét sminkkel takarta el kézfején látható foltját, ami újra felveti az amerikai elnök egészségi állapotával kapcsolatos kérdéseket. A Fehér Ház szerint nincs az elnöknek semmi rejtegetni valója, a közvélemény azonban továbbra is kételkedik.
Ha Alsóörsön jársz, a Szöszi Cukrászdát kihagyni szinte vétek. A sütemények retrók, a hangulat családias, a története pedig tele van szeretettel és nosztalgiával – pont, mint egy igazi balatoni nyár!
Szabó Erika ismét szinten lépett a sportban. A Thália Színház népszerű művészéről közismert, hogy imádja a futást, és most kiderült: a utcai tornacipőt egy komolyabb lábbelire cserélte.
Az ukrán hadsereg támadásai a Barátság kőolajvezeték ellen, amelyen keresztül orosz kőolaj érkezik Szlovákiába, nemcsak Szlovákia nemzeti érdekeivel ellentétesek, hanem magának Ukrajnának sem kedveznek – hangsúlyozta Juraj Blanár szlovák külügyminiszter, hozzátéve, hogy a témáról vasárnap telefonon egyeztetett ukrán partnerével, Andrij Szibihával i
Manuel Maria Trindade neve örökre összefonódik a bikaviadalok történetével, ám nem a dicsőség, hanem egy szörnyű tragédia révén. A mindössze 22 éves forcado, aki a fiatal kora ellenére hatalmas tapasztalattal rendelkezett, életét vesztette egy bikaviadal során, amely a Campo Pequeno arénában zajlott. A Sao Manços amatőr forcados csoport ígéretes ta
A Balaton partján ismét felizzottak a lábosok és a humorbombák: Csonka András a nővére, Dodi születésnapját ünnepelte, méghozzá egy saját készítésű, könnyed nyári fogással. A színész-műsorvezető, aki a közösségi médiában "Csonkitchen" néven már számtalan alkalommal szórakoztatta követőit a kreatív konyhai kalandjaival, most sem fogta vissza magát.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a Liverpool kezdő tizenegyében kapott helyet az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában, a Newcastle United ellen vívott mérkőzésen.
A Bóta Café új helyre költözött! A meghívottak között a jövőben is szerepelnek majd színészek, színésznők, rendezők, pályakezdők és Kossuth-díjasok egyaránt! Bóta Gábor műsora szerdánként 18 órától látható a KlikkTV Youtube csatornáján. Hamarosan leleplezzük az első vendéget is, aki nem akar lemaradni, az iratkozzon fel csatornánkra!
A fiatal énekes másfél évvel ezelőtt lett kétszeres édesapa, de kislányát sajnos néhány napon belül elvesztették, ezt még ma sem dolgozta fel, sőt talán sosem fogja igazán. Most Drelyó Ágnes pszichológus mesélt arról, hogy mi mindenen mehet keresztül Csordás Ákos családja.
A kortalan szépség nem mindennapi híreket osztott meg a nagyvilággal. Elizabeth Hurley ugyanis bejelentette, hogy hamarosan a tévében láthatjuk majd a koporsóját.
Októbertől nincs több politikai hirdetés a YouTube-on és a Facebookon. Eddig ez segítette az interneten a fideszes propaganda brutális hangerejét, igaz, milliárdokba került. Mivel pótolhatják ezt? Jönnek az orosz trollfarmok és a kilóra megvett influenszerek?
A Lengyel Püspöki Konferencia levélben tiltakozik az egészségnevelés nevű választható tantárgy ellen, szerintük az családellenes, és nem támogatja a gyerekeket a biológiai nemük elfogadásában.
Észak-koreai katonák ezrei veszítették életüket az orosz–ukrán háborúban, amit ritkán látott érzelmességgel ismert el Kim Dzsong Un egy phenjani ünnepségen, ahol kitüntetéseket adott át és találkozott a gyászoló családokkal.
Kate Middleton új hajszínt mutatott a legutóbbi nyilvános megjelenése során. A 43 éves walesi hercegné aranyszínűre frissítette gesztenyebarna fürtjeit.
Keith Kellogg, Donald Trump különmegbízottja Kijevben elmondta azt is, hogy bár nem biztos, hogy az összes gyereket vissza lehet hozni, de küzdeni kell értük.
A Hit Gyülekezetéhez tartozó lap kiberbiztonsági szakértőkkel vizsgálja az esetet, szerintük a támadás profi kivitelezésre utal, bár egyelőre nem világos, mi lehetett az indíték.
A forint hétfőn a főbb devizákkal szemben gyengült: az euró árfolyama 397,20 forintra emelkedett, a svájci frank és a dollár is erősödött a bankközi piacon, miközben az euró-dollár árfolyam mérsékelten csökkent.
Miközben Nagy-Britannia-szerte folytatódtak a nyáron a tüntetések a menekültstátuszért folyamodó migránsok szállodai elhelyezése ellen, kijött egy új statisztika. Eszerint az új kormány alatt nyolc százalékkal többen kerültek ilyen szállodákba, ami heves indulatokat kelt.
A nyár végén a legtöbb lene ruhát elpakoljuk, hogy aztán egy teljes évig a szekrényben porosodnak. Pedig erre nem lenne szükség: néhány egyszerű tippel és praktikával könnyedén átalakíthatod a nyári szetteket az őszi hónapokra. Mutatjuk, hogyan!
Donald Trump továbbra is céljának tekinti, hogy létrejöjjön a közvetlen találkozó az orosz és ukrán elnök között – az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt, miután fogadta a dél-koreai államfőt. Trump nem sokkal korábban egy másik fehér házi eseményen is hosszan beszélt az ukrajnai konfliktusról, hangoztatva: az Egyesült Államok nem fi
Az X-Faktor korábbi győztes is megszólalt az új zenei botrány miatt. Oláh Gergő szerint csak a szex, a drog és egyéb mocskos dolgok ömlenek a hazai zenékből.